A Star Wars – Skywalker kora (eredeti cím: Star Wars: The Rise of Skywalker) 2019-ben bemutatott amerikai film, melyet J. J. Abrams rendezett. A forgatókönyvet Abrams és Chris Terrio írta. A film közvetlen folytatása a szintén Abrams által rendezett Az ébredő Erőnek, valamint a Rian Johnson által rendezett Az utolsó jediknek, illetve a befejező epizódja a kilenc részből és három trilógiából álló Skywalker-sagának. A filmet a Lucasfilm Ltd. és a Bad Robot Productions készítette, míg a forgalmazást a Walt Disney Studios Motion Pictures végzi világszerte. A főszerepeket Carrie Fisher, Mark Hamill, Adam Driver, Daisy Ridley, John Boyega, Oscar Isaac alakítja. Carrie Fisher 2016-ban bekövetkezett halála után ez a második alkalom, hogy Csillagok háborúja filmben láthatjuk, ám míg Az utolsó jedik a filmhez készült új jeleneteket tartalmazott, addig ebben a filmben Az ébredő Erő forgatása során felvett, de nem használt jelenetekben láthatjuk az azóta elhunyt színésznőt.

A Skywalker korában ismét összecsap az Ellenállás az Első Renddel, valamint véget ér az ősi konfliktus a sith és a jedi rend között. A forgatási munkálatok 2018 augusztusában kezdődtek meg a londoni Pinewood Studiosban és 2019. február 15-én fejeződtek be, a film végleges változata 2019. november 24-én készült el.https://twitter.com/jjabrams/status/1096496364576493568

Világpremierje 2019. december 16-án volt Los Angelesben. A filmet az Egyesült Államokban 2019. december 20-án a Walt Disney Studios Motion Pictures, míg Magyarországon a Fórum Hungary forgalmazásában egy nappal korábban, 2019. december 19-én mutatták be mozikban.

A film a mozikban 1,073 milliárd dollár bevételt termelt, amellyel a nyolcadik legsikeresebb, 2019-ben bemutatott film lett. A Skywalker kora megosztó volt a kritikusok körében, többen dicsérték a színészek játékát, John Williams zenéjét, a vizuális effektusokat, illetve azt, hogy a film szép búcsút vesz a 42 éve futó történettől, addig mások kritizálták a kreativitás hiányát, az önismétléseket, a film tempóját, valamint többen úgy vélték, hogy a film nem megfelelően folytatja Az utolsó jedik által kijelölt irányt. A Filmművészeti és Filmtudományi Akadémia három kategóriában jelölte Oscar-díjra, a British Academy of Film and Television Arts is három kategóriában jelölte BAFTA-díjra.

A filmben szinkronszínészként közreműködő Gesztesi Károlynak ez volt az utolsó szinkronszereplése, a 2020-ban bekövetkezett halála előtt.

Rövid történet A Skywalker-saga befejezésében új legendák születnek – és a szabadságért vívott végső csata még hátravan.

Cselekmény Egy évvel a craiti csata után a néhai Uralkodó üzenetet küld a galaxisnak, ennek hatására Kylo Ren legfőbb vezér kutatni kezd az üzenet forrása után, a majdnem egy évig tartó keresés után, a Mustafaron rábukkan egy sith útkereső eszközre, amelynek segítségével elutazik az Exegol bolygóra. Itt rátalál a klóntestben élő Palpatine-ra, aki elárulja, hogy mindvégig ő állt Snoke és az Első Rend mögött. Az Uralkodó megígéri, hogy egy hatalmas flotta (a Végső Rend) állhat Kylo Ren rendelkezésére, ha megöli Rey-t, aki Leia Organa segítségével folytatja a kiképzést a jedivé válás útján. Mindeközben egy kém információi alapján Poe Dameron, Finn és Csubakka tudomást szerez Palpatine visszatéréséről. Rey a borzalmas hír hallatán keresgélni kezd a Luke Skywalkertől elhozott könyvekben, és feljegyzésekre lel egy sith tárgyat illetően. Rey, Poe, Finn, Csubakka, C-3PO és BB-8 hamarosan útnak indulnak az információk alapján a Passanna bolygóra, hogy megkeressék a titokzatos sith útkeresőt, míg Leia és R2-D2 az Ellenállók bázisán maradnak.

A Passannán összetalálkoznak a Lázadás tábornokával, Lando Calrissiannal, aki útba igazítja a csapatot a titokzatos tárgy utolsó ismert lelőhelye felé. Kylo Ren kihasználva különleges kapcsolatát Rey-jel megtudja, hogy melyik bolygón vannak és a nyomukba ered a Ren lovagjaival. Rey és a kis csapat megtalálja egy jedi vadász, Ochi maradványait, a hajóját, valamint egy sith tőrt, amelyre a sithek titokzatos nyelvén van ráírva az útkereső lelőhelye. C-3PO programozása tiltja, hogy a sith nyelvet értelmezze, ezért nem tudja elmondani a csapatnak, hogy hova kellene tovább menniük. Mielőtt azonban elhagyhatnák a bolygót, Rey megérzi, hogy Kylo közeledik, ezért úgy dönt, hogy szembeszáll vele. A Ren lovagok segítségével az Első Rend elfogja Csubit és megszerzi az Ezeréves Sólymot. Rey megpróbálja megmenteni Csubit, de haragját nem tudja kontrollálni, így kezéből erővillámok csapnak ki, mellyel elpusztítja az Első Rend szállító hajóját. Rey, Poe, Finn, C-3PO és BB-8 ezután a bérgyilkos hajójával menekülnek tovább abban a hitben, hogy Csubakka elhunyt.

A kis csoport Poe tanácsára a Kijimi hófödte bolygójára utazik, hogy segítséget kérjenek a C-3PO memóriájában megőrzött szöveg lefordításához. C-3PO memóriájának törlése után sikeresen lefordítja a szöveget és kiderül, hogy az útkereső az Endor rendszerben, a Kef Bir bolygón található. Rey hamarosan megérzi, hogy Csubakka életben van, a megmentése érdekében a helyi Zorii Bliss segítségével felszöknek Kylo csillagrombolójára. Kylo kapcsolatba lép Rey-jel az Erő segítségével és elmondja neki, hogy a szülei valóban senkik voltak, akik azért adták el, hogy megmentsék őt a gonosz nagyapjától, aki nem más, mint Palpatine. Az Uralkodó félt a lány hatalmától, ezért elrendelte az ő és szüleinek meggyilkolását. Eközben Hux tábornok összetalálkozik Finn-nel, Poe-val és a megszabadított Csubakkával. Hux segít nekik megszökni és felfedi, hogy ő a kém, aki szivárogtat az Ellenállásnak. Ezért a tettéért később meggyilkolják.

Rey és a többiek elutaznak a Kef Birre, ahol Jannah, az egykori rohamosztagos segítségével eljutnak a második Halálcsillag romjaihoz, ahol Rey rálel a második útkeresőre. Kylo követve a csapatot, megérkezik a roncsokhoz, elpusztítja a második eszközt, majd arra kéri Rey-t, hogy szálljanak együtt szembe Palpatine-nal. Rey és Kylo harcolni kezd egymással. A csata közben a haldokló Leia a fiához szól, aki a sokktól nem koncentrál, így kihasználva a lehetőséget Rey leszúrja őt. Rey megérzi Leia halálát, megrökönyödik tettén és az Erő segítségével meggyógyítja Kylót. Elszörnyedve attól, hogy mit tett, száműzi magát az Ahch-To bolygóra. Luke szelleme hamarosan megjelenik és bátorítja a lányt, majd odaadja neki Leia fénykardját és útjára indítja Exegol felé. Mindeközben Kylónak emlékképként jelenik meg apja, Han Solo, akivel beszélnek, majd Kylo eldobva a fénykardját úgy dönt, hogy újra Ben Solo lesz. Palpatine erődemonstráció gyanánt elküldi az egyik csillagrombolóját, hogy pusztítsa el Kijimit.

Az Ellenállás bázisán R2-D2 helyreállítja C-3PO memóriáját. Az ellenállók követik Rey-t az Exegolra, ahol a lány találkozik az Uralkodóval, aki azt követeli a lánytól, hogy áldozza fel őt, hogy lelke átszállhasson Rey-be, ezzel a sérült klón test helyett a lelke egy egészséges testben élhetne tovább. Hamarosan az egész galaxis fellázad és több tucatnyi hajó érkezik Lando vezetésével a csatába Exegolra. Ben legyőzi a Ren lovagjait és Rey segítségére siet. Palpatine rájön, hogy Rey és Ben egy ritka diádot alkot az Erőben, ezt kihasználva elszívja az erejüket és ezzel visszatér az élők közé, majd Bent egy gödörbe hajítja. Erővillámok segítségével ellehetetleníti az Ellenállás támadását. Rey legyengülve fekszik, amikor hallani kezdi a múlt jedi lovagjait, akik ideiglenesen átadják neki erejüket. Az Uralkodó erővillámokkal támad a lányra, aki Luke és Leia fénykardját használva sikeresen hárítja Palpatine támadását, majd megöli az Uralkodót. A tett súlya alatt Rey holtan esik össze. Ben az Erő segítségével visszahozza a lányt az életbe. Rey megcsókolja Bent, aki ezután eggyé válik az Erővel. Az Ellenállás eközben sikeresen elpusztítja Palpatine armadáját.

Miközben a galaxis ünnepel, Rey és BB-8 ellátogat a Tatuinra. Rey a Lars-háznál eltemeti Luke és Leia fénykardját, hiszen már megépítette a sajátját. Arra járva egy idegen megkérdezi a nevét, a lány a horizonton meglátja Luke és Leia szellemeit, majd azt feleli, hogy a neve „Rey Skywalker”.

Szereplők Szerep Színész Magyar hang Megjegyzés Leia Organa Carrie FisherKovács Nóra Az Ellenállás vezetője, Rey új mestere. Luke Skywalker Mark Hamill Stohl András Az utolsó jedi mester, aki Az utolsó jedikben eggyé vált az Erővel. Kylo Ren / Ben Solo Adam Driver Zöld Csaba Az Első Rend legfőbb vezére. A Ren lovagjainak mestere. Leia Organa és Han Solo fia. Rey Daisy Ridley Sallai Nóra Árva roncsvadász a Jakku bolygóról, Luke Skywalker utolsó tanítványa. Finn / FN-2187 John Boyega Szatory Dávid Szökött rohamosztagos, aki Az Ébredő Erőben csatlakozott az Ellenálláshoz. Poe Dameron Oscar Isaac Rajkai Zoltán Az Ellenállás pilótája és parancsnoka. C-3PO Anthony Daniels Galbenisz TomaszProtokoll droid Leia Organa szolgálatában. Jannah Naomi Ackie Pálmai Anna Szökött rohamosztagos, akivel a többiek a Kef Bir óceánbolygón ismerkednek meg. Hux tábornok Domhnall Gleeson Fehér Tibor Az Első Rend magas rangú vezetője, a megsemmisült Csillagpusztító Bázis egykori parancsnoka. Pryde rendfőtábornok Richard E. Grant Gáspár Sándor Az Első Rend magas rangú vezetője. Maz Kanata Lupita Nyong’o Varga Gabriella Korábban kalóz, az Ellenállás szövetségese. Zorii Bliss Keri Russell Mezei Kitty Fűszercsempész, Poe régi ismerőse, akivel a Kijimi bolygó tolvajok lakta negyedében találkozik újra. Csubakka Joonas Suotamo Vuki, az Ezeréves Sólyom első tisztje. Rose Tico Kelly Marie Tran Laurinyecz Réka Az Ellenállás fejlesztésekért felelős parancsnoka. Palpatine császár Ian McDiarmid Reviczky Gábor Sith nagyúr, az Első Galaktikus Birodalom néhai uralkodója, akinek lelke egy klón testben él tovább. Lando Calrissian Billy Dee Williams Gesztesi Károly Luke, Han, Leia és Csubakka régi barátja, szerencsejátékos, a Lázadó Szövetség veteránja. Kandia repülőtiszt Amanda Hale Solecki Janka

Ismét feltűnik a filmben Han Solo szerepében ismét Harrison Ford látható. A színész a stáblistán nincs feltüntetve. Magyar hangja Csernák János. Connix századost Billie Lourd, Carrie Fisher lánya alakítja, aki egy visszaemlékezésben édesanyja karakterét is életre kelti. Magyar hangja Sipos Eszter Anna. Temmin „Snap” Wexley-t Az ébredő Erő után immár második alkalommal alakítja Greg Grunberg. Magyar hangja Barabás Kiss Zoltán. BB-8-et ismét Dave Chapman és Brian Herring irányítja.https://twitter.com/BrianHezza/status/1026760966233567232 R2-D2-t ezúttal Hassan Taj és Lee Towersey kelti életre. Amanda Lawrence másodszor alakítja Larma D’Acy parancsnokot, magyar hangját Orosz Anna kölcsönözte. A Ren lovagjait Martin Wilde, Anton Simpson-Tidy, Lukaz Leong, Tom Rodgers, Joe Kennard és Ashley Beck alakítja. Mike Quinn, mint Nien Nunb, akinek a hangját ezúttal is Kipsang Rotich kölcsönzi. Wedge Antilles szerepében az őt az eredeti trilógiában is megformáló Denis Lawson látható. Wicket Wystri Warrick szerepét ismét Warwick Davis alakítja.

Új szerepek Dominic Monaghan az Ellenállás oldalán harcoló Beaumont Kin szerepében. Magyar hangja Barát Attila. D-O droid hangját a film rendezője, J.J. Abrams kölcsönözte. Magyar hangja Kránitz Lajos András. Babu Frik hangját Shirley Henderson adja.https://popcrush.com/moaning-myrtle-star-wars-babu-frik/ Nick Kellington alakítja az Ellenállás egyik új szövetségesét, Klaudot. Tom Wilton és Chris Terrio forgatókönyvíró kelti életre Aftab Ackbart. Magyar hangja Király Adrián. Jodie Comer és Billy Howle Rey szüleit, Miramir-t és Dathan-t alakítja. Magyar hangjaik Czető Zsanett és Ágoston Péter. Cailey Fleming és Josefine Irrera Jackson a gyermek Reyt keltik életre. Mark Hamill kölcsönözte a filmben Boolio hangját. Magyar hangja Forgács Gábor. Vinette Robinson Wrobie Tyce szerepét játssza. Magyar hangja Kiss Virág Magdolna. Amir El-Masry Trach parancsnok szerepében tűnik fel. Magyar hangja Juhász Levente.