Sarah Miles (Ingatestone, Egyesült Királyság, 1941. december 31.) Oscar-díjra jelölt angol színésznő. A hatvanas évek csábos királynői között emlegették Julie Christie-vel és Susannah Yorkkal.Daily Mail Testvére a brit rendező, Christopher Miles. Karrierjét beárnyékolta volt párjának öngyilkossága, és a bulvármédia is többször vette magánéletét célkeresztbe. A kilencvenes évek után kevesebb szerepet vállalt, mára szinte teljesen visszavonult.
Élete A britek szirénje Sarah Miles Ingatestone-ban született Vanessa Miles és John Miles építészmérnök gyermekeként. A közeli Roedean lányiskolába járt, amíg el nem tanácsolták kifogásolható viselkedéséért. Miles édesanyjának sikerült lányát tizenötévesen beíratnia a Royal Academy of Dramatic Art drámaiskolába. 1960-ban Miles debütált London színpadján a Dazzling Prospect című darabban. Nem sokkal később televízióban szerepelt a Deadline Midnight újságíró témájú brit sorozatban. 1962-ben keltett nagy feltűnést A tárgyalás című filmben: egy diáklányt játszik, aki belebolondul a tanárába, de a tanár visszautasítja, ezért a lány vádat emel ellene. A tanárt Laurence Olivier alakította, akivel Miles a való életben viszonyt kezdeményezett, annak ellenére, hogy a férfi sokkal idősebb és már házasságban élt Joan Plowright színésznővel.TCM Milest BAFTA-díjra jelölték, majd megkapta következő szerepét A szolga című filmadaptációban, amely Robin Maugham kisregénye alapján készült. Miles a címszereplő szolga (Dirk Bogarde) cinkostársát játssza, akivel együtt tönkreteszi egy semmirekellő úrifiú (James Fox) életét. Miles egy újabb csábító szerepét kapta a Ceremonyban, aki hűtlen lesz bebörtönzött barátjához.
Miles, hogy eloszlassa maga körül a berögzült rossz kislány képét, új műfajokban is kipróbálta magát, mint az 1965-ös Azok a csodálatos férfiak a repülő masináikban című vígjáték és az I Was Happy Here romantikus film. Miles visszatért a színpadra is, legfontosabb szerepe Stuart Mária volt a Vivat! Vivat Regina! 1967-es alkotásban, amelyet férje, Robert Bolt írt. Miles részesévé vált a brit új hullám mozgalomnak, amikor felbukkant Michelangelo Antonioni Nagyítás című művészfilmjében. Egy kisebb szünet után visszatért 1970-ben David Lean Ryan lánya című filmjében, melynek forgatókönyvét Miles férje írta Flaubert Bovaryné művétől megihletve. A produkció Robert Mitchum és Miles első közös munkája is volt, Miles megkapta első Oscar-jelölését. Érdekes módon a film nem lelt nagy népszerűségre az Egyesült Államokban.
Botrány és korai visszavonulás 1972-ben Robert Bolt bemutatta első rendezését, a Lady Caroline Lambot címszerepben Milesszal. A történet létező történelmi személyek életéről szólt, de hatalmasat bukott, így Bolt elvetette annak az ötletét, hogy a közeljövőben rendezzen, és nagyban befolyásolhatta Milesszal való házasságának végét is. 1973-ben Miles menedzserét, David Whitingot holtan találták Miles hotelszobájában, a színésznő pedig elsőszámú gyanúsítottnak számított. Félve, hogy ezzel véget ér a karrierje, tovább folytatta a filmezést 1974-ben Dickens regényének a Szép reményeknek feldolgozásával. 1976-ban Kris Kristoffersonnal dolgozott közösen a japán Misima Jukio regényének filmadaptációján, The Sailor Who Fell From Grace-en. 1978-ban ismét Mitchummal szerepelt A nagy álomban, Raymond Chandler regényének modern értelmezésében. Ezután segített bátyjának, Christopher Milesnak leforgatni A szerelem oltárán című önéletrajzi filmet főszerepben Ian McKellennel és Janet Suzmannal. A produkció D. H. Lawrence száműzetésbe vonult éveit taglalja Új-Mexikóban és Olaszországban.
1984-ben Vanessa Redgrave-vel szerepelt a Gőzben című filmdrámában, valamint Donald Sutherlanddel és Faye Dunawayjel a Meghurcolt ártatlanságban. 1986-ban egy tévéfilmben (Hárem), 1987-ben egy minisorozatban (Queenie) kapott szereplési lehetőséget. Az 1941-es kenyai gyilkosságot feldolgozó regényből 1988-ban készült adaptáció, az Úri passziók, amelyben Miles ismét egy rosszra hajló karakter bőrébe bújt. Meglepetést okozott a John Boorman rendezte Remény és dicsőség című háborús filmben, ahol egy édesanyát alakított. Miles viszonylag korán nyugdíjazta magát, a kétezres évektől csak egyszer-egyszer bukkant fel a képernyőn, mint Agatha Christie: Poirot sorozatában (2004), vagy a legutóbbi 2016-os rövid szerepében. 1993-ban nekiállt önéletrajzát lapra vetni, és három kötet könyv sikeredett belőle: A Right Royal Bastard (1993), Bolt from the Blue (1996) és Beautiful Morning (1998).
Magánélete Férjével, Robert Bolttal, 1965-ben ismerkedett meg egy vacsoraesten, pár évvel később házasodtak össze, addigra Miles várandós volt fiúkkal, Tommal. Bolt forgatókönyveket írt, és rendezői ambíciókat is ápolt, melyek gyorsan kihunytak, miután első filmje, a Lady Caroline Lamb címszerepben Milesszal nagyot bukott, és ezt a házasságuk is megsínylette. A pár azonban ismét egyesült, és Bolt haláláig együtt maradt.Sussex Life
A média előszeretettel botránkoztatta meg Miles magánéletével a közönséget. A hetvenes években történt, mikor Miles allergiájával kapcsolatban kért tanácsot az orvosától, a doktor pedig javasolta neki, hogy naponta igyon egy csésze vizeletet. Miles már korábban is hallott ennek a jótékony hatásáról, mikor férjével Indiában járt. Egy nap azonban Robert Mitchum, Miles egykori szeretője kikotyogta a titkot, és a színésznő nevetség tárgya lett. „Az emberek nagyon furán kezelték. Úgy mentek el mellettem, mintha valami rossz szagom lenne. Szörnyű volt. Még levelet is írtak nekem, amelyben gonosz boszorkánynak csúfoltak.” – mondta Miles a Daily Mailnek. Az újabb törés azonban csak ezután következett. 1973-ban David Whitingot, Miles menedzserét holtan találták a nő hotelszobájában. Miles előtte vetett véget románcuknak, a férfi pedig feljött a szobájába, és verni kezdte a nőt. Milesnak sikerült elmenekülnie, és mire visszajött, Whiting halott volt. A rendőrség kiderítette, hogy öngyilkos lett, de addig a pillanatig Miles gyilkosságban érintett személynek számított.
A média másik kedvenc témája Miles aktuális partnerének kiderítése volt. Miles erről a következőképp nyilatkozott a Sussex Life-nak: „Spielberggel két évig voltam, James Foxszal újabb két évig. Laurence Olivier-t huszonnyolc évig kísértem, Mitchummal több mint tizenkét évig tartott. Ezek közül egyik sem volt rövid távú, érzelemmentes, sosem voltak egy éjszakás kalandjaim!”.
Filmográfia Filmek Év Cím Szerep Magyar hangiszdb.hu1962A tárgyalásShirley Taylor 1. magyar változat Pap Éva 2. magyar változat Bus Kati1963A szolgaVeraAlmási ÉvaThe CeremonyCatherineHatoldalú háromszöga feleségMagda Gabi1965Azok a csodálatos férfiak a repülő masináikban Patricia RawnsleyBánsági IldikóI Was Happy Here Cass Langdon1966NagyításPatriciaSzerencsi Éva1970Ryan lányaRosy 1972Lady Caroline LambLady Caroline Lamb1973A Lady sofőrjeLady FranklinA férfi, aki szerette a táncoló macskátCatherine Crocker1974 Szép reményekEstella1. magyar változat Farkasinszky Edit 2. magyar változat Fazekas Zsuzsa1975Requiem for a NunTemple Drake StevensBride to BePepita Jiménez1976DynastyJennifer BlackwoodThe Sailor Who Fell from Grace with the Sea Anne Osborne1978A nagy álomCharlotte SternwoodCsere Ágnes1981A szerelem oltáránfilmcsillag KígyóméregDr. Marion StoweHaumann Petra1983Walter & JuneJune1984Meghurcolt ártatlanságMary Durant1. magyar változat n.a 2. magyar változat Halász Aranka 3. magyar változat Tóth Judit1985GőzbenSarah1986HáremLady Ashley1987Remény és dicsőségGrace RowanÚri passziókAlice de Janzé1. magyar változat n.a 2. magyar változat Zsurzs Kati1990Titok Monte CarlóbanEmilieBalogh Emese1992Csendes érintésHelena 2001Days of Grace Sissi, az édesanyaJurij Martina2003The Accidental DetectiveSmeralda Mazzi Tinghi2016Interlude City of a Dead WomanJosephine
Televíziós sorozatok Év Cím Szerep 1961Deadline Midnight Vi Vernon (egy epizód) 1963ITV Play of the Week Lucile (egy epizód) 1964Festival Isabelle (egy epizód) 1987Queenie Lady Sybil (két epizód) 1994Dandelion Dead Catherine Armstrong (négy epizód) 2004Agatha Christie: Poirot Lucy Angkatell (epizód: Hétvégi gyilkosság)
Díjak és jelölések ÉvCímDíjEredmény1963A tárgyalásBAFTA-díj a legígéretesebb elsőfilmes főszereplőnek1964A szolgaBAFTA-díj a legjobb brit színésznőnek1965Laurel-díj a legjobb új színésznek1971Ryan lányaOscar-díj a legjobb női főszereplőnekGolden Globe-díj a legjobb női főszereplőnek – filmdrámaBAFTA-díj a legjobb női főszereplőnekLaurel-díj a legjobb női főszereplőnek1973A Lady sofőrjeCannes-i fesztivál – Különdíj1977The Sailor Who Fell from Grace with the SeaGolden Globe-díj a legjobb női főszereplőnek – filmdráma1988Remény és dicsőségBAFTA-díj a legjobb női főszereplőnek
Jegyzetek
Művei Miles, Sarah – Serves Me Right. London, England: Macmillan, 1994.
Források
További információk
Kategória:1941-ben született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:Angol színésznők