Joseph Wenzel Radetzky (teljes nevén: Johann Joseph Wenzel Anton Franz Karl Radetzky von Radetz gróf, cseh névformában Jan Josef Václav hrabě Radecký z Radče); (Sedlčany, Csehország, 1766. november 2. – Milánó, 1858. január 5.) cseh gróf, osztrák császári-királyi tábornagy (k.k. Feldmarschall), a 19. század jelentős katonai vezetője, akinek nevét id. Johann Strauss a Radetzky-indulóval tette halhatatlanná.
Ifjúkora Joseph Wenzel Radetzky Csehországban, a trebnitzi kastélyban (csehül Třebnice, ma Sedlčany község része) született, nemesi család sarjaként. Édesapja gróf Peter Euseb Radetzky, a császári-királyi hadsereg századosa, édesanyja Maria Venantia, született Freiin Bechyne von Lazan. A Radetzky család eredetét a 16. századig visszamenőleg oklevelekkel lehet igazolni, de egyes ősök nevét már a 14. században is említik. A család a grófi rangot Wenzel Leopold Johann Radetzky révén kapta meg, 1764. szeptember 27-én.
1776-ban meghalt az apa, a 10 évesen árvaságra jutott fiút a nagyapja nevelte. Az öreg Radetzky gróf halála után, 1781-től 1784-ig Joseph Wenzel Radetzky a brünni Mária Terézia Lovagi Akadémián, majd a bécsi Theresianumban tanult. 1784. augusztus 1-jén kadétként belépett a Gyöngyösön állomásozó Caramelli-vértesezredbe (a későbbi 2. vértesezred). 1786-ban alhadnaggyá, 1787-ben főhadnaggyá léptették elő. 1788–89-ben részt vett a II. József által a Oszmán Birodalom ellen indított háborúban, Lacy tábornagy törzsének segédtisztjeként (Ordonnanz-Offizier).
1792–1795 között részt vett a Németalföld elleni és a rajnai hadjáratokban. A következő évben (1796-ban) lovassági századossá (Rittmeister), majd őrnaggyá léptették elő. Erődítési munkákat irányított Gradiscánál és az Isonzó folyónál. 1798. április 5-én Görzben feleségül vette Franziska von Strassoldo-Grafenberg grófnőt (1779–1854). A házasságból öt fiú és három leány született. Fiai közül később hárman tisztként szolgáltak a császári-királyi haderőben. Egyik leánya, Friederika (1815–1866) a Radetzky-huszárok kapitányához, a gerlai (I.) Wenckheim Károly grófhoz (Buda, 1811. február 24. – Gerla, 1891. június 18.) ment feleségül, és férjének gerlai birtokán élt. Gyermekük, Wenckheim Frigyes gróf (1842–1912) a tábornagy unokája.A Harruckern és a Wenckheim család története röviden (wenckheim.hu)
A napóleoni háborúkban
1799-ben Beaulieu tábornok adjutánsává (segédtisztjévé) nevezték ki. Az újonnan létrehozott felderítő hadtesthez (Pionierkorps) helyezték. Részt vett a Bonaparte tábornok elleni itáliai hadjáratban. Nem szerette a „kordon” harcmodort, amelyet még Gróf Lacy fejlesztett ki, a többi osztrák tábornok is őt utánozta. Harcolt Wurmser tábornoknak Mantua bevételére indított sikeres hadjáratában. Még ez évben alezredessé, majd ezredessé léptették elő. Személyes bátorságával tűnt ki az 1799-es trebbiai és novi csatákban. 1800-ban Voltrinál harcolt kitüntetéssel.
1800-ban, a viareggiói csatában Radetzky ezredes vezette a rohamcsapatokat. A marengói csatában (1800. június 14-én) Melas lovassági tábornok törzsének főnökeként vett részt. Öt golyótalálattól sebesült meg, lovát kilőtték alóla, amikor a csata előestéjén felderítő akciót vezetett az ellenség vonalai mögé, hogy módosíthassák Franz Xaver von Zach császári csillagjós „tudományosan kidolgozott” haditervét.
A Napóleon elleni második koalíciós háború idején Radetzky a Herzog Albrecht von Sachsen-Teschen vértes lovasezred (Kürassier-Regiment) parancsnokaként harcolt. 1800. december 3-án a hohenlindeni csatában megsebesült, újabb kitüntetést szerezve. 1801-ben kitüntették a Katonai Mária Terézia-renddel (MMThO). 1805-ben Sopronban (Oedenburg) állomásozott, innen Ulmba vezényelték.
Az 1805-ös hadjárat kezdetén vezérőrnaggyá léptették elő, és Itáliába küldték, Károly főherceg tábornagy parancsnoksága alatt. Részt vett a sikeres caldierói hadjáratban. A béke éveiben tanulmányokat folytatott és hadművészetet tanított.
1809-ben az V. hadtestben Bajorországban és Felső-Ausztriában harcolt Napóleon ellen. Braunaunál az előhad parancsnokaként kitüntetéssel működött. Május 2-án körültekintő irányítása egy egész hadosztályt mentett meg a Welsen keresztül Bécs felé zajló visszavonulásban. Helytállt a győztes asperni csatában (1809. május 21–22). Altábornaggyá (Feldmarschallleutnant) léptették elő, és a IV. hadtest parancsnokává nevezték ki. Harcolt a vesztes wagrami csatában (1809. július 5–6).
1810-ben Radetzkyt kitüntették a Katonai Mária Terézia-rend (MMThO) parancsnoki fokozatával. Megkapta a 4. vértes lovasezred másod-tulajdonosi címét, majd az 5. huszárezred (Radetzky-huszárok) névadó tulajdonosa lett. 1809 és 1812 között vezérkari főnökként kezdeményezte a hadsereg szervezetének és a taktikai rendszerének megújítását, de a kincstár ellenállása miatt nem tudta megvalósítani reformterveit, emiatt lemondott tisztségéről. Ugyancsak ő kezdeményezte a katonai hírszerzés szervezettebb formáinak kialakítását: ennek eredménye lett az „Evidenzhaltungs Abteilung”, a későbbi állandó katonai hírszerző szervezet, a Nyilvántartó Iroda elődjének létrehozása.
1813 áprilisában a szövetségesek, az Osztrák Császárság, a Porosz Királyság, és az Orosz Birodalom Schwarzenberg herceg tábornagyot nevezték ki a hatodik koalíció haderejének főparancsnokává. Radetzky altábornagy tanácsosként a Haditanács tagja lett, és kinevezték Schwarzenberg vezérkari főnökévé. E minőségében komoly befolyása volt a Napóleon elleni szövetség uralkodóinak és tábornokainak tanácskozásain. Hadjáratokat vezetett 1813 és 1815 között. Nagy szerepe volt Napóleon császár legyőzésében.
Részt vett a lipcsei győzelem megtervezésében. Új császári hadsereget állított fel, katonából és lovasból. I. Sándor orosz cár Napóleont egyetlen nagy csatában akarta legyőzni Drezda mellett. Bár Schwarzenberg és Radetzky ellenezték a tervet, a cár keresztülvitte akaratát. A drezdai csata Napóleon győzelmével végződött. Radetzky egyenként akarta megverni Napóleon hadseregeit. Ilyen volt a kulmi csata Észak-Csehországban, 1813. augusztus 29–30-án.
Radetzky 1813. szeptember 4-én „A jövő hadműveleteinek tervezete” („Entwurf für die künftigen Operationen”) c. írásában értékelte a szövetségesek ténykedését a drezdai, chlumeci, és katzbachi csatákban. Levonta a szükséges következtetéseket. Több vitairatot készített stratégiáról és taktikáról, ezeket később nyilvánosságra is hozták. Napóleon Szászországban koncentrálta erőit. Radetzky a szövetséges haderőt három irányból vonultatta föl Lipcse (Leipzig) felé. A lipcsei csatára (a Népek csatájára) 1813. október 16–19 között került sor. Napóleon teljes vereséget szenvedett. A három győzelmes császár kitüntetések sorát adományozta Radetzkynek. A háború további menetét Radetzky I. Sándor orosz cár támogatásával vitte végig. A szövetséges hadseregek egyenesen Franciaország felé nyomultak, I. Ferenc császár eredeti terve ellenében, aki a Rajna menti védővonal állásaiba vonult volna.
I. Sándor orosz cárnak Radetzky iránt érzett tiszteletét mutatta a következő kis közjáték: A francia határ átlépése után a kimerült Radetzky súlyosan megbetegedett, orvosa (többek között) napi egy pohár vörösbor elfogyasztását írta elő neki. A cár értesült e gyógymódról. Utasítására mindennap, azonos időpontban egy kozák tiszt jelentkezett Radetzky szállásán, ezüst kancsóban bordói bort hozott, e szavak kíséretében: „Őfelsége Sándor cár küldi Excellenciádnak e csekély innivalót”. E sajátos rituálé 1814 tavaszán, a franciaországi hadjárat egész tartama alatt minden nap lezajlott.
Radetzky részt vett a brienne-i, az Arcis-sur-Aube-i, a fère-champenoise-i és a párizsi csatákban. 1814. március 31-én, a három szövetséges császárral együtt győzelmesen vonult be Párizsba, majd velük együtt tért vissza Bécsbe, ahol 1814–1815-ben részt vett a bécsi kongresszus megbeszélésein. Közvetítőként működött Metternich osztrák kancellár és I. Sándor orosz cár között, akik nem álltak egymással beszélő viszonyban.
bélyeg|200px|Emléktábla az olmützi Edelmann palota falán (Csehország)
A bécsi kongresszus után A napóleoni háborúkat lezáró békekötés utáni években Radetzky keveset szerepelt a közéletben. 1815 májusában kinevezték a Felső-Rajnai Hadsereg vezérkari főnökévé, júniusban valóságos titkos udvari tanácsosi rangot kapott. A hadsereg reformjára vonatkozó szándékait azonban nem valósíthatta meg, az általános háborús fásultság és csömör közhangulatában. 1816 és 1818 között lovassági hadosztályparancsnok volt Sopronban. Bécsben ő vezette azt a nagy lovassági parádét, amelyet az odalátogató orosz cár tiszteletére rendeztek. Ezért a cártól drágakövekkel kirakott díszkardot kapott.
1818-tól 1828-ig Habsburg–Estei Ferdinánd Károly József főhercegnek, a magyarországi hadak főparancsnokának tanácsadójaként ténykedett. 1821-től hadosztályparancsnokként működött Pest-Budán.
A reformokra való szívós törekvése növelte ellenségeinek számát. Tevékenységének ellenzői 1829-ben felterjesztették nyugdíjazásra, I. Ferenc császár azonban megvédte. 1829. február 18-án lovassági tábornokká (General der Kavallerie, G.d.C) léptette elő, és novemberben kinevezte az olmützi erőd parancsnokává.
Itáliai hadjáratok A Szent Szövetség tervei szerint folyó európai restauráció folyamatát azonban a franciák által támogatott olasz egységtörekvés (risorgimento) zavarta meg. Radetzkyt 1831 novemberében átvette a Lombard–Velencei Királyság területén állomásozó császári-királyi csapatok főparancsnokságát. 1833-tól kezdve aktív hadműveleteket irányított.
Frimont tábornagy parancsnoksága alatt részt vett a pápai állam elleni felkelők leverésében. Győzelme után 1834-ben kinevezték itáliai császári-királyi haderő (ekkor és számláló állomány) főparancsnokává. 1836. szeptember 17-én, 70 éves korában, 52 szolgálati év után császári-királyi tábornaggyá (K. K. Feldmarschall) léptették elő. Idős kora ellenére fiatalos energiával gyakorlatoztatta és fegyelmezte a parancsnoksága alatt álló hadsereget. bélyegkép|balra|220px|Joseph Wenzel Radetzky tábornagy (1840 k.) Az 1848. március 18-án (a magyar forradalommal szinte egyidejűleg) kitört olasz nemzeti felkelés idején a 82 éves Radetzky volt az itáliai császári-királyi haderő főparancsnoka. Visszakapta az 5. huszárezred tulajdonosának címét is. Előremutató gondolatait, reformterveit és figyelmeztetéseit a kormányzat most is figyelmen kívül hagyta, sőt megtagadták tőle azokat a pénzügyi eszközöket, amelyekre a legjobb hadseregnek is szüksége van ahhoz, hogy gyorsan felülkerekedjen a csatamezőkön. Így aztán az 1848-ban bekövetkező itáliai események – bár azok nem érték felkészületlenül – rendkívül hátrányos helyzetben találták csapatait. A Károly Albert szárd–piemonti király (1798–1849) hadserege és az általa támogatott olasz nemzeti felkelő csapatok ellen folytatott háborúban az idős tábornagy azonban bebizonyította, hogy helyet érdemel a történelem legjelentősebb hadvezérei között.
A lelkes forradalmárok, mint Giuseppe Mazzini által vezetett felkelő csapatok hadiszerencséje, kezdeti sikereik után megfordult. A bécsi és a pesti forradalom zűrzavara miatt a császári kormány óvatosságra utasította, de Radetzky nem hajtotta végre ezt a parancsot. A felkelő csapatok felső vezetését olyan rossznak ítélte, hogy – állítólag – utasította tüzérségét, hogy kíméljék az olasz tábornokokat, mert további parancsnoki ténykedésüket a császáriak számára hasznosabbnak ítélte. A háború első szakaszában, 1848-ban a támadó szárd–piemonti hadsereg több kezdeti sikert ért el (pastrengói csata, goitói csata), azután a módszeresen védekező, ellenfele hibáit kiaknázó Radetzky fokozatosan felülkerekedett.
Radetzky harctéri győzelmei Itáliában: 1848. május 6-án Santa Luciánál, Verona falai előtt, május 29-én Curtatonénál. Május 31-én bevette a peschierai, június 10-én a vicenzai erődöket. Június 11-én Treviso és Schio városok megadták magukat. Július 25-én fontos győzelmet aratott Custozzánál és augusztus 6-án csapataival bevonult Milánóba. 1849. február 27-én megkapta Bécs főváros díszpolgári oklevelét.