Wolfgang Otto Völz (Danzig, Danzig Szabad Város, 1930. augusztus 16. – Berlin, 2018. május 2.), német színpadi, film- és televíziós színművész, szinkronszínész. Magyarországon jól ismert televíziós szerepe Mario Monti hadnagy az 1966-os Orion űrhajó-sorozatban

Életpályája Wolfgang Otto Völz 1930-ban született Danzig város Langfuhr nevű negyedében, a Danzig Szabad Város autonóm állam területén. Szülőhelye 1945 óta Lengyelország része, neve Gdańsk–Wrzeszcz. Egyes források állítása szerint születési neve Aaron Treppengeländer lett volna, de ezt maga Völz több alkalommal kitalálásnak minősítette.

Anyja tejtermék-boltos volt. Már kisgyermekként szerepelt színpadi előadásokon. 1947-ben a lengyel hatóságok a helyi német lakosokkal együtt őt is elűzték.Der Tagesspiegel vom 6. November 2002. Nyugat-Németországba ment, először Hameln városában péknek tanult, majd Hannoverben színészmesterséget. Theodor Becker és Max Gaede keze alatt tanult. 1950-ben debütált a Hannoveri Tartományi Színházban (Landestheater Hannover) Schiller Don Carlos című drámájában, az apród szerepében. Az 1950-es években játszotta első mozifilmes szerepeit, Hans Albers és Gert Fröbe mellett. 1954-ben a berlini Stachelschweine („Sündisznók”) kabaré társulatával is fellépett. Szoros barátságba keveredett Dietmar Schönherrrel, több színdarabban és filmben közösen játszottak, így pl. mindketten állandó szereplői lettek az 1966-ban készült (Magyarországon 1968-ban bemutatott) Őrjárat a kozmoszban – Az Orion űrhajó fantasztikus kalandjai című televíziós sorozat összes epizódjában, Dietmar Schönherr, Eva Pflug, Charlotte Kerr, Claus Holm, Ursula Lillig és Friedrich G. Beckhaus társaságában. A tenyeres-talpas, örökké szexre éhes Mario Monti hadnagy szerepében Völz filmszínészi pályájának legnagyobb sikerét aratta. Eredeti magyar szinkronhangját Madaras József, a 2002-es újraszinkronizáláskor Oberfrank Pál adta.

Rendszeresen szerepelt az 1950-es évek végi népszerű német krimisorozatokban, a Stahlnetz-ben és az 1963-1970 között forgatott Das Kriminalmuseum-ban (magyarul „Bűnügyi múzeum”, nem azonos az Magyar Televízió azonos címmel bemutatott magyar krimisorozatával). Nagy sikert aratott az Edgar Wallace művei alapján 1967-ben készült Graf Yoster gibt sich die Ehre („Yoster gróf tiszteletét teszi”) című krimisorozat 78 epizódjában, mint állandó szereplő, a büntetett előéletű sofőr, Johann, aki a Lukas Ammann által megtestesített arisztokratikus magándetektívnek segít megoldani a „jobb körökben” elkövetett bűneseteket.

bélyegkép|Wolfgang Völz a Der Gründer c. vígjáték hangfelvételeinél, Berlinben (2010)

Markáns színezetű hangja miatt (német nyelvterületen) keresett szinkronszínész volt. Hangját kölcsönözte Peter Ustinovnak, Mel Brooksnak, Walter Matthaunak, Bill Cosbynak, Michel Piccolinak is. Hét éven át ő volt Dana Elcar német hangja a MacGyver-sorozatban, és Abraracourcix (német nevén Majestix) gallus törzsfőnök hangja az Asterix-filmekben. Ő adta Ernst Borgnine német hangját az Airwolf kalandfilm-sorozatban. 2005-ben a Kisvárosi gyilkosságok (németül Inspector Barnaby) krimisorozat egyik epizódjában George Baker (1931–2011) hangját adta, a Magwood-ikerpár kettős szerepében (IX. sorozat, 1. epizód, A holtak háza).

A Gyűrűk Ura: A Gyűrű Szövetsége c. mesefilm német kiadásában ő adta David Weatherley, azaz Papsajt Ászok (német nevén Butterblume gazda) szinkronhangját. A Karib-tenger kalózai: Ismeretlen vizeken c. kalandfilm német nyelvű változatában II. György király az ő hangján szólal meg. 1994-ben a Pumukli és a kék hajómanó-ban ő volt hajó kormányosának és a hajómanónak német hangja. Számos német gyártású rajzfilmhez, gyermekfilmhez adta hangját, így pl. Blaubär kapitánynak, Iglo kapitánynak vagy a Mikulásnak.

Saját önmeghatározása szerint „a második vonal legjobbjának” tartotta magát. Jóbarátja, a 2014-ben elhunyt Dietmar Schönherr többször is Walter Matthau-hoz hasonlította Völzöt.

A 2010-es évektől Berlinben lakott. 2016-ban agyvérzés sújtotta. 2018. május 2-án berlini otthonában elhunyt.

Családja Wolfgang Völz 1955 óta a Berlin-Wilmersdorfból való Roswitha Völz (született Karwath) táncosnővel élt házasságban, aki Tattyána Gzovszkaja (1901–1993) berlini balettiskolájában tanulta művészetét. Felesége az Orion-sorozat – azóta Galyxónak elkeresztelt – táncos jeleneteiben is fellépett. Az Orion-sorozat bemutatójának 40. évfordulóján, 2006-ban a berlini Film- és televíziótörténeti Múzeumban „retro” táncbemutatót tartott ifjú tanítványaival.

Két gyermekük született, Benjamin Völz (* 1960) és Rebecca Völz (* 1957), mindketten a filmszínészi és szinkronizálási szakmában dolgoznak.

Érdekességek Wolfgang Völz ugyanabban a házban született, ahol színészkollégája, Eddi Arent (1925–2013). Völz tagja volt Németország Szociáldemokrata Pártjának (az SPD-nek). 2010-ben Ralph Keim tollából megjelent közös életrajzuk fiával, Benjaminnal.

Magyarországon bemutatott filmjei (Völz szereplésével) 1955: Kapitány és hőse (Der Hauptmann und sein Held), főhadnagy 1956: Charley nénje (Cherleys Tante), rendőr 1964: Emil és a detektívek (Emil and the Detectives, USA), Stucke rendőr-őrmester 1966: Temetés Berlinben (Funeral in Berlin, angol-amerikai), Werner 1966: Őrjárat a kozmoszban – Az Orion űrhajó fantasztikus kalandjai (Raumpatrouille), tv-sorozat, Mario Monti 1967: A huszonötödik óra (La vingt-cinquième heure, francia), német katona 1970: Pippi a Déltengeren (Pippi Långstrump på de sju haven, svéd), Oszkár 1972: A felügyelő (Der Kommissar), krimi-tévésorozat, három epizód, különböző szerepekben 1980: Az Öreg (Der Alte), krimi-tévésorozat, A tévedés (Irrtum) c. epizód, Pieter Jong 1982-83: Pumukli kalandjai, tévésorozat, több epizódban, különböző szerepekben 1990: Testestől-lelkestől (Mit Leib und Seele), tévésorozat, Herr Schnabel 1976-1995: Tetthely (Tatort) krimitévésorozat, több epizódban, több szerepben 1997: Kastélyszálló (Schloßhotel Orth) tévésorozat, Jean-Paul Gernier 1993-1999: Álom és szerelem (Rosamunde Pilcher), tévésorozat, Humphrey 1994: Pumukli és a kék hajómanó (Pumuckl und der blaue Klabauter), több szerepben 2003: Hirtelen örökség (Auch Erben will gelernt sein), tv-film, Theodor Häuser 2003: Orion űrhajó – A visszatérés, moziváltozat (Raumpatrouille Orion – Rücksturz ins Kino) 2004: Jó tett helyébe jót várj (Ein Engel namens Hans-Dieter), tévéfilm, August Dollinger nagypapa 1994-2005: A Faller csalåd (Die Fallers), tévéfilm, Friedrich Samarovski 2006: Se füle, se farka, avagy a meseírók beájulnak (Die ProSieben Märchenstunde), televíziós mesefilmsorozat, Rübezahl ezredes 2006: Hui Buh, a butus szellem (Hui Buh), mesefilm, Orr, a törpe 2007: Rudi malac újra száguld (Rennschwein Rudi Rüssel 2 - Rudi rennt wieder!), mesefilm, Fritz 2007: Tökhülye (Vollidiot), idős vevő 2009: Maffiózó vagyok, drágám! (Mord ist mein Geschäft, Liebling), Henry von Göttler

Magyarországon bemutatott animációs filmek (német változat Völz hangjával) 1989: Asterix és a nagy ütközet (Astérix et le coup du menhir), Abraracourcix/Majestix (német hang) 1999: Asterix és Obelix (Astérix & Obélix contre César) Abraracourcix/Majestix (német hang) 1999: Pumukli a tengeren (Pumuckls Abenteuer), tévésorozat, összes epizódban, különböző szerepekben (német hang) 2001: A kis jegesmedve (Der kleine Eisbär), Sopho (német hang) 2004: A Diótörő és az Egérkirály (The Nutcracker and the Mouseking, USA), videofilm, Egérkirály (német hang) 2007: A két Lotti (Das doppelte Lottchen)'', rajzfilm, Dr. Strobele (német hang)

Kitüntetései 1991: A Német Szövetségi Köztársaság érdemrendje 1998: Münchhausen-díj (a Blaubär kapitány alakításáért) 2002: Berlin szövetségi tartomány díja 2011: Ohrkanus-díj (hangoskönyvekben és hangjátékokban nyújtott életművéért)

Jegyzetek

Források

További információ

Kategória:Gdańskiak Kategória:Német színészek Kategória:Német szinkronszínészek Kategória:1930-ban született személyek Kategória:2018-ban elhunyt személyek