Bonszai

thumb|right|250px|Egy sziklára ültetett háromágú juharfa bonszai thumb|right|250px|Vízi jázmin bonszai thumb|right|250px|Amerikai vörösfenyő (Larix laricina) bonszai

A bonszai (japánul: 盆栽, lapos tálban nevelt fa, bon=edény, tál, szai=növény) mesterségesen, művészien alakított, formára metszett, esetleg hajlított fa. Nevezik tálas kertészkedésnek is, mivel a legismertebb formája a kis méretű, tálkákban nevelt és alakított fák tartása. Általánosan elterjedt tévhit, hogy a bonszai egy növényfaj. Ezzel szemben elvileg bármilyen fás szárú kétszikű növényből lehet bonszait nevelni, természetesen ennek azért korlátot szabnak az illető faj morfológiai jellemzői, például a túl nagy levélméret, az ágelágazások hiánya, vagy a túl nagy távolság a rügyek között stb. Másik tévhit, hogy a bonszai szobanövény. Ez csak a trópusi-szubtrópusi fajokból kialakított fácskákra igaz és ezekre is csak a saját természetes élőhelyükön uralkodó klimatikus viszonyokat megközelítő körülmények között. Megjegyzendő, hogy ezen fajok némelyikének életben tartása éppen speciális igényei (magas és kiegyenlített hőmérséklet, magas relatív páratartalom) miatt egy átlagos magyar lakásban szinte reménytelen vállalkozás.

Története Már a Tang-dinasztia idejében is ismerték a bonszait. Eredetét sokszor az ókori Kínának tulajdonítják, ahol, úgy hisszük, a gyógyítók ilyen módon szállították gyógynövényeiket. Régen a stílusosan megformált törzseken volt a hangsúly, amiket főleg állat- vagy misztikus figurák formájára alakítottak. Néhány ilyen darab máig is fennmaradt és nagy értéket képvisel.

A japánok a bonszait a kínai stílusból vették át és az uralkodói nagykövetség hozta „divatba” Japánban (7–9. század). A Kamakura-korból származó penjing a Heian-kori szokásokra hivatkozik és néhány papírtekercsre lett feljegyezve (megrajzolva). A Muromacsi-korban a penjing Japánban különféle formákat öltött. Csakúgy mint a japán kert, ez is átvette a „vabi-szabi” művészformát. Ebben az időben a bonszai még csak egy kiválasztott társadalmi réteg képviselőinek szórakozása volt. Az Edo-korban a bonszai nevelése már a daimjó, szamuráj, kereskedő és városlakó réteg számára is elérhetővé vált. A bonszai-cserép népszerűvé válását követően sok fazekasmester szakosodott kimondottan e típusú áru készítésére. Azt mondják, hogy a „bonszai” szó használata e szakaszban kezdődött. Sok japán fametszeten szerepel.

Stílusok

Nem minden tálba ültetett, kis termetű növény (fa) bonszai. Ahhoz, hogy egy fából valóban bonszai váljék, valamelyik tradicionális stílus jegyeit kell hogy viselje, ennek eléréséhez évek türelmes alakító munkájára van szükség. Szerencsére az évszázadok során számtalan stílus alakult ki, így ha egy fácska arányos és esztétikus, majdnem biztos, hogy valamelyik ezek közül ráillik. Az alábbiakban a teljesség igénye nélkül a leggyakoribb stílusok rövid ismertetése következik.

A stílusokat csoportosíthatjuk a törzs alakja-száma, a korona alakja, a gyökérzet és az elrendezés szerint.

I. A törzs alakja szerint Csokkan

(Egyenes stílus) A fokozatosan vékonyodó törzs egyenesen felfelé nő, az ágak körben szabályosan helyezkednek el. A gyökérzet (lehetőleg) körben szépen látható. Ilyen stílusú fákat, főleg fenyőket láthatunk a természetben szabad területeken. A törzs felfelé vékonyodjon. Az ágak is egyenesek legyenek, a fa minden irányába nézzenek, de a nézőkkel szembe nem nőhet. Az ágak közel vízszintesek legyenek. A fa körvonala szabálytalan háromszöget alkosson. A fán gyakran képezünk ki elszáradt, kifakult csúcsokat, ezeket „dzsin”-nek nevezik. Ennél a stílusnál gyakori hiba, hogy a fa túl magas a törzs vastagságához képest. A fenyőfélék zöme alkalmas erre a stílusra, a lombos fák közül a juhar, bükk, gyertyán.

Mojogi

Kissé hajlott, kanyargó törzsű fa. Az ágak és a törzs esetleg kissé csavarodhatnak. A gyökérzet itt is szimmetrikus. Kialakítása nem nehéz, de a szabályok betartása igen fontos. A törzs „S” alakban görbüljön, de ne csak síkban, hanem a tér minden irányába. Sok kanyar és különösen, ha azok erősek, az rontja a fa megítélését. A fa csúcsa a törzs kiindulópontja fölé essen. A törzs fokozatosan vékonyodjon. Az ágak a törzs görbületének a külső részéről induljanak ki. Az ágakat szintén „S” alakúra neveljük. Az alsó ágak legyenek a legerősebbek, a magasabban levők pedig vékonyabbak és rövidebbek. A törzs jelentős része és az ágrendszer látható legyen. A lombkorona egy szabálytalan háromszög alakba legyen foglalható. A törzs a fa magasságának 1/3-a legyen, innen indulhat az első ág.

Bankan

Nagyon görbe, feltekeredett törzsű fácska. A gyökérzet egyaránt lehet szimmetrikus, vagy aszimmetrikus.

Nedzsikan

Itt a törzs mintha meg lenne csavarva, vannak olyan fajok amelyek eleve csavarodottan nőnek, de a csavarodás lehet mesterségesen előidézett is. A gyökérzet itt is szimmetrikus.

Sakan

(Elhajló) Az egyik irányba határozottan megdőlt fácska, az ágak mindkét oldalon (elcsúsztatva) megtalálhatók. A gyökérzet a dőlést egyensúlyozandó, az ellentétes oldalon fejlettebb. A dőlésszög akár 45 fok is lehet. Az ágak vízszintesen helyezkedjenek el, tehát ha egy egyenes fát ferdén ültetünk be az helytelen. Gyakran ültetik ovális edénybe. A gyökerek láthatóak legyenek, és olyan látszatot keltsenek, hogy a fa biztosan támaszkodik a földben. Az ágrendszerre és a lombozatra ugyanazok a követelmények, mint az egyenes stílusokra. A törzs lehet egyenes vagy kissé görbült.

Kengai és han-kengai

Han-kengai stílusú bonszai. A törzs közel vízszintes. A természetben akkor alakul ki ez a forma, ha a sziklán áll vagy víz fölé nyúlik. Bonszai esetében a törzs határozottan vízszintes hatást keltsen, még ha a törzse kissé az edény pereme alá hajlik is. A kiemelkedő gyökerek ellensúlyozzák a törzset. Sok fa alkalmas erre a stílusra.

Kengai stílusú bonszai. A törzs lecsüngő növekedésű. A meredek hegyoldalon vagy sziklán élő fák jellegzetes formája, melyet elsősorban a szél alakít ki. A határozottan lefelé növő bonszai törzse többnyire az edény aljánál jóval mélyebbre nyúlik. Sok faj nevelhető így, ha nem kifejezetten felfelé törőek.

Bundzsin

(Aszkéta, vagy festői) Nem könnyű meghatározni a bundzsin stílust, mert felrúg sok bonszaiszabályt. Az biztos, hogy az ebben a stílusban nevelt fák olyan karcsúk és kecsesek, mint azok a kínai festményeken lévő, amelyekről a nevüket kapták. A bundzsin stílusban nevelt fa törzse általában többször csavarodik, kanyarodik. A természetben az ilyen fák gyakran a tengerparton élnek vagy olyan helyen, ahol fel kellett küzdeniük magukat a többi fa között a napfényre. Emiatt lombkoronájuk csak a magas törzs csúcsán alakul ki. A legtöbb fenyőfélét bonszaiként nevelhetjük ebben a stílusban.

II. A törzsek száma szerint Tankan

Egytörzsű.

Szokan

A természetben az egyik törzs általában kisebb, mint a másik. A keleti bonszainevelők ezt "apa és fia" vagy "anya és lánya" stílusnak hívják. A bonszainal is törekedjünk erre a hatásra, hogy elkerüljük a csúzliágas formát. Gyakran egy alacsony ágból is kialakíthatjuk a második törzset. Három vagy több törzs esetében is hasonló szabályok érvényesek.

Szankan

Háromtörzsű. A törzs a tövénél háromfelé ágazik el. A gyökérzet általában itt is szimmetrikus.

Gokan

Öttörzsű. A törzs a tövénél öt felé ágazik el. A gyökérzet általában itt is szimmetrikus.

Kabudacsi

Közös tőről eredő, sűrűn álló sok törzsű növények.

III. A gyökérforma alapján Neagari

Az ilyen bonszai gyökérzete a talajból kilátszik. A csupasz gyökerek azt az érzetet keltik, mintha a növénynek hosszú évek szélsőséges időjárását kellett volna átvészelnie.

Necuranari

A soktörzsű növény különállónak tűnik, pedig közös, valaha elfektetett tövük a talaj alatt kígyó alakban húzódik. Erre a stílusra legalkalmasabbak a hajlékony ágú és törzsű fák, mint a tiszafa vagy a fenyők, sarjakat hozó fajok, mint például a szil.

Ikadabuki

"Csónak", vagy "tutaj".Több törzses növény, hasonló a necuranarihoz, de míg ott a törzsek görbe vonalon helyezkednek el, itt ez egyenes.

IV. A korona alapján Hokidacsi

Egy fejre állított japán seprű adta az ötletet ehhez a bonszaistílushoz. Jellemző rá, hogy az egyenes törzs jól kiegyensúlyozott, boltozatos ágrendszert tart. A hokidacsi stílusban kialakított fák legjobban télen télen mutatnak, amikor ágait nem takarják el a levelek. Ideális természetes környezetben a fenyőfélék szabályosan felfelé növő fák, de a juharok, szilfák és több más finom ágrendszerű lombhullatófa is valószínűleg seprű alakúvá fejlődik. Ezt a visszafogott, klasszikus stílust talán a legnehezebb elérni a bonszaiban. Ha mégis ki szeretnénk próbálni, legjobb, ha finom ágú fát választunk, például juhart.

Fukinagasi

Szélfútta stílus. Mintha az állandóan egy irányból fújó szél döntené meg a fát, az ágak is e szerint egy irányba rendezettek. A gyökérzet a dőlést egyensúlyozandó, itt is az ellentétes oldalon fejlettebb.

Szasieda

Elnyúló. A törzs itt is felfelé nő, de egy főág különválik, és oldalra elnyúlik valamelyik irányba. A gyökérzet többnyire itt is szimmetrikus.

V. Az ültetés elrendezése szerint Josze-ue

Erdőcske. Több különálló növényt ültetünk szépen összeválogatva, amolyan erdőszerű elrendezésben. Ha egy közös gyökérből eredő törzsekből készítik, akkor kabudacsi a neve.

Szekidzsodzsu

Kőre ültetés. A növény gyökerei egy követ ölelnek és úgy futnak le a tálba.

Isicuki

Kőbe ültetés. A növény egy szikladarabból nő ki. A gyökerek a kő repedéseiben nőnek és (láthatóan) nem érik el a talajt.

Szaikei Tájképi stílus. Kövek, sziklák, kisebb-nagyobb növények felhasználásával kialakított miniatűr tájkép.

Alakfák

Ezek nagy méretű bonszaik, melyeket szabad földben tartanak és leginkább formára nyírással, esetenként kötözéssel alakítanak. De leginkább a drótozás vált általánossá.

Technikák Sok időt és törődést igényel. Tapasztalt kertészeknek ajánlott!

Tartásuk Általában szabadban, asztalon vagy egyéb állványon tartják őket télen-nyáron, de gyakran lakásban, amelynek klímája egyáltalán nem, vagy csak alig hasonlít az eredeti élőhelyükéhez.

Ápolásuk Öntözés Mivel lényegesen kisebb gyökérzettel rendelkeznek, mint a szabadban élő társaik, fontos, hogy ne száradjon ki a földjük. Ezért nagy nyári melegben ha szükséges, akár naponta kell öntözni, némely fajt permetezni. A rügyekre különösen ügyelni kell, mert ha víz éri őket, a bonszaink elsorvadhat, vagy visszafejlődhet.

Fontos, hogy fürdessük is, de mértékkel. Figyelni kell arra is, hogy a szabadtéri és a szobai bonszaik öntözési igényei különböznek.

A melegebb időszakokban, főleg nyáron inkább este öntözzünk, mert éjjel nem párolog el annyi nedvesség a talajból, így a növény több folyadékhoz jut. Ügyelni kell a talaj jó vízelvezető képességére, mert a pangó víz tönkreteszi a növényt.

Teleltetés Fontos hogy figyelembe vegyük a fa teleltetésénél az eredeti élőhely tulajdonságait. Fikuszoknak, egyéb trópusi, szubtrópusi növényeknek ezért szinte nincs is szükségük téli pihenőre, de az Európában őshonos fákat – pl tölgy, vagy bükk – a szabadban (a kert egy árnyékos területére helyezve) kell teleltetni, mert ezeknek a fajoknak szükségük van a téli mély nyugalomra. Gyökérzónájukat a kemény fagyoktól takarással védjük, erre a célra bármely laza szerkezetű természetes anyag megfelel. Legkézenfekvőbb a falomb, vagy faforgács.

Drótozás A fiatal, még rugalmas ágak köré drótot tekerve, az ágakat megfelelő formára hajlítva, azok ezt a formát megtartva fásodnak el. A bonszai drót egy réz bevonattal ellátott alumínium drót, melyet speciálisan hőkezelnek a könnyű hajlíthatóságért. A réz bevonat amiatt kerül fel rá, hogy színében jobban illeszkedjen a fákhoz. A drót feltekerésénél ügyelni kell arra, hogy se túl laza, se túl szoros ne legyen. A drótot vagy a törzsön, vagy egy közelben lévő másik vastagabb ágon rögzítsünk. A drótozást rendszeresen tartsuk szemmel, nehogy bevágódjon a kéregbe, súlyos esztétikai hibát okozva ezzel.

Szerszámok