Mezőkövesdi Újfalvi Sándor, névváltozat: Ujfalvy (Kackó, 1792. – Kolozsvár, 1866. július 16.) erdélyi magyar emlékiratíró, mecénás, postahivatali igazgató, vadász. Kőrösi Csoma Sándor diáktársa volt a nagyenyedi Bethlen kollégiumban. Wesselényi Miklós, Kisfaludy Sándor és Deák Ferenc barátja volt, ismert szereplője az erdélyi közéletnek.
Életrajz Újfalvi Sándor 1792-ben született. Atyja Ujfalvi II. Sámuel, anyja havadi Máté Kata volt. A nagyenyedi Bethlen kollégiumban nevekedett, melynek diákéletéről, közte Kőrösi Csoma Sándorról adatokat közölt emlékirataiban. Jogi tanulmányokra Kolozsvárra, majd Marosvásárhelyre került, hová atyja patvaristának (gyakornoknak) küldte. A jogi neveléshez szükséges kiegészítés ez a gyakorlat. Főnöke: gr. Teleki Mihály, Ujfalvy elbeszélése szerint annyira durván bánt az ifjakkal, hogy Ujfalvy otthagyta. Atyja kívánságára 1814 őszén Bécsbe ment az udvari kancelláriához, hivatalos szolgálatba, útközben beteg lett. (Szamosújvárról Nagyváradig négy napig utazott). Tizennégy napig tartó utazás után ért föl Bécsbe, ott az Magyar Udvari Kancellária szolgálatába léptették.
Feleségül vette 1820-ban Lészai Lőrinc (névváltozat: Lészay), főkormányszéki tanácsos és neje, Inczédy Anna leányát, Júliát, kit élete végéig, sőt felesége halála után is szeretett. Hivatalt nem vállalt, sőt írja róla Kőváry László — egy megyegyűlésen atyjával véleménykülönbsége volt s elkedvetlenedve a megyei élettől is visszavonult. Újfalvy a szakaturai szolnokdoboka-megyei birtokán gazdálkodott (Romladék-nak nevezte el) s ott jobbágyaik javára, atyai jósággal és anyai gondossággal valósággal államot rendeztek be feleségével.Gyalui Farkas, Mezőkövesdi Újfalvy Sándorról
1841-től királyi hivatalos táblabíró és a Wesselényiek hű barátja volt. Hanyatló napjait Kolozsvárt töltötte s 1854-55-ben emlékiratainak megírásával foglalkozott. Birtokát (1400 hold) és belső fekvőségét a kolozsvári Nemzeti Színháznak hagyta.
Sírja a Házsongárdi temetőben található (II. C.), műemléki védettség alatt áll: CJ-IV-m-B-07839.099. Az omladozó sírt 2005-ben a Házsongárd Alapítvány restauráltatta, Újfalvi feleségének, Lészay Júliának a (szintén műemléki védettség alatt álló: CJ-IV-m-B-07839.100) sírjával együtt. Ujfalvi_Sandor_Leszay_Julia_Asztalos_Pal.pdf Asztalos Pál, Ujfalvi Sándor és felesége, Lészay Júlia sírkövei. Házsongárd Alapítvány honlapja. Restaurálások. bélyegkép|jobbra|300px|Újfalvi Sándor és felesége sírja (Fortepan, 1988) bélyeg|300px|A felújított sírok 2019-ben
Művei Az Erdélyi régibb és közelebbi vadászatok és vadak, Kriterion Könyvkiadó, Bukarest, 1990. Mezőkövesdi Újfalvy Sándor emlékiratai, Erdélyi Múzeum-Egyesület, Kolozsvár, 1941
Források PIM
Kerpely Béla, Hires erdélyi vadászokról és vadászataikról, Jellemrajzok és vadászjelenetek a XVIII. és XIX. századokból, Budapest, Sportirodalmi Vállalat, 1922.
Jegyzetek
További információk
Enyedi Sándor: Rivalda nélkül. Budapest, Teleki László Alapítvány, 1999. Kozma Dezső: Erdélyi utakon. Régi kolozsvári arcok. Székelyudvarhely, Erdélyi Gondolat Könyvkiadó, 1997. Lászlóffy Aladár: Házsongárd. Fényképezte Kántor László. Bp., Helikon Kiadó, 1989.
Magony Imre: Székesfehérvári olvasókönyv. Székesfehérvár, Árgus Kiadó, 2002.
Az 1848–1849. évi első népképviseleti országgyűlés történeti almanachja. Szerk. Pálmány Béla. Budapest, Magyar Országgyűlés, 2002.
Kategória:1792-ben született személyek Kategória:1866-ban elhunyt személyek Kategória:Magyar írók Kategória:Magyar mecénások Kategória:Magyar emlékírók Kategória:A Házsongárdi temetőben eltemetett személyek