Uherkovich Gábor (Dobsina, 1912. október 20. - Pécs, 2002. március 7.) biológus, algológus.
Életpályája Dobsinán született 1912. október 20-án, az akkor még Magyarországhoz tartozó bányavárosban. Háromnyelvű (német, magyar, szlovák) környezetben nőtt fel. Nyolc éves volt, amikor családja a trianoni békeszerződés miatt Magyarországra került. A főiskolai és egyetemi tanulmányait 1931 és 1937 között Szegeden végezte Gelei és Györffy professzor tanítványaként. 1935-ben a Szegedi Tudományegyetemen szerzett biológia-földrajz szakos tanári diplomát. 1937-ben filozófiai doktorátust szerzett. Egy évig a prágai Károly Egyetem hallgatójaként az ottani Pascher Intézetben is dolgozott. A világhírű Pascher professzor hatására lett algológus.
1940-ben nősült meg, felesége Endrey Klára matematika-fizika szakos tanár. Gyermekeik: Ákos (1941), Ágnes (1943) és László (1946–1984). Hét unokája és tizennégy dédunokája született.
Oktatói és tudományos pályáját a szegedi tudományegyetemen kezdte, majd a pápai Állami Tanítóképző Intézet után (1938–40) a budapesti Állami Tanítóképző intézetben tanított. Közben 1940-ben a bécsi Collegium Hungarikumban, illetőleg a bécsi tudományegyetemen summa cum laude fokozatú egyetemi doktorátust szerzett.
Algakutatással, speciális kutatási területével 1938 óta folyamatosan foglalkozott. 1948-ban a Pécsi Pedagógiai Főiskola professzoraként megalapította a Növénytani Tanszéket és a Botanikus Kertet. A Botanikus Kert kialakítására a hajdani jezsuita gimnázium, a Pius épületeit ölelő 14 hektáros park adott lehetőséget. Itt is folytatta a scenedesmus zöldalga nemzetség kutatását.
„Ellenforradalmi”-nak minősített tevékenysége miatt azonban 1957-ben koholt vádak alapján megfosztották tanszékétől és a Szegedi Tiszakutató Állomásra helyezték.
1972-től 1978-ig a POTE egyik kutatócsoportjának tagja, külföldi kutatómunkáját 1989-ig folytatta.
Életének 90. esztendejében, 2002. március 7-én Pécsen hunyt el.
Munkássága Univerzális ismerettel rendelkező limnológusként nemcsak az összes hazai vizek kutatásában alkotott kiemelkedőt (115 tudományos közlemény), hanem a Nemzetközi Amazonas Projekt gyűjtéseinek feldolgozásával is (Visztula, valamint Albánia, Szlovákia, Skandinávia, Amazónia (Dél-Amerika) és Elefántcsontpart (Afrika) egyes folyóinak algavegetációját). Közben katedra nélküli vándortanítóként a fiatal algológusok több generációját nevelte fel. Nemzetközi publikációkban megjelent kutatási eredményei alapján 1963-tól folyamatosan kapta a meghívásokat a finn, svéd, német, lengyel és holland egyetemekre, több skandináviai egyetem meghívott tanára. Az édesvízi algakutatás több vonatkozásban úttörő, nemzetközileg ismert művelője. 5 könyv és 170 tudományos dolgozat szerzője. Szomorú tény, hogy az akadémiai nagydoktori értekezését, melyet 1971-ben nyújtott be, a tudományos minősítő bizottság félretette. 1990-ben rehabilitálták és megvédte akadémiai doktori értekezését. A Janus Pannonius Tudományegyetem címzetes egyetemi tanáraként részt vett az egyetemi biológusképzésben. Egyéb kitüntetések mellett a Societas pro Fauna et Flora Fennica tiszteletbeli tagja magyarként egyedül.
Fontos kutatásokat végzett a Dunán, a Tiszán és a Balatonban is. Megfigyelései, kísérletei azt igazolták, hogy "az algák e növényi mikroorganizmusok érzékeny műszerként reagálnak mindenfajta vízszennyeződésre, ezért több tudományág szakemberei sem hagyhatják figyelmen kívül az algások megjegyzéseit" - nyilatkozta 1996-ban a Szlovák Akadémia legmagasabb kitüntetésének, a Holuby-emlékérem átvételekor. [Uherkovich Ákos (2003) pécsi muzeológus kézirata édesapja életéről és tudományos munkásságáról.] " 1998-ban elnyerte az MTA Eötvös-koszorúját, és Pécs város díszpolgárságát. Az MTA Hidrobiológiai Bizottsága tagja, a Magyar Algológiai Társaság és a Magyar Biológiai Társaság pécsi csoportja tiszteletbeli elnöke, a Magyar Hidrológiai Társaság tiszteletbeli tagja volt.
Művei Angaben zur Kenntnis der Algenvegetation von Dobschau (Dobsina) Conjugateen I. (alg.). Pécs, 1942. Angaben zur Kenntnis der Algenvegetation von Dobschau (Dobsina) Conjugateen II. (alg.). Attila Nyomda, Budapest, 1943. Die Scenedesmus-Arten Ungarns. Akadémiai Kiadó, Budapest, 1966.
Források A botanikai kutatás centrumai és vezető botanikusaink az 1930-as évekig Botanikai Közlemények (89. kötet 1–2. füzet 2002.)
Kategória:Magyar botanikusok Kategória:1912-ben született személyek Kategória:2002-ben elhunyt személyek Kategória:Dobsinaiak Kategória:Pécsi tudósok Kategória:Pécs díszpolgárai