Hortobágyi Tibor (Magyardiószeg, 1912. március 15. – Budapest, 1990. április 16.) mezőgazdász, egyetemi tanár, a biológiai tudományok doktora (1955).
Életútja
A Pozsony megyei Magyardiószegen született 1912. március 15-én, pedagógus családban. 1934-ben a Szegedi Tanítóképzőben tanítói és énektanári oklevelet, 1936-ban a szegedi tudományegyetemen természetrajz-, földrajz- és vegytanszakos középiskolai tanári oklevelet is szerzett. Egyetemi évei alatt kutatómunkát végzett. Greguss Pál, Szent-Györgyi Albert és Győrffy István tanítványa volt. Doktori disszertációját 1939-ben a Tisza nagyfai holtágának mikrovegetációjáról írta.
Oktatói munkáját Budapesten a Mester utcai gyakorló iskolában kezdte. 1943-ban egyetemi magántanári címet szerzett, majd a Cinkotai Állami Tanítóképző Intézet tanára lett. A Vallás- és Közoktatási Minisztériumban (VKM) való rövid működés után 1945-ben ideiglenesen a szegedi egyetemen a Növénytani Intézetet és a Tanárképző Főiskola Növénytani Tanszékét vezette. Ugyanabban az évben a Bajai Tanítóképző Intézet igazgatója lett.
1949-ben az egri Tanárképző Főiskola alapító tagjaként létrehozta a Növénytani Tanszéket és vezette 1958-ig. Közben részt vett a nyíregyházi Bessenyei György Tanárképző Főiskola Növénytani Tanszékének kialakításában is. 1952-ben a biológiai tudományok kandidátusa címet nyerte el. 1958-ban az Agrártudományi Egyetemen oktatott, 1959-től a Gödöllőre áthelyezett Növénytani és Növényélettani Tanszéket vezette, egyetemi tanárként. Részt vett az agrobotanikus kert kialakításában és 25 évig oktatott a gödöllői egyetemen. 1960-ban az ATE rektorhelyettese lett. Budapesten hunyt el 78 évesen, 1990. április 16-án.
Munkássága Kutatásainak középpontjában az algák mennyiségi és minőségi vizsgálata, morfológiai, cönológiai, teratológiai és rendszertani problémák, a halastavak produkciós biológiai vizsgálatai álltak. Foglalkozott a Balaton, a Tisza, a Duna hidrobiológiai kérdéseivel. Vizsgálatai során több új szervezetet írt le elsőként; mintegy 20 000 kézzel készített rajza jelent meg nyomtatásban, melyek rendkívüli értéket képviselnek.
Elnöke volt a Magyar Hidrológiai Társaság Limnológiai Szakosztálynak, az MTA Hidrológiai Bizottságának, a Búvár című lap szerkesztő bizottságának, a Tudományos Ismeretterjesztő Társulat (TIT) Biológiai Választmányának, a Magyar Biológiai Társaság Botanikai Szakosztályának; tagja, később elnöke volt a Tudományos Minősítő Bizottság (TMB) Általános Biológiai Szakbizottságának. Az esztergomi Balassa Bálint Társaság tiszteletbeli tagja, Esztergom város díszpolgára, A Budapesti Művészetbarátok Egyesülete elnöke volt. Egerben a városi Népfront Bizottság elnöke és városi tanácstag is volt. Rendszeresen tartott előadásokat a Magyar Rádióban és Televízióban.
Bugát Pál-díjjal, Vásárhelyi Pál-díjjal, Herman Ottó-díjjal, Pro Natura emlékéremmel, Akadémiai Emlékéremmel, a Magyar Népköztársaság Érdemérem arany fokozatával és Bogdánffy-emlékéremmel tüntették ki.
Bolgár, cseh, indiai, japán, magyar, szlovák és szovjet kutatók több növényfajt és -nemzetséget neveztek el róla.
Főbb munkái Növénytan (Haraszty Árpáddal, tankönyv, Budapest, 1950) A növény élete és környezete (tankönyv, Budapest, 1953) Növénytan. 2. Növényrendszertan és növényföldrajz (szerkesztette, Budapest, 1968) Agrobotanika (szerkesztette, Budapest, 1974); Növényrendszertan (egyetemi és főiskolai tankönyv, Budapest, 1979) Növényföldrajz, társulástan és ökológia (társszerző, szerkesztette Simon Tiboral, Budapest, 1981)
Jegyzetek
Források Magyar életrajzi lexikon Egy tankönyvíró vallomásai (A Biológia Tanítása, 1975. 3. szám) Turcsányi Gábor: Szorgalom, tisztesség, tudás. In memoriam Hortobágyi Tibor (1912-1990) (Természet Világa, 1990. 11. szám) A Földművelésügyi Minisztérium előterjesztése a Magyar Forradalmi Munkás-Paraszt Kormányhoz dr. Hortobágyi Tibor főiskolai tanárnak az Agrártudományi Egyetem Növénytani és Növényélettani Tanszékére egyetemi tanárrá történő kinevezéséről. 1958. szeptember. Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára, XIX-K-1-c-119, 001/65
Kategória:Magyar mezőgazdászok Kategória:1912-ben született személyek Kategória:1990-ben elhunyt személyek Kategória:Magyar egyetemi, főiskolai oktatók Kategória:Magyar botanikai szakírók Kategória:A Farkasréti temetőben eltemetett személyek