thumb|right|Denarius, melyet Sulla veretett VI. Mithridatész felett aratott győzelme után
Lucius Cornelius Sulla Felix (Róma, Kr. e. 138 – Puteoli, Kr. e. 78) konzervatív római politikus, hadvezér, a patricius származású Cornelia gens tagja volt. Leginkább Caius Marius elleni polgárháborújáról és véres dictaturájáról ismert.
Származása, ifjú évei A Sullák a Corneliusok nemzetségének szerényebb múltú és vagyonú tagjai közé tartoztak. A politikus dédapja, a Sulla nevet felvevő Publius Cornelius Rufinus volt a család alapítója, aki Kr. e. 212-ben praetorságig vitte. Fia, Publius, szintén praetor lett Kr. e. 186-ban, de az ő fia, a későbbi dictator apja már nem viselt fontosabb magistraturát, és csak kis örökséget hagyott gyermekére. Később kis vagyonát mostohaanyjának és egy Nicopolis nevezetű kurtizánnak rátestált hagyatéka is megnövelte, bár még így sem volt túlságosan nagynak mondható.
Ifjúként gondos nevelésben részesült, és egész későbbi életére jellemző volt irodalom- és művészetszeretete. A görög nyelvben is nagy jártasságot szerzett. Emellett életét örömmel múlatta bor, táncosnők, színészek és más félvilági elemek társaságában, keresve a testi gyönyöröket. Paradox módon, bár kicsapongó életvitelén nem változott öregkoráig, ő lett a régi római erényekre oly büszke optimata senatori csoport vezetője.
Az első sikerek Pénze növekedtével Sulla már hivatalokra is pályázhatott, így karrierje első lépéseként Kr. e. 107-ben quaestor lett. Mindjárt katonai feladatot kapott, amikor az ez évben először consullá választott Marius, későbbi nagy ellenfele lovasságának parancsnoka lett a Jugurtha elleni háborúban. Felettese eleinte gyanakvással fogadta a katonai tapasztalatokkal nem rendelkező Sullát, akit eddig elpuhult életmódjáról ismertek, de ő hamarosan rácáfolt az előítéletekre: energikus, tehetséges, hasznos és beosztottjai körében népszerű tisztté lépett elő.
Nagy szerepet játszott a Jugurtha és Bocchus mauretaniai király vereségével végződő cirtai csata megnyerésében, majd Marius őt küldte ez utóbbihoz tárgyalni. Sikeresen elérte, hogy némi vívódás után Bocchus kiadja szövetségesét a rómaiaknak. Sikerére oly büszke volt, hogy vésetett magának egy mindhalálig viselt pecsétgyűrűt, amely Jugurtha megadását ábrázolta.
Az ezt követő években Sulla az Itáliát északról fenyegető kimberek és teutonok germán törzsei ellen harcolt. Kr. e. 104-ben Marius legatusa, Kr. e. 103-ban pedig katonai tribunusa volt. Ekkortájt romlott meg viszonya korábbi felettesével, aki Plutarkhosz szerint féltékeny volt Sulla sikereire. Kr. e. 102 a másik consul, a hadügyekben jóval kevésbé jártas Quintus Lutatius Catulus alá osztották be. Ilyen minőségben több alpesi törzset pacifikált, nagy szerepe volt a Kr. e. 101-es végső győzelemben. Egy alkalommal még Marius hadait is felmentette, ami a híradások szerint rendkívüli módon bosszantotta az öregedő consult.
Sulla mutatós sikereit követően több évre visszavonult. Kr. e. 95-ben indult a következő év egyik praetori címéért, de sikertelenül – állítólag azért, mert nem volt aedilis, amikor pedig alkalma lett volna lenyűgözni a népet a barátjától, Bocchustól könnyen beszerezhető afrikai állatsereglettel. A következő évben végül a bőséges pénzosztogatás meghozta gyümölcsét, és Kr. e. 93-ban praetor lehetett. Ekkor kielégítette a plebs igényeit, ugyanis a Ludi Apollinares keretében 100, később afrikai íjászok által lenyilazott oroszlánt vonultatott fel a mauretaniai király jóvoltából.
Keleti és itáliai harcok Kilikia Kr. e. 92-ben Sulla Cilicia et Cyprus propraetori rangú helytartója lett, és azzal a feladattal bízták meg, hogy helyezze vissza trónjára I. Ariobarzanészt, Kilikia királyát, akit Pontosz királya, VI. Mithridatész űzött el trónjáról, amit az utóbbi hadvezére, Gordiosz leverésével hamar végre is hajtott. Gyors sikere láttán a Pártus Birodalom királya, II. Arszakész király követeket menesztett hozzá, hogy elnyerje a rómaiak barátságát – így Sulla lett az első római, aki hivatalos kapcsolatokat létesített az ekkor még fenyegetést egyáltalán nem jelentő pártusokkal. A híradások szerint a követeket dölyfös fogadtatásban részesítette.
Hazatérve Marius híve, Caius Marcius Censorinus visszaélésekkel vádolta meg Kr. e. 91-ben, de a vádat hamarosan elejtették. Ekkorra a két hadvezér közti ellenségeskedés a tetőfokára hágott. Mindkettejük mögé felsorakozott a senatus egy-egy politikai frakciója: Mariust a néppárt, Sullát pedig a konzervatívok támogatták. Kilikiai sikerei szintén az ifjabb politikust predesztinálták a közelgő Mithridatész elleni háború vezetésére, ami még jobban felbőszítette az újabb sikerekre vágyó Mariust. Amikor Bocchus felállíttatott a Capitoliumon egy, a Jugurtha Sulla előtti behódolását ábrázoló szobrot, az idős hadvezér állítólag erőszakkal akarta onnan elvitetni haragjában.
Az itáliai szövetségesháború Az itáliai szövetséges városok fellázadása egy időre feledtette az ellenségeskedést. Rómának szüksége volt két legjobb generálisára, és ők nagy becsvággyal vetették magukat a harcokba. Az idősödő Marius hamarosan kénytelen volt észrevenni, hogy hajdani quaestora mind több sikert arat fiatalos hadvezetésével. Sulla Kr. e. 90-ben Lucius Julius Caesar, majd Kr. e. 89-ben Lucius Porcius Cato legatusa volt. Ebben az évben aratta legfényesebb sikereit: lerombolta a campaniai Stabiaet, leverte Lucius Cluentius seregeit Pompeji mellett, pacifikálta a hirpinusokat, majd betört Samniumba, legyőzte Papius Mutilanust, és elfoglalta Bovianum városát, a szamniszok központját. Közben szabad rablást engedélyezett katonáinak, akik felülmúlhatatlan imádattal vették körül. Még az egyik praetorviselt legatus meggyilkolását is elnézte nekik.
A consulválasztás hírére a dicsőségben fürdő Sulla azonnal Rómába sietett, ahol sikereire való tekintettel szinte egyhangúlag választották meg Kr. e. 88 egyik consuljának Quintus Pompeius Rufus kollégájaként.
Háború Marius és Mithridatész ellen Kr. e. 88-ban a szövetségesháború még nem ért véget, de a Görögországot megszálló Mithridatész elleni hadműveletek is halaszthatatlanná váltak. Sullát ez utóbbi feladatra jelölték ki. Marius időközben nem nyugodott bele riválisa pompás sikereibe, ezért a támadáshoz gyorsan megerősítette támogatóinak sorait. Publius Sulpicius Rufus néptribunuson keresztül nyitott a leigázott italicus lakosság felé, akiknek lekötelezettje amnesztiát és teljes jogú polgárjogot ígért. A két consul ezt a helyzetet iustitium bevezetésével kívánta orvosolni, ebben az esetben ugyanis semmiféle törvényhozásra sem volt lehetőség. Rufusék azonban fegyverrel kényszerítették a két főhivatalnokot a justitium visszavonására, miközben végeztek Pompeius fiával, aki egyben Sulla veje volt.
Aki elfoglalta Rómát Sulla azonnal Nolát ostromló hadseregéhez menekült. Rufus javaslatai időközben törvényerőre emelkedtek, és Mariust nevezték ki a mithridatészi háború levezénylésére. Ő is követeket küldött a nolai csapatokhoz, de azok részint Sulla iránti lojalitásból, részint félve, hogy esetleg kimaradnak az új zsákmánnyal kecsegtető harcokból, meggyilkolták a küldöncöket. A katonák tárt karokkal fogadták vezérüket, aki javaslatukra a hat legio élén Róma ellen vonult. Egyedül tisztjei dezertáltak, mivel nem akartak az államra kardot emelni.
Mariust a jog nyílt sárba tiprása olyan váratlanul érte, hogy nem tudott felkészülni az ellenség fogadására. Felszólította ellenfelét, hogy állítsa meg hadait, de követeit majdnem meggyilkolták. Végső kétségbeesésében már rabszolgafelszabadítást hirdetett, de erre már nem maradt idő: riválisa akadály nélkül vonult be az Urbs területére. A vezető marianusok Africába menekültek, egyedül Sulpicius Rufusszal végzett egy szabadosa. Sulla ezúttal igen visszafogottan viselkedett, csak tucatnyi embert kiáltatott ki a haza ellenségének, és a rablást is megtiltotta.
Mithridatész Sulla katonái már türelmetlenül várták, hogy a gazdag keletre ronthassanak, így a politikus jobbnak látta gyorsan Capua felé meneszteni őket, hogy felkészüljenek a behajózásra. Ő a következő consulválasztásig Rómában maradt, de jelöltjei (unokaöccse, Nonius és Servius Sulpicius) nem arattak sikert. A győztes a konzervatív, de gyengekezű Cnaeus Octavius és a néppárt egyik bajnoka, Lucius Cornelius Cinna által alkotott páros volt. Sulla kénytelen volt megelégedni Rufus törvényeinek visszavonásával, illetve megpróbálta megígértetni Cinnával, hogy nem rúgja fel a fennálló helyzetet. Hiába, mert mihelyt lejárt hivatali ideje, Cinna Marcus Virgilius néptribunuson keresztül vádat emelt ellene. Sulla ezzel mit sem törődve Kr. e. 87 elején csatlakozott hadaihoz, és átkelt Hellaszba.
Dyrrachiumnál ért partot, és miután Boiótia földjén legyőzte a pontoszi Arkhelaosz hadait, Athén ellen indult, ahol Mithridatész radikális demokrata fordulatot hajtatott végre Arisztión vezetésével, létrehozva ezzel saját bázisát görög földön. Az ostrom elhúzódott, végül Kr. e. 86. március 1-jén rohammal sikerült bevenni a várost. Arkhelaosz hadai maradványait egyesítette a Macedonia felől felmentésére érkező Dorilaosszal, de Sulla Khairóneia és Orkhomenosz mellett gyors győzelmet aratott felettük.
Rómában eközben nem csitultak az indulatok. Cinna mindjárt Sulla távozása után ellene kezdett agitálni, ám miután elűzték, Itáliában hadsereget toborzott, amihez az Africából visszatért Marius veteránokból és felfegyverzett rabszolgákból álló csapatai is csatlakoztak. Miután visszafoglalták Rómát, szörnyű mészárlás kezdődött, amelyben Octavius is odaveszett. Kr. e. 86-ra Cinnát és Mariust tették meg consulnak, ám ez utóbbi januárban elhalálozott, így utódját, Lucius Valerius Flaccust menesztették az imperiumától elvileg megfosztott Sulla nyomába. Flaccus akkortájt ért görög földre, amikor Sulla már megtisztította azt az ellenfelektől. Macedonia felszabadítását követően a lázongó sereg átkelt Kis-Ázsiába, ahol legyőzte a pontoszi hadakat, és még Pergamont is meghódította. (Egy zendülés alkalmával Flaccust megölték, utódja Caius Flavius Fimbria legatus lett.) Eközben Sulla quaestora, Lucius Licinius Lucullus is szervezett egy hajóhadat, hogy parancsnoka átkelhessen az Égei-tengeren.
Mithridatész ügyesen kihasználta a helyzetet, és Sullával kötött békét Kr. e. 85 folyamán Dardanosz városában. Készségessége miatt alacsony, alig 3000 Talentumnyi sarcot kellett csak fizetnie, és a rómaiak megelégedtek a meghódított területek kiürítésével. Ezt követően Fimbria bekerített legiói csatlakoztak Sullához, míg parancsnokuk öngyilkos lett. A csekély pontoszi sarcot a Rómától elpártolt görög szövetségesek rettentő megsarcolásával pótolták. Némi pihenőt követően Kr. e. 84-ben kelt át az egyesült had Macedoniába, Asia provincia védelme pedig a hátrahagyott Lucius Licinius Murena legatus két legiójára hárult.
Sulla nem vesztette el érdeklődését a kultúra iránt, ezért Teosz szigetéről elhurcoltatta az Apellikón-könyvtárat. Egy köszvényroham miatt sokáig görög hőforrásoknál kereste a gyógyulást, végül a dús kincsekkel megrakodott menetoszlop Kr. e. 83-ban tért vissza Itáliába. Görög földön maradt a Caius Antonius Hybrida által vezetett lovasság, amely az eddigieket is meghaladó visszaéléseket követett el.
Sulla diktaturája