A Jurassic Park 1993-as tudományos-fantasztikus kalandfilm Steven Spielberg rendezésében, Michael Crichton azonos című regénye alapján. Ez az első része a Jurassic Park filmsorozatnak.
A film középpontjában Isla Nublar fiktív szigete áll, ahol a multimilliomos John Hammond (Richard Attenborough) és cégének genetikus tudósai klónozott dinoszauruszokkal teli látványparkot hoznak létre. Hammond három tudóst (akiket Sam Neill, Laura Dern és Jeff Goldblum alakít) hív vendégül, hogy szemrevételezzék a létesítményt a megnyitás előtt. Szabotázs következtében az őskori lények azonban elszabadulnak, a technikusok és a látogatók pedig menekülni kényszerülnek.
Spielberg már 1990-ben, a könyv megjelenése előtt felvásárolta a megfilmesítési jogokat, s magát Crichtont kérte fel a forgatókönyvvé adaptálásra. A végső változatot David Koepp írta meg; ez sokat nélkülöz a forrásanyag expozíciójából és erőszakos tartalmából, s a szereplőkön is több változtatást eszközöl. Spielberg a Stan Winston Studiost bízta meg a dinoszauruszok megjelenítésére szolgáló animatronikus modellek megalkotásával; az ezekről készült felvételeket újonnan kifejlesztett számítógépes animációval vegyítette az Industrial Light and Magic. Jack Horner paleontológus segítette a színészeket és a speciális effektusokért felelős csapatot a hitelesség elérésében (noha az azóta végzett további kutatások eredménye azt mutatja, az állatok megjelenésében akad pontatlanság, ami különösen a Velociraptorra igaz). A forgatás 1992 augusztusa és decembere között zajlott a Hawaii-szigeteken (Kauaʻin és Oʻahun) és Kaliforniában.
A Jurassic Parkot mérföldkőnek tekintik a CGI-effektusok használatát illetően, ami nagy szerepet játszott a kritikusok megnyerésében is, noha a véleményezők nem egyszer mutattak rá a film más elemeinek, úgymint a jellemfejlődések hiányosságaira. Bemutatója idején a film több mint 914 millió dollárnak megfelelő jegybevételt ért el, akkoriban a legsikeresebb produkcióvá válva, amit valaha műsorra tűztek a mozik, s még ma is előkelő helyet foglal el az örökranglistán. A Jurassic Park később franchise-zá nőtte ki magát, egyebek mellett öt további film is készült, a legutolsó részt, a Jurassic World: Világuralom címmel, mellyel a sorozat hat részessé bővült, 2022 júniusában mutatták be a magyar mozik.
A film bemutatójának 20. évfordulója alkalmából elkészítették a Jurassic Park 3D-s változatát is.http://www.hollywoodreporter.com/movie/jurassic-park-3d/review/433934 A 3D-s változat amerikai bemutatója 2013. április 5-én, magyar bemutatója 2013. május 2-án volt. 2018-ban bekerült az amerikai nemzeti filmregiszter filmjei közé.
Cselekmény A Nublar szigeten, nem messze Costa Ricától az InGen vállalat különleges látványosságot hoz létre: őslényekkel teli parkot. Az egyik alkalmazottat támadás éri, miközben egy Velociraptort szállítanak a speciálisan kialakított kifutójába; az eset pert von maga után az áldozat családja részéről. Befektetői nyomást gyakorolnak John Hammondra, a vállalat vezetőjére, hogy a park megnyitása előtt szakértők véleményét kérje ki.
John Hammond meghívja Alan Grant paleontológust, Ellie Sattler paleobotanikust és Ian Malcolm káoszelmélet-szakértőt, akikhez csatlakozik a befektetők jogi képviselője, Donald Gennaro is, hogy a látogatók biztonsága szempontjából megvizsgálják a létesítményt.
A szakértői csoport a megérkezését követően elsőként egy Brachiosaurusszal találkozik. A főhadiszálláson megismerik a dinoszauruszok létrehozásának mikéntjét: az InGen tudósai a dominikai borostyánban fennmaradt szúnyogok által kiszívott dinoszaurusz-vérben található DNS-eket klónozták. A DNS-lánc hézagait békák DNS-ével pótolták: az eljárás során kizárólag nőstény egyedeket tenyésztettek, hogy meggátolják a szaporodást. A bemutató végén a tudósok a Velociraptorok, egy intelligens és vérszomjas ragadozófaj ketrecéhez is ellátogatnak.
Malcolm és Sattler aggódni látszik, Grant viszont nem foglal állást. Megérkeznek a szigetre Hammond unokái, Tim és Alexis „Lex” Murphy, akik – mint a célközönség – a három tudóssal és az ügyvéddel tartanak az önműködően haladó autós parktúrán. Ellie kiszáll a kötöttpályás járműből, hogy segítsen egy megbetegedett Triceratops ellátásában.
Trópusi vihar közeledik, így a legtöbb InGen-alkalmazott elhagyja a szigetet, csupán Hammond, Robert Muldoon vadőr, Ray Arnold főmérnök és Dennis Nedry vezető számítógépes programozó marad. Hammond riválisainak megbízásából Nedry kikapcsolja a park biztonsági rendszerét, hogy ezalatt elemelhesse a szükséges dinoszaurusz-embriókat, hogy utána a terve szerint hajón elhagyhassa a szigetet. Ténykedése eredményeképp a Tyrannosaurus áttöri a kifutóját körbeölelő, deaktivált elektromos kerítést, felfalja Gennarót, megtámadja az autóban rejtőzködő Timet és Lexet, és megsebesíti Malcolmot. A gyerekek és Grant szoros helyzetek sorát követően megmenekülnek.
Nem sokkal azután, hogy hátrahagyják a parkautó roncsát, Ellie és Muldoon érkezik a pusztítás helyszínére. Először úgy vélik, csak Malcolm élte túl a támadást, de rövidesen lábnyomokat fedeznek fel. Ám ekkor a Tyrannosaurus visszatér, s üldözőbe veszi a terepjárón menekülő hármast, mígnem feladja a versenyfutást.
Nedry elakad autójával a viharos időjárásban, s miközben a beindításán ügyködik, egy Dilophosaurus végez vele.
Grant, Tim és Lex egy magas fán tölti az éjszakát. Másnap reggel kikelt tojásokra bukkannak, ami azt jelenti, az állatok valahogy képessé váltak a szaporodásra. Grant rájön, mindezért a béka-DNS a felelős: egyes békafajok ismertek a biológiai nem spontán megváltozásáról, ha egynemű környezetben vannak.
Arnold megkísérel belépni Nedry számítógépébe, hogy visszaállítsa a kerítések áramellátását, de nem jár sikerrel, így teljes rendszer-újraindításra van szükség. Ehhez az összes áramkör-kioldót manuálisan kell beállítani a gépházban.
Mikor Arnold már túl régen nem jött vissza, Ellie és Muldoon utánamennek, s felfedezik, hogy a Velociraptorok kijutottak rácsaik mögül. Muldoon érzi, hogy a ragadozók a közelben vannak, így Ellie-t futásra inti, míg ő a keresésükre indul puskájával. Az állatok azonban előbb találnak rá, s megölik őt; közben Ellie rábukkan Arnold maradványaira a gépházban. Miután sikeresen visszaállítja az áramellátást és elmenekül a Velociraptorok elől, találkozik Granttel, majd együtt mennek vissza Hammondhoz és Malcolmhoz a főépületbe.
Lex és Tim kis híján a Velociraptorok áldozatává válik az épület konyhájában. Csatlakoznak az érkező Ellie-hez és Granthez, majd Lex visszaállítja a park számítógépes rendszerét, így Hammond mentőhelikoptert tud hívni.
A két gyerek és tudós a látogatóközponton keresztül igyekszik a kijárat felé, mikor a Velociraptorok útjukat állják. Az utolsó pillanatban érkezik a nem várt segítség: a Tyrannosaurus a semmiből tűnik fel, s lecsap a kisebb testű ragadozókra.
Grant, Ellie, Lex és Tim kijutnak az épületből, s a terepjárón érkező Hammond és Malcolm mellé ugranak. Grant közli Hammonddal, hogy hosszan megfontolás után úgy döntött, nem támogatja a park ötletét, mire a tervező egyetértését fejezi ki. A helikopterben Hammond unokái Grant mellett alszanak, a paleontológus pedig az ablakon kitekintve szemléli a horizont felé szálló madarakat, a dinoszauruszok távoli leszármazottait.
Szereplők Sam Neill mint Dr. Alan Grant (magyar hangja Dörner György): Paleontológus, aki Velociraptor-fosszíliákat ás ki a montanai badlandeken. Nem szíveli a gyerekeket, még kedvét is leli rémisztgetésükben, azonban hamarosan megvédeni kényszerül Hammond unokáit. Spielberg kezdettől fogva Neillt akarta a szerepre, ám a színész túlzottan elfoglalt volt. Spielberg így találkozott Richard Dreyfusszal és Kurt Russellel is, akik azonban túl sokat kértek, míg William Hurt visszautasította az ajánlatot.Don Shay; Jody Duncan (1993). The Making of Jurassic Park: An Adventure 65 Million Years in the Making. Boxtree Limited, 61. oldal . A rendező ezt követően elhalasztotta a forgatást egy hónappal, hogy Neill játszhassa el Grantet: pusztán egy hétvégényi szabadideje volt a Családi fényképek és a Jurassic Park munkálatai között. Neill felkészülésképpen konzultált Jack Horner paleontológussal.Shay, Duncan, 71–75. oldal Laura Dern mint Dr. Ellie Sattler (magyar hangja Vándor Éva): Paleobotanikus, aki Grant diákjaként képzi tovább magát. Dern szintén találkozott Hornerrel, és ellátogatott a Los Angeles Megyei Természetrajzi Múzeumba, hogy ismereteket szerezzen a fosszíliákról. Jeff Goldblum mint Dr. Ian Malcolm (magyar hangja Szabó Sipos Barnabás): Matematikus és káoszszakértő. Baljósnak véli a dinoszauruszok feltámasztásának ötletét („nem ok nélkül haltak ki”), ennek veszélyeit hangoztatja, így Hammond fő ellenzőjévé válik. Nem közömbös Sattler iránt, aki a legújabb jelölt, végeláthatatlan románcainak sorában. Goldblum szintén Spielberg első választása volt, s a színész nagy rajongója az őshüllőknek.Shay, Duncan, 110–111. oldal Felkészülése keretében Goldblum James Gleickkel és Ivar Ekelanddel értekezett a káoszelméletről.Jones, Alan. Cinefantastique Magazine, Vol. 24, No. 2, 9. oldal, "Jurassic Park: Computer Graphic Dinosaurs" Richard Attenborough mint John Hammond (magyar hangja Velenczey István): Az InGen vezetője és a Jurassic Park építtetője. Személyisége jelentős részét és sorsát a filmkészítők megváltoztatták a forrásanyaghoz képest. A Jurassic Park Attenborough első filmszerepe az 1979-es The Human Factor óta.Richard Attenborough-filmográfia IMDb Ariana Richards mint Alexis „Lex” Murphy (magyar hangja Vadász Bea): Hammond leányunokája; vegetáriánus és saját képzésű számítógép-hacker, Unix-rendszerekhez is ért. Joseph Mazzello mint Timothy „Tim” Murphy (magyar hangja Szőke András): Lex öccse, aki rajong a dinoszauruszokért. Olvasta Grant több könyvét is. Wayne Knight mint Dennis Nedry (magyar hangja Gesztesi Károly): A Jurassic Park számítógépes rendszerének elégedetlen tervezője. Lewis Dodgson, az InGennel konkuráló Biosyn ügynöke 1,5 millió dollárt fizet neki, hogy lefagyasztott dinoszaurusz-embriókat csempésszen ki a parkból. Samuel L. Jackson mint Ray Arnold (magyar hangja Jakab Csaba): A park vezető rendszermérnöke. Hogy újraindíthassa a generátort, lekapcsolja a főáram-ellátót – ám ezzel, ha nem is szándékoltan, de lehetővé teszi, hogy a raptorok kiszabaduljanak. Arnold keresztneve a regényben John. Bob Peck mint Robert Muldoon (magyar hangja Gáti Oszkár): A park vadőre. Aggasztja a raptorok intelligenciaszintje, s szíve szerint mindet elpusztítaná. Muldoon a filmváltozattól eltérően a regényben elmenekül a szigetről. Martin Ferrero mint Donald Gennaro (magyar hangja Reviczky Gábor): A Hammond türelmetlen befektetőit képviselő ügyvéd. A könyv szerint Gennaro Muldoonhoz hasonlóan élve megússza az Őslénypark történéseit. B. D. Wong mint Dr. Henry Wu (magyar hangja Felföldi László): A park főgenetikusa, aki azért is felel, hogy az összes egyed lizinhiányos nőstény legyen. A vihar kezdete előtt elhagyja a szigetet, ellentétben könyvbéli önmagával: Crichton eredeti elképzelése szerint Velociraptorok végeznek vele. Gerald R. Molen mint Dr. Gerry Harding (magyar hangja Uri István): A film producere alakítja a park állatorvosát. Harding a regényben jelentősebb szerephez jut, az adaptációban azonban még a katasztrófa bekövetkezte előtt elhagyja a helyszínt. Cameron Thor mint Lewis Dodgson (magyar hangja: Forgács Péter): Tudós, aki felbérelte Dennis Nedryt, hogy lopjon el dinoszaurusz embriókat a Jurassic Parkból. Mr. DNS (magyar hangja: Kerekes József) Richard Kiley mint a Jurassic Park Tour idegenvezetőhang (magyar hangja: Kardos Gábor)
Háttér