Hunyadi Demeter (? – 1592. július 6.) unitárius lelkész, erdélyi magyar unitárius püspök 1579-től haláláig.

Bánfi-hunyadi származású volt és Kolozsvárott tanult Molnár Gergely evangélikus református tanító keze alatt; onnét ment Enyedre iskola-mesternek és János Zsigmond fejedelem költségén Paduában hét évig tanulta a bölcseletet. Visszajővén Erdélybe 1577-ben Dávid Ferenc Kolozsvárt rektorrá tette; annak helyébe pedig 1579. július 14. Blandrata által kineveztetett az unitáriusok főpapjává (püspök.) Jelen volt az 1568. évi gyulafejérvári disputáción, ahol a többi unitáriusokkal együtt a szent Háromság tana ellen harcolt.

Bod Péter szerint adott ki gyermekek számára a «Keresztségekről, hogy meg kell tartani az Ekklésiában (mivel ezelőtt két évvel egészen felhagytak és kiirtották volt ekklésiájokból a keresztséget)» és írt az «Ekklésiai Fenyítékről is, miképen kelljen annak kiszolgáltatnia»; azonban könyvészeti címeit nem adja, Horányi pedig latinul említi. Latin hőskőlteményét kiadta Heltai Gáspár, Historia Matthiae Hunnyadis... c. 1565-ben Kolozsvárt megjelent munkájában.

Források

További információk

Dr. Gál Kelemen: A Kolozsvári Unitárius Kollégium története (1568-1900). II. köt. [Kolozsvár], Minerva Irodalmi és Nyomdai Műintézet rt. nyomása, 1935 Gulyás Pál: Magyar írók élete és munkái. Bp., Magyar Könyvtárosok és Levéltárosok Egyesülete, 1939-2002. 7. kötettől sajtó alá rend. Viczián János Kelemen: Unitárius kislexikon. Bp., Magyar Egyháztörténeti Enciklopédia Munkaközösség, 1999 Új magyar életrajzi lexikon. Főszerk. Markó László. Bp., Magyar Könyvklub Új magyar irodalmi lexikon. Főszerk. Péter László. Bp., Akadémiai Kiadó, 1994 Zoványi Jenő: Magyarországi protestáns egyháztörténeti lexikon. Szerk. Ladányi Sándor. 3. jav. bőv. kiad. [Bp.], Magyar Református Egyház Zsinati Irodája, 1977

Kapcsolódó szócikkek Erdélyi unitárius püspökök listája

Kategória:Magyar unitárius püspökök Kategória:1592-ben elhunyt személyek