Tormássy János (Kecskemét, 1744. augusztus 12. – Kiskunhalas, 1814. augusztus 12.) református lelkész, a Dunamelléki Református Egyházkerület püspöke 1807-től haláláig.

Élete Kecskeméten valamint 1760 tavaszától Debrecenben végezte iskoláit. 1768 nyarán külföldre indult, s előbb valahol másutt, 1769-től pedig Genevában folytatta tanulmányait. Hazatérte után 1771-ben kecskeméti, 1777-ben kiskunhalasi lelkész lett. 1790-ben főjegyzővé választotta a dunamelléki egyházkerület, mégpedig a püspökségre következés jogával. Részt vevén a budai zsinaton, vezérszerepet vitt a lelkészi kar érdekeinek védelmezésében. Az 1790–91-i országgyűlés ref. prédikátori tisztét ő töltötte be. 1807-ben püspök lett. 70 születésnapján hunyt el. Vőtársa volt Péczeli Józsefnek és Ercsei Dánielnek, veje Varjas Jánosnak és másodunokatestvére Vecsei Sámuel tiszántúli püspöknek.

Művei Irodalmi, főleg egyháztörténelmi téren jelentékeny munkásságot fejtett ki. A szorongattatások között enyhülést óhajtó Izrael népének… biztatása (Prédikáció a türelmességi rendeletről). (Pest, 1782.) Egynehány prédikációk… a közelebb elmúlt országgyűlésére felsereglett úri rendek előtt. (Uo. 1791.) Hazáját és az Isten házát buzgón szerető Nehemiás… (Gyászbeszéd gr. Teleki József felett). (Uo. 1797.) A cheirothesiáról (Prédikáció Tóthpápai József püspöki beiktatásakor). (Komárom, 1814.) A dunamelléki ref. egyházkerület története (Közzétette Fábián Mihály). (Sárospatak. 1867.) Halas városa s eklézsiája históriája. (Kecskemét, 1875.) A pesti religionaria commissio actáinak rövid és egyszerű summázata (Révész Figyelmezője, 1878.). Adalékok a dunamelléki ref. püspökök életéhez (Közzétette Mokos Gyula). (Pápa, 1892.)

Források

PIM

További információk

Balogh Margit-Gergely Jenő: Egyházak az újkori Magyarországon 1790-1992. Bp., História - MTA Történettudományi Intézete, 1996. Péterné Fehér Mária-Szabó Tamás-Székelyné Kőrösi Ilona: Kecskeméti életrajzi lexikon. Kecskemét, Kecskeméti Lapok Kft.-Kecskemét Monográfia Szerkesztősége, 1992.

Kapcsolódó szócikkek Dunamelléki Református Egyházkerület

Kategória:Magyar református püspökök Kategória:Kecskemétiek Kategória:1744-ben született személyek Kategória:1814-ben elhunyt személyek