Vilho Henrik Lampi (Oulu, 1898. július 19. – Oulu, 1936. március 17.) finn festő. Önarcképei és liminkai tájat és embereket ábrázoló festményei tették híressé.
Élete Az Észak-Finnországi Ouluban született Maria és Anton Lampi legidősebb fiaként. Amikor tizenegy éves volt, a család Liminkába költözött, ahol az apja egy tanyát vásárolt. 1921 és 1925 között a helsinki Képzőművészeti Akadémián tanult; ebben az időben leginkább impresszionista stílusban festett. Tanulmányai végeztével visszatért Liminkába, ahol a gazdaságban dolgozott, és tovább festett; 1929 és 1931 között már heroikus stílusban.
Tanulóévei alatt több csoportos kiállításon szerepelt képeivel. Egyedüli önálló kiállítására 1931. január - februárban került sor Ouluban, ahol a kiállított 53 festménynek majdnem fele elkelt. Ez lehetővé tette Lampi számára, hogy Párizsba utazzon, és a március - májusi időszakot a Montparnasse-on festéssel töltse. Utazása közben berlini és brüsszeli múzeumokat is felkeresett. 1933-ban és 1934-ben ösztöndíjban részesült, és továbbra is főállásban tudott festeni. Műveit külföldön, Lettországban, Németországban és a Szovjetunióban is kiállították.
Noha reményteli jövő állt előtte, Lampi 1936. március 17-én öngyilkos lett. Ouluba utazott, hogy ott művészbarátaival találkozzon, de senkit nem sikerült elérnie. Egy hídról az Oulujokiba ugrott; holttestét csak május 5-én, az olvadás után találták meg.
1936 decemberében művésztársai kiállítást rendeztek műveiből, de után Lampi több évtizeden át feledésbe merült, és csak az 1950-es években fedezték fel ismét. Paavo Rintala Jumala on kauneus (Isten a szépség) című regényével valóságos kultuszt teremtett Lampi alakja köré. Azóta az 1930-as évek egyik legfontosabb művészeként tartják számon. Liminkában múzeumot tartanak fenn a tiszteletére.
Fő művei Kép Cím Év Méret Hely Pokkasakki 1929117 × 126 cmKépzőművészeti Múzeum, OuluIänkaikkinen ikävä 193035 × 49 cmKépzőművészeti Múzeum, OuluViinankeittäjät 1930136 × 164 cmKépzőművészeti Múzeum, Oulu50pxHevoshuijarit 1930187 × 136 cmAineen Múzeum, TornioSianhirtto 1930101 × 107 cmMagángyűjtemény 50px Mestaaja 193091,5 × 91,5 cmKépzőművészeti Múzeum, Oulu Itsemurhaaja 1930 körülAineen Múzeum, Tornio 50px Siltatanssit 193082 × 96 cmAteneum, Helsinki 50px Pitäjän keisari 1930108 × 104 cm Vilho Lampi Múzeum, Liminka Omakuva 1930149 x 84 cmMagángyűjtemény Yö Retuperällä 193047 × 61 cmMagángyűjtemény 50px Ikkuna Pariisista 193161 × 48 cmVilho Lampi Múzeum, Liminka 50px Sininen ämpäri 193169,5 × 56 cmKaleva újság Omakuva 193281,5 × 54 cmKépzőművészeti Múzeum, Turku Maija ja ruusu 193272 × 56 cmKépzőművészeti Múzeum, Oulu Asetelma 193344,50 × 51,00 cmAteneum, Helsinki Tyttö jään reunalla (Lapsifantasia) 193336,5 × 47 cmMagángyűjtemény Gramofoni 1933Modern Művészetek Múzeuma, Tampere 50px Liminganjoki 193444 × 62,5 cmKépzőművészeti Múzeum, Helsinki Raita 193444 × 62 cmAteneum, Helsinki Omakuva 193443 × 65,5 cm Vilho Lampi Múzeum, Liminka Äidin haudalla 1934197 × 137 cmKépzőművészeti Múzeum, Oulu Saunan katto 193555 × 69 cmAteneum, Helsinki
Hivatkozások
Fordítás
Kategória:Finn festők Kategória:1898-ban született személyek Kategória:1936-ban elhunyt személyek