A Biccsei evangélikus egyházkerület, az 1610-i zsolnai zsinaton Magyarország északnyugati részének szlovák evangélikusai számára szervezett három superintendentia egyike, melynek területét ekkor Árva, Liptó és Trencsén vármegyében szabták meg, tehát öt egyházmegye tartozott hozzá, úm. az árvai, a liptói, a felsőtrencséni, az alsótrencséni és a báni.
A gyásztizedtől fogva egész 1706-ig püspök nélkül volt a kerület, mellyel a következő évben tartott rózsahegyi zsinat egyesítette a bajmóci egyházkerület megmaradt egyházaiból a már anélkül is beléolvadt Nyitra és Pozsony vármegye területén, úgyszintén Esztergom és Komárom vármegyéből a Duna balpartján fekvő egyházakat, mégpedig ezúttal minden nyelvi megkülönböztetés nélkül. Az új berendezésű kerület tovább működő püspöke, Krmann Dániel, 1729-ben elfogatván, helyét nem töltötte be a kerület, amely aztán a II. Carolina Resolutio folytán csakhamar bekövetkezett új rendezkedéskor a turóci egyházmegyének is idecsatolásával a dunáninneni egyházkerületté alakult.
Püspökei voltak: Láni Illés biccsei lelkész 1610–1618, Hodik János biccsei, trencséni l. 1619–1642, Láni Zakariás báni l. 1642–1645, Kalinka Joachim illavai l. 1646–1673, Krman Dániel zsolnai, miavai l. 1706–1729.
Irodalom Krupecz István: Adatok az ev. superintendensek egyházlátogatásainak történetéhez… (1886.)
Források
Kapcsolódó szócikkek Vallási vezetők listái ország szerint
Kategória:Evangélikus kereszténység Kategória:Protestáns egyházszervezet Kategória:Magyarországi protestantizmus