A 2018–2019-es UEFA-bajnokok ligája a legrangosabb európai nemzetközi labdarúgókupa, mely jelenlegi nevén 27., jogelődjeivel együttvéve 64. alkalommal került kiírásra. A döntőnek a madridi Wanda Metropolitano Stadion adott otthont. A győztes részt vett a 2019-es UEFA-szuperkupa döntőjében, ahol az ellenfele a 2018–2019-es Európa-liga győztese, a Chelsea volt, valamint a 2019-es FIFA-klubvilágbajnokságra is kijutott. A BL-t az angol Liverpool FC nyerte, története során 6. alkalommal.

Miután a döntő résztvevői a bajnokságban kiharcolták a következő évi szereplést a sorozatban, így a a 2018–2019-es osztrák Bundesliga bajnoka, a Red Bull Salzburg kapta meg az automatikus főtáblás indulási jogot a 2019–2020-as idényre.

Ez volt a sorozat első idénye amikor a kieséses szakasztól kezdve alkalmazták a videóbírót.

A Bajnokok Ligája elmúlt három kiírásának bajnoka, a spanyol Real Madrid a nyolcaddöntőben esett ki a holland AFC Ajax ellenében.

A lebonyolítás változásai 2016. december 9-én az UEFA bejelentette, hogy 2018-tól változik az UEFA-bajnokok ligája lebonyolítása.

Az új szabályok szerint az Európa-liga címvédője biztosan a csoportkörben indulhat. A rangsor szerinti első négy ország negyedik helyezettjei is közvetlenül a csoportkörbe kerülnek. A csoportkörben így az eddigi 22 helyett 26 csapat kap helyet közvetlenül. A selejtezőből a bajnokcsapatok ágáról az eddig 5 helyett 4, a bajnoki helyezés alapján részt vevő csapatok ágáról az eddigi 5 helyett 2 csapat jut be a csoportkörbe. A selejtezőben vesztes valamennyi csapat átkerül az Európa-ligába, ahol a bajnokcsapatok külön ágon szerepelnek és a BL-ből kiesők közül 8 bajnok bejut az Európa-liga csoportkörébe. A csoportkör mérkőzéseit az eddig 20.45-ös kezdés helyett két idősávra bontják, a mérkőzések 19 és 21 órakor kezdődnek.

A besorolás rendszere A 2018–2019-es UEFA-bajnokok ligájában az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) 54 tagországának 79 csapata vett részt (Liechtenstein nem rendezett bajnokságot). Az országonként indítható csapatok számát, illetve a csapatok selejtezőköri besorolását az UEFA ország-együtthatója alapján végezték.

A 2018–2019-es UEFA-bajnokok ligájában országonként indítható csapatok száma Az 1–4. helyen rangsorolt országok négy csapatot, az 5–6. helyen rangsorolt országok három csapatot, a 7–15. helyen rangsorolt országok két csapatot, a 16–55. helyen rangsorolt országok (kivéve Liechtenstein) egyaránt egy-egy csapatot indíthattak. A BL 2017–2018-as és az EL 2017–2018-as kiírásának győztesének a csoportkörben biztosítottak helyet, amelyek egyébként is indulási jogot szereztek, így ezeket a helyeket nem használták fel. Rangsor A 2018–2019-es UEFA-bajnokok ligája kiosztott helyeihez a 2017-es ország-együtthatót vették alapul, amely az országok csapatainak teljesítményét vette figyelembe a 2012–13-as szezontól a 2016–17-esig.

Az együtthatótól függetlenül, a következő megjegyzéssel indulási jogot szerzők: BL – 2017–2018-as UEFA-bajnokok ligája győztese EL – 2017–2018-as Európa-liga győztese Hely.SzövetségKoeff.1. Spanyolország104,99842. Németország79,4983. Anglia75,9624. Olaszország73,3325. Franciaország56,66536. Oroszország50,5327. Portugália49,33228. Ukrajna42,6339. Belgium42,40010. Törökország39,20011. Csehország33,17512. Svájc32,07513. Hollandia31,06314. Görögország27,90015. Ausztria25,35016. Horvátország25,250117. Románia24,35018. Dánia24,00019. Fehéroroszország19,875Hely.SzövetségKoeff.20. Lengyelország19,750121. Svédország19,72522. Izrael19,37523. Skócia18,92524. Ciprus18,55025. Norvégia18,32526. Azerbajdzsán17,75027. Bulgária15,87528. Szerbia15,37529. Kazahsztán15,25030. Szlovénia13,12531. Szlovákia11,75032. Liechtenstein11,000033. Magyarország9,500134. Moldova9,50035. Izland8,37536. Finnország7,65037. Albánia6,625Hely.SzövetségKoeff.38. Írország6,575139. Bosznia-Hercegovina6,50040. Grúzia6,37541. Lettország6,12542. Macedónia5,62543. Észtország5,25044. Montenegró5,25045. Örményország5,12546. Luxemburg4,87547. Észak-Írország4,50048. Litvánia4,12549. Málta4,00050. Wales3,87551. Feröer3,50052. Gibraltár2,50053. Andorra1,16554. San Marino0,33355. Koszovó0,000

Lebonyolítás A torna lebonyolítása az alábbi volt.

A BL címvédője (Real Madrid) a bajnokságban elért helyezése alapján is részvételi jogot szerzett. Emiatt a következő változások voltak a lebonyolításban: A 11. helyen rangsorolt bajnokság győztese (Csehország) a rájátszásból a csoportkörbe került. A 13. helyen rangsorolt bajnokság győztese (Hollandia) a 3. selejtezőkörből a rájátszásba került. A 15. helyen rangsorolt bajnokság győztese (Ausztria) a 2. selejtezőkörből a 3. selejtezőkörbe került. A 18. és 19. helyen rangsorolt bajnokságok győztesei (Dánia, Fehéroroszország) az 1. selejtezőkörből a 2. selejtezőkörbe került. Az EL címvédője (Atlético Madrid) a bajnokságban elért helyezése alapján is részvételi jogot szerzett. Emiatt a következő változások voltak a lebonyolításban: Az 5. helyen rangsorolt bajnokság harmadik helyezettje (Franciaország) a 3. selejtezőkörből a csoportkörbe került. A 10. és 11. helyen rangsorolt bajnokság második helyezettjei (Törökország, Csehország) a 2. selejtezőkörből a 3. selejtezőkörbe került. A szakaszban bekapcsolódó csapatokAz előző forduló továbbjutóiElőselejtező (4 csapat)4 bajnok az 52–55. helyen rangsorolt bajnokságokból1. selejtezőkör (32 csapat)31 bajnok a 20–51. helyen rangsorolt bajnokságokból(kivéve Liechtenstein)1 győztes az előselejtezőből2. selejtezőkörBajnoki ág (20 csapat)4 bajnok a 16–19. helyen rangsorolt bajnokságokból16 győztes az 1. selejtezőkörbőlNem bajnoki ág (4 csapat)4 második a 12–15. helyen rangsorolt bajnokságokból3. selejtezőkörBajnoki ág (12 csapat)2 bajnok a 14–15. helyen rangsorolt bajnokságokból10 győztes a 2. selejtezőkörbőlNem bajnoki ág (8 csapat)5 második a 7–11. helyen rangsorolt bajnokságokból 1 harmadik a 6. helyen rangsorolt bajnokságból2 győztes a 2. selejtezőkör nem bajnoki ágárólRájátszásBajnoki ág (8 csapat)2 bajnok a 12–13. helyen rangsorolt bajnokságokból6 győztes a 3. selejtezőkör bajnoki ágárólNem bajnoki ág (4 csapat)4 győztes a 3. selejtezőkör nem bajnoki ágárólCsoportkör (32 csapat)11 bajnok az 1–11. helyen rangsorolt bajnokságokból 6 második az 1–6. helyen rangsorolt bajnokságokból 5 harmadik az 1–5. helyen rangsorolt bajnokságokból 4 negyedik az 1–4. helyen rangsorolt bajnokságokból4 győztes a rájátszás bajnoki ágáról 2 győztes a rájátszás nem bajnoki ágárólEgyenes kieséses szakasz (16 csapat)8 csoportgyőztes 8 csoportmásodik

Csapatok A 2018–2019-es UEFA-bajnokok ligájában az alábbi csapatok vettek részt. Zárójelben a csapat bajnokságban elért helyezése olvasható. BL – A 2017–2018-as UEFA-bajnokok ligája győztese EL – A 2017–2018-as Európa-liga győztese Csoportkör Real Madrid (3.) Borussia Dortmund (4.) AS Roma (3.) FC Porto (1.) Atlético de Madrid (2.) Manchester City (1.) Internazionale (4.) Sahtar Doneck (1.) FC Barcelona (1.) Manchester United (2.) Paris Saint-Germain (1.) Club Brugge (1.) Valencia CF (4.) Tottenham Hotspur (3.) AS Monaco (2.) Galatasaray (1.) Bayern München (1.) Liverpool (4.) Olympique Lyonnais (3.) Viktoria Plzeň (1.) Schalke 04 (2.) Juventus (1.) Lokomotyiv Moszkva (1.) TSG 1899 Hoffenheim (3.) SSC Napoli (2.) CSZKA Moszkva (2.)RájátszásBajnoki ágNem bajnoki ágNem bajnoki ág Young Boys (1.) PSV Eindhoven (1.)3. selejtezőkörBajnoki ágNem bajnoki ágNem bajnoki ág AÉK (1.) Red Bull Salzburg (1.) Szpartak Moszkva (3.) Standard de Liège (2.) Benfica (2.) Fenerbahçe SK (2.) Dinamo Kijiv (2.) Slavia Praha (2.)2. selejtezőkörNem bajnoki ágNem bajnoki ág CFR Cluj (1.) FC Midtjylland (1.) FC Basel (2.) PAÓK (2.) Dinamo Zagreb (1.) BATE Bariszav (1.) Ajax (2.) Sturm Graz (2.)1. selejtezőkör Legia Warszawa (1.) Crvena zvezda (1.) Kukësi (2.)ALB Alashkert (1.) Malmö FF (1.) Asztana FK (1.) Cork City (1.) F91 Dudelange (1.) Hapóél Beér-Seva (1.) Olimpija Ljubljana (1.) Zrinjski Mostar (1.) Crusaders (1.) Celtic (1.) Spartak Trnava (1.) Torpedo Kutaiszi (1.) Sūduva Marijampolė (1.) APÓEL (1.) MOL Vidi (1.) Spartaks Jūrmala (1.) Valletta FC (1.) Rosenborg (1.) Sheriff Tiraspol (1.) Skendija (1.) The New Saints (1.) Qarabağ (1.) Valur (1.) Flora Tallinn (1.) Víkingur Gøta (1.) Ludogorec Razgrad (1.) HJK (1.) Sutjeska Nikšić (1.)Előselejtező Lincoln Red Imps (1.) FC Santa Coloma (1.) La Fiorita (1.) Drita (1.) Jegyzetek

Albánia (ALB): 2018 márciusában a Skënderbeu Korçë csapatát az UEFA 10 évre kizárta a nemzetközi tornákról, mérkőzés-befolyásolás miatt. A Skënderbeu Korçë a bajnokság győzteseként végzett, így a második helyezett Kukësi indult.

Fordulók és időpontok A mérkőzések időpontjai a következők (az összes sorsolást az UEFA székházában Nyonban, Svájcban tartják, az ettől eltérő külön jelölve):

Szakasz Forduló Sorsolás dátuma 1. mérkőzés 2. mérkőzés Selejtezők Előselejtező 2018. június 12. 2018. június 26. (elődöntők) 2018. június 29. (döntő) 1. forduló 2018. június 19. 2018. július 10–11. 2018. július 17–18. 2. forduló 2018. július 24–25. 2018. július 31–augusztus 1. 3. forduló 2018. július 23. 2018. augusztus 7–8. 2018. augusztus 14. Rájátszás 2018. augusztus 6. 2018. augusztus 21–22. 2018. augusztus 28–29. Csoportkör 1. mérkőzésnap 2018. augusztus 30.(Monaco) 2018. szeptember 18–19. 2. mérkőzésnap 2018. október 2–3. 3. mérkőzésnap 2018. október 23–24. 4. mérkőzésnap 2018. november 6–7. 5. mérkőzésnap 2018. november 27–28. 6. mérkőzésnap 2018. december 11–12.Egyenes kieséses szakasz Nyolcaddöntők 2018. december 17. 2019. február 12–13., 19–20. 2019. március 5–6., 12–13. Negyeddöntők2019. március 15. 2019. április 9–10. 2019. április 16–17. Elődöntők 2019. április 30–május 1. 2019. május 7–8. Döntő 2019. június 1., Wanda Metropolitano Stadion, Madrid

Pénzdíjazás Az UEFA a résztvevők között következő pénzdíjakat osztja ki. Valamennyi összeg euróban értendő. Cél elérése Összeg MegjegyzésElőselejtező 230 000 1. selejtezőkör 280 000 2. selejtezőkör 380 000 3. selejtezőkör 480 000 Csak a bajnoki ágról kiesettek részére,mert a nem bajnoki ágról kiesők az Európa-liga csoportkörébe kerülnek.Csoportkör alapdíja 15 250 000 Győzelem a csoportkörben 2 700 000 Döntetlen a csoportkörben 900 000 Nyolcaddöntő 9 500 000 Negyeddöntő 10 500 000 Elődöntő 12 000 000 A döntő vesztese 15 000 000 A döntő győztese 19 000 000

Előselejtező

Az előselejtezőben 4 csapat vett részt. A csapatok egymérkőzéses egyenes kieséses rendszerben játszottak (elődöntő és döntő). A döntő győztese az 1. selejtezőkörbe jutott. A 3 vesztes csapat az Európa-liga 2. selejtezőkörébe került. Kiemelt csapatok: FC Santa Coloma (2,750) Lincoln Red Imps (2,750)Nem kiemelt csapatok: Nem kiemelt csapatok La Fiorita (1,750) Drita (0,000) Párosítások A sorsolást 2018. június 12-én tartották. Az elődöntőket június 26-án, a döntőt 29-én játszották.

Selejtező

1. selejtezőkör Az 1. selejtezőkörben 32 csapat vett részt. A csapatok oda-visszavágós rendszerben mérkőztek. A párosítások győztesei a 2. selejtezőkörbe jutottak. A vesztes csapatok az Európa-liga 2. selejtezőkörének bajnoki ágára kerültek. T: Az előselejtezőkörből továbbjutott csapat, a sorsoláskor nem volt ismert. Kiemelt csapatok: Ludogorec Razgrad (37,000) Celtic (31,000) APÓEL (27,000) Legia Warszawa (24,500) Asztana FK (21,750) Qarabağ (20,500) Sheriff Tiraspol (14,750) Malmö FF (14,000) Crvena zvezda (10,750) Hapóél Beér-Seva (10,000) Rosenborg (9,000) HJK (8,000) The New Saints (5,000) Kukësi (4,250) MOL Vidi (4,250) Zrinjski Mostar (3,750)Nem kiemelt csapatok: KF Shkëndija (3,500) Spartak Trnava (3,500) F91 Dudelange (3,350) Valletta FC (3,250) Víkingur Gøta (3,000) Crusaders (3,000) Olimpija Ljubljana (2,900) Drita (2,750) (T) Alashkert (2,500) Sutjeska Nikšić (2,500) Sūduva Marijampolė (2,000) Cork City (1,750) Spartaks Jūrmala (1,750) Valur (1,650) Flora Tallinn (1,250) Torpedo Kutaiszi (1,000) Párosítások Az 1. selejtezőkör sorsolását 2018. június 19-én tartották. Az első mérkőzéseket július 10-én és 11-én, a második mérkőzéseket július 17-én és 18-án játszották.