A 2018–2019-es Európa-liga az Európa-liga 10. szezonja volt. A döntőnek a bakui Olimpiai Stadion adott otthont. A győztes részvételi jogot szerzett a 2019-es UEFA-szuperkupa döntőjében, ahol az ellenfele a 2018–2019-es UEFA-bajnokok ligája győztese lesz, valamint bejutott a 2019–2020-as UEFA-bajnokok ligája csoportkörébe.

A 2019-es döntőben először alkalmazták a videóbírót a sorozat fináléinak történetében. A Bakuban rendezett mérkőzésen két angol csapat, a Chelsea és az Arsenal lépett pályára.

A Chelsea 4–1-re nyerte meg a döntőt, ezzel története során másodszor megnyerve a sorozatot.

A besorolás rendszere A 2018–2019-es Európa-ligában az UEFA 55 tagországának 213 csapata vesz részt. Az egyes országok indulásra jogosult csapatainak számát a bajnokságokra vonatkoztatott UEFA-együttható alapján határozták meg: az 1–51. helyen rangsoroltak egyaránt 3 csapatot indíthatnak (kivéve Liechtenstein), az 52–54. helyen rangsoroltak 2 csapatot indíthatnak. Liechtenstein és Koszovó 1 csapatot indíthat. További résztvevők: 55 csapat, amely a UEFA-bajnokok ligájából kiesik és átkerül az Európa-ligába. Rangsor A 2018–19-es Európa-ligához a 2017-es UEFA-együtthatót használják, amely az országok csapatainak teljesítményét tükrözi a 2012–13-as szezontól a 2016–17-esig. Hely.SzövetségKoeff.1. Spanyolország104,99832. Németország79,4983. Anglia75,9624. Olaszország73,3325. Franciaország56,6656. Oroszország50,5327. Portugália49,3328. Ukrajna42,6339. Belgium42,40010. Törökország39,20011. Csehország33,17512. Svájc32,07513. Hollandia31,06314. Görögország27,90015. Ausztria25,35016. Horvátország25,25017. Románia24,35018. Dánia24,00019. Fehéroroszország19,875Hely.SzövetségKoeff.20. Lengyelország19,750321. Svédország19,72522. Izrael19,37523. Skócia18,92524. Ciprus18,55025. Norvégia18,32526. Azerbajdzsán17,75027. Bulgária15,87528. Szerbia15,37529. Kazahsztán15,25030. Szlovénia13,12531. Szlovákia11,75032. Liechtenstein11,000133. Magyarország9,500334. Moldova9,50035. Izland8,37536. Finnország7,65037. Albánia6,625Hely.SzövetségKoeff.38. Írország6,575339. Bosznia-Hercegovina6,50040. Grúzia6,37541. Lettország6,12542. Macedónia5,62543. Észtország5,25044. Montenegró5,25045. Örményország5,12546. Luxemburg4,87547. Észak-Írország4,50048. Litvánia4,12549. Málta4,00050. Wales3,87551. Feröer3,50052. Gibraltár2,500253. Andorra1,16554. San Marino0,33355. Koszovó0,0001

Lebonyolítás Szabaddá váló helyek kiosztása Egy Európa-liga indulási jog szabaddá vált, ha egy csapat indulási jogot szerzett az UEFA-bajnokok ligájában és az Európa-ligában is, valamint ha egy csapat több jogon szerzett indulási jogot az Európa-ligában. A szabaddá váló helyet az alábbi szabályok szerint kellett feltölteni, tekintettel az adott országból indítható csapatok maximális számára is:

Ha egy labdarúgókupa győztese indulási jogot szerzett az UEFA-bajnokok ligájában, akkor a helye szabaddá vált, a többi Európa-ligában indulási jogot szerző csapat egy hellyel feljebb került. Az utolsó indulási jogot az a bajnoki helyezés alapján legjobb helyen végző csapat kapta, amelynek még nem volt indulási joga. Ha egy labdarúgókupa győztese indulási jogot szerzett az Európa-ligában a bajnoki helyezése alapján, akkor a helye szabaddá vált, a többi Európa-ligában indulási jogot szerző csapat egy hellyel feljebb került. Az utolsó indulási jogot az a bajnoki helyezés alapján legjobb helyen végző csapat kapta, amelynek még nem volt indulási joga. Ligakupa-győztes szabaddá váló helyét az a bajnoki helyezés alapján legjobb helyen végző csapat kapta, amelynek még nem volt indulási joga.

A szakaszban bekapcsolódó csapatokAz előző forduló továbbjutóiAz UEFA-bajnokok ligájából átkerülő csapatokElőselejtező (14 csapat)4 kupagyőztes az 52–55. helyen rangsorolt kupákból 6 második a 49–54. helyen rangsorolt bajnokságokból 4 harmadik a 48–51. helyen rangsorolt bajnokságokból1. selejtezőkör (94 csapat)26 kupagyőztes a 26–51. helyen rangsorolt kupákból 30 második a 18–48. helyen rangsorolt bajnokságokból (kivéve Liechtenstein) 31 harmadik a 16–47. helyen rangsorolt bajnokságokból (kivéve Liechtenstein)7 győztes az előselejtezőből2. selejtezőkörBajnoki ág (19 csapat)16 vesztes a BL 1. selejtezőköréből 3 vesztes a BL előselejtezőjébőlNem bajnoki ág (74 csapat)7 kupagyőztes a 19–25. helyen rangsorolt kupákból 2 második a 16–17. helyen rangsorolt bajnokságokból 3 harmadik a 13–15. helyen rangsorolt bajnokságokból 9 negyedik a 7–15. helyen rangsorolt bajnokságokból 2 ötödik az 5–6. helyen rangsorolt bajnokságokból (francia ligakupa győztese) 4 hatodik az 1–4. helyen rangsorolt bajnokságokból (angol ligakupa győztese)47 győztes az 1. selejtezőkörből3. selejtezőkörBajnoki ág (20 csapat)10 győztes a 2. selejtezőkörből10 vesztes a BL 2. selejtezőköréből (bajnoki ág)Nem bajnokcsapatok (52 csapat)6 kupagyőztes a 13–18. helyen rangsorolt kupákból 6 harmadik a 7–12. helyen rangsorolt bajnokságokból 1 negyedik a 6. helyen rangsorolt bajnokságból37 győztes a 2. selejtezőkörből2 vesztes a BL 2. selejtezőköréből (nem bajnoki ág)RájátszásBajnoki ág (16 csapat)10 győztes a 3. selejtezőkörből6 vesztes a BL 3. selejtezőköréből (bajnoki ág)Nem bajnokcsapatok (26 csapat)26 győztes a 3. selejtezőkörbőlCsoportkör (48 csapat)12 kupagyőztes az 1–12. helyen rangsorolt kupákból 1 negyedik az 5. helyen rangsorolt bajnokságból 4 ötödik az 1–4. helyen rangsorolt bajnokságokból8 győztes a rájátszásból (bajnoki ág) 13 győztes a rájátszásból (nem bajnoki ág)4 vesztes a BL rájátszásából (bajnoki ág) 2 vesztes a BL rájátszásából (nem bajnoki ág) 4 vesztes a BL 3. selejtezőköréből (nem bajnoki ág)Egyenes kieséses szakasz (32 csapat)12 csoportgyőztes 12 csoportmásodik8 harmadik a BL csoportköréből

Csapatok Az alábbi táblázatban olvasható, hogy a csapatok melyik körben kapcsolódnak be a küzdelmekbe.

Használt rövidítések BL-cs.: 2018–2019-es UEFA-bajnokok ligája csoportkörében vesztes csapat; BL-r.: 2018–2019-es UEFA-bajnokok ligája rájátszásában vesztes csapat; BL-3.: 2018–2019-es UEFA-bajnokok ligája 3. selejtezőkörében vesztes csapat; BL-2.: 2018–2019-es UEFA-bajnokok ligája 2. selejtezőkörében vesztes csapat; BL-1.: 2018–2019-es UEFA-bajnokok ligája 1. selejtezőkörében vesztes csapat; BL-e.: 2018–2019-es UEFA-bajnokok ligája előselejtezőjében vesztes csapat; x.: bajnoki helyezés jogán indul; kgy: kupagyőztes; LK: ligakupa-győztes; A.: bajnoki alapszakasz győztese; R.: EL-rájátszás Egyenes kieséses szakasz Valencia CF (BL-cs.) SSC Napoli (BL-cs.) Sahtar Doneck (BL-cs.) Galatasaray (BL-cs.) Internazionale (BL-cs.) Benfica (BL-cs.) Club Brugge (BL-cs.) Viktoria Plzeň (BL-cs.)Csoportkör Villarreal CF (5.) AC Milan (6.)ITA Akhisar Belediyespor (kgy.) Dinamo Kijiv (BL-r.) Real Betis (6.) Olympique de Marseille (4.) Baumit Jablonec (3.) PAÓK (BL-r.) Eintracht Frankfurt (kgy.) Rennes (5.) FC Zürich (kgy.) Szpartak Moszkva (BL-3.) Bayer Leverkusen (5.) FK Krasznodar (4.)RUS Red Bull Salzburg (BL-r.) Standard de Liège (BL-3.) Chelsea (kgy.) Sporting CP (3.)POR Dinamo Zagreb (BL-r.) Fenerbahçe SK (BL-3.) Arsenal (6.) Vorszkla Poltava (3.) BATE Bariszav (BL-3.) Slavia Praha (BL-3.) Lazio (5.) Anderlecht (3.) MOL Vidi (BL-r.)RájátszásBajnoki ágNem bajnoki ág Malmö FF (BL-3.) Asztana FK (BL-3.) Celtic (BL-3.) Spartak Trnava (BL-3.) Qarabağ (BL-3.) Skendija (BL-3.)3. selejtezőkörBajnoki ágNem bajnoki ág CFR Cluj (BL-2.) Ludogorec Razgrad (BL-2.) Zenyit (5.)RUS Olimbiakósz (3.) FC Midtjylland (BL-2.) Sheriff Tiraspol (BL-2.) Sporting de Braga (4.)POR Rapid Wien (3.) Legia Warszawa (BL-2.) HJK (BL-2.) Zorja Luhanszk (4.) Rijeka (2.) Hapóél Beér-Seva (BL-2.) Kukësi (BL-2.) KAA Gent (4.) CS U Craiova (kgy.) Rosenborg (BL-2.) Sūduva Marijampolė (BL-2.) İstanbul Başakşehir (3.) Brøndby IF (kgy.) Sigma Olomouc (4.) FC Basel (BL-2.) FC Luzern (3.) Sturm Graz (BL-2.) Feyenoord (kgy.)2. selejtezőkörBajnoki ágNem bajnoki ág APÓEL (BL-1.) F91 Dudelange (BL-1.) Sevilla FC (7.) Atrómitosz (4.) Olimpija Ljubljana (BL-1.) Crusaders (BL-1.) RB Leipzig (6.) Asztérasz Trípolisz (5.) Valur (BL-1.) Valletta FC (BL-1.) Burnley FC (7.) LASK Linz (4.) Cork City (BL-1.) The New Saints (BL-1.) Atalanta (7.)ITA Admira Wacker (5.) Zrinjski Mostar (BL-1.) Víkingur Gøta (BL-1.) Girondins de Bordeaux (6.) Hajduk Split (3.) Torpedo Kutaiszi (BL-1.) Drita (BL-1.) FK Ufa (6.)RUS FCSB (2.) Spartaks Jūrmala (BL-1.) Lincoln Red Imps (BL-e.) Rio Ave (5.)POR Dinama Breszt (kgy.) Flora Tallinn (BL-1.) FC Santa Coloma (BL-e.) FK Mariupol (5.) Jagiellonia Białystok (2.) Sutjeska Nikšić (BL-1.) La Fiorita (BL-e.) KRC Genk (R.) Djurgårdens (kgy.) Alashkert (BL-1.) Beşiktaş JK (4.) Hapóél Haifa (kgy.) Sparta Praha (5.) Aberdeen FC (2.) FC St. Gallen (5.) AÉK Lárnakasz (kgy.) AZ (3.) Lillestrøm SK (kgy.) Vitesse (R.)1. selejtezőkör NK Osijek (4.) CSZKA Szofija (2.) Stjarnan (2.) FK Shkupi (4.) Viitorul Constanța (4.) Levszki Szofija (R.) FH (3.) FCI Levadia (kgy.) Nordsjælland (3.) Partizan (kgy.) KuPS (2.) Nõmme Kalju (3.) FC København (R.) Radnički Niš (3.) FC Ilves (3.) Narva Trans (5.)EST Dinama Minszk (2.) FK Spartak Subotica (4.) FC Lahti (4.) Titograd Podgorica (kgy.) Sahcjor Szalihorszk (3.) Kajrat Almati (kgy.) Luftëtari (3.) Budućnost Podgorica (2.) Lech Poznań (3.) Jertisz Pavlodar (4.) Laçi (4.) Rudar Pljevlja (5.)MNE Górnik Zabrze (4.) Tobil (5.)KAZ Partizani Tirana (5.)ALB Gandzaszar (kgy.) AIK (2.) NK Maribor (2.) Dundalk FC (2.) Bananc (2.) Häcken (4.) NK Domžale (3.) Shamrock Rovers (3.) Pjunik (5.)ARM Makkabi Tel-Aviv (2.) Rudar Velenje (4.) Derry City (4.)IRL Racing FC (kgy.) Bétár Jerusálajim (3.) Slovan Bratislava (kgy.) Željezničar Sarajevo (kgy.) Progrès Niederkorn (2.) Rangers (3.) DAC Dunajská Streda (3.) FK Sarajevo (3.) Fola Esch (3.) Hibernian (4.) AS Trenčín (R.) NK Široki Brijeg (4.) Coleraine FC (kgy.) Apóllon Lemeszú (2.) FC Vaduz (kgy.) Csihura Szacshere (kgy.) Glenavon (3.) Anórthoszisz (3.) Újpest FC (kgy.) Dinamo Tbiliszi (2.) Cliftonville (R.) Molde FK (2.) Ferencváros (2.) SZK Szamtredia (3.) Stumbras (kgy.) Sarpsborg 08 (3.) Budapest Honvéd (4.) Liepājas Metalurgs (kgy.) Žalgiris Vilnius (2.) Keşla (kgy.) Milsami Orhei (kgy.) Riga FC (3.) Balzan FC (2.) Qəbələ PFK (2.) Petrocub Hîncești (3.) FK Ventspils (4.) Connah’s Quay Nomads (kgy.) Neftçi (3.) Zaria Bălți (5.)MDA Vardar (2.) NSÍ Runavík (kgy.) Szlavija Szofija (kgy.) ÍBV (kgy.) Rabotnicski (3.)Előselejtező FK Trakai (3.) Cefn Druids (R.) St Joseph’s (3.) Tre Fiori (3.) Gżira United FC (3.) KÍ (2.) UE Engordany (2.) FK Pristina (kgy.) Birkirkara FC (4.) B36 Tórshavn (3.) Sant Julià (3.) Bala Town FC (4.)WAL Europa FC (kgy.) Folgore (2.)

Jegyzetek

Albánia (ALB): 2018 márciusában a Skënderbeu Korçë csapatát az UEFA 10 évre kizárta a nemzetközi tornákról, mérkőzés-befolyásolás miatt. A Skënderbeu Korçë a bajnokság győzteseként végzett, így a második helyezett Kukësi indult az UEFA-bajnokok ligájában. A Kukësi kvótáját a bajnoki ötödik Partizani Tirana kapta.

Észtország (EST): Az FCI Tallinn a bajnokság negyedik helyén végzett, de a klub feloszlott és összeolvadt a Levadia Tallinn csapatával a szezon után. A kvótát a bajnoki ötödik Narva Trans kapta.

Írország (IRL): A Derry City székhelye Észak-Írországban található, de a részvételi jogot az ír bajnokságban elért eredménye alapján szerezte meg.

Kazahsztán (KAZ): Az Ordabaszi a bajnokság harmadik helyén végzett, de nem kapott UEFA-licencet. A kvótát a bajnoki ötödik Tobil kapta.

Moldova (MDA): A Dacia Chișinău a bajnokság negyedik helyén végzett, de a szezon után feloszlott. A kvótát a bajnoki ötödik Zaria Bălți kapta.

Montenegró (MNE): A Grbalj a bajnokság negyedik helyén végzett, de nem kapott UEFA-licencet. A kvótát a bajnoki ötödik Rudar Pljevlja kapta.

Olaszország (ITA): Az AC Milan a bajnokság hatodik helyén végzett, de a pénzügyi szabályok megsértése miatt a csapatot kizárták. A Milan fellebbezett a Nemzetközi Sportdöntőbíróságon, ahol a döntést megváltoztatták és a kizárást visszavonták.