bélyegkép|Fénykép egy koikoi férfiról. bélyegkép|Nomád koikoik lebontják kunyhóikat (Samuel Daniell festménye, 1805). A koikoik népe Dél-Afrikában őshonos, hagyományos nomád pásztorkodást folytatott. Régebbi és ismertebb elnevezésük a hottentották volt, ezt a gyarmatosító hollandoktól kapták, mivel beszédjüket érthetetlennek és szokatlannak találták, a nyelvükben levő csettintő hangok miatt. Ez a megnevezés ma már sértőnek számít."Hottentot, n. and adj." OED Online, Oxford University Press, March 2018, www.oed.com/view/Entry/88829. Accessed 13 May 2018. Citing G. S. Nienaber, 'The origin of the name "Hottentot" ', African Studies, 22:2 (1963), 65–90.
Gyakran a hagyományosan vadászó-gyűjtögető szan népekkel együtt csoportosítják őket, a két nép elfogadott megnevezése a koiszan népek.Alan Barnard (1992). Hunters and Herders of Southern Africa: A Comparative Ethnography of the Khoisan Peoples. A „koikoi” megnevezés valójában egy megszólítás (a koi szó jelentése ember, a koikoi alakot emberi lény-ként lehetne lefordítani), nem pedig népnév, de a szakirodalomban etnikai kifejezésként használják Dél-Afrika koe nyelvű népeire, különösen a pásztorkodó csoportokra, mint például a grikva, gona, nama, koemana és damara törzsek.
A koikoik feltehetően 100-200 ezer évvel ezelőtt váltak el a többi Dél-Afrikai népcsoporttól.Al-Hindi, Dana R.; Reynolds, Austin W.; Henn, Brenna M. (2022), Grine, Frederick E. (ed.), "Genetic Divergence Within Southern Africa During the Later Stone Age". A 17. században nagy nguni szarvasmarha csordákat tartottak fenn Fokföldön.Richards, John F. (2003). "8: Wildlife and Livestock in South Africa". The Unending Frontier: An Environmental History of the Early Modern World. A koikoi nyelv rokonságban áll a Kalahári-sivatagban élő szanok nyelveivel, például a khwe és a tshwa népek nyelvjárásaival, így alkotva a koe nyelvcsoportot.
Törzseik közül ma a legnagyobb csoport a Botswanában, Namíbiában, és a Dél-Afrikai köztársaságban élő namák (számos klánnal), Namíbiában a damara. A dél-Afrikai köztársaság területén az orána klánok (például a Ngqosini), a korenama, valamint a khosza nyelvű területeken élő gona klánok élnek.Güldemann, Tom (2006), "Structural Isoglosses between Khoekhoe and Tuu: The Cape as a Linguistic Area", Linguistic Areas, London: Palgrave Macmillan UK, pp. 99–134.
A grikvák (Xirikua klán) a 19. században alakították ki saját etnikai identitásukat, és letelepedtek nyugat-Grikvaföldön. Később Kwazulu Natalban kelet-grikvaföld néven egy másik független államot hoztak létre, amely alig egy évtizeddel később elvesztette függetlenségét a britekkel szemben. Ugyanolyan klánokat alakítottak ki, mint a baszterek, akiket szintén „koikloi” népnek tekinthetünk.
Rokonságot mutatnak a szanokkal, mindkét népcsoport nyelve a koiszan nyelvek közé tartozik. A szanokkal együtt a bantuktól jól elkülöníthetők, de míg az előbbiek hagyományosan vadászó és gyűjtögető életmódot folytattak, a koikoik nomád állattenyésztéssel foglalkoztak és a szavannán szarvasmarhát legeltettek.Dieter Haller: Dtv-Atlas Ethnologie, München 2010., p. 167
Fizikai jellemzők Világosbarna bőrű, alacsony termetű nép, hajuk göndör, a pofacsontjuk oldalt erősen kiáll, álluk hegyes.
Történelem A kaffer népek előbbi északi birtokaikról délfelé szorították őket, majd Afrika nyugati partján újból észak felé szorultak, ahol végül a 19. század végén letelepedtek. Számuk a 19. század végén már nem érte el a 100 ezret. Afrika gyarmatosítása során rezervátumokba szorították őket, ahol jelentős részük kihalt. Napjainkban legnagyobb alcsoportjuk a nama nép, akiknek száma 2011-ben kb 200 ezer fő volt.Brenzinger, Matthias (2011) "The twelve modern Khoisan languages." Köln, Rüdiger Köppe Verlag Napjainkban 230 ezren vannak.
Korai történelem A „koikoi” egy széles etnikai elnevezés, amely eredetileg egy egész Dél-Afrikában megtalálható pásztorkultúra és nyelvi csoport részét képező népcsoportott jelentett, feltehetően a mai Botswana északi területéről származó népességre utalt az elnevezés. Ez a kultúra folyamatosan terjedt dél felé, és végül körülbelül 2000 évvel ezelőtt elérte Fokföldet. A „koikoi” népcsoportok közé tartoznak a namák nyugaton, valamint a grikvák Közép-Dél-Afrikában és Kelet-Fokföldön. Mindkét kifejezés „vörös embereket” jelent, és a khosza nyelvű „amaqaba” kifejezéssel azonos. A régió termékeny völgyeiben legelésző juhok, kecskék és szarvasmarhák tartása biztosította a kiegyensúlyozott táplálkozást, és lehetővé tette ezen életmód elterjedését, nagyobb csoportok kialakulását a korábban önellátó gyűjtögető közösségek által elfoglalt területen. A feltételezések szerint a ntu nyelvű mezőgazdasági kultúra a Kr. u. 3. században jutott be a régióba, kiszorítva a pásztorkodó népeket a nyugati területekre. Az ǃUriǁ'ae (Magas klán), egy szarvasmarhatartó népesség és a !Uriǁ'aeǀ'ona (Magas klán gyermekei), egy többé-kevésbé helyhez kötött vándorló gyűjtögető népesség, mindkettő elfoglalta a mai Fokváros (koikoi nyelven ǁHuiǃgaeb) területét, azt mutatja, hogy a két életmód közötti szigorú megkülönböztetés nem indokolt, csakúgy, mint az ebből levezetett etnikai kategóriák. Azok a gyűjtögető népek, amelyek ideológiailag a felhalmozásmentességet mint társadalmi értékrendet vallják, különállóak, de a „koikoi pásztorok”, „vadászó-gyűjtögető szanok” és „bantu földművesek” megkülönböztetés nem felel meg a kutatások eredményeinek, és történelmi redukciónak tűnik.Alan Barnard (2008). "Ethnographic analogy and the reconstruction of early Khoekhoe society" (pdf). Bár a damarák és a többi koikoi nép kapcsolatának mértékeről több elmélet is létezik, tagadhatatlan, hogy eredetileg ők voltak Namíbia első lakói a szanokkal együtt, és mint ilyen, megkérdőjelezhető, hogy a namák és a damarák egyaránt részt vettek a koikoi nyelv kialakulásában, miközben dél felé vándoroltak. A bantu csoportok, például a hererók vándorlása után a damaránok kiszorultak a régióból, és elvándoroltak a mai Namíbia területére, ez abból is kitűnik, ahogyan a damarák hívják az országot.
Az európaiak érkezése A portugál felfedezők és kereskedők voltak az elsők, akik kapcsolatba kerültek a koikoi népekkel a 15. és 16. században. A találkozások gyakran erőszakosak voltak. 1510-ben, a Salt River-i csatában Francisco de Almeida és ötven embere meghalt,Hamilton, Carolyn; Mbenga, Bernard; Ross, Robert, eds. (2011). "Khoesan and Immigrants". The Cambridge history of South Africa: 1885–1994. Vol. 1. Cambridge University Press. pp. 168–173.Steenkamp, Willem (2012). Assegais, Drums & Dragoons: A Military And Social History Of The Cape. Cape Town: Jonathan Ball Publishers. pp. 2–4. csapatát legyőzték az !Uriǁ'aekua (holland helyesírással goringhaiqua, lefordítva ökörlovas klán harcosai, amely egyike volt a területen élő koikoi klánoknak, ugyanehez a csoporthoz tartoztak a "tengerparti sétálók" (!Uriǁ'aeǀ'ona, goringhaicona, angolul strandlopers) is, akik állítólag a mai !Ora nép ősei.
A 16. század végén portugál, francia, dán, holland és angol, de főként portugál hajók rendszeresen megálltak az itt felépített kikötőben az India felé tartó út során. Dohányt, rezet és vasat cseréltek a térségben élő koikoi klánokkal, friss húsért cserébe.
A helyi lakosság száma csökkent, miután az európaiak révén himlőjárvány tört ki. Sok koikoi meghalt a betegségben, mivel kevesen voltak immunisak. Ez fokozódott, ahogy a holland Kelet-indiai Társaság a terjeszkedése során elkezdte bekeríteni a koikoi pásztorok hagyományos legelőterületeit, hogy aztán azok helyén gazdaságokat hozzanak létre. A következő évszázadban folyamatosan kiszorították őket a földjeikről. Kénytelenek voltak észak felé vándorolni, ez számos koikoi klán felbomlásához és újraszerveződéséhez, valamint hagyományos életformájuk kényszerű átalakításához vezetett.
Robert K. Hitchcock és Wayne A. Babchuk professzorok szerint „az európai gyarmatosítás korai szakaszában koikoi és a szan népek tízezrei vesztették életüket népirtás, gyilkosság, bántalmazás és betegségek következtében”.Hitchcock, Robert K.; Babchuk, Wayne A. (2017), "Genocide of Khoekhoe and San Peoples of Southern Africa". Genocide of Indigenous Peoples, pp. 143–171.
A „vadászó bushmanok" (szanok) elleni népirtó rajtaütések vizsgálata során Louis Anthing megjegyezte: „Most úgy találom, hogy az események sokkal kiterjedtebbek, mint ahogyan az elsőre látszik. Nem tartom valószínűtlennek, hogy azt fogjuk látni, hogy a határ közelében élő farmerek majdnem mindegyike hasonló bonyodalomba keveredett ... Jelenleg csak a színesbőrű farmerekről (akiket Basztard-oknak neveznek) hallottam, hogy belekeveredtek ezekbe az ügyekbe.”Anthing, Louis (1 April 1862), CA, CO 4414: Louis Anthing – Colonial Secretary, pp. 10–11.
A koikoik hagyományos társadalmi szervezetét tehát a 17. század végétől kezdve a gyarmati terjeszkedés és a földfoglalás mélyen megrongálta. A társadalmi struktúrák felbomlásával sok koikoi telepedett le a farmokon, és lett szolga (háziszolga) vagy mezőgazdasági munkás; mások pedig beolvadtak a még fennmaradt klánokba. Georg Schmidt, egy morva szerzetes a szászországi Herrnhuti testvérek közül (ma Németország) 1738-ban megalapította Genadendalt, az első missziós állomást Dél-AfrikábanKrueger, Bernhard. The Pear Tree Blossoms. Hamburg, Germany. a Riviersonderend-hegységben található Baviaanskloof-ban, a koikoik megtérítésére. bélyegkép|III. Adam Kok (Kok Ádám), a gríkvák vezére. bélyegkép|A koikoi mesterlövészek kulcsszerepet játszottak a khosza háborúkban. bélyegkép|Koikoi foglyok a háború után. Német Délnyugat-Afrika, 1904. A gyarmati időkben a „Baszter” elnevezés minden olyan koikoi klánra vonatkozott, amely valamilyen mértékben európai felmenőkkel rendelkezett, és átvett bizonyos nyugati kulturális szokásokat. Ezeket a csoportokat később gríkvák (Xirikua vagy Griekwa) néven ismerték, akkoriban „baszterek”-ként ismerték őket, és néhány esetben még ma is így nevezik őket, például a Richtersveld-i baszterek és a Namíbiai Rehoboth-i baszterek.
Talán a keresztény hittérítők tevékenységének hatására a Kok-dinasztia létrehozta nyugati Gríkvaföld és keleti Gríkvaföld államokat; ezeket később beolvasztották a Brit Birodalom Fokföld Gyarmatába.
A 18. század végétől kezdve az orlam közösségek a Fokföldtől északra, Namakvuföldre vándoroltak. Olyan helyeken telepedtek le, amelyeket korábban a namák foglaltak el. Részben azért költöztek el, hogy elkerüljék a besorozást a holland gyarmati hadseregbe, részben azért, hogy portyázzanak és kereskedjenek, vagy pedig azért, hogy pásztorkodásra alkalmas földeket szerezzenek.Omer-Cooper, J. D. (1987). History of Southern Africa. Portsmouth, NH: Heinemann. p. 263; Penn, Nigel (1994). "Drosters of the Bokkeveld and the Roggeveld, 1770–1800". In Elizabeth A. Eldredge; Fred Morton (eds.). Slavery in South Africa: Captive Labor on the Dutch Frontier. Boulder, CO: Westview. p. 42; Legassick, Martin (1988). "The Northern Frontier to ca. 1840: The rise and decline of the Griqua people". In Richard Elphick; Hermann Giliomee (eds.). The Shaping of South African Society, 1652–1840. Middletown, Connecticut: Wesleyan U. Press. pp. 373–74. E kivándorló orlamok egy része (köztük a törvényen kívüli Jager Afrikaner és fia, Jonker Afrikaner által vezetett banda az oranje folyónál) megőrizte kapcsolatait a Fokföldi gyarmat határán vagy annak közelében élő orlam közösségekkel. A fokozatos búr terjeszkedés, majd a Fokföldön a brit uralom elől történő nagyarányú búr vándorlással szemben Jonker Afrikaner a 19. század közepére Namakvaföldre vezette népét, és egy ideig az orlamok félelmetes erővé váltak a namák felett és a bantu nyelvű hererókkal szemben.Omer-Cooper, 263-64.
Kat River település (1829-1856) és koikoik a Fokföldi Gyarmaton