Michel Foucault, született Paul-Michel Foucault (Poitiers, 1926. október 15. – Párizs, 1984. június 25.) francia történész és filozófus, a Collège de France tagja, a 20. század egyik legnagyobb hatású gondolkodója a bölcsészet- és társadalomtudományok területén.
Kezdeti évek, iskolái Egy vidéki, előkelő nagypolgári családban született.Didier Eribon, Paris, Flammarion, coll. « Champs biographie », 2011 (1re éd. 1989), p. 16. Édesapja, Paul-André Foucault kiváló sebész volt. Édesanyja, Anne is orvoscsaládból származott, az ő édesapja is sebész volt. Maga is szeretett volna orvosi pályára menni, de Michel és öccse nevelése lefoglalta, így az akkori időkben a nőkkel szembeni előítéletek okán sem válhatott neves orvossá.
Foucault Poitiers-ban kezdte meg tanulmányait, melyek eredményei hullámzóak voltak, a kiváló és a közepes között váltakoztak. Matematikából például nagyon rossz tanuló volt, ugyanakkor rendszeresen nyert díjakat francia, történelem, görög és latin nyelvből. Ám tanulmányi eredményei az iskola harmadik évében, 1940-ben, a franciaországi hadjárat megindítását követően, meredeken zuhanni kezdtek. Nem tudta elviselni, hogy a háború miatt Poitiers-ba menekült párizsi családok gyermekei, új iskolatársak érkezése után sok humán tantárgyból már nem ő a legjobb.
Édesanyja, előre látva a fiát fenyegető bukást (el nem kerülhető évismétlés) a poitiers-i Collège Saint-Stanislasba íratta, ahol hamarosan az eminensek közé tartozott. Új iskolájában már csak barátja, Pierre Rivièrenote előzte meg, Foucault-nak sikerült filozófiai díjat is nyernie.Eribon 2011, p. 23. Az utolsó évben filozófiatanára (Dom Pierrot atya) azon diákok kategóriájába sorolta, akik számára a filozófia „mindig is a kíváncsiság tárgya” volt, akik inkább Descartes felé hajlottak, szemben azokkal, akik számára a filozófia inkább egzisztenciális, létfontosságú kérdés volt, akik pedig inkább Pascal felé hajlottak. Az érettségin filozófiából jelesre vizsgázott. Ami a Collège Saint-Stanislasról szóló emlékeit illeti, azok gyűlöletesek maradtak számára: megvetette a vallásos légkört és semmibe vette az ott kapott kurzusokat.
Minthogy a filozófia iránti érdeklődése elsődlegessé vált és eredményei kiválóak voltak e téren, a filozófia terén szeretett volna továbbtanulni. Ezzel szemben apja azt akarta, hogy kövesse ősei példáját, és orvos legyen. Ez a konfliktus volt az oka, hogy Foucault keresztnevét megváltoztatta, elhagyta nevéből az édesapja után kapott „Paul” nevet.
1943 szeptemberében a poitiers-i Lycée Henri-IV irodalmi előkészítő osztályában folytatta tanulmányait. A filozófia iránt egyre nagyobb érdeklődést tanúsítva (anélkül, hogy a történelmet hanyagolta volna), a fiatal diák filozófiatanárának fő beszélgetőtársává vált az órákon: „Dialógusaik közben a többi diák egy kissé fölöslegesnek érezhette magát.”Eribon 2011, p. 28 Foucault akkoriban meglehetősen magányos volt, „állandóan dolgozott, és alig érintkezett a többiekkel”: saját elmondása szerint a felvételi előtt néhány héttel engedélyezett magának először egy tizenöt perces szünetet. „A verseny, a versengés, a többet tenni, mint a másik, elsőnek lenni, a magamfajta mindig is ebben a világban élt” – magyarázta később.Michel Foucault, Dits et écrits, II, p. 783. Ennek ellenére 1945-ben, ugyan csak kis híja volt, de nem sikerült felvételi vizsgája az egyik legrangosabb francia felsőoktatási intézménybe, az École normale supérieure-be. Százegyedik lett, míg a szóbeli vizsgára csak az első száz jelöltet hívták be.Moreno Pestaña 2006, p. 41.
Édesanyja segítségével Foucault a második világháborút követően Párizsba költözött. Sikerült otthagynia a fojtogatónak érzett Poitiers-t, és 1945-ben felvételt nyert a párizsi Lycée Henri-IV-be. Édesanyjának megvolt a kellő anyagi háttere ahhoz, hogy fia albérletben lakhasson, lévén a törékeny és labilis kamasz igencsak idegenkedett a líceumi internátus közösségi életétől. A kollégisták „bunkó vidékinek”, „vad, rejtélyes, önmagába zárkózott fiúnak” látták.Eribon 2011, p. 34. Foucault keményen tanult, „mint egy őrült”. Jean Hyppolite, akkori tanára a Lycée Henri-IV-ben, aki lenyűgözte és akit ragyogónak talált, egyszerűen elkápráztatta. Később soha nem szűnt meg hangoztatni, hogy örökre adósa marad tanárának, Hegel munkái átfogó ismerőjének. 1975-ben még azt is kijelentette, hogy „mindent neki köszönhet”.Eribon 2011, p. 38
A Jean Hyppolite-ot követő professzor azt mondta a fiatal Foucault-ról: „sokkal jobb, mint az érdemjegyei – meg kellene szabadulnia a hermetizmusra való hajlamától”, mert „túl szigorú elme”.Eribon 2011, p. 45. Foucault olvasta és szerette Balzacot, Stendhalt és Gide-et,Moreno Pestaña 2006, p. 48. de mindenekelőtt egyre fokozódott a filozófia iránt lelkesedése. Tanárai szerint „elit tanuló” vált belőle, a tanév eleji hetedik helyről az elsőre tornászta fel magát történelemből, míg a huszonkettedik helyéről az év végére szintén az első helyre emelkedett filozófiából.
1946-ban negyedik lett a párizsi École normale supérieure felvételi vizsgáján. Ez az intézmény a humán tudományok fellegvárának tekinthető, Foucault itt elsősorban filozófiát tanult, de felvette mellé a pszichológiát is.
Életpályája 1951 és 1955 között Louis Althusser kérésére pszichológiát tanított az École normale supérieure-en, emellett asszisztensi állást vállalt a Lille-i Egyetemen, ahol 1953-tól 1954-ig pszichológiát is tanított. 1954-ben adta ki első könyvét, a Maladie mentale et personnalité-t, amely Louis Althusser megbízásából készült, de később megtagadta. 1952-ben pszichopatológiából szerzett diplomát.
1955-ben ráébredt, hogy nem érdekli a tanári pálya, és hosszú időre száműzetésbe vonult Franciaországon kívülre. 1955-ben a svédországi Uppsalai Egyetemen kulturális tanácsadóként vállalt állást, amelyet Georges Dumézil, későbbi barátja és mentora szerzett neki. 1957 júliusában fedezte fel José Corti kiadójánál (Párizsban) Raymond Roussel költő La Vue című művét. Ez utóbbi azt tanácsolta neki, hogy vásárolja meg Roussel teljes életművét a Lemerre-kiadásban, amely már ritkaságszámba ment akkor.
1958 októberében Svédországból Varsóba utazott. Ő vezette a Francia Civilizációs Központ megnyitását, amely a varsói Francia Intézetnek a Lengyel Népköztársaságban néhány évvel korábban történt bezárását volt hivatott pótolni. Előadásokat tartott az egyetemen és a Neolatin Nyelvek Intézetében. 1959-ben végül a lengyel belügyi rendőrség zaklatta: tartottak a tevékenységétől és kapcsolataitól – maga Władysław Gomułka követelte távozását. 1959 elején a nyugat-németországi Hamburgba költözött, ahol a helyi Francia Intézet igazgatói posztját töltötte be. 1960-ban visszatért pszichológiát tanítani Franciaországba Clermont-Ferrand egyetemére, mellette folytatta doktori dolgozata írását, majd 1961-ben Párizsban doktorált.
Az 1968 májusi események idején főleg Tunéziában tartózkodott (bár májusban néhány napra visszatért Párizsba), ahol részt vett a márciustól júliusig tartó tunéziai diáklázadásokban. Visszatérve Franciaországba, 1969Michel Foucault, Dits et écrits I, Gallimard, 2001, p. 45. elején néhány hónapra a Centre universitaire de Vincennes egyetem filozófia-tanszékének tanára lett. Kiadta L'Archéologie du savoir című könyvét (zömmel Tunéziában írta), amely válasz volt kritikusainak. Benne megvallotta, hogy zavarba ejtette a korszakról szóló „elméletek, viták és anatémák kirobbanása”. Igazából 1969-től kezdett politizálni.Élisabeth Philippe, « L'abécédaire de Michel Foucault », Vanity Fair n°29, novembre 2015, pages 42-46.
1970-ben megválasztották Franciaország legrangosabb szellemi intézménye, a Collège de France tagjának. Ez a tisztség végigkísérte hátralévő életét, melyet elsősorban az írásnak szentelt. 1970-től halála évéig a Collège keretében évente tartott előadásokat. Az előadás-sorozatot 13 kötetben jelentették meg 1997 és 2015 között.
1976-tól Foucault egyre több időt töltött az Egyesült Államokban, a Buffalói Egyetemen, ahol 1970-ben, első amerikai látogatása során tartott előadást; valamint a Berkeley-i Kaliforniai Egyetemen is, ahol előadásait nagy számban látogatták a diákok. Ebben az időszakban kezdte írni A szexualitás története című tanulmányát, melyből az eredetileg tervezett hat kötet helyett három jelent meg.
1977-ben Jean-Paul Sartre-ral, Jacques Derridával, más értelmiségiekkel és feminista aktivistákkal (például Simone de Beauvoir, Françoise d'Eaubonne és Hélène Cixous) együtt Foucault aláírta a francia parlamentnek címzett nyílt levelet „a felnőttek és kiskorúak közötti kapcsolatokat szabályozó egyes törvények felülvizsgálata tárgyában”, amelyben a felnőttek és a tizenöt év alattiak – a franciaországi szexuális nagykorúság korhatára – közötti, beleegyezésen alapuló szexuális kapcsolatok dekriminalizálását követelte. A petíció a homoszexuálisokkal szembeni megkülönböztetés megszüntetése mellett is kiállt (akik esetében a nemi nagykorúságot a törvényben tizennyolc éves korban állapították meg), valamint követelték a kiskorúak veszélyeztetésére vonatkozó törvényben foglalt beleegyezési életkor csökkentését.Sexual Morality and the Law, Chapter 16 of Politics, philosophy, Culture –Interviews and Other Writings 1977–1984. Edited by Lawrence D. Krizman. New York/London: 1990, Routledge, (), p.275
2021-ben, Guy Sorman, liberális francia-amerikai filozófus professzor a brit Sunday Timesnak adott lapinterjúban „pedofil erőszakolónak” nevezte Foucault-t, azt állítva: tanúja volt annak, hogy Foucault 1969-ban a húsvéti ünnepek alatt szexuális kapcsolatot létesített gyerekekkel a Sidi Bou Saïd-i temetőben, Tunéziában. Sorman Foucault munkásságát és politikai elkötelezettségét úgy jellemezte, mint „alibit a gyalázataira”.Guy Sorman, , 2021 ( et 2-246-82722-1, OCLC 1243969569, lire en ligne [archive]), p. 286-289. Állításaira azonban egyelőre semmiféle bizonyíték nincs.
A szexualitás történetének második és harmadik kötete, a L'Usage des plaisirs és a Le Souci de soi 1984-ben jelent meg. Az olvasókat meglepte tárgyuk (klasszikus latin és görög szövegek) és megközelítésük, különösen az a figyelem, amelyet Foucault a szubjektumnak szentelt, egy olyan fogalomnak, amelyet korábban elhanyagolt. A szexualitás történetének utolsó kötete, a Les Aveux de la chair, amelynek kiadását Foucault 1984-ben elhalasztotta, végül 2018-ban jelent meg a Frédéric Gros72 kiadásában.
Magánélete Foucault 1963-tól haláláig párkapcsolatban élt Daniel Defert francia szociológussal és filozófussal. Kapcsolatuk nem monogám volt; Defert későbbi visszaemlékezéseiben „a szenvedély állapotaként” írta le kapcsolatukat.
Az 1970-es évek közepétől Foucault többször tartózkodott Kaliforniában, és kapcsolatba került a San Franciscó-i meleg szubkultúra egyes köreivel, köztük a szadomazochista szubkultúrával és a város fürdőházaival. 1975-ben a Berkeley-i Kaliforniai Egyetemen tanított, és San Francisco szexuális kultúrája jelentős hatást gyakorolt rá. Foucault az 1970-es és 1980-as években több interjúban is beszélt a szadomazochista gyakorlatokról, amelyeket újfajta élmények és kapcsolatok létrehozásának lehetőségeként értelmezett.
Michel Foucault 1984. június 25-én halt meg a párizsi Salpêtrière kórházban AIDS következtében. A Collège de France életrajza szerint halálát AIDS okozta, és a halál okáról – az akkori szokásokkal ellentétben – hivatalos közlemény is megjelent, amely hozzájárult a betegség franciaországi nyilvánosságának növekedéséhez. Barátja, Edmund White későbbi visszaemlékezése szerint White 1981-ben beszélt Foucault-nak az Egyesült Államokban terjedő, akkor még kevéssé ismert új betegségről. White elmondása szerint Foucault ekkor szkeptikusan reagált, és az AIDS-et az amerikai puritanizmushoz kapcsolódó jelenségként értelmezte. White később arról is beszámolt, hogy Foucault halála után Daniel Defert segítségével részt vett a franciaországi AIDES szervezet létrehozásának kezdeti megbeszélésein.