A Primetime Emmy-díjat a Televíziós Művészetek és Tudományok Akadémiája (Academy of Television Arts & Sciences) adja át minden évben, a főműsoridőben (angolul „primetime”) sugárzott televíziós műsorok elismerése céljából. Az első díjátadó 1949-ben volt, akkor még egyszerűen csak Emmy-díjként utaltak rá. 1974-ben, az első „daytime” (azaz a nappali órákban sugárzott műsorokat elismerő) díjátadó után vált külön a két kategória.

A díjátadó rendszerint szeptember közepére esik, az őszi televíziós szezon megkezdése előtti vasárnapra. A 2010-es években négy televíziós csatorna műsorai versengenek a díjért – ABC, CBS, Fox és NBC. Amennyiben az NBC közvetíti a díjátadót, annak időpontját augusztus végére teszik, hogy ne essen egybe az NFL vasárnap éjszakai közvetítésével.

A Primetime Emmy-díj jelentősége a televíziózásban hasonló, mint a filmek terén Oscar-díjnak, a zenében a Grammy-díjnak vagy színpadi művek esetén a Tony-díjnak. A díj három kategóriára oszlik: Primetime Emmy-díj, Primetime Creative Arts Emmy-díj és Primetime Engineering Emmy-díj.

Kategóriák Primetime Emmy-díj

Műsorok Legjobb vígjátéksorozat (1952-től) Legjobb drámasorozat (1951-től) Legjobb limitált vagy antológia sorozat (1973-tól) Legjobb vetélkedő műsor (2003-tól) Legjobb tévéfilm (1973-tól) Legjobb varieté szkeccssorozat (2015-től) Legjobb varieté beszélgetős műsor (2015-től)

Rendezés Legjobb rendezés (vígjátéksorozat) (1959-től) Legjobb rendezés (drámasorozat) (1955-től) Legjobb rendezés (limitált vagy antológia sorozat vagy tévéfilm) (1975-től) Legjobb rendezés (varietésorozat) (2009-től)

Forgatókönyv Legjobb forgatókönyv (vígjátéksorozat) (1955-től) Legjobb forgatókönyv (drámasorozat) (1955-től) Legjobb forgatókönyv (limitált vagy antológia sorozat vagy tévéfilm) (1975-től) Legjobb forgatókönyv (varietésorozat) (2009-től)Színészek Férfi főszereplő Legjobb férfi főszereplő (vígjátéksorozat) (1954-től) Legjobb férfi főszereplő (drámasorozat) (1954-től) Legjobb férfi főszereplőnek (minisorozat, antológiasorozat vagy tévéfilm) (1955-től)

Női főszereplő Legjobb női főszereplő (vígjátéksorozat) (1954-től) Legjobb női főszereplő (drámasorozat) (1954-től) Legjobb női főszereplőnek (minisorozat, antológiasorozat vagy tévéfilm) (1955-től)

Mellékszereplő színész Legjobb férfi mellékszereplő (vígjátéksorozat) (1954-től) Legjobb férfi mellékszereplő (drámasorozat) (1954-től) Legjobb férfi mellékszereplőnek (minisorozat, antológiasorozat vagy tévéfilm) (1975-től)

Mellékszereplő színésznő Legjobb női mellékszereplő (vígjátéksorozat) (1954-től) Legjobb női mellékszereplő (drámasorozat) (1954-től) Legjobb női mellékszereplő (minisorozat, antológiasorozat vagy tévéfilm) (1975-től)

Primetime Creative Arts Emmy-díj Műsorok Legjobb dokumentum vagy valós történeten alapuló sorozat Legjobb dokumentum vagy valós történeten alapuló különkiadás Kivételes érdemű dokumentum filmkészítés Legjobb műsorvezetős valós történeten alapuló sorozat vagy különkiadás Legjobb rövid vígjáték, dráma vagy varieté sorozat Legjobb rövid műsoridejű valós történeten alapuló sorozat vagy valóságshow Legjobb strukturált valóságshow Legjobb strukturálatlan valóságshow Legjobb varieté különkiadás (élő) Legjobb varieté különkiadás (előre felvett)

Színészek Legjobb hangjáték Legjobb vendégszínész (drámasorozat) Legjobb vendégszínész (vígjátéksorozat) Legjobb vendégszínésznő (drámasorozat) Legjobb vendégszínésznő (vígjátéksorozat) Legjobb narrátor Legjobb színész (rövid műsoridejű vígjáték-vagy drámasorozat) Legjobb színésznő (rövid műsoridejű vígjáték-vagy drámasorozat)

Animáció Legjobb animációs műsor Legjobb rövid műsoridejű animációs műsor Legjobb egyéni eredmény animációban

Színészválogatás Legjobb színészválogatás (vígjátéksorozat) Legjobb színészválogatás (drámasorozat) Legjobb színészválogatás (limitált vagy antológia sorozat vagy tévéfilm) Legjobb színészválogatás (valóságshow)

Koreográfia Legjobb koreográfia (forgatókönyves műsor) Legjobb koreográfia (varieté-és valóságshow

Operatőr Legjobb fényképezés (limitált vagy antológia sorozat vagy tévéfilm) Legjobb fényképezés (valós történeten alapuló műsor) Legjobb fényképezés (valóságshow) Legjobb fényképezés (félórás tévésorozat) Legjobb fényképezés (egy órás tévésorozat)

Reklám Legjobb reklám

Jelmezek Legjobb kortárs jelmez Legjobb fantasy/sci-fi jelmez Legjobb időszakos jelmez Legjobb jelmez (varieté vagy valós történeten alapúló műsor vagy valóságshow)

Rendezés Legjobb rendezés (dokumentum vagy valós történeten alapuló műsor) Legjobb rendezés (valóságshow) Legjobb rendezés (varité különkiadás)

Hajformázás Legjobb kortárs hajformázás Legjobb időszakos és/vagy szereplő hajformázása Legjobb hajformázás(varieté vagy valós történeten alapúló műsor vagy valóságshow)

Műsorvezetés Legjobb műsorvezető (valóságshow vagy vetélkedős műsor)

Világítás tervezése vagy rendezése Legjobb világítás tervezés vagy rendezés (varieté sorozat) Legjobb világítás tervezés vagy rendezés (varieté különkiadás)

Főcím Legjobb főcím Smink Legjobb nem prosztetikus kortárs smink Legjobb smink varieté vagy valós történeten alapuló műsor vagy valóságshow Legjobb nem prosztetikus időszakos és/vagy szereplő smink Legjobb prosztetikus smink

Zene Legjobb zeneszerzés (dokumentumsorozat vagy különkiadás) Legjobb zeneszerzés (limitált vagy antológia sorozat, tévéfilm vagy különkiadás) Legjobb zeneszerzés (sorozat) Legjobb zenei rendezés Legjobb zenei felügyelet Legjobb eredeti főcímzene Legjobb eredeti zene és szöveg

Képvágás Legjobb többkamerás képvágás (vígjátéksorozat) Legjobb képvágás (valós történeten alapuló műsor) Legjobb képvágás (strukturált valóságshow vagy vetélkedős műsor) Legjobb képvágás (strukturálatlan valóságshow) Legjobb képvágás (varieté műsor) Legjobb egykamerás képvágás (vígjátéksorozat) Legjobb képvágás (drámasorozat) Legjobb egykamerás képvágás (limitált vagy antológia sorozat vagy tévéfilm)

Díszlet Legjobb díszlet elbeszélő kortárs műsor (egy órás vagy több) Legjobb díszlet elbeszélő műsor (fél órás vagy kevesebb) Legjobb díszlet elbeszélő időszakos vagy fantasy műsor (egy órás vagy több) Legjobb díszlet (varieté sorozat, valóságshow vagy vetélkedős műsor) Legjobb díszlet (varieté különkiadás)

Hangvágás Legjobb hangvágás (vígjáték- vagy drámasorozat, egy órás) Legjobb hangvágás (félórás vígjáték- vagy drámasorozat és animáció) Legjobb hangvágás (limitált vagy antológia sorozat, tévéfilm vagy különkiadás) Legjobb hangvágás (valós történeten alapúló műsor vagy valóságshow)

Hangkeverés Legjobb hangkeverés (vígjáték- vagy drámasorozat, egy órás) Legjobb hangkeverés (félórás vígjáték- vagy drámasorozat és animáció) Legjobb hangkeverés (limitált vagy antológia sorozat, tévéfilm vagy különkiadás) Legjobb hangkeverés (valós történeten alapúló műsor vagy valóságshow) Legjobb hangkeverés (varieté sorozat vagy különkiadás)

Különleges, vizuális effektek Legjobb különleges, vizuális effektek (egy évad vagy tévéfilm) Legjobb különleges, vizuális effektek (egy epizód)

Kaszkadőri munka Legjobb kaszkadőri koordináció (vígjátéksorozat vagy varieté műsor) Legjobb kaszkadőri koordináció (dráma, limitált, vagy antológia sorozat vagy tévéfilm) Legjobb kaszkadőri teljesítmény

Technikai rendezés Legjobb technikai rendezés, kameramunka, videóvezérlés (sorozat) Legjobb technikai rendezés, kameramunka, videóvezérlés (különkiadás)

Forgatókönyv Legjobb forgatókönyv (valós történeten alapuló műsor) Legjobb forgatókönyv (varieté különkiadásban)

Visszavonultatott kategóriák

Fordítás

További információk Hivatalos weboldal

Kategória:Emmy-díj