Rüştü Reçber (IPA: []; Antalya, 1973. május 10. –) minden idők egyik legsikeresebb török labdarúgója.Több mint százszoros válogatott; válogatottsági csúcstartó. Külföldön az FC Barcelonában játszott, ám hamar távozott a katalán fővárosból, mert a kispadra szorult Víctor Valdés mögött. 2004-ben Pelé beválasztotta a FIFA 100-ba, a világ legjobb élő labdarúgói közé. Értékét a transfermarkt.de másfél millió euróra teszi. A 2008-as labdarúgó-Európa-bajnokság elődöntője után Rüştü bejelentette, hogy 14 év és 118 mérkőzés után visszavonul a válogatottságtól, a labdarúgástól azonban még nem, hiszen 2010-ig van szerződése a Beşiktaşsal. Ezt később 2012-ig meghosszabbította, és pályafutása utolsó évében két mérkőzés erejeig visszatért a török válogatottba is.
Pályafutása Antalyaspor Rüştü pályafutását szülőföldjén, Antalyában kezdte csatárként. Első mestere, Dursun Karasucu azonban tehetségesebbnek tartotta kapus poszton, és a magasságából kifolyólag is alkalmasabbnak tartotta rá. Nem sokkal később, egy Niğdében rendezett amatőr bajnokságon figyeltek fel rá először. A professzionális klubok közül először a helyi Antalyaspornál játszott, közben pedig beválogatták a 21 éven aluliak nemzeti válogatottjába is, ahol összesen 11 mérkőzésen játszott. Ez idő alatt tárgyalt a Galatasarayjal, de ott csupán kispadon szerepelhetett volna, így végül nem állapodtak meg és Rüştü inkább az Antalyaspornál maradt. Itt figyelt fel rá Fatih Terim, és ajánlotta be a Beşiktaşhoz, akikkel 1993-ban meg is állapodott. Ekkor azonban egy autóbalesetben súlyosan megsérült, felépülése után pedig nem ment át a klub orvosi szűrővizsgálatán, így a klub elállt az igazoltatástól.
Fenerbahçe Barcelona Beşiktaş thumb|250px|Rüştü (középen narancssárga mezben) egy Beşiktaş JK–Trabzonspor mérkőzésen
Nemzeti válogatott Eredményei 1996: Turkcell Süper Lig nemzeti bajnok, Fenerbahçe SK 1998: Atatürk-kupa, Fenerbahçe SK 2000: EURO 2000, negyeddöntős, 2001: Turkcell Süper Lig nemzeti bajnok, Fenerbahçe SK 2002: FIFA labdarúgó-világbajnokság, bronzérem, 2003: Konföderációs kupa, harmadik helyezett, 2005: Turkcell Süper Lig nemzeti bajnok, Fenerbahçe SK 2007: Turkcell Süper Lig nemzeti bajnok, Fenerbahçe SK 2008: EURO 2008, elődöntős,
Statisztikái Klubteljesítmény + Klub teljesítményKlubSzezonSüper LigTörök kupaEurópaÖsszesen Mérk Gól Mérk Gól Mérk Gól Mérk Gól Antalyaspor 1991–9210 – –101992–9310 – –101993–94330 – –330Összesen350350 Fenerbahçe S.K. 1994–959080 –1701995–96290110 –4001996–9728080 –3601997–9833050 –3801998–9930050 –3501999–200025090 –3402000–0133080 –4102001–02300120 –4202002–03240 – –240Összesen24106603070KlubSzezonLa ligaCopa del ReyEurópaÖsszesen Mérk Gól Mérk Gól Mérk Gól Mérk Gól FC Barcelona2003–0440 –3070Összesen403070KlubSzezonSüper LigTörök kupaEurópaÖsszesen Mérk Gól Mérk Gól Mérk Gól Mérk Gól Fenerbahçe S.K.2004–05290 –603502005–06170 – –1702006–0780 – –80Összesen54060600 Beşiktaş J.K.2007–0828060 –340Összesen28060340Karrierösszes36207204430
A statisztikák 2008. május 10-e szerintiek.
Nemzeti válogatott + Nemzetközi teljesítmény Nemzeti csapat Év Mérk GólTörökország U-21 1992 5 (1) 0 1993 6 (1) 0Törökország 1993 2 0 1994 4 (1) 0 1995 11 (5) 0 1996 10 (5) 0 1997 8 (1) 0 1998 5 (2) 0 1999 7 0 2000 9 (2) 0 2001 11 0 2002 13 0 2003 15 0 2004 12 0 2005 8 0 2006 12 0 2007 6 0 2008 6 0 Összesen 150 (18) 0 A statisztikák 2008. június 25-e szerintiek. Zárójelben a privát mérkőzések száma
Jegyzetek
Források
Kategória:1973-ban született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:Török labdarúgók Kategória:Labdarúgókapusok Kategória:Az Antalyaspor labdarúgói Kategória:A Fenerbahçe labdarúgói Kategória:A Barcelona labdarúgói Kategória:A Beşiktaş labdarúgói Kategória:Az 1996-os Európa-bajnokság labdarúgói Kategória:A 2000-es Európa-bajnokság labdarúgói Kategória:A 2002-es világbajnokság labdarúgói Kategória:A 2008-as Európa-bajnokság labdarúgói Kategória:A La Liga labdarúgói Kategória:A Süper Lig labdarúgói