A szogd ábécét eredetileg a szogd nyelv leírásához használták, amely az iráni nyelvcsaládba tartozó nyelv. A szír írás leszármazottja, ami az arámi írásból ered. A szogd ábécé a szogd nyelv leírására használt három írásrendszer egyike, a másik kettő a manicheus írás és a szír írás. Közép-Ázsiában, Irán nyugati határától Kínáig, i. sz. 100-tól i. sz. 1200-ig használták. Főként a szogdok által hátrahagyott szövegek révén ismert.Gharib, B. (1995), Sogdian Dictionary: Sogdian-Persian-English, Tehran, Iran: Farhangan Publications, xiii–xxxvi.
Néha szútra írásként emlegetik. Sok buddhista, manicheus, nesztoriánus, zoroasztriánus szöveg, valamint számos világi írás (dokumentumok, adójegyzékek stb.) maradt fenn, amit ezzel az írással írtak. Egyaránt írták vízszintes és függőleges irányban; valószínűleg utóbbi kínai hatás eredménye, de az első függőleges sor baloldalt van, nem a jobb oldalon, mint a kínai írásban. A mongolok még mindig használják a függőleges írás ezen fajtáját.
Felépítés Azoktól az írásrendszerektől, amelyekből származik, a szogd írásrendszer abdzsádként írható le, de az ábécére vonatkozó jellemzőket is mutat. Az írás 17 mássalhangzóból áll, amelyek közül soknak van kezdő, középső és szóvégi formája. Az arámi íráshoz hasonlóan a hosszú magánhangzókat általában az alapjelekkel, az álef, jod és vav mássalhangzókkal együtt írták (matres lectionis). Az arámi és a legtöbb abdzsád írástól eltérően azonban ezek a mássalhangzójelek néha a rövid magánhangzók kifejezésére is szolgáltak (amelyeket a legtöbb esetben nem jelöltek). A hosszú és rövid magánhangzók megkülönböztetésére a hosszú magánhangzó jele előtt egy további alefet lehetett írni. Az ábécé több mellékjelet is tartalmaz, amelyeket nem következetesen használtak. Az írás Jobbról balra íródik, de mire kialakult belőle a régi ujgur írás, az iránya 90 fokkal elfordult, és balról jobbra kezdték vezetett oszlopokban írták. A vokális és alveoláris súrlódó mássalhangzók a írásban nem különböztethetők meg.
Arámi logogramok is megjelennek az írásrendszer jelkészletében, amelyek az arámi írás szogd nyelvhez való adaptálásának maradványai. Ezeket a logogramokat főként funkcionális szavakhoz használják, mint például névmások, névelők, elöljárószavak és kötőszavak.
Jelkészlet
Változatai Az idő múlásával a szogd írásnak három fő változata alakult ki:
korai szogd: egy hindu-buddhista archaikus, nem kurzív típus; szútra írás: egy kalligrafikus írás, amelyet a szogd buddhista szent iratokban használtak; az úgynevezett „ujgur” kurzív írás (nem tévesztendő össze a régi ujgur írással).
A korai szogd a 4. század elejére nyúlik vissza, és jellegzetessége a különálló, egymástól elválasztott grafémák. A szútra írás körülbelül 500-ban jelent meg, míg a kurzív írás körülbelül egy évszázaddal később alakult ki. A kurzív írás azért kapta ezt a nevet, mert betűi egy alapvonallal vannak összekötve. Mivel a kurzív írásban sok betű formája rendkívül hasonló, olyannyira, hogy megkülönböztethetetlenek, ez a három változat közül a legnehezebben olvasható. Ahogy a szogd írás egyre jobban kézírássá és stilizáltabbá vált, egyes betűk nehezebben megkülönböztethetővé váltak, vagy csak a szavak végén lehetett megkülönböztetni őket. Például: N és Z.
Forrásanyagok A szogd írással készült szövegek buddhista, manicheus és keresztény vallási szövegekből, valamint világi forrásokból, például levelekből, pénzérméken található feliratokból és jogi dokumentumokból állnak össze. A legrégebbi ismert szogd dokumentumok az úgynevezett Ősi Levelek, öt levél, amelyeket Sir Aurel Stein talált 1907-ben egy őrtoronyban Dunhuang közelében, Kínában. Ezek a levelek körülbelül 312–313-ból származnak, és a korai szogd írásstílussal készültek.
A szogd buddhista szövegek, amelyek szútra írással íródtak, fiatalabbak, körülbelül a 6. és 8. vagy 9. századból származnak. Ezeket a 20. század első két évtizedében találták meg a kínai Gansu tartományban található Ezer Buddha barlangokban. A kéziratok nagy része a Brit könyvtárban (British Library), a Bibliothèque nationale de France és az Orosz Tudományos Akadémia birtokában van.
Egy másik fontos felfedezés a szovjet tudósok által 1933-ban talált Mug-dokumentumok voltak. Ezeket a dokumentumokat egy erődítmény romjai között találták meg a tadzsikisztáni Mug-hegyen. A több mint 76 dokumentumot sokféle anyagra, például papír, selyem, fa és bőrlapokra írták. A dokumentumokon szereplő dátumok szerint a 8. századból származnak. Többségüket kurzív szogd írással írták.
A szogd írás leszármazott írásrendszere Az „ujgur” kurzív írás végül az óujgur írássá fejlődött, amelyet az óujgur nyelv leírására használtak. Ezt azonban az idők során 90 fokkal elforgatták az óramutató járásával ellentétes irányba, függőleges oszlopokban írták, felülről lefelé, de az első függőleges vonal a bal oldalon kezdődött, nem pedig a jobb oldalon, mint a kínai írásban, valószínűleg azért, mert a vízszintes írásban jobbról balra írtak. A hagyományos mongol ábécé, amely az ó-ujgur írásból fejlődött ki, még mindig ezt a függőleges irányt használja, akárcsak távoli leszármazottja, a mandzsu írás.
Unicode Két betűtípus van az unicode-ban a szogd íráshoz:
A szír írásban három további karaktert használtak a szogd nyelvben előforduló, de a szír nyelvben nem létező hangok ábrázolására. Ezeket 2002-ben vették fel az Unicode-ba.
074D ݍ szír betű szogd zhain (hasonlítsd össze a 0719 ܙ szír betű zain-nal) 074E ݎ szír betű szogdiai khaph (szemben a 071F ܟ szír betű kaph-val) – hasonlítsa össze a kezdő formákat ݎ és ܟ. 074F ݏ szír betű szogdiai fe (hasonlítsa össze a 0726 ܦ szír betű pe-vel).
A szogd írás 2018 júniusában, a 11.0 verzió megjelenésével került be az Unicode szabványba.
Blokkok Az ó-szogd írás Unicode-blokkja U+10F00–U+10F2F, és 40 karaktert tartalmaz.
Jegyzetek
További információk Omniglot.com, a szogd írás az omnigloton.
Kapcsolódó szócikkek Manicheus írás Szír írás Szogd nyelv
Kategória:Ma már nem használt írásrendszerek