A sakkozók Élő-pontszáma 2018-ban az Élő-pontrendszer szerint meghatározott, a Nemzetközi Sakkszövetség (FIDE) által havonta számított pontértékek 2018-as értékei, amelyek alkalmasak a versenyző játékerejének bemutatására. Az értékszámok alapján felállított sorrendek az egymáshoz viszonyított aktuális erősorrendet tükrözik.
A FIDE által meghatározott hivatalos pontszámok alapján készül el a világranglista, valamint az egyes nemzetek versenyzőinek ranglistája. Külön ranglista létezik az abszolút kategóriában, amely a férfiak és a nők pontszámát egyaránt tartalmazza, és külön ranglista létezik a nők között, amelyen csak a női versenyzők szerepelnek. A FIDE rangsorolja ezen kívül a junior versenyzőket is, ahol szintén létezik abszolút és lány lista.
A Nemzetközi Sakkszövetség (FIDE) 50 legmagasabb Élő-pontszámmal rendelkező játékosa 2018-ban A táblázat mindazon játékosok nevét tartalmazza, akik 2018-ban legalább egy hónapban az első 50 helyezett közé kerültek.
Magyarázat: H ’17->’18 – A helyezés, és alatta az Élő-pontszám változása a 2017. decemberihez képest; az egyes hónapoknál az adott hónapban elért Élő-pontszám, valamint zárójelben a helyezés szerepel; ia. – az adott hónapban inaktívvá vált versenyző (12 hónapig nem játszott versenyen) >100. – nem volt az első 100 között A coral színnel jelezve a versenyző pályafutásának legjobb értékszáma. A cyan színnel jelezve az adott évben a versenyző által elért legjobb pontszám. A gainsboro színnel jelezve az adott évben a versenyző által elért legalacsonyabb pontszám. +Élő-pontszámok 2018-banH.H ’17->’18NévSzül. évOrszágdec.nov.okt.szept.aug.júl.jún.máj.ápr.márc.febr.jan. 1-2Magnus Carlsen1990NOR2835 (1.)2835 (1.)2839 (1.)2839 (1.)2842 (1.)2842 (1.)2843 (1.)2843 (1.)2843 (1.)2843 (1.)2843 (1.)2834 (1.) 22+33Fabiano Caruana1992USA2832 (2.)2832 (2.)2827 (2.)2827 (2.)2822 (2.)2822 (2.)2816 (2.)2818 (2.)2804 (3.)2784 (8.)2784 (7.)2811 (2.) 3+18Sahrijar Mamedjarov1985AZE2817 (3.)2817 (3.)2820 (3.)2820 (3.)2801 (3.)2801 (3.)2808 (3.)2808 (3.)2814 (2.)2809 (2.)2814 (2.)2804 (3.) 46+36Ting Li-zsen1992CHN2813 (4.)2816 (4.)2804 (4.)2804 (4.)2797 (4.)2797 (4.)2798 (4.)2791 (5.)2778 (8.)2769 (11.)2769 (11.)2769 (9.) 59+31Anish Giri1994NED2783 (5.)2780 (5.)2780 (6.)2780 (7.)2780 (5.)2782 (6.)2782 (7.)2776 (10.)2777 (10.)2777 (9.)2777 (10.)2752 (15.) 61-8Maxime Vachier-Lagrave1990FRA2781 (6.)2778 (6.)2780 (7.)2780 (5.)2779 (8.)2779 (8.)2789 (6.)2789 (6.)2789 (5.)2789 (6.)2793 (6.)2793 (5.) 7-10Vlagyimir Kramnyik1975RUS2777 (7.)2777 (7.)2779 (8.)2779 (8.)2779 (7.)2792 (5.)2792 (5.)2792 (4.)2792 (4.)2800 (3.)2800 (3.)2787 (7.) 8-9Visuvanádan Ánand1969IND2773 (8.)2773 (8.)2771 (10.)2771 (10.)2768 (12.)2768 (11.)2759 (14.)2760 (13.)2776 (11.)2776 (10.)2779 (9.)2767 (11.) 92-1 Alekszandr Griscsuk 1983RUS2771 (9.)2771 (9.)2769 (11.)2769 (11.)2766 (14.)2766 (14.)2766 (11.)2766 (11.)2766 (13.)2767 (12.)2767 (12.)2767 (11.)108-40Levon Aronján1982ARM2765 (10.)2765 (11.)2780 (5.)2780 (6.)2767 (13.)2767 (12.)2764 (12.)2764 (12.)2767 (12.)2794 (5.)2797 (5.)2797 (4.)115-23Wesley So1993USA2765 (11.)2765 (10.)2776 (9.)2776 (9.)2780 (6.)2780 (7.)2778 (9.)2786 (8.)2786 (7.)2799 (4.)2799 (4.)2792 (6.)123+13Jü Jang-ji1994CHN2764 (12.)2764 (12.)2765 (12.)2765 (13.)2760 (15.)2766 (13.)2759 (13.)2754 (15.)2760 (15.)2760 (15.)2760 (15.)2760 (13.)1314+34Jan Nyepomnyascsij1990RUS2763 (13.)2763 (13.)2759 (15.)2768 (12.)2768 (11.)2757 (15.)2751 (16.)2751 (17.)2751 (16.)2751 (16.)2751 (16.)2751 (16.)143+9Tejmur Radzsabov1987AZE2757 (14.)2757 (14.)2751 (18.)2751 (17.)2751 (17.)2751 (17.)2751 (17.)2751 (16.)2748 (18.)2748 (18.)2748 (18.)2748 (19.)152-7Szergej Karjakin1990UKR2753 (15.)2753 (15.)2760 (14.)2760 (15.)2773 (10.)2773 (10.)2782 (8.)2782 (9.)2778 (9.)2763 (13.)2763 (13.)2753 (14.)167-35Nakamura Hikaru1987USA2746 (16.)2746 (17.)2763 (13.)2763 (14.)2777 (9.)2777 (9.)2769 (10.)2787 (7.)2787 (6.)2787 (7.)2781 (8.)2781 (8.)171-9Veszelin Topalov 1975 BUL2740 (17.)2740 (18.)2740 (21.)2740 (22.)2747 (19.)2747 (19.)2747 (18.)2747 (19.)2749 (17.)2749 (17.)2749 (17.)2749 (18.)1814+21Jan-Krzysztof Duda1998POL2738 (18.)2738 (19.)2739 (22.)2739 (23.)2740 (21.)2737 (21.)2731 (23.)2724 (27.)2724 (28.)2724 (28.)2724 (29.)2724 (30.)197-28Peter Szvidler1976RUS2737 (19.)2736 (21.)2756 (16.)2756 (16.)2753 (16.)2753 (16.)2753 (15.)2760 (14.)2760 (14.)2760 (14.)2760 (14.)2768 (10.)2023+31Arkadij Naiditsch1985AZE2736 (20.)2736 (20.)2721 (29.)2721 (28.)2711 (33.)2698 (47.)2697 (47.)2697 (47.)2701 (44.)2701 (45.)2705 (41.)2701 (41.)211-4David Navara1985CZE2736 (21.)2733 (23.)2740 (20.)2740 (21.)2741 (20.)2741 (20.)2727 (26.)2727 (24.)2745 (19.)2737 (21.)2745 (19.)2749 (17.)223+5 Dmitrij Jakovenko1983RUS2735 (22.)2735 (22.)2752 (17.)2747 (18.)2748 (18.)2749 (18.)2735 (19.)2735 (21.)2732 (23.)2746 (19.)2744 (21.)2744 (21.)231-4Radosław Wojtaszek1987POL2732 (23.)2749 (16.)2727 (24.)2727 (24.)2727 (26.)2733 (24.)2730 (24.)2750 (18.)2744 (20.)2738 (20.)2735 (23.)2735 (24.)2417+25Rapport Richárd1996HUN2732 (24.)2726 (28.)2725 (25.)2723 (26.)2719 (28.)2719 (28.)2719 (28.)2707 (35.)2713 (31.)2715 (33.)2703 (42.)2700 (42.)2514+21 Vang Hao 1989 CHN2730 (25.)2730 (24.)2722 (27.)2714 (31.)2711 (35.)2709 (35.)2710 (34.)2710 (31.)2707 (34.)2713 (36.)2712 (35.)2711 (37.)267-15Vej Ji1999CHN2728 (26.)2728 (26.)2742 (19.)2742 (20.)2735 (23.)2724 (27.)2734 (21.)2734 (22.)2734 (22.)2734 (24.)2734 (24.)2743 (22.)271-4Pu Hsziang-cse1985CHN2726 (27.)2726 (27.)2712 (35.)2712 (34.)2712 (32.)2706 (39.)2718 (29.)2718 (28.)2725 (27.)2725 (27.)2725 (28.)2725 (28.)2810-19Pendjála Harikrisna1986IND2725 (28.)2729 (25.)2733 (23.)2743 (19.)2739 (22.)2734 (22.)2732 (22.)2727 (25.)2727 (26.)2731 (26.)2745 (20.)2745 (20.)2954+62Samuel Shankland1991USA2724 (29.)2724 (29.)2722 (28.)2722 (27.)2727 (27.)2727 (26.)2717 (30.)2701 (44.)2671 (70.)2668 (75.)2668 (75.)2668 (76.)30-3Nyikita Vityugov1987RUS2719 (30.)2709 (36.)2709 (38.)2726 (25.)2730 (24.)2734 (23.)2734 (20.)2740 (20.)2735 (21.)2735 (23.)2732 (26.)2732 (25.)31+1Vlagyimir Fedoszejev1995RUS2719 (31.)2714 (32.)2713 (32.)2712 (33.)2707 (39.)2707 (37.)2704 (41.)2706 (37.)2706 (35.)2724 (29.)2724 (30.)2724 (29.)324+7Dmitrij Andrejkin1990UKR2719 (32.)2719 (30.)2723 (26.)2712 (36.)2710 (36.)2702 (44.)2702 (43.)2702 (42.)2702 (42.)2712 (38.)2712 (36.)2712 (36.)335-9Vaszil Ivancsuk1969UKR2717 (33.)2714 (33.)2710 (37.)2710 (38.)2710 (37.)2710 (34.)2710 (33.)2708 (34.)2708 (32.)2713 (35.)2731 (27.)2726 (27.)3413-23Le Quang Liem1991VIE2714 (34.)2714 (31.)2715 (31.)2715 (30.)2727 (25.)2728 (25.)2728 (25.)2728 (23.)2728 (25.)2736 (22.)2737 (22.)2737 (23.)3520+21Bassem Amin1988EGY2710 (35.)2709 (35.)2686 (57.)2686 (54.)2684 (57.)2679 (60.)2679 (60.)2667 (72.)2700 (46.)2696 (48.)2688 (56.)2693 (49.)362-1Ivan Cseparinov1986BULGEO2018. július 17-től versenyez Grúzia színeiben.2709 (36.)2711 (34.)2715 (30.)2715 (29.)2718 (29.)2712 (30.)2712 (31.)2705 (39.)2702 (41.)2693 (51.)2699 (43.)2699 (43.)3712+18Vlagyiszlav Artyemjev1998RUS2709 (37.)2709 (37.)2706 (40.)2703 (42.)2702 (45.)2702 (43.)2704 (40.)2704 (40.)2701 (43.)2697 (47.)2697 (44.)2697 (44.)383-8Jevgenyij Tomasevszkij1987RUS2705 (38.)2705 (39.)2705 (41.)2702 (45.)2702 (46.)2702 (45.)2702 (42.)2714 (30.)2714 (30.)2714 (34.)2714 (34.)2714 (35.)396-12Michael Adams1971ENG2703 (39.)2706 (38.)2712 (34.)2712 (35.)2706 (41.)2706 (41.)2706 (38.)2701 (45.)2705 (37.)2705 (41.)2709 (39.)2709 (39.)4018+20Danyiil Dubov1996RUS2703 (40.)2703 (43.)2703 (42.)2709 (39.)2691 (50.)2691 (51.)2691 (50.)2696 (49.)2696 (48.)2701 (44.)2694 (47.)2694 (46.)4117-29Li Csao1989CHN2703 (41.)2703 (41.)2708 (39.)2708 (40.)2714 (31.)2711 (31.)2725 (27.)2724 (26.)2732 (24.)2732 (25.)2732 (25.)2732 (26.)422-6 Rauf Mamedov1988AZE2703 (42.)2703 (40.)2699 (46.)2699 (46.)2708 (38.)2708 (36.)2708 (36.)2708 (33.)2704 (38.)2709 (39.)2709 (40.)2709 (40.)439-14Santosh Gujrathi Vidit1994IND2701 (43.)2702 (44.)2711 (36.)2711 (37.)2715 (30.)2718 (29.)2710 (32.)2707 (36.)2707 (33.)2723 (30.)2723 (31.)2718 (34.)4421-35Makszim Matlakov1991RUS2700 (44.)2700 (46.)2683 (59.)2683 (57.)2683 (58.)2694 (48.)2699 (45.)2704 (41.)2704 (39.)2707 (40.)2709 (38.)2718 (32.)4554+46Anton Korobov1985UKR2698 (45.)2703 (42.)2694 (48.)2685 (56.)2664 (79.)2664 (81.)2667 (76.)2678 (61.)2683 (56.)2664 (80.)2664 (81.)2652 (100+)4621+21David Howell1990ENG2696 (46.)2697 (48.)2689 (55.)2689 (52.)2687 (54.)2687 (54.)2687 (54.)2701 (46.)2699 (47.)2701 (43.)2682 (62.)2682 (61.)4729+26Ivan Saric1990CRO2695 (47.)2692 (52.)2687 (56.)2689 (53.)2690 (52.)2689 (53.)2685 (57.)2685 (58.)2677 (64.)2657 (90.)2664 (83.)2664 (80.)4847+40Adhiban B.1992IND2695 (48.)2682 (60.)2668 (72.)2668 (73.)2671 (69.)2671 (69.)2671 (68.)2671 (65.)2661 (87.)2650 (100+)2643 (100+)2655 (96.)497-12Francisco Vallejo Pons1982ESP2695 (49.)2694 (49.)2713 (33.)2713 (32.)2707 (40.)2707 (38.)2707 (37.)2709 (32.)2705 (36.)2716 (32.)2718 (33.)2718 (33.)503+5Ernyeszto Inarkijev1985RUS2693 (50.)2693 (50.)2691 (51.)2679 (61.)2690 (53.)2684 (58.)2684 (58.)2686 (55.)2680 (60.)2684 (60.)2684 (58.)2684 (59.) 516+8Matthew Sadler1968GBR2693 (51.)2693 (51.)2693 (49.)2693 (48.)2693 (48.)2693 (49.)2693 (48.)2693 (50.)2693 (51.)2690 (54.)2690 (52.)2686 (58.)529+7Almási Zoltán1976HUN2689 (52.)2682 (61.)2702 (44.)2702 (44.)2702 (44.)2699 (46.)2699 (46.)2696 (48.)2696 (49.)2696 (49.)2689 (55.)2689 (57.)5418+17Gabriel Szargiszjan1983ARM2689 (54.)2689 (55.)2691 (52.)2691 (50.)2680 (59.)2680 (59.)2680 (59.)2680 (59.)2680 (61.)2677 (66.)2677 (67.)2677 (67.)5632+30 Markus Ragger1988AUT2687 (56.)2701 (45.)2690 (53.)2686 (55.)2686 (55.)2685 (57.)2677 (62.)2672 (64.)2673 (68.)2668 (74.)2666 (77.)2659 (88.)573-2Jurij Krivorucsko1986UKR2687 (57.)2698 (47.)2697 (47.)2695 (47.)2711 (34.)2711 (32.)2705 (39.)2705 (38.)2703 (40.)2705 (42.)2693 (49.)2694 (47.)5829-61Etienne Bacrot1983FRA2686 (58.)2677 (66.)2678 (64.)2678 (62.)2699 (47.)2710 (33.)2709 (35.)2714 (29.)2718 (29.)2718 (31.)2722 (32.)2722 (31.)6427-31 Pavel Eljanov1983UKR2680 (64.)2676 (67.)2703 (43.)2703 (41.)2706 (42.)2706 (40.)2702 (44.)2702 (43.)2700 (45.)2713 (37.)2710 (37.)2710 (38.)6924-17 Maxim Rodshtein1989ISR2675 (69.)2682 (62.)2674 (68.)2674 (68.)2678 (61.)2678 (61.)2688 (53.)2678 (62.)2681 (58.)2683 (61.)2689 (54.)2693 (50.)7125-24Borisz Gelfand1968ISR2673 (71.)2673 (71.)2701 (45.)2703 (43.)2703 (43.)2703 (42.)2689 (52.)2695 (50.)2695 (50.)2695 (50.)2697 (45.)2697 (45.)7614+13Tamir Nabaty1991ISR2670 (76.)2670 (74.)2692 (50.)2692 (49.)2692 (49.)2692 (50.)2692 (49.)2692 (52.)2692 (52.)2690 (53.)2670 (72.)2658 (90.)7727-22Lékó Péter1979HUN2669 (77.)2679 (63.)2690 (54.)2690 (51.)2691 (51.)2691 (52.)2691 (51.)2691 (54.)2691 (53.)2691 (52.)2692 (50.)2692 (52.)8537-31 Ruszlan Ponomarjov 1983 UKR2663 (85.)2663 (83.)2681 (61.)2681 (59.)2686 (56.)2686 (55.)2686 (55.)2686 (56.)2683 (57.)2697 (46.)2694 (48.)2694 (48.)9753-44Jurij Kuzubov1990UKR2655 (97.)2660 (87.)2655 (93.)2652 (95.)2647 (106.)2660 (84.)2661 (83.)2663 (81.)2663 (83.)2689 (56.)2695 (46.)2691 (53.)
A 20 legmagasabb Élő-pontszámmal rendelkező női játékos A táblázat mindazon játékosok nevét tartalmazza, akik 2018-ban legalább egy hónapban az első 20 helyezett közé kerültek a világranglistán.
Magyarázat: H ’17->’18 – A helyezés, és alatta az Élő-pontszám változása a 2017. decemberihez képest; az egyes hónapoknál az adott hónapban elért Élő-pontszám, valamint zárójelben a helyezés szerepel; ia. – az adott hónapban inaktívvá vált versenyző (12 hónapig nem játszott versenyen) >100. – nem volt az első 100 között A coral színnel jelezve a versenyző pályafutásának legjobb értékszáma. A cyan színnel jelezve az adott évben a versenyző által elért legjobb pontszám. A gainsboro színnel jelezve az adott évben a versenyző által elért legalacsonyabb pontszám.