Osváth Richárd (Szatmárnémeti, 1985. február 28. –) romániai magyar kerekesszékes vívó, paralimpiai ezüst- és bronzérmes, világ- és Európa-bajnok, a DEAC Debrecen versenyzője.

Sportpályafutása Szülővárosában a CSS Satu Mare klub vívó-szakosztályán kezdett el sportolni. Első edzői Lengyel Éva és File Attila voltak. Ifjúsági válogatott volt és többször megnyerte a Balkán-bajnokságot is, 1998 és 2006 között pedig hatszor volt országos bajnok Romániában.

Több térdsérülése volt, hétszer műtötték a sérült lábát, 2008-ban pedig jobb lába lebénult. Pályafutását több évre abbahagyta, majd úgy döntött, hogy megpróbálkozik a kerekesszékes vívással. Romániában erre nem volt lehetősége, így került Magyarországra, ahol megkapta a támogatást, igaz eleinte párhuzamosan edzett Szatmárnémetiben és Budapesten. Kijutott a 2012-es paralimpiára, ahol az elődöntőben a kínai ellenfele 13–15-re múlta felül a tőrözők egyéni versenyében. A bronzéremért Osváth 15–7-re győzte le a francia Damien Tokatliant. Bronzérmét egyaránt ajánlotta a román- és a magyar szövetségnek is, bár azt később elismerte, hogy szülőhazája sportági vezetőitől semmiféle gratulációt nem kapott.

2013-ban Budapesten rendezték a vívó-világbajnokságot és a kerekesszékesek tőr egyéni versenyében Osváth ezüstérmet szerzett. Az A sérültségi kategóriában a selejtezőben négy győzelmet aratott, majd a következő két körben hongkongi ellenfelet győzött le. A negyeddöntőben és az elődöntőben 15-8-ra és 15-4-re múlta felül ellenfelét, a döntőben pedig egy kínai riválisánál bizonyult jobbnak 15-7-re. 2014-ben a Strasbourgban rendezett Európa-bajnokságon az egyéni versenyekben tőrben arany-, kardban pedig ezüstérmet szerzett.

A 2016-os paralimpián a kerekesszékes vívók A sérültségi kategóriájának kard egyéni versenyében ezüstérmes lett. 2017-ben Rómában világbajnoki címet szerzett férfi tőr egyéni A kategóriában. Abban az évben ő lett az év férfi fogyatékos sportolója. A koronavírus-járvány miatt egy évvel, 2021 nyarára halasztott tokiói paralimpián ezüstérmet szerzett. A 2022-es egri kerekesszékes világkupán tőrben diadalmaskodott. A 2022-es varsói kerekesszékes vívó Európa-bajnokságon tőr A kategóriában állhatott fel a dobogó legfelső fokára, nyolc év után másodszor. A párizsi paralimpián a vártnál gyengébben szerepelt: sem kardban, sem erősebb számában, tőrben nem jutott a legjobb négy közé. Az újfajta lebonyolítás szerint vigaszágra került, ahol öt kör alatt lehet a bronzéremig eljutni. Első asszójában azonban kikapott és nem jutott tovább. Tőrben a vigaszág harmadik asszójában kínai ellenfelével szemben alulmaradt, így az ötödik helyen végzett.

Díjai Magyar Fair Play díj – Fair Play Cselekedet kategória (2014) A Magyar Érdemrend lovagkeresztje (2016) Az év fogyatékos férfi sportolója (2017) A Magyar Érdemrend tisztikeresztje (2021) Szatmárnémeti díszpolgári cím (2021)

Családja 2013 óta nős, felesége Kinga, három gyermeke van. Áron fiuk 2015 áprilisában, Medárd 2018 májusában, legkisebb gyermekük, Karolina 2020 júliusában született.

Jegyzetek

Kategória:Magyar vívók Kategória:1985-ben született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:Romániai magyarok Kategória:Magyar paralimpiai ezüstérmesek Kategória:Magyar paralimpiai bronzérmesek