A 70. BAFTA-gálát 2017. február 12-én tartotta a Brit Film- és Televíziós Akadémia a Royal Albert Hallban, amelynek keretében kiosztották az akadémia filmdíjait az Egyesült Királyságban 2016-ban bemutatott és az akadémia tagjai által legjobbnak tartott filmek és alkotóik részére. A rendezvény házigazdájának Stephen Fry brit színész-humoristát kérték fel.

A díjakra jelöltek listáját 2017. január 10-én hozta nyilvánosságra a Sophie Turner és Dominic Cooper színészpáros. Kiugróan magas számban, tizenegy kategóriában kapott jelölést a Kaliforniai álom, köztük a legjobb film, a legjobb rendező (Damien Chazelle), a legjobb színész (Ryan Gosling), a legjobb színésznő (Emma Stone) és a legjobb eredeti forgatókönyv (Chazelle). A musical egy sci-fi és egy thrillerkét követte 9-9 jelöléssel, az Érkezés, valamint az Éjszakai ragadozók. A vezető brit alkotások, Ken Loach Én, Daniel Blake című filmdrámája, valamint a Harry Potter-történetekből átvett Legendás állatok és megfigyelésük című fantasy-kalandfilm öt-öt jelölést kaptak.

A várakozásoknak megfelelően a Kaliforniai álom nyerte a legtöbb díjat, végül is öt kategóriában lett győztes. Két-két trófeát szerzett meg Kenneth Lonergan családi filmdrámája, A régi város, valamint a családjától gyerekként elsodródott, s végül Ausztráliában felnevelkedett indiai származású Saroo Brierley élettörténetét feldolgozó Oroszlán. A többi alkotás – így a két brit erősség – egy-egy díjon osztozhatott. Az alkotások közül a legnagyobb vesztes Tom Ford Éjszakai ragadozókja lett – a kilenc jelölésből egyetlen díjat sem vitt haza, de csaknem ugyanígy járt Denis Villeneuve Érkezése is, amely a lehetséges kilencből csupán egyetlen trófeát kapott a legjobb hangzásért.

A jubileumi filmgála magyar sikert is hozott: Nemes Jeles László Saul fia című Oscar- és Golden Globe-díjas filmdrámája lett a legjobb nem angol nyelvű film.

A BAFTA filmdíjai Díjazottak és jelöltek A nyertesek a táblázat első sorában, félkövérrel vannak jelölve.

{| width="95%" |- !style="background:#BDB76B;" width="50%"| Legjobb film !style="background:#BDB76B;" width="50%"| Legjobb rendező |- | valign="top" | Kaliforniai álom – Fred Berger, Jordan Horowitz és Marc Platt A régi város – Lauren Beck, Matt Damon, Chris Moore, Kimberly Steward és Kevin J. Walsh Én, Daniel Blake – Rebecca O'Brien Érkezés – Dan Levine, Shawn Levy, David Linde és Aaron Ryder Holdfény – Dede Gardner, Jeremy Kleiner és Adele Romanski | valign="top" |Damien Chazelle – Kaliforniai álom Tom Ford – Éjszakai ragadozók Ken Loach – Én, Daniel Blake Kenneth Lonergan – A régi város Denis Villeneuve – Érkezés |- ! style="background:#BDB76B;" | Legjobb férfi főszereplő ! style="background:#BDB76B;" | Legjobb női főszereplő |- | valign="top" | Casey Affleck – A régi város mint Lee Chandler Andrew Garfield – A fegyvertelen katona mint Desmond T. Doss Ryan Gosling – Kaliforniai álom mint Sebastian Wilder Jake Gyllenhaal – Éjszakai ragadozók mint Edward Sheffield / Tony Hastings Viggo Mortensen – Captain Fantastic mint Ben Cash | valign="top" | Emma Stone – Kaliforniai álom mint Mia Dolan Amy Adams – Érkezés mint Dr. Louise Banks Emily Blunt – A lány a vonaton mint Rachel Watson Natalie Portman – Jackie mint Jacqueline Kennedy Onassis Meryl Streep – Florence – A tökéletlen hang mint Florence Foster Jenkins |- ! style="background:#BDB76B;" | Legjobb férfi mellékszereplő ! style="background:#BDB76B;" | Legjobb női mellékszereplő |- | valign="top" | Dev Patel – Oroszlán mint Saroo Brierley Mahershala Ali – Holdfény mint Juan Jeff Bridges – A préri urai mint Marcus Hamilton Hugh Grant – Florence – A tökéletlen hang mint St. Clair Bayfield Aaron Taylor-Johnson – Éjszakai ragadozók mint Ray Marcus | valign="top" | Viola Davis – Kerítések mint Rose Maxson Naomie Harris – Holdfény mint Paula Nicole Kidman – Oroszlán mint Sue Brierley Hayley Squires – Én, Daniel Blake mint Katie Morgan Michelle Williams – A régi város mint Randi |- ! style="background:#BDB76B;" | Legjobb eredeti forgatókönyv ! style="background:#BDB76B;" | Legjobb adaptált forgatókönyv |- | valign="top" | Kenneth Lonergan – A régi város Damien Chazelle – Kaliforniai álom Barry Jenkins – Holdfény Paul Laverty – Én, Daniel Blake Taylor Sheridan – A préri urai| valign="top" | Luke Davies – Oroszlán Tom Ford – Éjszakai ragadozók Eric Heisserer – Érkezés Theodore Melfi és Allison Schroeder – A számolás joga Robert Schenkkan és Andrew Knight – A fegyvertelen katona|- ! style="background:#BDB76B;" | Legjobb operatőr ! style="background:#BDB76B;" | Legjobb debütálás (brit forgatókönyvíró, filmrendező vagy producer) |- | valign="top" | Linus Sandgren – Kaliforniai álom Bradford Young – Érkezés Giles Nuttgens – A préri urai Greig Fraser – Oroszlán Seamus McGarvey – Éjszakai ragadozók| valign="top" | Babak Anvari (író/rendező), Emily Leo, Oliver Roskill és Lucan Toh (producerek) – Under the Shadow Mike Carey és Camille Gatin (producer) – KiéhezettekGeorge Amponsah (író/rendező/producer) és Dionne Walker (író/producer) – The Hard StopPeter Middleton (író/rendező/producer), James Spinney (író/rendező) és Jo-Jo Ellison (producer) – Notes on BlindnessJohn Donnelly (író) és Ben A. Williams (rendező) – The Pass|- ! style="background:#BDB76B;" | Kiemelkedő brit film ! style="background:#BDB76B;" | Legjobb dokumentumfilm |- | valign="top" |'Én, Daniel Blake – Ken Loach, Rebecca O'Brien és Paul Laverty American Honey – Andrea Arnold, Lars Knudsen, Pouya Shahbazian és Jay Van Hoy Legendás állatok és megfigyelésük – David Yates, David Heyman, Steve Kloves, J. K. Rowling és Lionel Wigram Notes on Blindness – Peter Middleton, James Spinney, Mike Brett, Jo-Jo Ellison és Steve Jamison Tagadás – Gary Foster, Russ Krasnoff és David Hare Under the Shadow – Babak Anvari, Emily Leo, Oliver Roskill és Lucan Toh | valign="top" |13th – Ava DuVernay Notes on Blindness – Peter Middleton és James Spinney The Beatles: Eight Days a Week – Ron Howard The Eagle Huntress – Otto Bell és Stacey Reiss Weiner – Josh Kriegman és Elyse Steinberg |- ! style="background:#BDB76B;" | Legjobb filmzene ! style="background:#BDB76B;" | Legjobb hang |- | valign="top" |Kaliforniai álom – Justin Hurwitz Éjszakai ragadozók – Abel Korzeniowski Érkezés – Jóhann Jóhannsson Jackie – Mica Levi Oroszlán – Dustin O'Halloran és Hauschka | valign="top" |Érkezés – Sylvain Bellemare, Claude La Haye és Bernard Gariépy Strobl A fegyvertelen katona – Peter Grace, Robert Mackenzie, Kevin O'Connell és Andy Wright Kaliforniai álom – Mildred Iatrou Morgan, Ai-Ling Lee, Steve A. Morrow és Andy Nelson Legendás állatok és megfigyelésük – Niv Adiri, Glenn Freemantle, Simon Hayes, Andy Nelson és Ian Tapp Mélytengeri pokol – Dror Mohar, Mike Prestwood Smith, Wylie Stateman és David Wyman |- ! style="background:#BDB76B;" | Legjobb díszlet ! style="background:#BDB76B;" | Legjobb vizuális effektek |- | valign="top" |Legendás állatok és megfigyelésük – Stuart Craig és Anna Pinnock Doctor Strange – Charles Wood és John Bush Ave, Cézár! – Jess Gonchor és Nancy Haigh Éjszakai ragadozók – Shane Valentino és Meg Everist Kaliforniai álom – David és Sandy Reynolds-Wasco | valign="top" |A dzsungel könyve – Robert Legato, Dan Lemmon, Andrew R. Jones és Adam Valdez Doctor Strange – Richard Bluff, Stephane Ceretti, Paul Corbould és Jonathan Fawkner Érkezés – Louis Morin Legendás állatok és megfigyelésük – Tim Burke, Pablo Grillo, Christian Manz és David Watkins Zsivány Egyes – Egy Star Wars-történet – Neil Corbould, Hal Hickel, Mohen Leo, John Knoll és Nigel Sumner |- ! style="background:#BDB76B;" | Legjobb jelmez ! style="background:#BDB76B;" | Legjobb smink |- | valign="top" |Jackie – Madeline Fontaine Florence – A tökéletlen hang – Consolata Boyle Kaliforniai álom – Mary Zophres Legendás állatok és megfigyelésük – Colleen Atwood Szövetségesek – Joanna Johnston | valign="top" |Florence – A tökéletlen hang – J. Roy Helland és Daniel Phillips A fegyvertelen katona – Shane Thomas Doctor Strange – Jeremy Woodhead Éjszakai ragadozók – Donald Mowat és Yolanda Toussieng Zsivány Egyes – Egy Star Wars-történet – Amanda Knight, Neal Scanlan és Lisa Tomblin |- ! style="background:#BDB76B;" | Legjobb vágás ! style="background:#BDB76B;" | Legjobb nem angol nyelvű film |- | valign="top" |A fegyvertelen katona – John Gilbert A régi város – Jennifer Lame Éjszakai ragadozók – Joan Sobel Érkezés – Joe Walker Kaliforniai álom – Tom Cross | valign="top" |Saul fia – Nemes Jeles László és Sipos Gábor Dheepan – Egy menekült története – Jacques Audiard és Pascal Caucheteux Julieta – Pedro Almodóvar Mustang – Deniz Gamze Ergüven és Charles Gillibert Toni Erdmann – Maren Ade és Janine Jackowski |- ! style="background:#BDB76B;" | Legjobb animációs film ! style="background:#BDB76B;" | Legjobb animációs rövidfilm |- | valign="top" |Kubo és a varázshúrok – Travis Knight Szenilla nyomában – Andrew Stanton Vaiana – Ron Clements és John Musker Zootropolis – Állati nagy balhé – Byron Howard és Rich Moore | valign="top" |A Love Story – Khaled Gad, Anushka Kishani Naanayakkara és Elena Ruscombe-King The Alan Dimension – Jac Clinch, Jonathan Harbottle és Millie Marsh Tough – Jennifer Zheng |- ! style="background:#BDB76B;" | Legjobb rövidfilm ! style="background:#BDB76B;" | Orange Rising Star Award |- | valign="top" |Home – Shpat Deda, Afolabi Kuti, Daniel Mulloy és Scott O'Donnell Consumed – Richard John Seymour Mouth of Hell – Bart Gavigan, Samir Mehanović, Ailie Smith, Michael Wilson The Party – Farah Abushwesha, Emmet Fleming, Andrea Harkin és Conor MacNeill Standby – Jack Hannon és Charlotte Regan | valign="top" |Tom Holland Laia Costa Lucas Hedges Ruth Negga Anya Taylor-Joy

BAFTA Akadémiai tagság Mel Brooks Kiemelkedő brit hozzájárulás a mozifilmekhez Curzon Cinemas'''

Többszörös jelölések és elismerések Jelölés Díj Cím 11 5 Kaliforniai álom 9 1 Érkezés 9 0 Éjszakai ragadozók 6 2 A régi város 5 2 Oroszlán 5 1 A fegyvertelen katona 5 1 Én, Daniel Blake 5 1 Legendás állatok és megfigyelésük 4 1 Florence – A tökéletlen hang 4 0 Holdfény 3 1 Jackie 3 0 A préri urai 3 0 Doctor Strange 3 0 Notes on Blindness 2 1 Under the Shadow 2 0 Zsivány Egyes – Egy Star Wars-történet

Jegyzetek

Források

További információk

Kapcsolódó szócikkek British Academy of Film and Television Arts 74. Golden Globe-gála 89. Oscar-gála Európai Filmdíjak 2016

Kategória:BAFTA-díj Bafta