Rubletzky Géza (Budapest, 1881. július 1. – Budapest, 1970. június 18.Halálesete bejegyezve a Bp. XII. ker. állami halotti akv. 1754/1970. folyószám alatt.) magyar szobrász.
Életpályája Szülei: Rublitzky István és Liszka Karolin voltak. Unger Mór díszítőműhelyében dolgozott, majd a Főleg-féle kerámiagyárba került. Az Iparrajziskolában tanult. 1899–1903 között végzett az Iparművészeti Iskolában Mátrai Lajos tanítványaként. 1903–1904 között Róna József mellett dolgozott, majd fél évig Olaszországban élt (1904). Hazatérése után Ligeti Miklósnál és Holló Barnabásnál dolgozott. Hódmezővásárhelyen élt 1908–1914 között. Itt részt vett a Művészek Majolika és Agyagipari Telepének alapításában. 1912-ben Firenzében lakott. 1914-től Aradra, Temesvárra, majd Bukarestbe költözött. 1942-ben tért haza; Budapesten telepedett le.
Sírja a Farkasréti temetőben található. bélyegkép|jobbra|200px|Sírja Budapesten. Farkasréti temető: 10/1-1-347
Magánélete 1961-ben házasságot kötött Csáki Rozáliával (1900-198?).
Művei bélyegkép|jobbra|300px|Kacsóh Pongrác-emléktábla (Budapest, 1969) Pávás-ház díszítő motívumai (Hódmezővásárhely, 1906) Merkúr (Hódmezővásárhely, 1907) Dózsa-szobor (1907, elpusztult) Anyaság (1909) Gyermekét szoptató anya (1909) Anya gyermekével (Szoptató anya) (1910) A kultúrpalota épületdísze (Arad, 1913) Fiúfej (1934) Női portré (1934) Kévehordó (1936) Szüretelő, I-II. (1941) Szüreti idill (1941) Kiss Lajos síremléke (Hódmezővásárhely, 1965) Kacsóh Pongrác-emléktábla (Budapest, 1969) Lyka Károly Szakasits Árpád Várnai Zseni
Kiállításai Egyéni 1942, 1967 Budapest 1976 Hódmezővásárhely Válogatott, csoportos 1962, 1965 Hódmezővásárhely, Budapest 1986 Budapest
Jegyzetek
Források
Hung-Art.hu Artportal.hu
További információk Kiss Lajos: Vásárhelyi művészélet (1957) N. Pénzes Éva: Rubletzky Géza (Művészet, 1966) N. Pénzes Éva: (kat. bev., Ernst Múzeum, Budapest, 1967) Féja Géza: Viharsarok (Budapest) Hódmezővásárhelyi életrajzi lexikon. Szerkesztette: Kőszegfalvi Ferenc és Borus Gábos (Szeged, Bába Kiadó, 2002)
Molnár Dénes: Erdélyi műtár. Képzőművészek, iparművészek, műépítészek, művészettörténészek, fotóművészek, műgyűjtők adattára (Déva, Corvina Kiadó, 2002))
Kategória:Magyar szobrászok Kategória:1881-ben született személyek Kategória:Budapesten született személyek Kategória:1970-ben elhunyt személyek Kategória:A Farkasréti temetőben eltemetett személyek