A Baroness amerikai metalegyüttes.

Története 2003-ban alakult Savannah-ban, Georgia államban. 2007-ig, első nagylemezük megjelenéséig három EP-t adtak ki. Nagylemezeik különböző színekről kapták címüket. A Relapse Records kiadásában megjelent Red Album című bemutatkozó nagylemezüket az amerikai Revolver zenei magazin az "Év albumának" választotta.

Yellow & Green albumuk turnéján, 2012. augusztus 15-én, az együttes balesetet szenvedett, melyben az énekes John Baizley bal keze és bal lába eltört, Allen Blickle dobosnak és Matt Maggioni basszusgitárosnak pedig a gerince sérült meg. A Relapse szerződés lejártával a Baroness Purple című negyedik albuma már saját, Abraxan Hymns elnevezésű kiadójuknál jelent meg. A lemezről a Shock Me című dalt Grammy-díjra jelölték a "Best Metal Performance" kategóriában.Baroness's GRAMMY Awards history

A Baroness Red Album című bemutatkozó nagylemeze szerepel a Rolling Stone magazin 2017-ben összeállított Minden idők 100 legjobb metalalbuma listáján, a 83. helyen.

Tagok Jelenlegi felállás John Baizley – gitár, ének, billentyűsök, ütősök (2003–napjainkig) Nick Jost – basszusgitár, billentyűsök (2013–napjainkig) Sebastian Thomson – dobok, ütősök (2013–napjainkig) Gina Gleason – gitár (2017–napjainkig)

Korábbi tagok Allen Blickle – dobok (2003–2013) Summer Welch – basszusgitár (2003–2012) Tim Loose – gitár (2003–2005) Brian Blickle – gitár (2006–2008) Peter Adams – gitár (2008–2017) Matt Maggioni – basszusgitár (2012–2013)

Diszkográfia Stúdióalbumok Red Album (2007) Blue Record (2009) Yellow & Green (2012) Purple (2015) Gold & Grey (2019)

EP-k First (EP, 2004) Second (EP, 2005)

Koncertalbumok Live at Roadburn (2009) Live at Maida Vale (EP, 2013)

Egyéb kiadványok A Grey Sigh in a Flower Husk (split, 2007)

Fordítás

Jegyzetek

Kategória:Amerikai metalegyüttesek Kategória:2003-ban alakult együttesek