Friedrich Born (Langenthal, Bern kanton, 1903. június 10. – Zollikofen, Bern kanton, 1963. január 14.) svájci gazdasági diplomata.

Élete

Magyarországon 1936-tól élt Budapesten. 1944 májusától 1945 júniusáig mint a Nemzetközi Vöröskereszt delegáltja tevékenykedett Magyarországon. Az idő alatt kórházak, gyermekotthonok, árvaházak és népkonyhák felépítésével, illetve menlevelek kiállításával támogatta a zsidó lakosságot. Ezzel kb. 11 000–15 000 magyarországi zsidó életét sikerült megmentenie a deportálástól. 1987. június 5-én a Jad Vasem posztumusz kitüntette a Világ Igaza címmel.Friedrich Born – Jad Vasem A Vöröskereszt Nemzetközi Bizottságának delegáltjaként kiállt a magyar zsidóság védelmében, a többi között részt vett gyerekek megmentésében, kórházakat, árvaházakat helyezett vöröskeresztes védelem alá, védleveleket bocsátott ki – ismertette Christian Mühlethaler, a Svájci Államszövetség magyarországi nagykövete a megnyitón. Hozzátette: Born tevékenységét 1988-ban a Világ Igaza kitüntetéssel ismerték el, Budapesten egy rakpart szakaszt neveztek el róla és emléktáblát is helyeztek el a tiszteletére.

Born Budapest ostroma alatt, 1944 decemberétől irodáját a Budai Várhegy mélyén található Sziklakórház területén rendezte be, és egy 6-7 négyzetméteres szobában dolgozott – tájékoztatott Tatai Gábor, a Sziklakórház igazgatója. A budai sziklakórházat a felszín alatt 10-14 méter mélységben építették a háború első éveiben, éjjel-nappal szolgálatra készen 16 orvos dolgozott és lakott a föld alatti kórházban – mondta el Selymes Erik, a Magyar Vöröskereszt főigazgatója.

Emlékezete 2010 óta Budapesten a Lánchíd és az Erzsébet híd közötti budai alsó rakpart szakasza az ő nevét viseli.Átneveznék a rakpartokat (24.hu, 2009. október 29.)

Emlékkiállítás A Sziklakórház (korábbi nevén Lovas úti Fővárosi Sebészeti Szükségkórház) 2011 májusában a Sziklakórház történetét feldolgozó kiállításrésszel együtt, állandó emlékkiállítást nyitott tiszteletére. A megnyitón részt vett és beszédet mondott többek között François Bugnion a Nemzetközi Vöröskereszt képviseletében, Habsburg György, a Magyar Vöröskereszt elnöke, Szentes Tamás főpolgármester-helyettes, Botos János, a Budapesti Holokauszt Intézet igazgatója.Friedrich Born-emlékkiállítás a Sziklakórház Múzeumban (múlt-kor.hu, 2011. május 4.)

Jegyzetek

Fordítás

Kategória:Svájci diplomaták Kategória:1903-ban született személyek Kategória:1963-ban elhunyt személyek Kategória:Világ Igaza