Halász Gábor (Budapest, 1941. december 25.) magyar matematikus, egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja. A multiplikatív számelmélet, a komplex függvénytan és a matematikai analízis jelentős kutatója.
Életpályája
1959-ben érettségizett, majd beiratkozott az Eötvös Loránd Tudományegyetem Természettudományi Karának matematika szakára, ahol Turán Pál tanítványa volt. 1964-ben szerzett matematikusdiplomát. Ennek megszerzése után az MTA Matematikai Kutatóintézet munkatársa lett a komplex függvénytani osztályon. 1977-ben az osztály vezetőjévé nevezték ki. Közben 1985-ben az ELTE analízis tanszékére kapott egyetemi tanári kinevezést. 1991-ben távozott végleg a Matematikai Kutatóintézettől. Kutatóintézeti és egyetemi állása mellett számos külföldi intézmény vendégoktatója volt: Princetoni Egyetem (Institute for Advanced Study), Mittag-Leffler Intézet (Svédország), Imperial College (London), Orsay Egyetem (Párizs).
1970-ben védte meg a matematikai tudomány kandidátusi, 1982-ben akadémiai doktori értekezését. Az MTA Matematikai Bizottságának lett tagja. Később a Matematikai Tudományok Osztálya Doktori Bizottságába is bekerült, amelynek több éven át elnöke volt. 1985-ben megválasztották a Magyar Tudományos Akadémia levelező, 1995-ben pedig rendes tagjává. A Doktori Tanács matematikai és számítástudományi szakbizottságának tagja is lett. Akadémiai tisztségei mellett a Bolyai János Matematikai Társulat tagja, később választmányi tagjává választották. Számos tudományos szakfolyóirat szerkesztőbizottságának tagja: Studia Scientiarum Mathematicarum Hungarica, az Acta Mathematica Hungarica, az Analysis Mathematica és az Acta Arithmetica.
Munkássága
Fő kutatási területe a számelmélet és a matematikai analízis. E témakörökön belül analitikus számelmélettel, harmonikus analízissel, komplex függvénytannal és a Turán-féle hatványösszeg-módszerrel foglalkozik.
Legjelentősebb eredményeit a multiplikatív számelméleti függvények középértékének vizsgálatában érte el, munkássága itt áttörőnek számít. Turán Pállal közösen sikerült első ízben a Riemann-sejtés egyik legmélyebb megközelítését jelentő sűrűségi hipotézist igazolniuk egy fix sávban. Fontosak a Lindelöf-sejtéssel kapcsolatos publikációi is. Sokat foglalkozik a modern analitikus számelmélet egyik alapját jelentő Montgomery-módszer kérdéseivel is. Több más ismert matematikussal együtt egy-egy kötetben összegyűjtötték Turán Pál és Erdős Pál válogatott közleményeit. Munkáit elsősorban magyar, angol és német nyelven adja közre.
Díjai, elismerései
Grünwald Géza-díj (1965, 1968) Rényi Alfréd-díj (1972) MTA Matematikai Díj (1976) Szele Tibor-emlékérem (1985) Szent-Györgyi Albert-díj (1998) A Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje (2008)
Főbb publikációi
Über die Mittelwerte multiplikativer Zahlentheoretischer Funktionen (1968) On the Distribution of Roots of Riemann Zeta and Allied Functions (Turán Pállal, 1969) Estimates for the Concentration Function of Combinatorial Number Theory and Probability (1977) Localizing the Lozinski–Harshiladze Theorem on Projections into the Space of Trigonometric Polynomials (1977) On Roth’s Method in the Theory if Irregulatives of Point Distribution. Recent Progress in Analytic Number Theory (1981) Számelméleti függvények multiplikativitásáról (1987) Approximációelméleti kérdések (1996) Collected Papers of Paul Turán (társszerk., 1997) Elemi és analitikus számelmélet (1998) Paul Erdős and His Mathematics (társszerk., 2002)
Források
MTI Ki Kicsoda 2009, Magyar Távirati Iroda Zrt., Budapest 2008, 424. old., Adatlap a Magyar Tudományos Akadémia oldalán
Kategória:Magyar matematikusok Kategória:Magyar egyetemi, főiskolai oktatók Kategória:MTA-tagok Kategória:Erdős Pál-díjasok Kategória:Rényi-díjasok Kategória:1941-ben született személyek Kategória:Budapesten született személyek Kategória:Szele Tibor-emlékérmesek Kategória:Élő személyek Kategória:A Magyar Érdemrend parancsnoki keresztjének kitüntetettjei