250px|bélyegkép|jobbra|A Löfbergs Arena, az első elődöntő előtt
A 2018-as Melodifestivalen egy hatrészes svéd zenei verseny volt, melynek keretén belül a nézők és a nemzetközi, szakmai zsűri kiválasztotta, hogy ki képviselje Svédországot a 2018-as Eurovíziós Dalfesztiválon, Portugáliában. A 2018-as Melodifestivalen volt az ötvenhetedik svéd nemzeti döntő.
Az élő műsorsorozatban ezúttal is huszonnyolc dal versenyzett az Eurovíziós Dalfesztiválra való kijutásért. A sorozat ismét háromfordulós volt; hat élő adásból állt a következők szerint: négy elődöntő, egy második esély forduló és a döntő. Elődöntőnként hét-hét előadó lépett fel. Az elődöntők első két helyezettje automatikusan a döntőbe, a harmadik és negyedik helyezettek a második esély fordulóba jutottak tovább. A második esély fordulóban az egyes párbajok győztesei csatlakoztak a döntős mezőnyhöz. Az elődöntőkben és a második esély fordulóban csak a nézői SMS-ek, illetve telefonos szavazatok alapján kerültek ki a továbbjutók. A döntőben a nézők és a nemzetközi, szakmai zsűrik szavazatai alakították ki a végeredményt. Az adások műsorvezetője David Lindgren volt, aki 2012-ben, 2013-ban és 2016-ban versenyzőként, 2017-ben pedig az egyik házigazdaként vett részt a versenyen. A versenyzőkkel az interjúkat a Green Room-ban Fab Freddie készítette.
Annak érdekében, hogy a döntőben a nézők és a nemzetközi zsűri pontjainak értéke ugyanannyi legyen, a szervezők változtattak a zsűrik pontszámain. Az új rendszerben az Eurovíziós Dalfesztiválhoz hasonlóan minden zsűri a 10 kedvenc dalára szavazott, melyek 1–7, 8, 10 és 12 pontot kaptak, ami így a korábbi zsűri által kiosztható összpontszámot 473-ról 638-ra emelte. A nézők ugyanennyi ponttal rendelkeztek.
A döntő előtt a fogadóirodák a győzelemre legesélyesebbnek Benjamin Ingrosso-t, Liamoót és Felix Sandman-t tartották. A verseny győztese végül Benjamin Ingrosso lett, aki Dance You Off című dalával képviselte az országot Lisszabonban.
A helyszínek Forduló Dátum Város Helyszín Műsorvezető Első elődöntő 2018. február 3. Karlstad Löfbergs Arena David Lindgren Második elődöntő 2018. február 10. Göteborg Scandinavium Harmadik elődöntő 2018. február 17. Malmö Malmö Arena Negyedik elődöntő 2018. február 24. Örnsköldsvik Fjällräven Center Második esély forduló 2018. március 3. Kristianstad Kristianstad Arena Döntő 2018. március 10. Stockholm Friends Arena
A résztvevők Előadó Dal Szerző(k) Barbi Escobar Stark Barbi Escobar, Costa Leon, Andreas ”Stone” Johansson Benjamin IngrossoDance You Off Benjamin Ingrosso, MAG, Louis Schoorl, K Nita Dotter Cry Linnea Deb, Peter Boström, Thomas G:son, Johanna ”Dotter” Jansson Edward Blom Livet på en pinne Edward Blom, Thomas G:son, Stefan Brunzell, Kent Olsson Elias Abbas Mitt paradis Anderz Wrethov, Hamed “K-One” Pirouzpanah, Sami Rekik Emmi Christensson Icarus Thomas G:son, Christian Schneider, Andreas Hedlund, Sara Biglert Felicia Olsson Break That Chain Bobby Ljunggren, Kristian Lagerström, Henrik Wikström, Joy Deb Felix Sandman Every Single Day Noah Conrad, Tony Ferrari, Parker James, Jake Torry, Felix Sandman Ida Redig Allting som vi sa Yvonne Dahlbom, Jesper Welander, Ida Redig Jessica Andersson Party Voice Fredrik Kempe, David Kreuger, Niklas Carson Mattsson, Jessica Andersson John Lundvik My Turn Anna-Klara Folin, John Lundvik, Jonas Thander Jonas Gardell Det finns en väg Calle Kindbom, Jonas Gardell, Mats Tärnfors Kalle Moraeus & Orsa Spelmän Min dröm Thomas G:son, Alexzandra Wickman Kamferdrops Solen lever kvar hos dig Herbert Trus, Danne Attlerud, Martin Klaman, Krstoffer Tømmerbakke, Erik Smaaland, Kamferdrops Kikki Danielsson Osby Tennessee Sulo Karlsson, Kikki Danielsson Liamoo Last Breath Liam Cacatian Thomassen, Morten Thorhauge, Peter Bjørnskov, Lene Dissing Margaret In My Cabana Anderz Wrethov, Linnea Deb, Arash Labaf, Robert Uhlmann Mariette For You Jörgen Elofsson Martin Almgren A Bitter Lullaby Josefin Glenmark, Märta Grauers Mendez Everyday Leopoldo Mendez, Jimmy Jansson, Palle Hammarlund Mimi Werner Songburning Göran Werner, Mimi Werner, Niki Niki, Carl Varga, Johan Åsgärde, Oliver Lundström Moncho Cuba Libre Jimmy Jansson, David Strääf, Markus Videsäter, Axel Schylström, Moncho Olivia Eliasson Never Learn Anton Ewald, Jonas Wallin, Trond Smeplass Renaida All the Feels Laurell Barker, Jon Hällgren, Peter Barringer, Lukas Hällgren Rolandz Fuldans Fredrik Kempe, David Kreuger, Robert Gustafsson, Regina Hedman Samir & Viktor Shuffla Andreas ”Stone” Johansson, Denniz Jamm, Costa Leon, Samir Badran, Viktor Frisk Sigrid Bernson Patrick Swayze Andrej Kamnik, Josefin Glenmark, Peg Parnevik, Sigrid Bernson Stiko Per Larsson Titta vi flyger Stiko Per Larsson, Emil Rotsjö
Élő műsorsorozat Az adások részletes végeredményét a döntő után hozták nyilvánosságra.
Első elődöntő Az első elődöntőt február 3-án rendezte az SVT hét előadó részvételével Karlstadban, a Löfbergs Arenaban.
# Előadó Dal Szavazat Helyezés Eredmény Összesen 01 Sigrid Bernson Patrick Swayze 951 260 92 476 1 043 736 4. Továbbjutott 02 John Lundvik My Turn 2. Továbbjutott 03 Renaida All the Feels 1 037 549 89 358 1 126 907 3. Továbbjutott 04 Edward Blom Livet på en pinne 801 616 63 826 865 442 5. Kiesett 05 Kikki Danielsson Osby Tennessee 555 466 — 555 466 7. Kiesett 06 Kamferdrops Solen lever kvar hos dig 555 778 — 555 778 6. Kiesett 07 Benjamin Ingrosso Dance You Off 1. Továbbjutott
Második elődöntő A második elődöntőt február 9-én rendezte az SVT hét előadó részvételével Göteborgban, a Scandinaviumban.
# Előadó Dal Szavazat Helyezés Eredmény Összesen 01 Samir & Viktor Shuffla 1. Továbbjutott 02 Ida Redig Allting som vi sa 721 817 57 707 779 524 5. Kiesett 03 Jonas Gardell Det finns en väg 490 911 — 490 911 7. Kiesett 04 Margaret In My Cabana 805 016 60 198 865 214 3. Továbbjutott 05 Stiko Per Larsson Titta vi flyger 529 194 — 529 194 6. Kiesett 06 Mimi Werner Songburning 744 801 67 923 812 724 4. Továbbjutott 07 Liamoo Last Breath 2. Továbbjutott
Harmadik elődöntő A harmadik elődöntőt február 17-én rendezte az SVT hét előadó részvételével Malmőben, a Malmö Arenaban.
# Előadó Dal Szavazat Helyezés Eredmény Összesen 01 Martin Almgren A Bitter Lullaby 850 684 93 848 944 532 1. Továbbjutott 02 Barbi Escobar Stark 426 768 — 426 768 7. Kiesett 03 Moncho Cuba Libre 569 210 46 859 616 069 4. Továbbjutott 04 Jessica Andersson Party Voice 2. Továbbjutott 05 Kalle Moraeus & Orsa Spelmän Min dröm 537 891 58 589 596 480 5. Kiesett 06 Dotter Cry 511 718 — 511 718 6. Kiesett 07 Mendez Everyday 701 557 91 553 793 110 3. Továbbjutott
Negyedik elődöntő A negyedik elődöntőt február 24-én rendezte az SVT hét előadó részvételével Örnsköldsvikben, a Fjällräven Centerben.
# Előadó Dal Szavazat Helyezés Eredmény Összesen 01 Emmi Christensson Icarus 541 494 — 541 494 6. Kiesett 02 Elias Abbas Mitt paradis 605 644 39 845 645 489 5. Kiesett 03 Felicia Olsson Break That Chain 536 504 — 536 504 7. Kiesett 04 Rolandz Fuldans 737 996 80 005 818 001 2. Továbbjutott 05 Olivia Eliasson Never Learn 601 932 46 425 648 357 4. Továbbjutott 06 Felix Sandman Every Single Day 693 167 70 118 763 285 3. Továbbjutott 07 Mariette For You 1. Továbbjutott
Második esély forduló A második esély fordulót március 3-án rendezte az SVT nyolc előadó részvételével Kristianstadban, a Kristianstad Arenaban.
Párbaj Előadó Dal Szavazat Eredmény 1 Margaret In My Cabana 877 351 Továbbjutott Moncho Cuba Libre 602 941 Kiesett 2 Renaida All the Feels 884 188 Továbbjutott Olivia Eliasson Never Learn 682 801 Kiesett 3 Felix Sandman Every Single Day 868 152 Továbbjutott Mimi Werner Songburning 593 305 Kiesett 4 Sigrid Bernson Patrick Swayze 741 226 Kiesett Mendez Everyday 767 551 Továbbjutott
Döntő A döntőt március 10-én rendezte az SVT tizenkettő előadó részvételével Stockholmban, a Friends Arenaban. A végeredményt a nézők és a nemzetközi, szakmai zsűrik szavazatai alakították ki. Első körben a zsűrik szavaztak az alábbi módon: az első helyezett 12 pontot kapott, a második 10-et, a harmadik 8-at, a negyedik 7-et, az ötödik 6-ot, a hatodik 5-öt, a hetedik 4-et, a nyolcadik 3-at, a kilencedik 2-t, a tizedik 1 pontot. Ehhez adódtak hozzá a közönségszavazás pontjai százalékos arányban, és így alakult ki a végső sorrend.
# Előadó Dal Szavazás Helyezés Zsűripontszám Nézőipontszám Összesen 01 Mendez Everyday2626412. 02 RenaidaA dal előadása közben az előadó fülmonitorja nem működött megfelelően, ezért a dalt az utolsó produkció után még egyszer előadták. All the Feels3051819. 03 Martin Almgren A Bitter Lullaby4341848. 04 John Lundvik My Turn66621283. 05 Jessica Andersson Party Voice33377011. 06 Liamoo Last Breath52531056. 07 Samir & Viktor Shuffla54601144. 08 Mariette For You64491135. 09 Felix Sandman Every Single Day94641582. 10 Margaret In My Cabana62411037. 11 |align="left"| Benjamin Ingrosso Dance You Off114 |67181 |1. 12 Rolandz Fuldans24517510.
Ponttáblázat 300px|bélyegkép|jobbra|Benjamin Ingrosso, a verseny győztese
Dal Zsűri Nézők Σ Szavazat% Everyday (Mendez)112 1 351 8969,7%6264 |- | style="text-align:left; background:#f2f2f2"| All the Feels (Renaida) |3||||||||2||6||||||8||8||3|| style="background:#f2f2f2"|30 | 1 116 740 |8,0%|| style="background:#f2f2f2;" |51 | style="background:#f2f2f2;"|81 A Bitter Lullaby (Martin Almgren)283276616243 899 0496,4%4184 |- | style="text-align:left; background:#f2f2f2"| My Turn (John Lundvik) |7||3||8||6||4||8||10||10||5||4||1|| style="background:#f2f2f2"|66 | 1 349 766 |9,6%|| style="background:#f2f2f2;" |62 | style="background:#f2f2f2;"|128 Party Voice (Jessica Andersson)15173343633 809 2925,8%3770 |- | style="text-align:left; background:#f2f2f2"| Last Breath (Liamoo) |8||4||4||1||5||2||2||5||7||7||7|| style="background:#f2f2f2"|52 | 1 171 247 |8,4%|| style="background:#f2f2f2;" |53 | style="background:#f2f2f2;"|105 Shuffla (Samir & Viktor)5651061124554 1 314 0169,4%60114 |- | style="text-align:left; background:#f2f2f2"| For You (Mariette) |4||7||6||5||8||5||7||2||10||2||8|| style="background:#f2f2f2"|64 | 1 080 546 |7,7%|| style="background:#f2f2f2;" |49 | style="background:#f2f2f2;"|113 Every Single Day (Felix Sandman)6112810101276121094 1 401 76710,0%64158 |- | style="text-align:left; background:#f2f2f2"| In My Cabana (Margaret) |12||10||7||3||7||||5||8||3||3||4|| style="background:#f2f2f2"|62 | 904 893 |6,5%|| style="background:#f2f2f2;" |41 | style="background:#f2f2f2;"|103 Dance You Off (Benjamin Ingrosso)101210121212841210121141 469 80810,5%67181 |- | style="text-align:left; background:#f2f2f2"| Fuldans (Rolandz) |||2||2||4||1||4||3||1||2||5|||| style="background:#f2f2f2"|24 | 1 124 955 |8,0%|| style="background:#f2f2f2;" |51 | style="background:#f2f2f2;"|75 A sorok a fellépés sorrendjében vannak rendezve. A zászlós oszlopokban az adott zsűritől kapott pontszám található meg.
Pontbejelentők – Mateusz Grzesinski – Kleart Duraj – Felix Bergsson – Nicola Caligiore – Klítosz Klítu – Stephanie Werrett – Nodiko Tatisvili – Simon Proctor – Anush Ter-Ghukasyan – Bruno Berberes – Goncalo Madail
Nézettség A hat adást élőben közvetítette az SVT1 és az SVT24, valamint interneten a műsorszolgáltató SVT Play szolgáltatása. Az egyes adások rádión a is követhetők voltak a Sveriges Radio P4 csatornáján. Ezen kívül, a döntőt közvetítette még Norvégiában az NRK3 és Finnországban a Yle Fem.
Az alábbi táblázat csak az SVT1 által főműsoridőben sugárzott adások adatait mutatja.
Adás Sugárzás Nézettség(fő) Szavazatok(db) Radiohjälpen-segély(korona) Forrás Első elődöntő 2018. február 3. 3 328 000 6 617 451 452 906 Második elődöntő 2018. február 10. 2 916 000 5 880 237 396 252 Harmadik elődöntő 2018. február 17. 2 830 000 4 800 971 432 824 Negyedik elődöntő 2018. február 24. 2 858 000 4 866 749 385 483Mediamätning i Skandinavien Második esély forduló 2018. március 3. 2 579 000 6 007 515 346 287Mediamätning i Skandinavien Döntő 2018. március 10.3 551 000 13 993 975 1 961 602Mediamätning i Skandinavien