A Them Crooked Vultures amerikai hard rock supergroup, amelyet a Led Zeppelin, Foo Fighters, Nirvana és a Queens of the Stone Age tagjai alkotnak.
Története 2009-ben alakultak Los Angelesben. 2010-ben feloszlottak. Egy éves pályafutásuk alatt egy nagylemezt dobtak piacra, amely a zenekar nevét viseli. A New Fang , a Mind Eraser, No Chaser dalok több ország slágerlistájára is felkerültek.
Tagjai
Josh Homme (Queens of the Stone Age, Eagles of Death Metal, Kyuss) – ének, gitár Dave Grohl (Foo Fighters, Nirvana) – dobok, ütőhangszerek, vokál John Paul Jones (Led Zeppelin) – basszusgitár, billentyűs hangszerek, zongora, hegedű, mandolin, vokál
Dave Grohl 2012-ben elmondta, hogy szeretné, hogy újraalakuljon az együttes, ugyanis nagyon szeretnek együtt játszani. Azt is kijelentette, hogy terveznek egy második albumot is, amely elmondásuk szerint „ütősebb” lesz, mint az első. Ezeket egyelőre a zenekar csak tervnek hagyta meg.
Az együttes feloszlása óta számtalan pletyka kering arról, hogy a zenekar újra összeáll vagy kiadnak egy új albumot. Dave Grohl kijelentette, hogy a zenésztársaival beszélgetett már az együttes lehetséges visszatéréséről.
Diszkográfia
2009 – Them Crooked Vultures (stúdióalbum)
Jegyzetek
Források – Allmusic-adatlap Shock Magazin lemezkritika NME
További információk
Kategória:2009-ben alakult együttesek Kategória:2010-ben feloszlott együttesek Kategória:Amerikai rockegyüttesek Kategória:Los Angeles-i könnyűzenei együttesek