Cser József (Sótony,Keresztelési bejegyzése, Nyőgér r.k., 53/1879.Délmagyarország napilap 1979. szeptember 9-i száma 1879. szeptember 10. – Makó, 1952. május 7.Halálesete bejegyezve a makói állami halotti akv. 218/1952. folyószám alatt.) cipész, pártvezető.
Életpályája Szülei: Cser István és Simon Erzsébet voltak.Keresztelése bejegyezve, 53/1910. folyószám alatt Az első világháború alatt orosz fogságba esett. Oroszországban bekapcsolódott a forradalmi mozgalomba, ahonnan 1918-ban tért vissza. A KMP megalakulása után részt vett a makói kommunista csoport munkáiban. 1919-ben a makói munkástanács alelnöke lett. 1919. április 1-én a 11 tagú városi intézőbizottság helyettes elnöke lett. A Magyarországi Tanácsköztársaság bukását követően egy évig börtönben raboskodott.Makó monográfia-sorozat 6. kötet Az 1920-as évek elején részt vett a Magyarországi Szociáldemokrata Párt újjáalakítási munkájában. Az 1930-as évek közepén részt vett a helyi demokratikus ellenzék harcában. 1944 októberében a kommunista pártszervezet titkára lett.
1952. május 7-én öngyilkos lett Makón, a Rákóczi utcában. Sírja a makói római katolikus temetőben található.
1976–1990 között Makón utca viselte nevét.Buzás László – Tóth Ferenc: Makó utcanevei. A Makói Múzeum Füzetei 72. (Makó, 1992)
Magánélete 1911-ben Budapesten házasságot kötött Anka Rozáliával.
Jegyzetek
Források Tamasi Mihály: A forradalmi mozgalom makói harcosai. A Makói Múzeum Füzetei 20. (Makó, 1977)
További információk Makó, az első felszabadult magyar város A munkásmozgalom Csongrád megyei harcosainak életrajzi lexikona. Főszerkesztő: Antalffy György. Szeged, MSZMP Csongrád Megyei Bizottsága, 1987. Csongrád megye forradalmi harcosainak életrajzi gyűjteménye. Szerkesztő: Rácz János. Szeged, MSZMP Csongrád Megyei Bizottsága, 1973.
Kategória:1879-ben született személyek Kategória:1952-ben elhunyt személyek Kategória:Öngyilkos politikusok Kategória:Makóiak Kategória:Magyar cipészek Kategória:Magyar hadifoglyok az első világháborúban Kategória:Magyarországon bebörtönzött baloldali személyek (1919–1945) Kategória:Magyar kommunisták