Liam William Peter Miller (Cork, 1981. február 13. – 2018. február 9.) ír válogatott labdarúgó. Pályafutása során játszott a Celtic, a Manchester United és a Sunderland csapataiban is. 2004-ben szerződött az angol Premier League-be, miután lejárt a szerződése nevelőklubjánál. A Bosman-szabályt kihasználva szabadon tárgyalhatott a Manchester Uniteddel, akik ingyen szerezték meg a játékjogát. A vörös-fekete csapat első együttesében 22 tétmérkőzésen lépett pályára, majd a Sundrlandhez igazolt.

Az ír válogatottban 2004-ben mutatkozott be. Az ezt követő öt évben összesen 21 alkalommal viselte a címeres mezt. 36 éves korában daganatos betegség következtében hunyt el.

Pályafutása Korai évek Miller Corkban született, Írországban. Tanulmányait Coachfordban végezte. Egy videointerjúban elmondta, hogy pályafutására két személy, Martin O’Neill és Alex Ferguson volt a legnagyobb hatással. Celtic Miller 1997-ben csatlakozott a Celtic utánpótlás akadémiájához. 2000. május 21-én, a Dundee United elleni mérkőzésen mutatkozott be az első csapatban. A 77. percben állt be Ryan McCann helyére. 2000. augusztus 24-én a luxemburgi Jeunesse Esch ellen pályára lépett az UEFA-kupában is. A Celtic Parkban töltött ideje alatt a 2001-02-es szezonban hat hónapot az Aarhus csapatánál töltött kölcsönben. A dán csapatban tizennyolc bajnokin lépett pályára.

Miller 2003. július 30-án szerezte meg első gólját, a Bajnokok Ligájában volt eredményes a litván FBK Kaunas elleni selejtező mérkőzésen. Két hónappal később a csoportkörben is fontos gólt szerzett, ekkor Martin O’Neill menedzser hosszú távú szerződést kínált neki. Első bajnoki gólját október 18-án szerezte a Hearts elleni 5-0-s győzelem alkalmával.

Annak ellenére, hogy a szakmai stáb kulcsemberként számított rá, Miller 2004. január 9-én aláírt a Manchester Unitedhez. Manchester United Miller 2004. július 1-jén ingyen csatlakozott a Manchester Unitedhez, a Celtickel való szerződése lejártakor. Augusztus 11-én mutatkozott be új csapatában, a 67. percben Darren Fletcher helyére állt be a Bajnokok Ligája harmadik selejtező körében a román Dinamo București elleni 2-1-re megnyert találkozón. Négy nappal később a Chelsea ellen a bajnokságban is bemutatkozott. Október 26-án szerzett első gólját a klub színeiben a Crewe Alexandra elleni Ligakupa találkozón. Manchesteri pályafutása alatt ritkán jutott lehetőséghez a kezdőcsapatban, az itt töltött időszakában összesen 22 tétmérkőzésen viselte a United mezét. Később erről úgy nyilatkozott, hogy bár szívesen szerepelt a klubban, nem bánta meg, hogy eligazolt a több játéklehetőség reményében.

2005. november 4-én három hónapra a Leeds Unitedhez került kölcsönbe. Másnap már be is mutatkozott új csapatában, egyetlen gólját pedig november 19-én szerezte a Southampton ellen. 2006. május 21-én szerepelt a play-off döntőjében, ahol csapata 3-0-ra kikapott a Watfordtól így nem jutott fel az élvonalba. Összesen 28 tétmérkőzésen egy gót szerzett az Elland Roadon.

2006 júliusában a The Daily Telegraph arról számolt be, hogy megfelelő ajánlat esetén elhagyhatja a klubot. 2006. augusztus 31-én a Sunderlandhez írt alá három évre, ahol egykori játékostársa, Roy Keane lett az edzője. A Manchester Unitedben két szezon alatt kilenc bajnokit játszott. Sunderland

A Sunderlandben 2006. szeptember 9-én mutatkozott be a Derby County elleni 2-1-es győzelemkor. Első gólját szeptember 13-án volt csapata, a Leeds United ellen lőtte, a Sunderland 3-0-ra megnyerte a találkozót. 2007. január 6-án a Preston elleni FA-kupa mérkőzésen kiállították, csapata pedig kikapott 1-0-ra. A szezon végén a Sunderland bajnokként feljutott a Premier League-be.

Miller 2007. szeptember 22-én szerezte első Premier League-gólját az északkeleti rivális Middlesbrough elleni győztes bajnokin. A 89.percben húsz méterről lőtt az ellenfél kapujába. December 8-án pályafutása során másodszor is kiállították, ezúttal a Chelsea elleni bajnokin, miután szabálytalankodott Claudio Pizarróval.

2008 februárjában Keane átadólistára tette Millert, aki így el kellett hogy hagyja a Sunderlandet. Queens Park Rangers 2009 januárjában a Queens Park Rangers érdeklődött iránta, amit a Sunderland menedzsere, Ricky Sbragia is elismert. Január 15-én írt alá a QPR-hoz a szezon végéig. Hibernian Miller 2009 nyara után csapat nélkül hazájában, Írországban készült fel a következő szezonra. John Hughes, a skót Hibernian menedzsere szeptember 11-én egy kétéves szerződést ajánlott a középpályásnak. Miller hamar alapember lett, miután a Glasgow Rangers ellen az Ibrox Stadionban játszott 1-1-es döntetlen alkalmával pontot érő szabadrúgás gólt lőtt, Graham Spiers, a The Times újságírója a "a Hibs királyának" nevezte. 2009 októberében a hónap játékosának választották. Kisebb visszaesésének ellenére a Hibernian negyedik helyen végzett a 2009-2010-es skót Premier League-ben, és indulási jogot szerzett a következő évi európai kupaküzdelmekre. Millert beválasztották az év csapatába is.

2010-ben formája visszaesett, a 2010-11-es szezon kezdetén csapata is gyengébb eredményeket produkált, a vezetőedzőt, Hughest pedig menesztették. December 18-án, a Kilmarnock elleni vesztes bajnokin kiállították, de a fellebbezést követően az eltiltását törölték. 2011 januárjában új menedzser érkezett Colin Calderwood személyében, ő pedig kevesebb lehetőséget adott Millernek, bár elismerte, hogy a csapat legjobbjai közt tartja számon, de jobb teljesítményt vár el tőle. Április 3-án gólt lőtt a 2-2-es Edinburgh-i derbin az Easter Roadon. 2011 márciusában úgy nyilatkozott, hogy szívesen maradna a klubnál, de a szerződése meghosszabbításáról nem tudott megegyezni a klub vezetőségével. Ausztrália 2011. június 3-án aláírt egy kétéves szerződést az ausztrál Perth Glory csapatához. Október 9-én debütált új csapatában és végigjátszotta az Adelaide United ellen 1-0-ra megnyert bajnokit. November 20-án kiállították a Melbourne Victory elleni bajnokin. Első gólját 2012. január 29-én szerezte Ausztráliában. Április 22-én a 2012-es A-League döntőjében is pályára lépett, de csapata 2-1-re veszített a Brisbane Roar ellen. A Radio Australia egyik híre arról számolt be, hogy Miller és a középpályás társa, Jacob Burns "kiemelkedő szerepet játszott a Glory jól szervezett és szorgalmas védelmének felépítésében, amely elfojtotta a Roar támadásait."

2013. április 17-én bejelentették, hogy a Miller nem fog új szerződést kötni Perthel, annak ellenére, hogy a klub marasztalta a középpályást. Május 22-én kétéves szerződést kötött a Brisbane Roarral. Július 20-án pályára lépett egykori csapata, a Manchester United elleni All-Star gálamérkőzésen. Május 4-én a Lang Parkban megrendezett bajnoki döntőben a Brisbane Roar 2-1-es hosszabbításos győzelmet aratott a Western-Sydney Wanderers ellen.

2014. október 30-án saját kérésére felbontották a szerződését. Tizenegy nappal a Roar elhagyása után Miller egy másik A-League klubba, a Melbourne City-be szerződött. Itt együtt játszott honfitársával, Damien Duffal. Miután teljesítményével elégedettek voltak, az év végéig meghosszabbította szerződését, az idény nagy részében pedig a sérült Jonatan Germanót helyettesítette. Pályafutásának vége 2015. január 15-én Miller aláírt szülővárosának csapatához, a Cork City-hez. Március 7-én mutatkozott be, a szezont pedig 1-1-es döntetlennel kezdték a Sligo Rovers otthonában. Miller rendszeres kezdő volt az itt töltött egyetlen szezonjában, csapatával pedig mind a bajnokságban, mind pedig a kupában második helyen végeztek a Dundalk mögött. 2016. január 19-én úgy döntött, hogy távozik. Február 18-án az amerikai harmadosztályban szereplő Wilmington Hammerheads csapatához szerződött, ahol 27 tétmérkőzésen lépett pályára. Utolsó mérkőzését július 24-én játszotta.

2017-ben asszisztensi feladatot vállalt el a Real Salt Lake csapatánál, de novemberben távozott a csapattól, amikor betegségének kezelései elkezdődtek.

A válogatottban

Miller tagja volt annak az ír csapatnak, amely 1998-ban megnyerte az U17-es Európa-bajnokságot. Ebben a korosztályban kilenc alkalommal volt válogatott. Ezt követően az ír U21-es válogatottba is meghívást kapott.

2004. március 31-én a cseh válogatott ellen mutatkozott be az ír felnőtt válogatottban. 2-1-re megnyerték a találkozót, Miller Matt Holland helyére állt be a Lansdowne Roadon.

Egyetlen válogatottban szerzett gólját 2006. március 1-jén szerezte a Svédország elleni 3-0-s győzelem alkalmával, amikor 25 méterről lőtt az ellenfél kapujába. Annak ellenére, hogy Miller 2009 nyarán hosszabb ideig klub nélkül volt, Giovanni Trapattoni szövetségi kapitány továbbra is számított rá a nemzeti csapatnál. Miller később megjegyezte, hogy "Nagyon hálás vagyok a menedzsernek, megmutatta a belém vetett hitét, és én örülök ennek".

Az ír válogatottban összesen huszonegy alkalommal lépett pályára.

Magánélete Nős volt, feleségével, Clarával két fia és egy lánya született.

Halála 2017. november 17-én hasnyálmirigyrákot diagnosztizáltak nála az orvosok. 2018. február 9-én hunyt el.

Statisztika

KLub 2014. március 16-án frissítve.

KlubSzezonBajnokságOrszágos kupaLigakupaNemzetközi kupaEgyébÖsszesenPályára lépésGólPályára lépésGólPályára lépésGólPályára lépésGólPályára lépésGólPályára lépésGólCeltic1999–20001000000000102000–010000001000102002–030000101000202003–04252101013300405Összesen262102015300445AGF Aarhus 2001–0218000000000180Összesen18000000000180Manchester United2004–0580402150001912005–06100011100031Összesen9040326000222Leeds United 2005–0628120000030331Összesen28120000030331Sunderland2006–07302100000003122007–08241001000002512008–09300010000040Összesen57310200000603Queens Park Rangers2008–0913000000000130Összesen13000000000130Hibernian2009–10332401000003822010–1133520102000385Összesen66760202000767Perth Glory FC2011–12252--------2522012–13240--------240Összesen492--------492Brisbane Roar FC2013–14223--------2232014–1520--------20Összesen243--------243Melbourne City FC2014-1520--------20Összesen20--------20Cork City201529040--20--350Összesen29040--20--350Wilmington Hammerheads201625120------271Total25120------271Karrier összesen34619200922533040324

Sikerei, díjai Celtic Skót bajnok: 2003–04

Sunderland Az angol másodosztály bajnoka: 2006–07

Válogatott gólja Az eredmény mindig Írorszég szemszögéből értendő. # Dátum Helyszín Ellenfél Eredmény a gólt követően Végeredmény Versenysorozat 1 2006. március 1. Lansdowne Road, Dublin Svédország 3–0 3–0 Barátságos mérkőzés

Jegyzetek

További információ

Válogatott statisztikái

Kategória:1981-ben született személyek Kategória:2018-ban elhunyt személyek Kategória:Ír labdarúgók Kategória:Labdarúgó-középpályások Kategória:A Celtic labdarúgói Kategória:Az Aarhus labdarúgói Kategória:A Manchester United labdarúgói Kategória:A Leeds United labdarúgói Kategória:A Sunderland labdarúgói Kategória:A Queens Park Rangers labdarúgói Kategória:A Hibernian labdarúgói Kategória:A Perth Glory labdarúgói Kategória:A Brisbane Roar labdarúgói Kategória:A Melbourne City labdarúgói Kategória:A Cork City labdarúgói Kategória:Rákban elhunyt személyek