A Mánfai-kőlyuk Magyarország fokozottan védett barlangjai közül az egyik. A Duna–Dráva Nemzeti Park területén lévő Mánfán található. A negyedik leghosszabb barlang a Mecsekben. A hegység fokozottan védett öt barlangjának egyike. A mecseki barlangok közül ennek a barlangnak van a legnagyobb bejárata. Régen Komló vízellátását segítette a barlang vize.

Leírása

A Nyugat-Mecsek Tájvédelmi Körzetben, a Nyugat-Mecsek keleti peremén, Mánfa belterületétől nyugat–délnyugat irányban, körülbelül három kilométerre, a Mély-völgy, másik nevén Nagy-Mély-völgy alsó szakaszán, a Mély-völgy és a Zsidó-völgy találkozásánál helyezkedik el. Egy turisták által gyakran látogatott, gépjárművel is megközelíthető helyen található. Három bejárata van, amelyek le vannak zárva. Az egyik bejárata a legnagyobb, mecseki barlangbejárat.

Középső triász, szürke, anisusi mészkőben alakult ki, de a befoglaló kőzetben néhány helyen megjelenik a dolomit és a dolomitos mészkőpad. A legnagyobb bejárat után egy inaktív, körülbelül 30 méter hosszú barlangrész van és egy fal választja el a vízmű tárójával összekötött résztől. Különböző üstök figyelhetők meg a mennyezeten, a törésvonalak mentén. Az üstök a szivárgó víz miatt jöttek létre. A tektonikai viszonyok és a rosszul oldódó dolomit miatt keletkeztek a kis keresztmetszetű szifonok. Idős cseppkőlefolyások találhatók a széles és magas bejárati résznek a mennyezeti üregeiben. Az eredeti barlangban is kevés volt a képződmény, de a kiépítés miatt jelenleg csak a megmaradt melléküregekben és kürtőkben van cseppkő. Egybefüggő, fekete mangánbekérgezés fedi a második szifon után a járatot. A vízműnek kiépített, szabályozott folyosó egészen elvesztette a természetes állapotát. Körülbelül 100.000 köbméter évente a barlangi patak vízhozama. A víznyelői a Zsidó-völgyben helyezkednek el. A barlangban lévő Gyula-forrás volt az eredeti előbukkanása a barlangi pataknak. A vízgyűjtő területe az aktív, patakos barlangnak 2,8 négyzetkilométer, amelynek a 25 százaléka nem karsztos, triász homokkő.

Nagyon megváltozott a barlang természetes állapota a vízgazdálkodási hasznosítás miatt. A legtöbb járatban visszafordíthatatlan kárt okozott a kiépítés, főleg a robbantások. A majdnem természetes állapot helyreállítását segítené a hasznosítás végén, ha el lennének távolítva a szükségtelenné vált műszaki létesítmények. A végpontja egy cső kimenettel ellátott, vasbeton gát, amely mögött a járatot valószínűleg a mennyezetig érő vízoszlop tölti ki. A gát utáni járat, amely régen endemikus, vízi gerincteleneknek volt az élőhelye, jelenleg már járhatatlan. Engedéllyel és barlangjáró alapfelszereléssel megtekinthető. A denevérek téli, nyugalmi időszakában korlátozva van a látogatása. Naponta maximum két csoport túrázhat benne és egy-egy csoport legfeljebb 20 személyből állhat. A Duna–Dráva Nemzeti Park Igazgatóság engedélye kell a felső rész megtekintéséhez. A nemzeti park engedélye és az üzemeltető hozzájárulása kell a vízmű által hasznosított rész bejárásához.

Valószínűleg az Ördög-lyukban és a Zsidóvölgyi-barlangfolyosóban, valamint a Zsidó-völgyi 3. sz. víznyelőben lefolyó vizek jelennek meg a barlangban.

A magyar vakcsiga egyik élőhelye. Sok denevérfaj előfordul a barlangban. Körülbelül 19 denevérfaj szaporodik, vagy telel benne. Gebhardt Antal 159 állatfaj barlangi jelenlétét állapította meg, amelyek közül öt a barlanglakó, 16 a barlangi vendég, 31 a barlangkedvelő és 107 a barlangjáró állatfaj. A barlanglakó állatfajai egy barlangi vízicsiga, a Lartetia Gebhardti, egy vak víziászka, a Stenasellus hungaricus robustus, egy vakbolharák, a Niphargus Molnári és két, először erről a helyről leírt örvényzőféreg faj, a Dendrocoelides pannonicus, valamint a Pilycelis Tóthi.

A Mecsek negyedik leghosszabb barlangja az Abaligeti-barlang, a Spirál-víznyelő és az Orfűi Vízfő-barlang után. A mecseki öt fokozottan védett barlang egyike, a másik négy az Abaligeti-barlang, a Mészégető-források barlangja, az Orfűi Vízfő-barlang és a Spirál-víznyelő. Az egyetlen olyan fokozottan védett barlang, amely Mánfán található.

1931-ben volt először Mánfai-kőlyuknak nevezve a barlang az irodalmában. Előfordul a barlang az irodalmában Gyula-barlang (Bertalan 1976), Gyula barlang (Szabó Pál 1961), Kő-lik (Gaál 1944), Kőlik (Kaán 1931), Kőlyik-barlang (Dudich 1925), Kő-lyuk (Kordos 1984), Kőlyuk (Myskowszky 1905), Kőlyuk-barlang (Berényi Üveges 1967), M (Bertalan 1976), Mánfa Cave (Kordos 1977), Mánfai-barlang (Kadić 1939), Mánfai barlang (Kadić 1922–1925), Mánfai Kőlik (Dudich 1932), Mánfai Kőlyuk (Boros 1935), Mánfai-Kő-lyuk (Bertalan, Schőnviszky 1973–1974), Mánfai Kő-lyuk (Kordos 1978), Mánfai–Kőlyuk (Erős 1965), Mánfai Kőlyukbarlang (Kordos 1975–1980), Mánfa-kőlyuk (Takácsné, Eszterhás, Juhász, Kraus 1989), Zichy-barlang (Vadász 1940), Zichy Gyula-barlang (Bertalan 1976) és Zichy Gyula barlang (Kordos 1984) neveken is.

Kutatástörténet 1838–1932

Az 1838-ban megjelent, Koczián J. által készített, Baranya vármegyét ábrázoló térképen, a Mantő feliratnál látható egy barlangjel. Az 1845-ben kiadott, Hölbling Miksa által írt könyvben az olvasható, hogy a mánfai határban található cseppkőbarlang. A bejárata nagyon szép és nagy, de a barlang belül néhány helyen nagyon alacsony és iszapos. Hölbling Miksa 1844 tavaszán 50 ölnyire járt benne, de az ott lévő, sok víz miatt nem tudott továbbmenni. A Mánfán lakóktól azt hallotta, hogy száraz nyáron sokkal messzebb be szoktak menni a pásztorgyermekek zsíros ruhadarabokból csinált méccsel. Az a különös, hogy az Abaligeti-barlangból és a Mánfai-kőlyukból gyors folyású patakok folynak. Az 1851-ben napvilágot látott könyvében Fényes Elek azt írta, hogy Mánfának van egy Kőlik nevű barlangja, amelynek nem ismert a hossza. Az 1894-ben megjelent, Pécs és környéke című könyv szerint a Mély-völgyön keresztül lehet Mánfára jutni és útközben, a mészégető kemencék közelében, egy balra lévő völgynyílásban található a barlang, amely még nem lett részletesen kutatva és a szép bejáratán kívül addig semmi jelentősége nem volt. A barlangtól az első mély-völgyi forrás 2,9 kilométerre, a mánfai híd három kilométerre van.

A Mecsek Egyesület 1904. évi évkönyvében Myskowszky Emil az eróziós eredetű barlangok közé sorolta. Azt írta, hogy a Mánfa délnyugati részén lévő Mély-völgyben, a Mély-völgy és a Zsidó-völgy torkolatánál van a mánfai barlang nagy, hét–nyolc méter magas és öt–hat méter széles bejárata. Tettyétől a Mecsek Egyesület turistajelzésén haladva két órás gyaloglással érhető el. A vörös keretben lévő fehér színű jelzés Tettyétől a barlangig tart. A bejárat jobb oldalán, körülbelül két méterre a talpszint felett indul el a valóságban a bejárati járat, amely közvetlenül az elején nagyon szűkké válik, de kicsivel beljebb tág. A barlang érdekessége és különlegessége, hogy a kifolyó víz a bejáratot háromszor változtatta meg.

Először az előbb leírt, a bejárat jobb oldalához kapcsolódó nyíláson át folyt ki a víz. Később, másodszor a bejárótól beljebb, körülbelül 20–25 méterre, egy hasadékon keresztül távozott el a víz, de a bejárat bal alsó sarkában megint előbukkant. Harmadszor, a tanulmány írásának az idején még mélyebbre folyt a víz és a bejárat alatt folyt ki a Zsidó-völgy medréig. A bejárat száraz volt, de ha a bejárat bal részén lévő, a leomlott sziklatörmelékkel részben elzárt üreg fölé hajolt valaki, akkor nagyon jól hallotta a lent csorgó, barlangi patak hangját. A barlangi víz kristálytiszta, friss és nagy mennyiségben bukkan elő a barlangból. Myskowszky Emil mérései alapján, augusztus 12-én a víz hőmérséklete maximum–minimum hőmérővel mérve, 24 órán keresztül mérve 9,4–9,8 °C volt. A hőmérséklet-ingadozás egy nap alatt 0,4 °C volt. Sokáig keresett barlanglakó vakgőtéket, de nem talált.

A záporok idején függőcseppkövek sodródnak a külszínre, amelyek gyakran páratlanul szépek. A nagy bejáratból és a kisodort függőcseppkövekből megállapítható, hogy egy nagy kiterjedésű, nagyon cseppköves barlang van a mélyben. Szerinte Hölbling Miksa összekeverte a métert az öllel, mert a barlang csak 40 méterig járható, valamint Hölbling Miksa bejárása óta 61 év telt el, de a barlang járatairól nem lehet többet tudni, mint amit Hölbling Miksa leírt. Mészkőben keletkezett, hasadék mentén kimosott, eróziós barlang. Az Orfűi Vízfő-barlang bejárata sokkal kisebb, mint a Mánfai-kőlyuk bejárata és a Mánfai-kőlyuk sokkal érdekesebb, mint az Orfűi Vízfő-barlang. A barlangot érdemes tovább feltárni és remélték, hogy a feltárás rövid időn belül megtörténik. A tanulmányhoz mellékelve lett Zelesny Károlynak a barlang bejáratát ábrázoló fényképe. Az évkönyvnek egy másik fejezete szerint valószínűleg egy több kilométeres, csatornaszerű hálózatnak a része az Abaligeti-barlangnál ismeretlenebb barlang és alig 30–40 méter hosszú.

Myskowszky Emilnek köszönhető, hogy a Mecsek Egyesület barlangkutató osztályának az Ozanich György bányamérnök által vezetett, műszaki csapata Ozanich György tervei alapján elkezdte elérhetővé tenni és feltárni a barlangot. A barlang ekkor egy hat méter széles, 6,5 méter magas, 9,7 méter hosszú és északra néző üregből állt, amelyhez két szűk folyosó kapcsolódott. Majdnem a talpszinten nyíló, alsó járat első része négykézláb mászható volt 13,5 méterig, majd a negyed méter széles, 80 centiméter magas, szűkülő hasadék járhatatlanul szűk lett hét méterrel később. A körülbelül 3,5 méterrel magasabban nyíló, felső, 36 méter hosszú, kanyargó járatban egy elszűkülő hasadék és egy kis tó zárta el a további utat.

Az 1912. évi Turisták Lapja című folyóiratban az olvasható, hogy a környéken élők Kőlyuknak nevezik és még nem volt kutatva részletesen, pedig a szép bejárata miatt megérdemelné, hogy beljebb hatoljanak a barlangban. A publikációban megjelent Zelesny Károly fényképe a barlang bejáratáról. 1922-ben kezdte el kutatni a barlang élővilágát Bokor Elemér. 1923-ban Bokor Elemér a barlangból különböző ízeltlábúakat gyűjtött. 1924. májusban Dudich Endre Polycelis cornuta jelenlétét állapította meg a barlang közelében fakadó forrásokban. 1924. május 27-én Dudich Endre a barlang közelében Dionconotus neglectus F.-et hálózott, amelyet Horváth Géza határozott meg és Dudich Endre a barlangbejárat előtti kő alatt egy tavi denevér koponyát talált, amelyet Éhik Gyula határozott meg.

Az 1926-ban napvilágot látott, Pécs és a Mecsek részletes kalauza című könyv szerint a Kőlyukat mánfai barlangnak is nevezik és a nem átkutatott barlang a Melegmányi-völgytől körülbelül 15–20 percre található, valamint egy jó vizű forrás van mellette. A szép és magas bejárata a Zsidó-völgyre néz, amely itt nyílik, a barlangbejárattól nyugatra. 1926. november 1-jén Molnár István gyűjtött állatokat a barlangban. 1926. november 16-án Molnár István és Tóth Zsigmond gyűjtött állatokat a barlangban. 1927. január 20-án Molnár István gyűjtött állatokat a barlangban. Az állatokat Méhelÿ Lajosnak juttatta el Molnár István. Az 1927-ben kiadott Méhelÿ Lajos által írt kiadványban az olvasható, hogy a kiadványban leírt állatok a Mecsek két egymás közelében lévő barlangjából, a Kőlyukból lettek gyűjtve. A barlangok Pécstől északra, légvonalban 20 kilométerre, a Zsidó-völgy végső szakaszán találhatók. A barlangból egy Polycelis Tóthi nevű és egy Dendrocoelides pannonicus nevű, új Tricladida fajt, egy Niphargus Molnári nevű, új Amphipoda fajt és egy Protelsonia hungarica robusta nevű, új ászkarák alfajt írt le.