Gelléri András (Makó, 1901. március 23. – Budapest, 1968. január 11.Halálesete bejegyezve a Bp. XII. ker. állami halotti akv. 143/1968. folyószám alatt.) magyar újságíró, szerkesztő.

Életpályája Szülei: Gelléri (Glück) Mihály (1875–1946) és Schwarcz Matild voltak.Születése bejegyezve a makói állami születési akv. 271/1901. folyószám alatt. Apai nagyszülei Glück Mór és Iricz Terézia voltak. Középiskolai tanulmányait Szegeden végezte el. 1920-ban a szegedi Friss Újság, majd a Színházi Újság szerkesztője volt. 1922–1938 között az Incze Sándor lapszerkesztő által szerkesztett Színházi Élet munkatársa volt. 1940–1944 között az Egyed Zoltán-féle Film-Színház-Irodalom főmunkatársa volt. 1944-ben Mauthausenbe deportálták. Hazatérése után a Színház című lap munkatársa lett. 1950-ben az Irodalmi Újság tördelőszerkesztőjeként dolgozott. 1957–1968 között a Füles című rejtvényújság szerkesztője volt.

Sírja a Farkasréti temetőben található.Délmagyarország 1968. január 12-i száma

Magánélete 1936. augusztus 1-jén Budapesten házasságot kötött Faragó Jenő és Kunschner Ilona lányával, Faragó Ilonával.

Jegyzetek

Források

További információk Magyar Sajtó, 1968. 2. sz. Abody Béla: Gelléri András (Élet és Irodalom, 1968. 3. sz.)

Magyar Színművészeti Lexikon. Szerk. Erődi Jenő és Kürthy Emil összegyűjtött anyagának felhasználásával... Schöpflin Aladár. [Bp.], Országos Színészegyesület és Nyugdíjintézete, .

Kategória:Magyar újságírók Kategória:1901-ben született személyek Kategória:1968-ban elhunyt személyek Kategória:Makóiak Kategória:Zsidó származású magyarok Kategória:A mauthauseni koncentrációs tábor foglyai Kategória:A holokauszt magyar túlélői Kategória:A Farkasréti temetőben eltemetett személyek