A Höhlenstein-völgy vagy Landro-völgy (, ) egy délről észak felé lejtő alpesi völgy Észak-Olaszországban, a dél-tiroli Dolomitokban, Toblach község közigazgatási területén. A Pragsi-Dolomitok és Sexteni-Dolomitok csoportjait választja el egymástól. Folyója a Rienz, amely a völgy északi kijáratánál a Puster-völgyben folytatódik. A völgyet szegélyező hegyvidék mindkét oldala természet- és tájvédelmi terület, a Fanes-Sennes-Prags Natúrpark része. Az első világháborúban az osztrák–olasz frontvonal a völgyön keresztül húzódott (1915–17). A környező hegyekben (Monte Piana, Drei Zinnen-csoport) heves harcok folytak, melyek emlékét a Landro-erőd, a naßwandi katonatemető és több emlékkápolna őrzi. A völgyben halad az SS51 számú országos főútvonal, a történelmi „Strada di Alemagna”. Települések (délről észak felé haladva) Schluderbach (Carbonin), Höhlenstein (Landro) és Toblach (Dobbiaco).
Fekvése A Höhlenstein-völgy Dél-Tirolban, a Dolomitok két jelentős hegycsoportja között fekszik. Keleti oldalán a Sexteni-Dolomitok (Sextener Dolomiten / Dolomiti di Sesto), nyugati oldalán a Pragsi-Dolomitok Pragser Dolomiten / Dolomiti di Braies) csoportja határolja. A völgy mindkét oldala természetvédelmi terület, a keleti hegyvidék a Drei Zinnen Natúrpark, a nyugati hegyvidék a Fanes-Sennes-Prags Natúrpark része. A völgy történelmi nyelvi határt is képez. Tőle keletre a helyi lakosság alapvetően német, tőle nyugatra ladin anyanyelvű.
A völgy nagyjából egyenes vonalú, délről észak felé lejt. Schluderbach (Carbonin) község fölött, az 1450 m magas Im Gemärk-hágóban (Passo Cimabanche) indul, a 3216 m magas Monte Cristallo északi lejtőjéről. A Gemärk-hágó túlsó, délnyugati oldalán a Boite-völgy kezdődik, amely a Belluno megyei Ampezzói-völgybe, Cortina d’Ampezzo városába vezet.
A Gemärk-hágóról érkező út Schluderbachnál lép a Höhlenstein-völgybe (keletről itt csatlakozik be a misurinai út). A völgy bejáratát meredek sziklahegyek őrzik, baloldalt (nyugaton) a Strudelkopf (Monte Specie) és a Geierwand (a „keselyűk fala”), jobbról (keleten) a Monte Piana (2324 m). A kettős ormú plató kisebb, északkeleti csúcsa a Monte Piano (2305 méter). Utóbbi lábánál fekszik a kis Dürren-tó (Dürrensee / Lago di Landro). Itt lép be a völgybe keletről a Rienz patak, amely a Monte Piana mögött, a Drei Zinnen fennsíkján ered. A Rienz átfolyik a tavon, és a völgy (német) nevét adó kis dolomitkő-árkon (Höhlenstein), és északnak fordulva követi a völgyet.
A Dürren-tótól 1 km-re északra, a völgyet nyugatról szegélyező 2839 méteres Dürrenstein sziklagerinc alatt, szemben a Monte Piano északi vállával, a völgy keleti oldala lapos mezővé szélesedik. Itt a Monte Piano és a Schwabenalpenkopf hegyek közötti nyiladékon át kilátás nyílik a Drei Zinnen hármas csúcsára, ezért a turistatérképek e helyet gyakran „Dreizinnenblick” néven jelölik. Itt áll a Drei Zinnen szálloda (Hotel Baur Drei Zinnen / Tre Cime), amely eredetileg 1870-ben épült, 1915-ben a frontvonal közelsége miatt a csász. és kir. hadvezetőség felrobbantotta, később újjáépült. Több túraút indul innen a Drei Zinnen-menedékházhoz és a Monte Piana fennsíkra.
Ezután a völgy ismét összeszűkül a Dürrenstein és a Haunold (2943 m) hegyfalai közé. Az út keleti oldalán áll az első világháborús osztrák–magyar Landro-erőd. A környező lejtőkön (részben az erdő takarásában) további erődök, bunkerek és sziklába vágott védművek találhatók, egyrészük első világháborús osztrák, más részük az 1930-as évekből való olasz építésű. Tovább észak felé a bal (nyugati) oldalon található az első világháborús naßwandi katonatemető, a Toblachi-tó, majd a völgy északi kijáratánál Toblach (Dobbiaco) városa. A Rienz folyó itt nyugatnak kanyarodva a Puster-völgy (Val Pusteria) dél-tiroli szakaszán folyik tovább. A keleti lejtőn ered a Dráva folyó, amely a Puster-völgy ausztriai szakaszán Kelet-Tirol és Karintia felé folyik.
A völgyet minden oldalról a magas dolomitkő-csúcsok veszik körül:
Nyugati oldalon a Pragsi-Dolomitok: Sarlkofel (Monte Serla, 2378 m), Kasamutz (Monte Casamuzza, 2333 m), Dürrenstein (Picco di Vallandro, 2839 m), Strudelkopf (Monte Specie, 2308 m), Hohe Gaisl (Croda Rossa d’Ampezzo, 3146 m). Keleti oldalon a Sexteni-Dolomitok: Neunerkofel (Cima Nove, (2.618 m), Birkenkofel (Croda dei Baranci, 2.922 m), Naßwand (Croda Bagnata / Croda dell’Acqua, 2251 m), Cime Bulla (2.800 m), Rautkofel (Monte Rudo, 2607 m), Monte Piana (2301 m), Drei Zinnen (Tre Cime di Lavaredo, 3001 m), Cadini di Misurina (2839 m). Déli oldalon a Cristallo-hegység: Monte Cristallo (3221 m), Cristallino di Misurina 2775 m), Piz Popena (3152 m).
A völgy nevei A völgy és az itt fekvő kis falu német neve (Höhlenstein) valószínűleg az egyik kis nyugati oldalvölgyének nevéből (Höllental, Hölltal, Helltal) ered, ennek olasz neve Valchiara. Itt a Rienz patak mellett van a Höhlenstein nevű barlang, vagy üreges szikla. A völgy olasz nevét (Val di Landro) a völgy közepén fekvő Höhlenstein település olasz nevéről (Landro) kapta.
Történelme Középkor A viszonylag alacsonyan futó völgyben még a keresztes háborúk idején is csak szűk ösvény vezetett, fokozatosan szélesítettek ki málhás úttá. Az itáliai háborúk idején a császári csapatok vonultak át rajta a Peutelstein vár és Hayden (Cortina d’Ampezzo) meghódítására. A hegyi legelőkön folyó hagyományos pásztorkodás, legeltetés, szénégetés mellett a 12. században fémolvasztó kohók is épültek a völgyben, ahol főleg ólmot és cinket, kisebb mennyiségben ezüstöt és aranyat állítottak elő. Az ércbányák a nyugatra fekvő Hohe Gaisl oldalában feküdtek, az érceket a Knappenfuß-völgyön (Valle dei Canopi) és a Gemärk-hágón át hozták le.
Újkor A 17. században az utat 2,5 m széles szekérúttá szélesítették. A 18. század végéig az Habsburg Birodalom és a Velencei Köztársaság államhatára a völgytől néhány kilométerre délre húzódott. Ma is sok helyen találhatók egykori határkövek, melyekre rávésték mindkét állam címerét: a Habsburg kétfejű sast és a velencei szárnyas oroszlánt. 1815 után az egykori velencei terület Ausztriának alárendelt Lombard–Velencei Királysághoz került. 1829-ben a Habsburg Birodalom utászai megnyitották a kövezett „Németország-utat” (Strada Alemagna), amelynek megépítését Rainer főherceg, I. Ferenc osztrák császár öccse, a Lombard–Velencei Királyság alkirálya kezdeményezte. 1832. május 3-án az utat beillesztették a Birodalom hivatalos postaút-hálózatába. Postakocsi-váltóállomásokat építettek.
A 19. század végéig a völgy ritkán lakott terület volt, pásztorok, favágók, szénégetők éltek itt. Később a Misurina-tóhoz nyaralni járó arisztokraták „felfedezték” az addig szinte érintetlen Höhlenstein-völgyet is. 1870-ben a Rienz-völgy nyílásában megépült a Baur Drei Zinnen Nagyszálló, ahonnan szép kilátás nyílt a hármas hegycsúcsra. A 20. század elejére Höhlensteinben és környékén több főúri nyaraló épült, nyaralt itt többek között II. Lipót belga király és Erzsébet császárné is.
Az 1866-os porosz–osztrák–olasz háborút lezáró bécsi békeszerződés értelmében az Osztrák Császárság elvesztette Veneto és Friuli tartományokat. Az Olasz Királyság és az Osztrák–Magyar Monarchia közötti határvonal itteni szakasza Cortina d’Ampezzótól délre húzódott. A további olasz terjeszkedés megakadályozására a cs. és kir. hadvezetés az 1880-as évektől kezdve Lombardiától a Tofanákon át Sextenig összefüggő alpesi erődvonalat épített. Ez történt a Sexteni és a Pragsi-Dolomitokban is. 1884–1897 között a Höhlenstein-völgy középső szakaszán, Höhlenstein (Landro) községtől északra, megépültek a völgyet lezáró Sperre Höhlensteintal záróerőd-rendszer létesítményei, melyek a Dürren-tó és Toblach közötti völgyszakasz mindkét oldalán rejtve feküdtek. Jól védett, erős tüzérséggel szerelték fel őket. A Höhlenstein-erőd, olaszos nevén Landro-erőd főépülete közvetlenül az országút mellett áll, ma is látható. Ez volt az első, teljes egészében vasbetonból épült alpesi erődítmény. A völgy nyugati oldalát a Tofanáktól a Plätzwiese fennsíkig terjedő védőállások biztosították.
Az első világháború bélyegkép|jobbra|Térkép: a Höhlenstein-völgy erődjei (piros) és a katonatemető (X)
1915. május 23-án Olaszország hadba lépett az Osztrák–Magyar Monarchia ellen. Az olasz front tiroli szakasza a Karni-Alpokon és a Dolomitokon át húzódott, itt kialakult az alpesi háború. A cs. és kir. hadvezetés kiürítette a védhetetlennek ítélt Cortina d’Ampezzót, a védelmet a hegyi erődvonalakba vonta vissza. A Cortinába délről bevonuló olaszok a Cristallo-hegységet megkerülve, Misurina és Schluderbach felől hatoltak be a Höhlenstein-völgybe. Az itteni védelem gerincét a Sperre Höhlensteintal erődjei képezték. A kissé délebbre, a völgy szűkületében fekvő Höhlenstein (Landro) község házait, az 1870-ben felépült Grand Hotel Baur nagyszállóval együtt a cs. és kir. hadvezetés kiürítette és felrobbantotta, hogy a házak ne akadályozzák a vártüzérség szabad kilátását. Csak az út menti kápolnát hagytak állva, ez ma is látható. Az olasz támadók a záróerődök megkerülésére törekedtek, az arcvonalak fokozatosan felhúzódtak a völgyet körülvevő magas hegyoldalakra (Monte Cristallo, Monte Piana, itt két éven át véres harc folyt a stratégiai pontokért. Az osztrák–magyar védők kitartottak. 1917 végén, az isonzói fronton elért caporettói áttörés nyomán az olasz hadvezetés kivonta csapatait a Dolomitokból, hogy elkerülje a stratégiai bekerítést. Átmeneti nyugalom állt be, majd a központi hatalmak 1918-as összeomlása után az osztrákoknak kellett kivonulniuk. A vidék, Tirol déli felével együtt (a saint-germaini békeszerződés értelmében) a győztes Olasz Királyság fennhatósága alá jutott.
A két világháború között A két világháború között az Olasz Királyság új, korszerű erődöket épített a völgyben, a frissen megszerzett területek védelme érdekében. 1938–1942 között a Hitlerrel szemben bizalmatlan Musslini megépítette az egész Dolomitokat átszelő Dél-Tiroli Alpesi Védősáncot (Vallo Alpino in Alto Adige). Ennek részeként a Höhlenstein-völgyben is, Toblachnál és Höhlensteinnél új olasz záróerődök épültek (Sbarramento della Val di Landro). Ezek sohasem vettek részt katonai akcióban. A második világháború után az Olasz Köztársaság NATO-taggá vált. A Dél-Tiroli Védőfal létesítményeit a NATO vette igénybe, a semleges (de Dél-Tirol miatt sokáig kiszámíthatatlannak tartott) Ausztria államhatárának közelsége miatt. Az Európai Unió megalakulása és Ausztria csatlakozása után az erődök egy részét elhagyták, ezek turistalátványossága váltak, köztük a Landro-erőd is.
bélyegkép|jobbra|A Dolomit-vasút a Landro-erődnél (1920-as évek) Az egykori Dolomit-vasút 1915-ben, Olaszország hadba lépése után a Höhlenstein-völgyi frontszakasz ellátására a csász. és kir. hadvezetés katonai vasútvonalat épített Toblach és a Landro-erőd között. A Dolomit-vasút (Dolomitenbahn) vonalát az 1917-es caporettói áttörés után meghosszabbították a visszaszerzett Cortina d’Ampezzóig, ott összekötötték az olaszok által délről, Calalzo felől kiépített vonalszakasszal. Az 1918-as összeomlás után az egész Dolomitok Olaszország birtokába került, az 1920-as évektől a vonalat az olaszok civil vasútként működtették. A Cortinában rendezett 1956-os téli olimpia idején még üzemben volt, de 1962-ben leállították, a vonalat felszámolták.
A régi Dolomit-vasút felszedett sínjeinek nyomvonalát kerékpárúttá építették át (ciclabile delle Dolomiti). Télen sífutó pályaként szolgál.
A naßwandi katonatemető bélyegkép|jobbra|Első világháborús katonai kórház a Naßwand (Croda Bagnata) alatt