Vásáry István (Debrecen, 1887. január 29. – Debrecen, 1955. augusztus 25.) kisgazdapárti magyar politikus, pénzügyminiszter.

Szülővárosában végzett jogot, utána 1900-ban a város szolgálatába lépett. 1925-től Debrecen polgármester-helyettese, 1928-tól 1935-ig polgármestere. 1939-ben a Független Kisgazdapárt programjával képviselővé választották. A Debrecenben alakult Ideiglenes Kormányban 1944. december 21-től 1945. július 2-ig a pénzügyminiszteri tárcát töltötte be. 1945 után a Független Kisgazdapárt jobboldali szárnyának egyik vezetője volt. 1946. március 12-én az MKP vezette Baloldali Blokk nyomására kizárták a pártból. Később tagja lett Sulyok Dezső Szabadságpártjának. 1947-ben visszavonult a politikai élettől. 8 év múlva, 1955-ben hunyt el szülővárosában 68 évesen.

Unokája Vásáry István orientalista, turkológus, az MTA tagja. Rokonsági körébe tartozik Vásáry Tamás karmester, a Nemzet Művésze díj kitüntetettje, aki József nevű, három évvel fiatalabb fivérének a fiaként született, tehát az unokaöccse.

Jegyzetek

Források

Vásáry István politikai pályája; Csokonai, Debrecen, 1999 (Csokonai história könyvek) Életrajza a Magyar Országgyűlési Almanach 1939-1944-ben. Hungaricana, hozzáférés: 2024. március 5.

Kategória:1887-ben született személyek Kategória:1955-ben elhunyt személyek Kategória:Magyarország pénzügyminiszterei Kategória:Debrecen polgármesterei Kategória:A Debreceni köztemetőben eltemetett személyek