Szász Attila (Szolnok, 1972. október 23. –) Balázs Béla-díjas magyar televíziós- és filmrendező, forgatókönyvíró, producer, újságíró.

Életpályája Szülővárosában 1991-ben érettségizett a Verseghy Ferenc Gimnáziumban. 1992–1996 között a Színház- és Filmművészeti Főiskola hallgatója volt, ahol producerként diplomázott. Előbb filmkritikusként dolgozott, majd saját filmes céget alapított és filmforgalmazással kezdett el foglalkozni. Később a PR szakmában is kipróbálta magát, dolgozott többek között a Vodafone-nak és a McDonald’s-nak is. 2000-ben a VOX magazin főszerkesztője lett. 2001-ben készítette el első reklámfilmjét, majd felhagyott az újságírással. Első kisfilmjét 2004-ben készítette.

Felesége Salacz Dóra, akivel 2002-ben kötött házasságot. Két gyermekük van, Szász Albert és Szász Vilmos.

Rendezései Játékfilmek Apró mesék (2019) Félvilág (2015)

Tévéfilmek Örök tél (2018) A berni követ (2014)

Sorozatok

Hunyadi (2025)

Egyéb Most látszom, most nem látszom (2005)

Rövidfilmek Eger, 1552 (2022)https://magyar.film.hu/filmhu/hir/ket-dijat-nyert-amerikaban-szasz-attila-rovidfilmje-az-egri-csatarol.html

Producerként Áldott állapot (1998)

Díjai és elismerései Balázs Béla-díj (2017) Legjobb rendezés díja a montreali filmfesztiválon (2018, Örök tél) Az Örök tél című alkotása a legjobb európai tévéfilmnek járó díjat kapta a berlini Prix Europa fesztiválon.Magyar tévéfilm nyerte az Európa legjobbjának járó díjat (MTI/Hvg.hu, 2018-10-20) Arany Medál díj (2019) Chicagoi Nemzetközi Gyerekfilm Fesztivál, Legjobb rövid gyermekfilm kategória, 2. hely az Eger, 1552 rövidfilmmel (2022).

Portré

Kontúr – Szász Attila (2025)

Jegyzetek

További információk Facebook oldala

Források

Kategória:1972-ben született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:Magyar filmrendezők Kategória:Balázs Béla-díjasok Kategória:Szolnokiak Kategória:Magyar filmproducerek Kategória:Arany Medál díjasok