A zenei kriptogram a nyugati zenében olyan hangsorozatot jelent, mely extra szövegtartalomhoz kapcsolható. Leggyakrabban a zeneszerző, vagy más személy nevének betűit hangjegyekkel helyettesítő alakzat, azaz egy zeneszerzőnek vagy más személynek zenei névjegyét jelentheti, vagy esetleg egy szót reprezentáló zenei motívum. Talán a legismertebb zenei névjegymotívum a BACH-motívum, melyet J. S. Bach A fúga művészete XIV. utolsó, lezáratlan fúgájában szólaltat meg.
A zenei kriptogramok alapja a nyugati zene kottaírása, amely nemcsak grafikusan ábrázolja a hangokat, hanem a hangjegyek betűkkel való azonosítását is lehetővé teszi. A zenei hangoknak alapvetően többféle elnevezése is ismert. Az egyik az Arezzói Guidó által kialakított szolmizációs elnevezés (ut = do, re, mi, fá, sol, la, ti, azaz u, r, m, f, s, l, t, vagy másként d, r, m, f, s, l, t). A hangjegyek másik általánosan ismert elnevezése az abc betűit követő (A, B, C, D, E, F, G, H,) elnevezés. A hangjegyek meghatározásának ezek a módszerei lehetőséget adnak zenei motívumokon keresztül nevek vagy akár szavak kódolására. A kottaírásban használt módosító jelek (, , ) a zenei hangok elnevezését is módosítják, melyek a zenei kriptogramok eszköztárát tovább bővítették. Így többek között az E hang félhanggal leszállított neve Esz (E), ami egyúttal több nyelvben az S betű elnevezése is, ezt a szerzők számtalan zenei névjegyben fel is használták.
A kompozíciók művészi alkotások és természetesen nem titkosírások, csak ritka eset, hogy egy zenei motívum kódolt algoritmusa a szteganográfia tárgykörébe sorolható.
Története Középkor Attól kezdődően, hogy a kialakulóban levő nyugati kottaírás a hangjegyeket már a 10. századtól betűkhöz kapcsolta,Hiley, David 'Notation III, 1 (vi)' in Sadie, Stanley (ed.), The New Grove dictionary of music and musicians, Macmillan, 1980, (6th ed. of the Grove dictionary), vol.13, p. 348–349 lehetővé vált volna a folyamat megfordítása, azaz betűket is kódolhatott volna egy-egy hangjegy. Azonban a középkorban a zeneszerzők nem fedezték fel ezt a lehetőséget. Reneszánsz A reneszánszban született meg a kezdeti zenei kriptogramként felfogható módszer, a soggetto cavato, mely a szolmizációs nevekre épült. Az első, aki élt ezzel a módszerrel, azaz a szótag-szolmizációs név párosítás lehetőségével, Josquin des Prez volt. Josquin a ferrarai hercegnek ajánlott Missa Hercules dux Ferrariae című miséjében a dedikált latin nevét – Hercules Dux Ferrariae – használta fel. A Her-cu-les-Dux Fer-ra-ri-ae szöveg szótagjait szolmizációs nevekhez rendelte, ezzel határozva meg azok hangmagasságát, majd az így kapott témát a mű cantus firmusaként használta. Josquin des Prez szisztémája a név szótagjainak magánhangzói és a szolmizációs elnevezések magánhangzóinak azonosságán alapult. Így a ferrarai herceg nevéből, „Her-cu-les-Dux Fer-ra-ri-ae”, azaz „Her-cu-les-Dux Fer-ra-ri-ae” névből szolmizációs sor lett, a „re-ut-re-ut-re-fa-mi-re”, azaz „re-do-re-do-re-fa-mi-re” hangsorozat született, mai notációban D-C-D-C-D-F-E-D. Számos reneszánsz zeneszerző is élt a soggetto cavato módszerével, köztük Adrian Willaert és Costanzo Festa.
Barokk kor A zeneszerzők saját nevük kódolásának lehetőségével elsőként a barokk korban éltek. A leghíresebb példája ennek J. S. Bach A fúga művészete XIV. utolsó, befejezetlen fúgájában megszólaló BACH-motívum, melyet saját családnevének betűiből maga Bach formált. Bach a német nyelvterületeken – és nálunk is alkalmazott – notációs rendszerre építette saját zenei névjegyét, később a motívum a zenetörténetben számos műben is szerepelt. Nem sokkal később egyik fia, C. Ph. E. Bach is élt a lehetőséggel, ő már nem csak családnevét, hanem keresztneve kezdőbetűit is beleépítette saját névjegymotívumába, a C. F. E. BACH-motívumba. De más kortársaik is alkalmazták ezt a módszert.
19. század
A romantikus korban még több zeneszerző élt a betű-hangjegy párosítással. Robert Schumann majdhogynem megszállottan komponált műveibe névjegymotívumokat. Az 1834-ben született Karnevál (op. 9) szinte minden szakasza tartalmaz zenei kriptogramot. A darabban első szerelme, Ernestine von Fricken szülővárosa nevét, Asch, az A-Esz-C-H motívummal, valamint saját magát családnevének betűivel, Scha, azaz az Esz-C-H-A motívummal szólaltatja meg. Az utolsó szakaszban (Marche des "Davidsbündler" contre les Philistins) megszólaló B-E-S-E-D-H motívum a bibliai város, Bezeth fonetikusan megjelenített zenei megszólaltatása. Johannes Brahms is, Schumannhoz hasonlóan négy hangjeggyel jelölte nevét, B-A-H-S, azaz a B-A-H-Esz motívummal az a-moll orgona fúgájában, valamint más zenei kriptogram is hallható Brahms művekben, a német írónő, Gisela von Arnim nevét háromhangjegyes motívummal szólaltatja meg, azaz a Gis-E-La (Gisz-E-A) motívummal.Sams, Eric 'Cryptography, musical' in Sadie, Stanley (ed.), The New Grove dictionary of music and musicians, Macmillan, 1980, (6th ed. of the Grove dictionary), vol.5, p. 80
Az angol zeneszerzők körében a zenei kriptogramok kevésbé voltak népszerűek, kivétel volt viszont Edward Elgar, akit mind a rejtjelezés, mind a rejtvények rendkívül érdekelték. Egy korai Allegretto című, tanítványai, a Gedge nővérek számára komponált darabban nevüket a G-E-D-G-E motívummal szólaltatja meg.McVeagh, Diana M. (2007) Elgar the Music Maker. Woodbridge, Suffolk: Boydell Press. p. 3. . "The Allegretto on GEDGE (1885) is based, Schumann-like, on the musical letters of Elgar's pupils, the Gedge sisters." Másik jelentős műve, az 1898 és 1899 között keletkezett Enigma variációk számos kriptogramot tartalmaz.
20. század Haydn halálának 100. évfordulójára, 1909-ben a nemzetközi zenei szervezet, a S.I.M. (Société Internationale de Musique) lapjának szerkesztője, Jules Écorcheville kezdeményezésére hat francia zeneszerző komponált Haydn nevéből képzett motívumra darabokat. A zeneszerzők Maurice Ravel, Claude Debussy, Vincent d’Indy, Paul Dukas, Reynaldo Hahn és Charles-Marie Widor voltak. A Francia módszert alkalmazva Haydn nevéből a H-A-D-D-G motívum született. Mindez a zenei kriptogramokat tartalmazó művek franciaországi elterjedéséhez vezetett. Egy másik ünnepség során, 1922-ben Gabriel Fauré tiszteletére a szerző nevéből kialakított G-A-B-D-B-E-E-F-A-G-D-E motívumra épült művek születtek, a zeneszerzők Maurice Ravel, Florent Schmitt és Charles Koechlin voltak. 1929-ben egy további francia zeneszerző, Albert Roussel tiszteletére íródtak nevének névjegymotívumára komponált darabok, a szerzők többek között Francis Poulenc, Arthur Honegger és Darius Milhaud voltak, viszont eltérő rendszereket használtak. Honegger szisztémájában a H-t követő hangok félhanggal leszállított ill. felemelt változatai is szerepeltek, így a 20. századi enkriptálási módszerekbe már a kromatikát is beemelte.
A 20. században egy ritka eset egy vélt zenei kriptorgrammal volt kapcsolatos. Az I. világháború alatt az Egyesült Államokban kitört németellenes hangulat miatt Bostonban Karl Muckot, a Bostoni Szimfonikus Zenekar német származású vezető karmesterét letartóztatták, sőt a nyomozók J. S. Bach Máté-passiójának partitúrájába írt bejegyzéseit rejtjelezett szövegnek vélték.
Az orosz zeneszerzők közül Dmitrij Sosztakovics a német notációra épülve a D-Esz-C-H motívumot használta több jelentős művében saját zenei mottójaként, nevét németül írva – D.SCH – reprezentálta.
Az amerikai zeneszerző, Elliott Carter, Pierre Boulez nevéből kialakított motívumot használta fel a 2004-ben született Réflexions című művében.Justin Wintle (2009). The Concise Makers of Modern Culture, p.123. .
Rendszerek A reneszánsz kortól többféle módszer is keletkezett, melyeket idővel egymást átfedve is alkalmazták. A legtöbb zeneszerző nevét hangjegyekbe nem szedhette, így „zenei névjegykártyát” nem alkothatott. Más zeneszerzők nevének nem minden egyes betűje volt egy-egy hangjegyhez köthető, ezért különböző módszerekkel jelenítették meg nevüket zenei motívumokban. Egyik lehetőség szerint, a motívumból egyszerűen kihagyták a nem „muzikális” betűt, mint Robert Schumann, akinek nevében csak négy betű volt hangjegyhez kapcsolható (S-C-H-A). Egy további szisztéma, mely a francia módszer volt, egy táblázat segítségével vált alkalmazhatóvá. Szótag - szolmizációs név párosítás A reneszánszban kialakult módszer szerint szótagokat kapcsoltak szolmizációs nevekhez. A rendszer a szótagok magánhangzóinak és a szolmizációs nevek magánhangzóinak azonosságán alapul. A módszert a reneszánsz jelentős zenetudósa, Gioseffo Zarlino nevezte el, így soggetto cavato néven vált ismertté. Betű - hangjegy párosítás Az abc betűire épülő hangjegyelnevezést használták fel zenei névjegyeikben a német zeneszerzők. A módszerrel nem lehetett minden betűt egy adott hangjegyhez rendelni, de A-tól H-ig minden betű képviselve volt. A német nyelvterületeken – valamint nálunk is – az előjegyzés nélküli, (angolul B-natural) B elnevezése H-ra módosult, így a félhanggal leszállított H neve maradt a B. Ez jelenik meg az első legismertebb zenei névjegyben a B-A-C-H motívumban. Ezen kívül alkalmazták az abszolút szolmizációs neveket is, a francia és az olasz hangjegyelnevezést alapul véve (Do-Re-Mi-Fa-Sol-La-Si-Do), de már azoknak nem a magánhangzóit, hanem a kezdőbetűit, vagy a teljes szolmizációs nevet is felhasználva. Így lett a D (re) az R betűt jelölő hang, az A (la) az L betűt jelölő, vagy esetleg egy egész szótagot képviselő. A módosított hangjegyek elnevezése is bővítette a megszólaltatható betűket. A kezdetben az egy az egyben egymáshoz rendelhető betű-hang párosítás egyre többféle hozzárendelést biztosított. Francia módszer A zenei kriptogramok egy újabb módszere, az úgynevezett francia módszer, a 19. század vége felé jelent meg. A kvázi zenei sifrírozó rendszer szerint egy táblázat felső sorába helyezték el a diatonikus skála hét hangját képviselő betűket, és egyszerűen a skála hangjai alatti három sorba rendezték el az abc további betűit. Így a betűk A-tól G-ig – a diatonikus skála hangjai – a legfelső sorba kerültek, az első sor alatt pedig a következő három sorban a H-N, az O-U és a V-Z közötti betűk szerepeltek. A zenei motívumban pedig a skálán kívüli betűket az adott betű feletti legfelső sorban levő, a diatonikus skála megfelelő hangja helyettesítette. Mivel ebben a rendszerben egy zenei hang több betűt is reprezentálhat, így a motívumokba rejtett kriptogramok felismerése is nehezebbé vált. {| bgcolor="white" cellpadding="5" cellspacing="1" border="1" style="font-size: 100%; border: #cccccc solid 1px; border-collapse: collapse;" |- bgcolor="#F0E0A0" ! A ! B ! C ! D ! E ! F ! G |- | H | I | J | K | L | M | N |- | O | P | Q | R | S | T | U |- | V | W | X | Y | Z
Ezt a táblázatot alkalmazták a francia zeneszerzők Haydn halálának 100. évfordulója alkalmából a Haydn nevére komponált műveikben, az Y-t a D hanghoz, az N betűt a G hanghoz rendelték, viszont Haydn neve első betűjét nem a táblázat szerint választották, hanem meghagyták a "H" hangjegyet, ezáltal a túl sok hangismétlést elkerülték. Így keletkezett a H-A-D-D-G motívum.
A motívumok listája
Az alábbi lista az ismertebb zeneművekben megjelenő és a zeneszerző vagy a mű dedikáltja vagy akár más személy nevének betűiből kialakított zenei motívumokat tartalmazza. A, B , E, B , A (= A, B, E, B, A) a motívumot Aubrey Brain angol kürtös nevének betűiből Gordon Jacob angol zeneszerző komponálta a szerző Fúvós-zongora szextettjében, melyet Aubrey Brain emlékére írt.
A, B , H , F (= A, B, H, F) Alban Berg saját nevének, azaz Alban Berg valamint Hanna Fuchs-Robettin monogramját felhasználva (A. B. és H. F.) szólaltatja meg a motívumot a Lírikus szvitjében.Reel, James (2010). "Lyric Suite", AllMusic.com
A, B , E, G, G (= A, B, E, G, G) azaz Meta Abegg, egy kitalált női név, ami Robert Schumann ABEGG-variációk (op. 1) című művének elképzelt ihletője nevéből kialakított zenei motívum.Blom, Eric (1961). Some Great Composers, p.85.
A, D, A, A, F (= A, L, A, I, N)