Gecse Gusztáv (Budapest, 1932. augusztus 5. – Budapest, 2003. március 9.) filozófus, író, a vallástörténet kutatója és tanára. A korszak követelményeinek megfelelően marxista alapfogalmakat alkalmazott, az 1980-as évektől a fenomenológia módszereit vette igénybe.

Művei A szerzetesség története, Seneca, Budapest, 1995 A Bíró Zoltán vezette Hitel folyóirat 1991-ben jelentette meg Gecse Gusztáv A katolikus szerzetesség története című tanulmánysorozatát. A sorozat kibővített változata könyv formában is megjelent, A szerzetesség története címmel. A kötet hiánypótló feladatra, a szerzetesi intézményrendszer megismertetésére vállalkozik. Nyomon követi a szerzetesség történetét az első remeteségektől a nagy történelmi rendeken keresztül a modern szerzetesi családokig. Bepillanthatunk a férfi és női kolostorok titokzatos világába is. A könyv különös figyelmet fordít a Magyarországon megtelepedett rendek történelmi szerepére és mai helyzetére. Ennek keretében a magyarországi szerzetesrendek legfontosabb adatait, elérhetőségét is összegyűjtötte és a kötet végén közzétette. A kötet érdekessége, hogy a borítóterv és az illusztráció a szerző festőművész felesége, Horváth M. Ilona alkotása.

Bibliai történetek, Kossuth, Budapest, 1985, A Bibliai történetek (1981) úgy mutatja be a Bibliát, mint olyan emberi alkotást, amelyben legalább egy ezredév vágyai, törekvései, fájdalmai és elképzelései olvashatók, hol egyszerű, botladozó szavakkal, hol pedig költői szárnyalással. A könyv éppen így, emberi műként akarja bemutatni a Bibliát. A szerző nem azt kutatja, hogy a letűnt századok alatt vagy napjainkban ki mit tartott vagy tart erről az írásról, hanem elsősorban azt vizsgálja, hogy mit mond maga a Biblia.

Vallástörténeti kislexikon, Kossuth, Budapest, sok kiadást megért a mű A Vallástörténeti Kislexikon első kiadása 1971-ben jelent meg, de csakhamar (1973-ban) szükségessé vált a második kiadás megjelentetése, amely bővebb és részben átdolgozott formában került az olvasók kezébe. Az 1975-ben megjelent harmadik és az 1977-ben megjelent negyedik kiadás nem tartalmazott lényeges változást a második kiadáshoz képest. S noha a négy kiadás példányszáma meghaladta a 150 000-et, mégsem tudta kielégíteni a keresletet. Ezért került sor az ötödik kiadás elkészítésére.

A Kislexikon kifejezetten vallástörténeti címszavakat tartalmaz. A filozófiai vagy etikai problémáknak csak vallástörténeti-teológiai vetületével foglalkozik. Az ábécésorrendben következő szócikkeken belül a címszó újabb előfordulását külön jelölik, a dőlt betűs kifejezések a kötetben előforduló és kapcsolódó címszavakra utalnak. Az ötödik kiadás megjelenéséig eltelt több mint tíz esztendő. Ez alatt az idő alatt nemcsak az olvasók érdeklődése bővült és módosult, hanem a vallástörténet tudománya is előrehaladt, de fejlődött maga a vallás is. A kereszténység pl. (különösen pedig a katolikus egyház) többet változott, mint korábban száz esztendő alatt. Mindezekre figyelemmel az ötödik kiadás (1983) átfogó átdolgozásra és bővítésre szorult.

Vallástörténet, Kossuth, Budapest, 1980, Gecse Gusztáv talán legnagyobb összegző vállalkozása a Vallástörténet (1980) című nagyívű összefoglaló munkája. A műben a szerző összefoglalja a nagy világvallások keletkezésének történetét, legfontosabb tanításait és azok hatását a modern korig végig vezetve.

A hagyományos vallástörténeti szemléletmód szerint különbséget kell tenni az egyiptomi, a mezopotámiai, a perzsa, a görög, a római stb. vallás és a zsidó, illetve a keresztény vallás között. Az első csoportba ui. a nem kinyilatkoztatott vallások tartoznak, amelyek története éppen ezért profán vizsgálati módszert igényel, ezzel szemben a zsidó vallás története mint a kereszténységre előkészítő „szent történelem”, még inkább pedig a kereszténység története, az „egyháztörténet” teológiai stúdium, amely pusztán profán módszerekkel nem vizsgálható.

A modern vallástörténeti szemlélet már régen szakított ezzel a felfogással, és a zsidó és a keresztény vallás történetét is beágyazza a vallástörténet összfolyamatába. A különböző vonatkozó ókori és legújabb források alapján megkísérli a vallás meghatározására vonatkozó tanok áttekintését, ismertetve a különböző elméleteket annak eredetéről és főbb általános jellemzőiről.

Így komplex módon, (fenomenológiai módszert is felhasználva) leírva a vallási jelenségeket is, hiánytalanul vázolja fel a vallásfejlődés törvényszerűségeit a vallás megjelenésétől napjaink vallási irányzatáig. A mű mind a mai napig az egyetemek és főiskolák ajánlott irodalmába tartozik.

A különböző fejezetek végén – szervetlenül – sokszor megjelenik az ún. „vörös farok”, amely a leegyszerűsítő (vulgár)marxista értékelést/jellemzést tartalmazza, a kiadás azonban enélkül akkoriban nem volt lehetséges.

A marxista-leninista valláskritika fő kérdései, Budapest, 1978, , Szikra Lapnyomda. Valláskritika, Kossuth, Budapest, 1979 Történelem és kereszténység, Magvető, Budapest, 1977, Történelem és kereszténység címmel jelent meg (1977) az egyház és dogmatörténeti tanulmányokat tartalmazó kötet. Fő témakörei: A kereszténység történetéből. Szent könyvek, Dogmák és ünnepek, Teológia-filozófia, Kereszténység és korunk. Bevezetés a vallástörténetbe, Kossuth, Budapest, 1976 Ez egy ábragyűjtemény, a Bevezetés a vallástörténetbe című marxizmus-leninizmus esti egyetemi tankönyvet vette alapul. A szerző meggyőződése volt, hogy a vallás nehezen áttekinthető története szükségessé teszi, hogy a hallgatók munkáját – vonalas ábrákkal, s a "bibliai földek" vázlatos térképeivel – megkönnyítse. Úgy gondolta, hogy az ókori Közép-Kelet egyházi és világi hierarchiáját, az ünnepek rendszerét ezekkel az ábrákkal és táblázatokkal könnyebben megérthetővé teheti. "Kérdések a vallásról", Móra, Budapest, 1975, Az ifjúsági ismeretterjesztés keretében a vallást, keletkezésének okait, sok évezredes történetét, szent iratait, törvényeit és szabályait mutatja be a szerző. Az ókori istenségeket, a derűs-haragos olümposzaikat és a félelmetes Jahvét, Allahot, Buddhát, a prófétákat, szenteket és a Biblia alakjait igyekszik olvasóihoz közelebb hozni a közérthető nyelvezetű kiadvány. Szöveggyűjtemény az ateizmus történetének tanulmányozásához, Kossuth, Budapest, 1970 Van-e túlvilág?, Kossuth, Budapest, 1963 A könyvben végigkísérhetjük a "túlvilág-legendát" az ősembertől kezdve a világűr meghódításáig. Közben sok olyan érdekes kérdést érint a szerző, mint: Az ókori vallások túlvilágról alkotott elképzeléseit; Az ember "lelke"; Mi történetik a halál után? A pokol leírása; Hol van a mennyország? A túlvilághit jövője stb. Népszerűen, olvasmányosan megírt könyv Szentek, legendák, ereklyék, Gondolat, Budapest, 1963 Témakörei: Az istenhit kialakulása és előzményei, Az ókori rabszolgatartó társadalmak vallásai, Legendák a szentekről, Ereklyék, szent helyek, ördögök, A születéstől a halálig Társszerzőként, társszerkesztőként A katolikus tanítás mai útjai, MTA Filozófiai Intézet, 1989, Izrael, Panoráma, Budapest, 1988, Bibl.-magy., történelmi fejezet Bibliai kislexikon, Kossuth, Budapest, 1984, A „Bibliai kislexikon” (1978) megírásánál (társszerző: Horváth Henrik) a cél az volt, hogy a „Vallástörténeti Kislexikon”-hoz hasonlóan úgy mutassa be a Bibliát, mint emberi, irodalmi alkotást – lehetőség szerint választ adva a legtöbb kérdésre, amely a Bibliával kapcsolatban felvetődhet. A Kislexikon, a Biblia keletkezési problémáira, a benne szereplő személyekre, történetekre úgy vet fényt, hogy a legújabb kutatási eredményeket is felhasználja, és esetenként a megfelelő társadalmi és vallástörténeti előzményeket is figyelembe veszi. Etikai kislexikon, Kossuth, Budapest, 1984, A marxista valláskritika és egyházpolitika, Kossuth, Budapest, 1984 Marxizmus-kereszténység-protestantizmus, Valláselméleti szimpozion/Protestáns-marxista dialógus '82 Kossuth, Budapest, 1982 Valláskritika – Ábragyűjtemény, Kossuth, Budapest, 1979 Szocializmus és vallás – Világosság melléklet az 1977. januári számhoz/A Magyar Tudományos Akadémia Pécsi Bizottságának rendezésében 1976. október 25-27-én tartott tudományos konferencia előadásaiból. 1977, Világosság. Világnézeti és etikai kérdések, Kossuth, Budapest, 1974, Valláskritikai szöveggyűjtemény I-II. rész, Kossuth, Budapest, 1971 Valláskritika I. Kossuth, Budapest, 1971- Szakosító tanfolyam II. évfolyam I. félév/Jegyzet – A Magyar Szocialista Munkáspárt Marxizmus-Leninizmus esti egyetemek szakosító tanfolyam hallgatói részére. A marxista-leninista filozófia alapjai II. Szemelvénygyűjtemény a történelmi materializmus témaköréből. Tankönyvkiadó Vállalat, Budapest 1970 Bevezetés a valláskritikába, Budapest, Kossuth, 1969-1970. jegyzet a Magyar Szocialista Munkáspárt Marxizmus-Leninizmus Esti Egyetemek szakosító tanfolyam hallgatói részére. Bevezetés a vallástörténetbe, Budapest, Kossuth, 1970. jegyzet A Magyar Szocialista Munkáspárt Marxizmus-leninizmus Esti Egyetemek szakosító tanfolyam hallgatói részére/1. évfolyam 1. félév

Szerkesztőként Bevezetés a marxista valláselméletbe I-II., Kossuth, Budapest, 1987-88. (Magyar Szocialista Munkáspárt Marxizmus-Leninizmus Esti Egyetem Szakosított Tagozat Továbbképző Tanfolyam sorozat) Bevezetés a marxista valláselméletbe szöveggyűjtemény., Kossuth, Budapest, 1988. (Magyar Szocialista Munkáspárt Marxizmus-Leninizmus Esti Egyetem Szakosított Tagozat Továbbképző Tanfolyam sorozat)

Tanulmányok Több mint száz tanulmánya jelent meg, főként a Világosság című folyóiratban.

Kéziratos művei Ezek jegyzetekkel és irodalomjegyzékkel ellátva kiadásra várnak: A középkor keresztény filozófiája, Aquinói (Szent) Tamás

Fordításai Aquinói Szent Tamás: Collationes de decem praeceptis (Előadások a Tízparancsolatról) Aquinói Szent Tamás: Előadások a Hiszekegyről, a Miatyánkról és a Tízparancsolatról

Kritika