A Három óriásplakát Ebbing határában (eredeti cím: Three Billboards Outside Ebbing, Missouri) 2017-ben bemutatott brit–amerikai filmdráma, melyet Martin McDonagh írt és rendezett. A főbb szerepekben Frances McDormand, Woody Harrelson és Sam Rockwell látható.

Világpremierje a Velencei Nemzetközi Filmfesztiválon volt, ahol jelölték a fesztivál nagydíjára, az Arany Oroszlánra. Öt BAFTA-díjat és négy Golden Globe-díjat nyert el, köztük a legjobb film, forgatókönyv, női főszereplő és a legjobb férfi mellékszereplő kategóriában. A 90. Oscar-gálán hét Oscar-díjra jelölték, ebből Frances McDormand a legjobb női főszereplő díjat, Sam Rockwell pedig a legjobb férfi mellékszereplő díjat kapta meg.90. Oscar-gála közvetítése

Cselekmény Az Ebbing nevű fiktív missouri kisvárosban hét hónapja megerőszakolták és meggyilkolták Mildred Hayes kamaszlányát, Angelát. Mivel a nyomozásnak nem sikerült semmilyen eredményt felmutatnia, az anya úgy dönt, hogy reagál a városi rendőrség tehetetlenségére. A feladatának ellátására képtelen helyi hatóság vezetőjével szembeni csalódása miatt a kisvárost elkerülő út mentén – ugyanazon a helyen, ahol a lányának a holttestét elégették az elkövetők – három hirdetőtáblát bérel, havonta 5000 dollárért. A három óriásplakáton hárommondatnyi provokatív üzenetet helyez el az ebbingi rendőrfőnöknek, Bill Willoughby seriffnek címezve:

A hirdetményeket a migránsgyűlölő, rasszista és iszákos Jason Dixon közrendőr fedezi fel, amikor éjszaka éppen kiragasztják a munkások. Mivel az üzenetek nem mindenkinek tetszenek a városban, Mildred a helyiek és a rendőrség céltáblájává válik. A növekvő gyűlölködés és az eldurvuló rendőri intézkedések miatt a városban egymás ellen fordulnak az emberek. A lányát gyászoló elkeseredett anya alkalmazottját letartóztatják, hogy ne tudja üzemeltetni az ajándékboltját, Dixon közrendőr pedig megfenyegeti a hirdetőtáblákat üzemeltető cég tulajdonosát.

balra|bélyegkép|Woody Harrelson Willoughby seriff szerepében a film forgatásakor 2016-ban Mildredet meglátogatja volt férje, Charlie, aki számonkéri rajta a plakátok kihelyezését, mert szerinte azok nem hozzák vissza a lányukat. Angela haláláért is Mildredet hibáztatja, aki állandón veszekedett vele. A nő azonban nem hátrál meg és nem szedeti le a plakátokat, amelyek tartalmáról a helyi televízió is hírt ad. A riportot követően a seriff meglátogatja Mildredet, és elbeszélget vele. Elmondja, hogy ő mindent megtett a nyomozás sikere érdekében, és nem tartja jogosnak a kritikát. Elmondja azt is, hogy rákbeteg. Mildreddel a helyi pap is elbeszélget, aki arra figyelmezteti, hogy a városiaknak nem tetszenek a plakátok.

Egy fogászati kezelés során Mildred megsebesíti a fogorvosát, aki egy ép fogát akarja kihúzni, emiatt Mildredet beviszik kihallgatásra a seriff hivatalába. A kihallgatást a rendőrfőnök vezeti, aki váratlanul rosszul lesz és vért hány. A rákbeteg seriff feleségével és két kislányával idillikus napsütéses hétvégét tölt el egy vízparton, majd hazatérve az istállóban egy fekete zsákot húz a fejére és pisztollyal végez magával, mert nem akarja, hogy családja lássa a testi leépülését. Több embernek búcsúlevelet hagy, köztük Mildrednek is, akinek a plakátok bérleti díját titokban újabb egy hónapra kifizette.

Az anyjával élő Jason Dixon közrendőr ezután rátámad a hirdetőiroda ártatlan tulajdonosára, akit csúnyán összever, majd az iroda emeleti ablakából az utcára hajít. A Dixon által elkövetett rendőri erőszak miatt Abercrombie, az új színes bőrű rendőrfőnök kirúgja őt a rendőrségtől. Aznap este egy ismeretlen felgyújtja az óriásplakátokat. Mildred éppen arrafelé autózik a fiával, de poroltóikkal nem tudják eloltani a hatalmas lángokat.

Mildred kicsiny szuvenírboltjába egy idegen férfi érkezik, aki Angela erőszakos haláláról beszél, és közben súlyosan megfenyegeti a nőt, de amikor a seriff özvegye belép az üzletbe, elmenekül. Mrs. Willoughby a rendőrfőnök búcsúlevelét hozta Mildrednek. Az üzenetben a seriff megírja, hogy az ő halálában nem terheli felelősség, és reméli, hogy a bűnöst valahol egyszer el fogják kapni.

Éjszaka a kihalt rendőrségi irodában a kirúgott Dixon a búcsúlevelet olvassa, amiben Willoughby seriff arról ír, hogy a gyűlölet nem old meg semmit. Mivel Dixon közben fülhallgatóval zenét hallgat, nem hallja meg Mildred telefonhívását, aki így akar megbizonyosodni róla, hogy nincs bent senki, ezután Molotov-koktélokat dob a rendőrség épületére. Amikor Dixon az égő épületből kimenekül, égési sérüléseket szenved, és a kórházban egy kórterembe kerül az óriásplakátokat kihelyező hirdetőiroda általa összevert tulajdonosával.

Mildred ismerőse és titkos hódolója, James tanúja volt a gyújtogatásnak, de az új rendőrfőnöknek azt állítja, hogy Mildreddel együtt a lakásán voltak, és nem látták az elkövetőt. A törpe növésű James az alibiért cserébe egy éttermi vacsorát kér az asszonytól. A vendéglőben összetalálkoznak Charlie-val és 19 éves barátnőjével, Penelope-pal, ekkor Charlie négyszemközt elismeri Mildrednek, hogy ő gyújtotta fel a hirdetőtáblákat.

Dixont kiengedik a kórházból, majd egy bárban véletlenül kihallgatja, hogy egy férfi egy lány megerőszakolásával dicsekszik a társának. Dixon, miután megfigyelte, hogy az illető autója idahói rendszámú, verekedést provokál, és közben durván belekarmol az erőszakolásról beszélő ember arcába, amire a két férfi a megégett Dixont jól összeveri. A volt rendőr ezután otthon a körmei alatt maradt vérnyomokat egy üvegcsébe teszi és elküldi DNS-vizsgálatra. Abban reménykedik, hogy Angela gyilkosával találkozott, de a seriff elmondja neki, hogy a DNS-minta negatív, és az illető akkor nem is tartózkodott az országban (feltehetően egy hivatásos katonáról van szó).

Mildred és az immár segíteni akaró Dixon az asszony házában megbeszélik a kialakult helyzetet, és arra jutnak, hogy a megerőszakolásról beszélő idegen férfi mindenképpen bűnös az általa elkövetett bűntett miatt, tehát megérdemli, hogy megöljék. Dixon megszerzi a férfi címét a rendszám alapján, és egy puskát a csomagtartóba rakva elindulnak Idaho felé. Útközben Mildred bevallja, hogy ő gyújtotta fel a rendőrség épületét, de Dixont ez nem lepi meg.

Vannak fenntartásaik azzal kapcsolatban, hogy mit fognak csinálni a férfival, ha megérkeznek. Végül Mildred, aki a volánnál ül, azt mondja: „útközben még eldönthetjük”, és utaznak tovább.

bélyegkép|140px|Frances McDormand bélyegkép|140px|Woody Harrelson bélyegkép|140px|Sam Rockwell

Szereplők SzerepSzínészMagyar hang Mildred Hayes Frances McDormand Kiss Mari Bill Willoughby seriff Woody Harrelson Stohl András Jason Dixon közrendőr Sam Rockwell Rajkai Zoltán Anne Willoughby Abbie Cornish Bogdányi Titanilla Robbie Hayes Lucas Hedges Baráth István Cedric Connolly Željko Ivanek Fazekas István Vörös Welby Caleb Landry Jones Czető Roland Abercrombie seriff Clarke Peters Papp János Penelope Samara Weaving Kis-Kovács Luca Charlie Hayes John Hawkes Végh Péter James Peter Dinklage Láng Balázs Pamela Kerry Condon Csuha Bori Jerome Darrell Britt-Gibson Szabó Máté Angela Hayes Kathryn Newton Csifó Dorina Denise Amanda Warren Laurinyecz Réka Latino Alejandro Barrios Gacsal Ádám Polly Riya May Atwood Pál Zsófia Jane Solah Atwood Borsi Boglárka Gabriella Forrester Malaya Rivera Drew Mohácsi Nóra Mama Sandy Martin Horváth Zsuzsa Geoffrey Jerry Winsett Bácskai János

A film készítése McDonagh már korábban is a fekete humor stílusában rendezte Erőszakik és A hét pszichopata és a si-cu című filmjeit. Az új ötlet évekkel korábban fogalmazódott meg benne. A buszon ülve három hatalmas plakát ötlött a szeme elé az út mentén. A plakátokon egy frusztrált, elégedetlen polgár hallatta hangját: "Miért nem oldotta meg az ügyet a rendőrség?". McDonagh már nem emlékezett pontosan, merre utazhatott aznap, de inspirálódva a személy bátorságától kitalálta, hogy egy édesanya rejtőzhet a háttérben, akinek megerőszakolták és megölték a lányát.

McDonagh a forgatókönyvet már úgy írta meg, hogy Sam Rockwellnek és Frances McDormandnak szánta a két kulcsszerepet.Rolling Stone McDormand azonban nem fogadta el az ajánlatot, mert már elmúlt 60 éves és idősnek érezte magát ahhoz, hogy tinédzser lánya legyen egy filmben. Javasolta, inkább írják át a forgatókönyvet egy nagymamával a főszerepben, de McDonagh nem tágított. Végül McDormand férje, a szintén rendező Joel Coen győzte meg a feleségét, tekintve, hogy ez a lázadó édesanya szerep nem mindennapi.

Fogadtatás Kritikai visszhang A Rotten Tomatoeson 304 értékelés alapján 92%-os minősítést kapott. A kritikusok elégedettek voltak a filmmel különös hangvétele ellenére: Dühtől forrongó film, amely egybefogja a valószínűtlen humort, az őszinte gyengédséget és az elképzelhetetlen erőszakot. – írta Alexandra McAaron.

A metacritic 88 pontot adott ötven értékelés alapján a filmnek. A film nem a helyes megoldást mutatja a magát nagyra tartó rendőrség, a férfias erőszak és a kiváltságok ellen, de egyértelműen eljátszik a gondolattal. – írta a Variety. – Ez egy érzelmi puzzle, amit egy költő rak ki trükkösen forgatva a darabokat.

McDonagh szeret az erőszak témáján csellengni, megnevettetni az elmondhatatlanon. – írta a New York Times, valamint dicsérte McDormand természetes stílusát a fájdalom és a düh kifejezésére.

Fontosabb díjak és jelölések Díj Kategória EredményBAFTA-díj Legjobb film Az év legjobb brit filmje Legjobb eredeti forgatókönyv Legjobb női főszereplő (Frances McDormand) Legjobb férfi mellékszereplő (Sam Rockwell) Legjobb férfi mellékszereplő (Woody Harrelson) Legjobb operatőr Legjobb vágás David Lean-díj a legjobb rendezőnek Golden Globe-díj Legjobb filmdráma Legjobb forgatókönyv Legjobb rendező Legjobb eredeti filmzene Legjobb női főszereplő (Frances McDormand) Legjobb férfi mellékszereplő (Sam Rockwell) Oscar-díj Legjobb film Legjobb női főszereplő (Frances McDormand) Legjobb férfi mellékszereplő (Sam Rockwell) Legjobb férfi mellékszereplő (Woody Harrelson) Legjobb eredeti filmzene Legjobb eredeti forgatókönyv Legjobb vágás Screen Actors Guild-díj Legjobb női főszereplő (Frances McDormand) Legjobb szereplőgárda (mozifilm) Legjobb férfi mellékszereplő (Sam Rockwell) Legjobb férfi mellékszereplő (Woody Harrelson)

Jegyzetek

További információk

EXCLUSIVE: Real-life story of the father who inspired the Oscar-nominated film Three Billboards with his messages to the 'corrupt' police who 'botched' the case of his raped and strangled daughter (and it's not in Missouri), dailymail.co.uk

Kategória:2017 filmjei Kategória:Amerikai filmdrámák Kategória:Brit filmdrámák Kategória:20th Century Fox-filmek Kategória:Gyászról szóló filmek