Steier Lajos (Liptószentmiklós, 1885. március 2. – Bécs, 1937. december 31.)Steier Lajos meghalt (1938. január 4.) Pesti Hírlap, 60. évfolyam, 2. szám író, történész.

Élete Szülei Steier Izidor tanító, nyomdász és Lőw Dorottya (1858–1933) voltak. Középiskolai tanulmányait Iglón végezte.

Mérnöknek, majd jogásznak készült. Néhány évig a budapesti műegyetem hallgatója, majd a budapesti egyetemen doktorált. Újságíró lett, emellett történelmi tanulmányokat folytatott. Főként a szlovák-magyar viszonnyal, s a Magyar Történelmi Társulat megbízásából az 1848–1849-es évek addig kiadatlan bécsi levéltári anyagának feltárásával foglalkozott. A csehszlovák államfordulat után a cseh historiográfia fő csapásirányával állt szemben.

A Felvidéki Tudományos Társaság elnöke volt. 1937 őszén kormányfőtanácsosi címet kapott.

Egy bécsi szanatóriumban hunyt el, majd kívánságának megfelelően Budapesten temették el. A Pesti Izraelita Hitközség díszsírhelyet adományozott a temetéshez.Eltemették Steier Lajost (1938. január 5.) Budapesti Hírlap, 58. évfolyam, 3. szám

Magánélete Házastársa Lőw Erzsébet volt, Lőw Zsigmond és Rittel Chane Feige lánya, akit 1920. február 23-án Budapesten vett nőül.

Művei jobbra|bélyegkép|220px|Görgey és Kossuth A tót kérdés. A tót nemzetiségi mozgalom fejlődésének története. Liptószentmiklós. 1912. Csehek és tótok. Budapest, 1919. There is no Czech culture in Upper Hungary. 1920. Online Beniczky Lajos bányavidéki kormánybiztos…visszaemlékezései és jelentései az 1848/49-iki szabadságharcról... Budapest, 1924. Görgey és Kossuth. Budapest, 1924. Görgey és Kossuth : ismeretlen adalékok az 1848-49-iki szabadságharc történetéhez. 1925 Az 1849-iki trónfosztás előzményei és következményei : ismeretlen adalékok az 1848-49-ki szabadságharc történetéhez. 1925 Az 1849-iki trónfosztás. Budapest, 1929. Ungarns Vergewaltigung. 1929. Felsőmagyarország és a revízió. Budapest, 1933. Czambel emlékkönyv. Pécs, 1937. Czambel eszméi. Budapest, 1937. A tót nemzetiségi kérdés 1848-49-ben. Budapest, 1937. Haynau és Paskievics I–II. Budapest, é. n.

Jegyzetek

Források

MTDA

Kategória:Magyar történészek Kategória:1885-ben született személyek Kategória:1937-ben elhunyt személyek

Kategória:Liptószentmiklósiak Kategória:Bécsiek