Szent Péter apostol székfoglalásának ünnepét február 22-én tartja a római katolikus egyház, amikor arra emlékezik, hogy Krisztus Péter apostolt az egész keresztény egyház fejévé emelte. Ő volt az egyház első vezetője, így Róma későbbi püspökei, a pápák, az ő utódai. Az ünnep a Péter apostolra alapozott egyház egységét fejezi ki.
Eredete A római katolikus hagyomány szerint Péter apostol 42-ben Rómában megalapította a Római egyházmegyét, majd csaknem egy évtizeden át Antióchia püspöke is volt. Ennek emléke ez az ünnep.
Története 354-ben, a Depositio Martyrum említi először ezt az ünnepet Natale Petri de cathedra néven, mint Péter tanító székének ünnepét, az apostolra alapított Egyház egységének kifejezését. Az ünnep napját február 22-re, egy őspogány népünnep, a Caristia napjára tették, hogy az ősök tisztelete helyett az ókeresztények kultuszát mozdítsák elő.
A VIII. század vége felé az ünnepben Szent Péter antiochiai püspökségének emlékét emelték ki.
Szent Péter római székfoglalását január 18-án külön ünnepelték az 1960-ig, amikor XXIII. János pápa a két ünnepet összevonta február 22-re.
Jelentése, jelentősége A második vatikáni zsinat Lumen gentium kezdetű dogmatikus konstitúciója kifejti, hogy "... amint az Úr rendelkezése alapján Szent Péter és a többi apostol egyetlen apostoli kollégiumot alkot, úgy kapcsolódnak egymáshoz a római püspök, Szent Péter utóda, meg a püspökök, az apostolok utódai." Ebből következik, hogy Róma püspöke, aki Péter katedráján ül, folytatja az egyházban a péteri dimenziót, vagyis Péter apostol általa teljesíti krisztusi megbízatását.
Néphagyományok, népszokások A germán népeknél tavaszkezdő nap. Mivel sok évben a farsang végére esik, vendégeskedéssel, zajkeltéssel, télkiűző szertatással vagy szalmabáb elégetésével ünneplik meg.
Magyarországon egy félreértés következtében szerencsétlen napnak számít. Csefkó Gyula nyelvész a Népünk és nyelvünk című folyóiratban 1934-ben publikált cikkében kifejti, hogy az ünnep hivatalos egyházi elnevezését a középkorban valószínűleg így fordították magyarra: Szent Pétörnek ű székössége, és ebből olvasta ki a népnyelv az üszögös Szent Péter alakot. (Az 1506-os Winkler-kódexben Vzöghes zent petör Apastal néven szerepel.) Mivel az üszög vagy üszök veszélyes sebfertőzést, a gabonát tönkretevő gombafertőzést és a gyümölcsfákon a kései fagy okozta sérülést jelent, a néphit negatív tulajdonságokkal ruházta fel ezt a napot. Bálint Sándor néprajzkutató Ünnepi kalendárium című írása szerint ezen a napon a szegedi asszonyok „nem nyúlnak lisztbe, mert majd üszögös lesz a búza. Libát, tyúkot nem jó ültetni, mert üszögös lesz a tojás, vagyis megfeketedik és nem kél ki.”
Jegyzetek
Források http://lexikon.katolikus.hu/P/Péter%20katedrája.html https://web.archive.org/web/20180321210254/http://www.katolikus.hu/szentek2/SZENTEK/00000234.HTM http://www.ktp.hu/kalendar/szent-peter-apostol-szekfoglalasa-antiochiaban-unnep-februar-22 http://www.katolikus-honlap.hu/0801/peter.htm https://web.archive.org/web/20160614110658/http://www.hitvallas.hu/regi/hitv0402/hitv040205.htm https://web.archive.org/web/20180315114752/https://24.hu/elet-stilus/2017/02/22/magyar-ember-logikajat-szent-peter-sem-zavarhatja-ossze/ https://mek.oszk.hu/04600/04656/html/unnepiki0045/unnepiki0045.html http://lexikon.katolikus.hu/%C3%9C/%C3%9Csz%C3%B6g%C3%B6s%20Szent%20P%C3%A9ter.html https://web.archive.org/web/20161116190841/http://www.nyest.hu/hirek/uszogos-szent-peter
Kategória:Ünnepek februárban Kategória:Katolikus ünnepek Kategória:Római egyházmegye