Colin Higgins (Nouméa, 1941. július 28. – Hollywood, 1988. augusztus 5.) ausztrál–amerikai forgatókönyvíró, színész, rendező, producer.
Leginkább az 1971-es Harold és Maude című film forgatókönyvéről, valamint az Óvakodj a törpétől (1978) és a Kilenctől ötig (1980) című filmek rendezőjeként ismert.
Élete és pályafutása Fiatalkora és családja Nouméában (Új-Kaledónia, Franciaország) született, hatgyermekes családban. Édesanyja, Joy Kelly ausztrál, édesapja, John Edward Higgins amerikai származású,. Bátyja John Higgins ausztrál színész.
Apja bevonult a hadseregbe a Pearl Harbor elleni támadást követően, anyja pedig visszatért Sydney-be Colinnal és egyik bátyjával. Eltekintve egy rövid, 1945-ös San Franciscó-i tartózkodásától, Higgins 1957-ig Sydney-ben élt. A Hunters Hill külvárosban a Szent Ignác Főiskolán, Riverview-ban tanult.
Redwood Citybe való költözése után a Stanford Egyetemre járt egy évig, de aztán elvesztette ösztöndíját, s ehelyett a színház „megszállottja” lett.David Stratton, 'Colin Higgins', Cinema Papers, December 1982 p 533 New Yorkba költözött, és az Actors Studióban ténfergett, de nem talált munkát, így az ABC televíziós stúdiókhoz került. Akkor még reményét is elvesztette, hogy színész lehessen, amikor besorozták az amerikai hadseregbe. Németországban, a Stars and Stripes katonaújságnak kellett cikkeket írnia.
1965-ben leszerelt, és hat hónapig Európában, főleg Párizsban élt, majd visszatért a Stanfordra a kreatív írás művészete tárgy bakkalaureátusi fokozatát megszerzendő. Később azt mondta: „miután egy darabig utazgattam, s dolgoztam, arra törekedtem, hogy megtanuljak tanulni. Megtanultam, hogyan kell valamit megcsinálni, nem azért, hogy csak valahol máshol aludjak”.
Míg a főiskolára járt, kis színházi produkciókban játszott, pl. másfél évig az Egyszer, esténként című szexvígjátékban. Írt egy darabot Oncearound a Quad címmel, amelyet elő is adtak, miután a Stanfordot elhagyta.
Hollywoodban Miután Stanfordban végzett, matrózként munkába állt „mert látni akartam a Keletet. Nem tartott sokáig, hogy rájöjjek, hogy a napot Joseph Conrad és Eugene O’Neill birtokolták. Nem dolgoztam, túl sok ember volt ott”.
Meglátogatta az Expo 67-et Montrealban, ahol a kiállítási filmek arra inspirálták, hogy a filmgyártást kezdje tanulmányozni. Képzőművészetet és forgatókönyvírást tanult az UCLA-n, ahol az osztálytársa volt Paul Schrader. Csinált két rövidfilmet: Opus One (1968), egy oktatófilm-szatírát,"UCLA Screens Student Films", Thomas, Kevin. Los Angeles Times (1923–Current File) [Los Angeles, Calif] 2 May 1968: e10. és a Retreatet, egy háborúellenes nyilatkozatot (A. M. F. A.). Ez utóbbi dolgozat szolgált alapjául a Harold és Maude (1971) című darabjának.A Dash of Continental Charm, Noah, James. Los Angeles Times (1923-Current File); Los Angeles, Calif. [Los Angeles, Calif]08 Sep 1985: 18.
Érettségi után elment dolgozni egy gazdag családhoz Los Angelesbe, részmunkaidős sofőrnek, és medencetisztítónak, ingyenes szállásért cserébe. Ott találkozott Ed Lewis producerrel, akinek megmutatta a Harold és Maude tervezetét. Lewis aztán megmutatta a Paramountnál Robert Evansnek. Higgins maga akarta megrendezni a forgatókönyvét, meg is pályázott erre 7000 dollárt, de a Paramount inkább Hal Ashbyre bízta rendezést. Higgins mégis jól együtt tudott működni Ashbyvel, végül mindketten elégedettek voltak a filmmel, amelynek eleinte nem volt kasszasikere.
Ajánlatot kapott a Hét tévéfilmje sorozatba, Az ördög lánya (1972) című epizódra, amelyet később „csak egy munka”-ként minősített.David Stratton, 'Colin Higgins', Cinema Papers, December 1982 p 534 Jean-Louis Barrault meghívta Párizsba, a Harold és Maude színre vitelére, Madeleine Renaud francia színésznő főszereplésével. A francia fordítást Jean-Claude Carriere készítette, s a darab hét évig ment a színházban. A Harold és Maude filmet világszerte továbbra vetítették a mozikban, és 1983-ban komoly profitot is hozott. (Ugyanabban az évben Higgins összesen egymillió dollárt kapott a forgatókönyvért és jogdíjként.)After 12 Years, a Profit For 'Harold and Maude' By ALJEAN HARMETZ Special to The New York Times. New York Times (1923–Current file) [New York, N.Y] 8 August 1983: C14.
Míg Párizsban volt, Higgins találkozott színházi Peter Brook színházi rendezővel, majd házi drámaíróként neki dolgozott. Közösen írtak egy darabot az ugandai hegyi emberekről Az Ik címmel, amelyet Párizsban, Londonban és New Yorkban is játszottak.Ik,' a Dramatization of 'Mountain People,' Portrays Tribe Lacking Human Emotions By MEL GUSSOW. New York Times (1923–Current file) [New York, N.Y] 18 October 1976: 35.
Higgins 1976-ban megírta a Száguldás gyilkosságokkal című akcióvígjáték forgatókönyvét, amely sláger lett Arthur Hiller rendezésében. Higgins később azt mondta, hogy ha ő rendezte volna „egy kicsit kevésbé lett volna hűséges az íróhoz; szerettem volna jobban megvágni”.David Stratton, 'Colin Higgins', Cinema Papers, December 1982 p 535
Rendezőként A Száguldás gyilkosságokkal sikere nyomán 1978-ban megírta az Óvakodj a törpétől forgatókönyvét. Ennek óriási kasszasikere indította el rendezői karrierjét.HIGGINS: WRITER-DIRECTOR ON HOT STREAK Goldstein, Patrick. Los Angeles Times (1923–Current File) [Los Angeles, Calif] 24 January 1981: b15.
1980-ban írt egy vígjáték-thrillert A férfi, aki kedden veszett el címmel, amikor ajánlatot kapott a Kilenctől ötig című színdarab megírására. Nagy sikere volt, akárcsak 1982-ben A legjobb kis bordélyház Texasban musicalnek, amelyet Higgins maga rendezett.
Az volt a célja, hogy meg is rendezi A férfi, aki kedden veszett el című filmjét, de a Paramount szerint a költségvetése túl magas lett volna, így elvetették a leforgatását.
1985-ben közös projekten dolgozott a drámaíró Jonathan Reynoldsszal.PLAYWRIGHT REYNOLDS: WASP WITH SUBTLE STING Christon, Lawrence. Los Angeles Times (1923-Current File); Los Angeles, Calif. [Los Angeles, Calif]28 Mar 1985: i1. 1986-ban állítólag írt egy forgatókönyvet Washingtoni lányok címmel, Jane Fonda, Lily Tomlin és Dolly Parton számára.Modderno, Craig. Los Angeles Times (1923-Current File); Los Angeles, Calif. [Los Angeles, Calif]21 Sep 1986: Q24.
Utolsó munkája 1987-ben az Ég és föld között/Találd meg önmagad! (Out on a Limb) című tévéjáték volt, amelynek a koproducere is ő volt.
Magánélete és halála Nyíltan vállalta melegségét, AIDS-szel kapcsolatos betegségben, otthonában érte a halál, 1988. augusztus 5-én. A Valhalla Memorial Park Temetőben nyugszik.
Emlékezete Az 1986-ban általa létrehozott Colin Higgins Alapítvány támogatást nyújt a meleg, illetve transznemű fiataloknak. Akkor alapította, amikor 1985-ben diagnosztizálták nála a HIV-pozitivitását. Azt írta, hogy olyan filmesek ihlették erre, mint Judd Apatow, Seth Rogen, Wes Anderson és Paul Feig.
Filmográfia Film Év Magyar cím Eredeti cím Feladatkör Rendező Író Producer 1971 Harold és Maude Harold and Maude 1976 Száguldás gyilkosságokkal Silver Streak 1978 Óvakodj a törpétől Foul Play 1980 Kilenctől ötig 9 to 5 1982 A legjobb bordélyház Texasban The Best Little Whorehouse in Texas
Színészként 1985: Ármány és szőke (Into the Night) – színész (stáblistán nem szerepel)
Megvalósítatlan forgatókönyvei A kedden elveszett férfi – vígjáték-thriller (Párizs) First Lady – politikai szatíra Lily Tomlin életéről
Televízió Év Magyar cím Eredeti cím Feladatkör Megjegyzések Író Producer 1973 The Devil's Daughter tévéfilm 1987 Ég és föld között Out on a Limb kétrészes tévéfilm
Színház Harold és Maude (1972) Az Ik (1975)
Jegyzetek
Fordítás
További információk
A Colin Higgins Alapítvány
Támogatáskérés a Colin Higgins Papírok számára
Kategória:1941-ben született személyek Kategória:1988-ban elhunyt személyek Kategória:Amerikai filmrendezők Kategória:Amerikai filmproducerek Kategória:LMBT filmrendezők Kategória:Amerikai forgatókönyvírók Kategória:AIDS-ben elhunyt személyek