A tonderni rajtaütés – hivatalos megnevezéssel F.7 hadművelet (angol: Tondern raid illetve Operation F.7) – a Royal Navy és a Royal Air Force egyik akciója volt a Tondern melletti német léghajóbázis ellen.
Ez volt az első támadás, melyet repülőgép-hordozó fedélzetéről felszálló gépek hajtottak végre. A csatacirkálóból hordozóvá átalakított Furiousról 1918. július 19-én szállt fel a hét Sopwith Camel típusú repülőgép és a tonderni hangáraikban elpusztították az L 54 illetve L 60 jelű német léghajókat valamint egy ballont. A repülőgépek még megfelelő leszállófedélzet híján a tengerre landoltak, ahonnan a kísérő hajóknak kellett kiemelni őket daruk segítségével. A hangárokat hamar helyrehozták, de ezt követően a bázison léghajók már nem teljesítettek aktív szolgálatot és csak szükség esetén vették igénybe őket.
A tonderni bázis thumb|380px|balra|A tonderni léghajóhangárok balról jobbra: Tobias, Toni és Toska A háború elején, 1914. szeptember 16-án javaslatot nyújtottak be a Birodalmi Tengerészeti Hivatalhoz (Reichsmarineamt), hogy a dán határ közelében lévő Tondern városától közvetlenül északra alakítsanak ki egy légibázist léghajók számára két nagy hangárral. A javaslatot elfogadták és 1915 márciusára két kelet-nyugati tájolású hangárt építettek, melyekhez tartozott két 10.000 literes üzemanyagtartály, hidrogén előállító és tároló létesítmények, 600 főt befogadni képes barakkok valamint 5 vadászgép befogadására alkalmas hangárok is. A léghajóhangárok a Toni és Tobias nevet kapták,A hangárok neveinek kezdőbetűi (To-) a bázisra utaltak (Tondern). és a bevetések a következő hónapban megkezdődtek a támaszpontról. A két hangár azonban az újabb és nagyobb léghajókat már nem tudta befogadni, ezért szükségessé vált egy újabb megépítése. A harmadik hangár 1917 januárjára készült el és a Toska nevet kapta. 242 méteres hosszúságával, 73 méteres szélességével és 42 méteres magasságával jóval nagyobb volt, mint az előző kettő (180/34/28). Méreteinek köszönhetően két léghajót is be tudott fogadni egyszerre. A támaszponton eredetileg állomásozó repülőgépeket át kellett innen helyezni, mivel a talaj nem kedvezett nekik a le- és felszállásokhoz és ez gyakori balesetekhez vezetett. Emiatt a bázis vadászvédelem nélkül maradt.
A háború ideje alatt 1550 bevetést – Északi-tenger feletti felderítő repüléseket illetve angliai célpontok elleni bombatámadásokat – hajtottak végre innen a Zeppelinek, amivel az egyik legjelentősebb léghajóbázisnak számított. A két kisebb elavult hangárt 1918 nyarán léghajók tárolására már nem alkalmazták, a Toni épp bontás alatt állt, a Tobiasban pedig egy rögzített ballont helyeztek el. A támadás napján, július 19-én a Toska az L 54 és L 60 jelű léghajóknak adott otthont.
Korábbi támadások és a repülőgép-hordozó kifejlesztése thumb|300px|Az L 54 a Toska előtt A brit hírszerzés hamar tudomást szerzett a Tondern melletti léghajóbázisról és 1916 tavaszán anyahajók hidroplánjaival két alkalommal is sikertelenül próbáltak támadást intézni ellene. A második alkalommal a 11 indítandó gépből 8 el sem tudott emelkedni a vízről és csak az egyik repülőgép tudott végrehajtani támadást, de tévedésből az is semleges dán területre dobta le a bombáit. A kudarcok után felhagytak a hidroplánokkal végrehajtott támadásokkal.Hollway
A háború későbbi szakaszában a britek a repülőgép-hordozó kifejlesztésével újszerű harci eszközre tettek szert. Az eredetileg a Balti-tengeri bevetésekre tervezett Furious csatacirkáló 1918 márciusában csatlakozott a Scapa Flow-ban állomásozó Grand Fleethez R. F. Phillimore (rep.) ellentengernagy (Rear-Admiral Commanding Aircraft) zászlóshajójaként. Még építése alatt ellátták a felépítmények előtti elülső fedélzet fölé telepített fel- és leszállófedélzettel, melyre azonban nagyon veszélyesnek bizonyult leszállni. 1917 végén a hajó hátulsó felét alakították ki leszállófedélzetnek az itteni lövegtorony eltávolításával, így lett egy külön felszálló- és egy leszállófedélzete is, középütt pedig megmaradtak a felépítmények. A leszállási próbáknál ez a kialakítás is súlyos problémákat eredményezett, mivel menet közben a felépítmények és a kémény okozta turbulenciák zavarták a landolást. A 13 próbaleszállásból mindössze hármat ítéltek sikeresnek. A többi esetben a légörvények a leszálló gépeket lesodorták a fedélzetről és azok a vízbe estek, vagy leszálláskor törést szenvedtek. Ezek után felhagytak a próbákkal és inkább a vízre landoltatták a gépeket. Mivel a Furious-nak túl veszélyes lett volna megállnia, hogy a gépeket maga emelje ki a vízből, ezt a feladatot a rombolókra bízták. Azok darui viszont kisebbek voltak a repülőgép-hordozóiénál, emiatt kiemeléskor a repülőgépek gyakran sérültek meg súlyosabban és hosszabb ideig tartó javításra szorultak.
A következő hónapokban a Furious gépei ezzel a módszerrel tevékenykedve a Helgolandi-öböl felett végeztek felderítő repüléseket aknamezőket keresve vagy a németek aknaszedési tevékenységének eredményeit megfigyelve.Davies 174. o. A Császári Haditengerészet léghajós részlege (Marineluftschiffabteilung) elleni támadást Robert Clark-Hall alezredes (lieutenant colonel), a repülési törzsének egyik tagja, valamint Richard Bell-Davies századparancsnok, pilóta tanácsolták Phillimore ellentengernagynak. A századparancsnok a léghajók levegőben való elfogását, mely szintén a feladatkörükhöz tartozott, nem találta hatékony vállalkozásnak és véleménye szerint a legjobb és legkönnyebb helye egy Zeppelin elfogásának a hazai bázisán volt.„The best and easiest place to catch a Zep was at her home base.” Phillimore elfogadta Clark-Hall felvetését és David Beatty tengernagy, a Grand Fleet parancsnoka engedélyt adott a támadás kivitelezéséhez. Eredetileg Sopwith 1½ Struttereket terveztek alkalmazni a bevetés során, de ezek felderítői képességeik miatt túl értékesek voltak ehhez a feladathoz. Helyettük a jól ismert Sopwith Camel vadászgépekre esett a választás, melyek kisebb hatótávolsága azonban csak a Tondernnél lévő légibázis elleni támadást tette lehetővé, a távolabb eső nagyobbakét nem.
A pilóták mind különleges felkészítésen estek át. A kiképzés során az Edinburgh melletti turnhouse-i reptéren a léghajók hangárainak gyepre felfestett körvonalaira gyakorolták a bombavetést. A gépeket két darab 22,7 kg-os (50 font) bombával látták el a küldetéshez. Moore őrnagyot, az egyik pilótát még az 1918. június 29-én megindítandó támadás előtt áthelyezték és nem volt már idő egy újabb pilóta felkészítésére. A pilóták W. D. Jackson, W. F. Dickson, Bernard A. Smart és T. K. Thyne kapitányok (captain), valamint N. E. Williams, S. Dawson és W. A. Yeulett hadnagyok voltak. A tervek szerint a támadást a célponttól lehető legtávolabbról felszállva kellett végrehajtani. thumb|300px|A Furious 1918-ban Az első, F.5 jelű hadműveletet 1918 májusának végére tervezték mindössze hat repülőgép bevetésével, mivel Yeulett hadnagy felkészültségét még nem találták kielégítőnek. Röviddel a Furious kifutása után tengeralattjárót észleltek a közelében és emiatt megszakították a hadműveletet. Az újabb, F.6 kódjelű hadművelet során két négy-négy gépből álló raj két hullámban támadott volna. Rosythból indulva a Furious-nak Tonderntől északra 80 mérföldre, a dán partokon lévő lyngvigi világítótoronytól 12 mérföldre nyugatra lévő pontrólA gépek indításához kijelölt pont kb. 70 km-rel északra volt Esbjergtől, ahol a Német-öböl köré vont aknamezőtő elérte a dán vizeket. (a szerk.) kellett elindítania a gépeket az ehhez legmegfelelőbbnek ítélt 18,5 csomós sebességgel haladva. Kíséretét az 1. könnyűcirkálóraj (1st Light Cruiser Squadron) és a 13. rombolóflottilla (13th Destroyer-Flotilla) nyolc rombolója látta el.
R. F. Phillimore által kiadott tengernagyi utasítások a rajtaütéshez a következők voltak:
1. A két Tondernt támadó köteléknek olyan rövid időközzel kell felszállnia egymástól, amennyire csak lehetséges - 3:00 után, vagy mikor a fényviszonyok lehetővé teszik a formációk felvételét és tartását. A korlátolt üzemanyagkészletek miatt fontos, hogy a formáció felvételével ne vesztegessenek el időt.
2. A támadást alacsony magasságból kell végrehajtani, ami után a kötelékeknek meg kell próbálkozniuk újrarendeződni a visszatérés előtt, de erre csak pár perc megengedett.
3. A repülőgépeknek a Blaavand Pointot [a Blåvandshuk világítótornyot - a szerk.] a tenger felől kell kerülniük és a semleges területet nem szabad megsérteniük.
4. Amennyiben a célpont megközelítése közben összetalálkoznának egy léghajóval, a bombáktól megszabadulva támadást kell indítaniuk ellene. Amennyiben a visszaút során találkoznának össze eggyel, akkor tekintet nélkül az üzemanyag szintjére támadást kell intézni ellene, ezt követően a repülőgéppel Dániában vagy Németországban leszállva amennyiben szükséges.
5. A léghajókon kívül más ellenséges légi járművel kerülni kell a harcot.
6. Amennyiben visszatéréskor a látási körülmények nem teszik lehetővé a partok közelébe rendelt romboló észlelését, akkor a pilótáknak meg kell próbálkozniuk a flotta felkutatásával északnak haladva és a Lyngvig világítótoronynál 45 fokkal nyugatnak fordulva.
7. A pilótákat tájékoztatni kell a hajók helyzetéről és manővereiről 03:00 és 06:30 között. A repülőgépek visszatérése során a felvételükre felkészült rombolók megerősítésként zászlójelzéssel jelzik, hogy készen állnak. A pilóták két kötélhossznyi távolságban (370 m – a szerk.) teszik le a gépeiket a rombolók előtt, kiválasztva a Furious-hoz legközelebbi rombolót, mely ilyen zászlót vont fel. A partok közelébe rendelt romboló nem használandó a kimentéshez.
8. Amennyiben a visszatérés során a hajókat a partoktól távolodni látják és egyik rombolón sem láthatók a zászlójelzések, akkor a pilótáknak meg kell közelíteniük a Furious-t és le kell olvasniuk a felszálló fedélzetükről közvetített jeleket mielőtt vízre tennék a gépeiket.
9. A pilótáknak a rendelkezésre álló üzemanyag mennyiségét figyelembe véve kell meghozniuk döntéseiket a (6) és (8) pontokban megfogalmazott utasításokkal kapcsolatban.The Admiral's Orders for the Raid on Tondern (Tondernraid.com) Június 27-én a Furious kíséretével útnak indult és 29-én elérték a repülőgépek indításához kijelölt helyet, de a 6-os erősségű szél miatt a gépek nem tudtak felszállni és ezért kénytelenek voltak lefújni az akciót.
F.7 hadművelet thumb|300px|Egy kiállított Sopwith Camel 2.F1 (Imperial War Museum) A támadást újra megkísérelték Operation F.7 névvel és erősebb biztosítás mellett. A hadműveletben részt vevő hajókat két csoportra osztották. A Force A kötelékébe tartozott a repülőgép-hordozó, az 1. cirkálóraj (Caledon, Galatea, Royalist, Phaeton, Inconstant könnyűcirkálók) és az akcióban aktívan részt vevő (repülőgépeket kimentő ill. tájékozódást segítő) rombolók. Őket távolabbról a Force B kísérte, melyhez az 1. csatahajóraj (1st Battle Squadron) az új Revenge-osztályú csatahajókkal (Revenge, Royal Sovereign, Ramillies, Royal Oak, Resolution), a 7. könnyűcirkálóraj (7th Light Cruiser Squadron – Carysfort, Aurora, Penelope, Undaunted könnyűcirkálók) és erős rombolókíséret tartozott.A háború első felében a német partok közelébe tett előretörések (fő) célja volt a Hochseeflotte erőinek kicsalogatása és csatára kényszerítése (lásd pl.: Cuxhaveni rajtaütés). A skagerraki csata tanulságai alapján a hadművelet tervezésénél ezt az aspektust nyilvánvalóan elvetették és kíséretként – mellőzve a csatacirkálókat - csak a legújabb, gyors csatahajókat és szintén gyors cirkálókat, rombolókat adták a repülőgép-hordozó mellé. (Szerkesztői megjegyzés) A Resolution csatahajó "Y" (leghátsó) lövegtornyának ágyúit különleges repeszgránátokkal látták el a léghajók leküzdésére.