A Sirtos együttes Magyarországon működő, görög népzenét és kortárs görög zenét előadó zenekar.

Története A zenekar 1980 őszén alakult meg Budapesten. 1981 őszén elindították a Sirtos Görög Táncházat a Danuvia Művelődési Ház színpadán. A fellépések előtti órában néptánctanítást tartottak. Ezzel párhuzamosan a görög népdalok tanítását is elkezdték, és évente dalversenyt rendeztek.

Országjáró turnék következtek: a vidéki kultúrházakban, egyetemi klubokban léptek fel; a Budapesti Műszaki Egyetemen pedig éveken át havonta tartottak koncertet és táncházat. 1982-től tizenegy éven át többször vendégszerepeltek Görögországban. A hosszú évek alatt bőséges zenei anyagot gyűjtöttek, és fokozatosan bővítették hangszereik számát. A népi hangszereken való játékmódot pedig a helyi mesterektől tanulták meg.

Az 1980-as években több hangfelvételt készítettek a Magyar Rádióban. 1981-től a legendás Budai Ifjúsági Park színpadán is tartottak nyaranta táncházat.

1986-tól megnyíltak előttük Európa kapui. Ausztriában és Németországban adtak koncerteket, majd hat éven át járták a Benelux államok városait egyre gazdagabb koncertprogramjukkal. A világhírű amszterdami Concertgebouw világzenei koncertjeinek sorában a Sirtos együttes is adott koncertet, amit az amszterdami rádió élőben közvetített.

A világhírű komponista, Mikisz Theodorákisz 1985-ös budapesti, sportcsarnokbeli koncertjén a zenekar kapta a megtisztelő feladatot, hogy az estet megnyitó zenekarként koncertet adjon. Húsz évvel később Athénban, az Akropolis lábánál álló Heródes Amfiteátrum színpadán ismét személyesen köszönthették az akkor 80. születésnapját ünneplő művészt.

1993-tól nem vállaltak több hónapos turnét Görögországban, így lehetőségük nyílt arra, hogy a nyári hónapokban a mediterrán országokba is ellátogassanak. Olaszországban „törzsvendégek” lettek: huszonöt év alatt az Alpoktól Szicília szigetéig sok helyen felléptek. Portugália és Spanyolország városaiban pedig hat éven át koncerteztek.

2000-ben a Zorba című balett kapcsán kerültek kapcsolatba a Magyar Állami Operaház balettkarával. Az isztambuli turnét követően több éven át léptek fel a balett-társulat Zorba előadásain, többek között a margitszigeti, az operaházi és Szegedi Szabadtéri Játékok keretében rendezett előadásokon.

Önálló nagykoncertet adtak 1985-ben az Egyetemi Színpadon, 1986-ban a Petőfi Csarnokban, 1990-ben a Pesti Vigadóban és 2005-ben a Müpában.

Örömmel vállaltak jótékonysági fellépéseket is: a Thália Színházban a Logopédiai Intézet számára rendezett jótékonysági koncerten, a Heim Pál Gyermekkórház jótékonysági rendezvényén, a „Vigyél haza!” Alapítvány adománygyűjtő koncertjén és a Parlament gyermekeknek szervezett karácsonyi koncertjein adtak műsort.

Táncházukat egész pályafutásuk során fenntartották. A Danuvia megszűnésekor, 1991-ben átköltöztek az Almássy térre, ahol 17 év alatt tovább növelték népszerűségüket és közönségük létszámát. 2008-tól az Óbudai Kulturális Központ lett a vasárnapi Sirtos Görög Táncházak színhelye. Ma is aktívak.

A Sirtos együttesnek négy albuma jelent meg, LP-n, CD-n és DVD-n, Hungaroton, Harmonia Mundi és magánkiadás formájában.

Diszkográfia 1985: Sirtos (Hungaroton; bakelit lemez, kazetta) 1990: Sirtos – görög népzene (Harmonia Mundi; bakelit lemez, CD, kazetta) 1995: Sirtos (magánkiadás; CD és kazetta) 2005: Sirtos – görög táncok (magánkiadás; CD és táncleckék DVD-n)

Források

MédiaKlikk https://mediaklikk.hu/cikk/2022/09/04/tudta-e-nepzenei-nyomozoiroda-sirtos/

Jegyzetek

Kategória:1980-ban alakult együttesek Kategória:Népzene Kategória:Görög zene