A 13. Európai Filmdíj-átadó ünnepséget (13th European Film Awards), amelyen az előző évben hivatalosan bemutatott, az Európai Filmakadémia több mint 1500 tagjának szavazata alapján legjobbnak ítélt európai filmeket, illetve alkotóikat részesítették elismerésben, 2000. december 2-án tartották meg a párizsi Théâtre national de Chaillot színházban. Az ünnepség két ceremóniamestere Rupert Everett, angol színész, valamint a számos César-díj-gálán konferáló sokoldalú francia művész, Antoine de Caunes volt.
Negyven nagyjátékfilmet válogattak be a filmdíjért folyó versenybe.
Az előző évhez viszonyítva a díjazásban nem történt változás, maradt a korábbi tizenöt díjkategória, csupán egy alkotót ismertek el külön dicsérettel: Pepe Danquart-ot, az egykori NDK-s kultikus hokiklub, a Dynamo EHG Eisbären történetét fergetegesen fényképezett és vágott dokumentumfilm készítőjét.
Kiugróan magas számú jelölés nem történt. Három-három kategóriában volt érdekelt a francia Harry csak jót akar, a brit Billy Elliot és az olasz Tangó és tulipán. Két-két jelölést kapott a dán Lars von Trier Táncos a sötétben, valamint a francia Agnès Jaoui Ízlés dolga című alkotása.
A legsikeresebb alkotás a Táncos a sötétben lett; két díjat vitt el (a legjobb európai film és Björk személyében a legjobb színésznő), a többi elismerésen egy-egy alkotás osztozott. A Filmakadémia úgy döntött, hogy az év folyamán a világ filmművészetéhez a legjobb európai teljesítményt Jean Reno francia színész és Roberto Benigni olasz színész-rendező nyújtotta. Életműdíjat vehetett át Richard Harris ír színész.
A magyar filmművészetet a nagyjátékfilmek válogatásában a 32. Magyar Filmszemle legjobb filmje, Tarr Béla Werckmeister harmóniák című, magyar–német–francia–olasz koprodukcióban forgatott filmdrámája képviselte, amely azonban jelölést nem kapott. Sikeres volt viszont Gyarmathy Lívia 29 perces dokumentumfilmje, A mi gólyánk, amely egy éven át kísérte figyelemmel egy télen itt maradt gólya történetét meséli el, és ismerteti meg lakhelye, egy kis magyar falu viszonyait. Az alkotás – a díjkategória történetében elsőként – nyerte el a legjobb európai rövidfilm díját.
Válogatás
Díjazottak és jelöltek „Díjazott” – szürkéskék háttérrel „Jelölt” – világos szürke háttérrel Legjobb európai film Magyar címe Eredeti címe Rendező Ország Táncos a sötétben Dancer in the Dark Lars von Trier Billy Elliot Stephen Daldry Csibefutam Chicken Run Peter Lord, Nick Park Harry csak jót akar Harry, un ami qui vous veut du bien Dominik Moll Hűtlenek Trolösa Liv Ullmann Ízlés dolga Le goût des autres Agnès Jaoui Tangó és tulipán Pane e tulipani Silvio Soldini
Az év európai felfedezettje – Fassbinder-díj Magyar címe Eredeti címe Rendező Ország Emberi erőforrások Ressources humaines Laurent Cantet 101 Reykjavík Baltasar Kormákur A város peremén Nordrand Barbara Albert Együtt Tillsammans Lukas Moodysson Felejtsd el Amerikát! Vergiss Amerika Vanessa Jopp Gengszterek gengsztere Gangster No. 1 Paul McGuigan Hangok Some Voices Simon Cellan-Jones ––– Kennedy et moi Sam Karmann Tuvalu, az álomsziget Tuvalu Veit Helmer
Legjobb európai dokumentumfilm – Arte díj Magyar címe Eredeti címe Rendező Ország Kukázók Les glaneurs et la glaneuse Agnès Varda ––– Calle 54 Fernando Trueba ––– Goulag Iossif Pasternak, Hélène Chatelain Hazai pályán Heimspiel Pepe Danquart Egy nap szeptemberben One Day in September Kevin Macdonald ––– Ouvrières du monde Marie-France Collard
Legjobb európai színésznő Nyertesek és jelöltek Magyar címe Eredeti címe Björk Táncos a sötétben Dancer in the Dark Bibiana Beglau A lövés utáni csend Die Stille nach dem Schuß Lena Endre Hűtlenek Trolösa Sylvie Testud ––– La Captive Julie Walters Billy Elliot
Legjobb európai színész Nyertesek és jelöltek Magyar címe Eredeti címe Sergi López Harry csak jót akar Harry, un ami qui vous veut du bien Jamie Bell Billy Elliot Bruno Ganz Tangó és tulipán Pane e tulipani Ingvar Eggert Sigurðsson A világegyetem angyalai Englar alheimsins Krzysztof Siwczyk Wojaczek Stellan Skarsgård Aberdeen
Legjobb forgatókönyvíró Nyertesek és jelöltek Magyar címe Eredeti címe Agnès Jaoui Jean-Pierre Bacri Ízlés dolga Le goût des autres Rafael Azcona Hogyan beszélnek a lepkék? La lengua de las mariposas Wolfgang Kohlhaase A lövés utáni csend Die Stille nach dem Schuß Nana Dzsordzsadze Szvereva Dzsordzsadze ––– 27 dakarguli kocna (27 დაკარგული კოცნა) Doriana Leondeff Silvio Soldini Tangó és tulipán Pane e tulipani Dominik Moll Gilles Marchand Harry csak jót akar Harry, un ami qui vous veut du bien
Legjobb európai operatőr Nyertesek és jelöltek Magyar címe Eredeti címe Vittorio Storaro Goya Bordeaux-ban Goya en Burdeos Alekszandr Burov Az esküvő Szvagyba (Cвадьба) Éric Guichard Jean-Paul Meurisse Himalája – Az élet sója Himalaya, l’enfance d’un chef Agnès Godard Szép munka Beau travail Jurij Klimenko ––– Barak (Барак) Edgar Moura ––– Jaime
Legjobb európai teljesítmény a világ filmművészetében Díjazott Foglalkozás Ország Jean Reno színész Roberto Benigni filmrendező, színész
Az Európai Filmakadémia életműdíja Díjazott Foglalkozás Ország Richard Harris színész
Külön dicséret Díjazott Foglalkozás Magyar cím Eredeti cím Pepe Danquart filmrendező Hazai pályán Heimspiel
Európai Filmakadémia kritikusainak díja – FIPRESCI-díj Magyar címe Eredeti címe Rendező Ország Májusi eső Mayıs Sıkıntısı Nuri Bilge Ceylan
Európai Filmakadémia legjobb nem európai filmje – Screen International díj Magyar címe Eredeti címe Rendező Ország Szerelemre hangolva Családi kötelékek Erin Brockovich – Zűrös természet Erin Brockovich Steven Soderbergh Gladiátor Gladiator Ridley Scott Ó, testvér, merre visz az utad? O Brother, Where Art Thou? Joel Coen Tigris és sárkány
Európai Filmakadémia közönségdíja – legjobb rendező Nyertesek és jelöltek Magyar címe Eredeti címe Lars von Trier Táncos a sötétben Dancer in the Dark
Európai Filmakadémia közönségdíja – legjobb színésznő Nyertesek és jelöltek Magyar címe Eredeti címe Björk Táncos a sötétben Dancer in the Dark
Európai Filmakadémia közönségdíja – legjobb színész Nyertesek és jelöltek Magyar címe Eredeti címe Ingvar Eggert Sigurðsson A világegyetem angyalai Englar alheimsins
Legjobb európai rövidfilm (UIP díj) Címe Rendező Ország Jelölő fesztivál A mi gólyánk Gyarmathy Lívia De Zone Ben van Lieshout Ferment Tim MacMillan I nie opuszcze cie az do smierci Maciej Adamek Kovat miehet Maarit Lalli
Jegyzetek
Források
További információk Az Európai Filmakadémia hivatalos honlapja Az Európai Filmdíj hivatalos honlapja Az Európai Filmdíj az Internet Movie Database-ben
Kapcsolódó szócikkek Európai filmművészet Európai Filmdíj 73. Oscar-gála
2000 Kategória:2000 filmes díjai