A merevség mint viselkedésminta azt jelenti, hogy egy egyén vagy egy csoport folytatja korábbi viselkedését, dacolva annak következményeivel, pedig annak megváltoztatása további negatív következményeket előzhetne meg. A cselekvő kitart irracionálissá vált cselekvése mellett, ami azonban következik korábbi döntéseiből és cselekvéseiből.
Pszichológusok és közgazdászok egy rokon értelmű kifejezést használnak, amivel arra utalnak, hogy a valószínűleg bukott ügy érdekében további pénzt, időt, életeket fektet be. Futnak a befektetéseik után. Ha a főnökség mereven ragaszkodik a projekthez, de a beosztottak felismerik, hogy a projekt bukni fog, akkor ebből halálmenet lesz a beosztottak számára. Mindenesetre a befektetett költség nem térül meg, még akkor sem, ha a projekt végül mégis sikerül. Háborúban a befektetett pénzzel, idővel és halottakkal is igazolják a háború folytatását.
A viselkedésmód a szociológiában is ismert, és különböző közmondásos képek örökítik meg. Angol közmondásos megfogalmazás: Jó pénzt dob a rossz után; illetve: Benne van a pennyben, legyen benne a fontban is.
Története Először Barry M. Staw írta le 1976-ban megjelent cikkében, „Knee deep in the big muddy: A study of escalating commitment to a chosen course of action" címmel. Kutatása A cikkben leírtak alapján további kutatásokat végeztek, amelyek tesztelték okait, helyzeteket és tényezőket, amelyek kiváltják a merevséget. Elemeztek más helyzeteket, és azt, hogy emberek hogy közelítenek és oldanak meg problémákat. Más korai művek megtörtént eseteket elemeztek, amelyekben a döntéshozók merevek voltak.
A helyzeteket több tényező alapján választották ki. Először is, erőforrásigénye alapján, ideértve időt, pénzt, emberek munkaerejét, egészségét, életét. Továbbá a projekt elérkezett egy ponthoz, amikor már hanyatlani kezdett, nem felelt meg az elvárásoknak vagy kétséges állapotba került. Végül a döntéshozónak volt lehetősége arra, hogy abbahagyja a projektet vagy megpróbálja befejezni.
A kutatók két szakaszra osztották azokat a helyzeteket, amelyekben előfordult merevség. Többen a várakozási elmélethez kötik. Ebből a szempontból a döntéshozó felméri annak a valószínűségét, hogy a további erőforrások befektetése segíti céljának elérését, és az elérhető nyereséget. Ezzel szubjektív várható hasznosságot állapít meg arra az esetre, hogy ha további erőforrásokat fektet be. A következő lépés az önigazolás és a döntés megindoklása azzal, hogy a vezető megfelelően használta fel az erőforrásokat. A vezetőknek mérlegelniük kell a befektetést és a várható nyereséget. A vezetőnek bizonyítania kell, hogy jól döntött, különben kiderül, hogy rossz vezető.
A témában végzett kutatások támaszkodnak más pszichológiai elméletekre. Többen úgy gondolják, hogy a kutatóknak ezt a viselkedést alaposan ki kell elemezniük és tesztelniük különféle helyzetekben és erőforrásbefektetéssel. Példák Az egyik legkorábbi példát George Ball hozta fel a vietnámi háborúval kapcsolatban. Lyndon Johnson elnöknek kifejtette előrejelzését a háború végkifejletével kapcsolatban:
Az ön előtt álló döntés kiemelkedő fontosságú. Ha egyszer rengeteg csapat bocsátkozik közvetlen harcba, akkor súlyos áldozatokat szenvednek egy olyan háborúban, amiben nincsenek megfelelően felszerelve ahhoz, hogy közömbös vagy ellenséges környezetben harcoljanak. A nagy veszteségek után már elkerülhetetlen, hogy visszafordíthatatlan folyamatokat indítsunk, amelyek egyre több erőforrást vonnak be, annyira, hogy nemzeti megaláztatás nélkül nem tudunk megállni egészen addig, amíg el nem érjük céljainkat. A kettő közül a megaláztatás a valószínűbb, még akkor is, ha óriási költséget fizetünk érte.Ball, George (July 1, 1965). "Memo from George Ball to President Johnson. A Compromise Solution in South Vietnam". In
További példák: A dollár árverése Robert Campeau megvásárolta a „Bloomingdale's”-t egy heves és agresszív árverésen, és becsült értékénél több mint 600 millió dollárral többet fizetett érte. A The Wall Street Journal szerint itt nem árról, hanem kizárólag az egójáról volt szó. Campeau-t hamarosan csődbe kényszerítették. Adapted from a chapter in: Csalók is kihasználják a merevséget, így az áldozatok akkor is támogatják őket, ha már látszik, hogy itt valami nincs rendben. Erre példa a nigériai levelek. A Big Dig Bostonban A Shoreham Atomerőmű Taurus IT projekt Az American International Group kormányzati asszisztencia A szoftverfejlesztési projektek 30-40%-át érinti a merevség bonyolultságuk és a bennük rejlő bizonytalanság miatt. Megfoghatatlanságuk miatt különösen nehéz állapotukat vizsgálni. A Denveri nemzetközi repülőtér csomagkezelő rendszere kétéves késéssel készült el, és kétmilliárd dollárral meghaladta a költségvetést. Az Amerikai Egyesült Államok légiereje hat évet és egymillió dollárt költött egy rosszul működő harctámogató rendszerre. A Sony Corporation nem adta fel az elektronikát 10 év és 8,5 milliárd dollár veszteség után sem. A kongresszus és mások tovább támogatták a 21st Century Community Learning Centert azután is, hogy kiderült, nem éri el célját. A Drug Abuse Resistance Education további támogatása, miután kiderült, hogy nem segíti a droghasználat visszaszorítását.
Elméletek Önigazolás Az önigazolás egy gondolati folyamat, ami része a döntéshozásnak, különösen egy csoport vezetője esetén, és hozzájárul a merevséghez. Ez a megközelítés egyfajta magyarázat, amivel a döntéshozó ragaszkodik korábbi befektetéseihez. A vezetők korábbi döntéseikhez igazodnak újabb döntéseikkel. Felidézik és hasznosítják azokat az információkat, amelyek korábbi döntésekből adódtak, és ehhez igazodnak, hogy konzisztensek maradjanak korábbi döntéseikkel. Ha a csoportban valaki észreveszi az inkonzisztenciát, akkor leválthatják. A csoporton kívüli tényezők, társak, tekintélyek, szélesebb társadalom is hatnak a döntésekre. Ez megváltoztathatja a döntéshozó elképzeléseit arról, hogy mely szempontoknak tulajdonítson nagyobb jelentőséget. Előrejelzések Az előrejelzések elmélete segít leírni a kockázatos helyzetekben lezajló természetes reakciókat és folyamatokat. Figyelembe veszi a döntéshozó rendelkezésére álló erőforrásokat, és hogy ezek hogyan hatnak a döntésekre. A kutatókat különösen az érdekli, hogyan értékeli az adott helyzetben hozott döntések költségeit és várható nyereségeit. A probléma bevezetésének környezete szükséges a megértéshez és annak meggondolásához, hogy mekkora valószínűséggel fog kedvezni a helyzet és mekkora valószínűséggel nem, és hogyan készüljön fel a döntésekre. Whyte (1986) amellett érvel, hogy az előrejelzések elmélete önigazolás nélkül is magyarázza a merevség mögött álló pszichológiai folyamatokat (lásd Fiegenbaum & Thomas, 1988: 99). Ezzel magyarázzák, hogy ha a részvények esése veszélyezteti a projekt sikerét, akkor további erőforrásokat fektetnek bele, hogy biztosítsák a sikert. Habár ez az elmélet realisztikusnak látszik, Davis és Bobko (1986) nem talált kapcsolatot a személyes felelősséget a projekt folytatásával kapcsolatban és a pozitív környezet esetén, ami azt jelenti, hogy a nagyobb felelősség csökkenti a merevséget. Attribúciós elmélet A Fritz Heider által kidolgozott attribúciós elmélet keresi az emberi viselkedés és események okait. Az elmélet két módszert használ arra, hogy stabilitást és belső indíttatásokat találjon. A belső indíttatás az egyén belső jellemzőin múlik, mint az intelligencián és a figyelemkeltés szándékán, amire hat a külső környezet, az időjárás-előrejelzés és a feladat nehézsége. Az ellenőrzés aspektusai fontos tényezőkké válnak, amikkel a vezető igazolhatja döntéseit. A vezetők külső és belső tényezőkkel magyarázzák döntésüket, ami egyszemélyes nézőpontot nyújt. Magyarázhatják úgy, hogy ezt a döntést meg kellett hozni az ő akaratuk ellenére, vagy hogy a döntés miatt nem lesznek felelősségre vonva. A kutatás eredményei szerint az alkalmazott ezen tényezők által kialakított attribúciója valószínűsíti, hogy az alkalmazott merevséggel fog válaszolni. Társadalmi identitás Az identitás nagyrészt meghatározza, hogyan mozgunk a világban. A saját gondolatok és vélemények, továbbá a többi egyénhez való hozzáállás alkotja a társadalmi identitás elméletét. Az emberek kapcsolatot keresnek aközött, hogyan látják saját magukat és milyen kapcsolataik vannak. Motiváltak abban, hogy megőrizzék társadalmi helyzetüket, és megvédjék, ha veszélybe kerül. Elméleti modellek A csoportok összehasonlítják a különböző időpontokban hozott döntéseket. Ez egy társadalmi identitást érintő helyzet. Általában is elvégzik időnként, de ha egy döntés nem megfelelőnek látszik, és kikényszeríti, hogy a csoport minden fenyegetést figyelembe vegyen.
Az aggregációs modell inkább az erők felhalmozását és egyensúlyát veszi figyelembe, mint az idő során bekövetkezett hatásokat. Ez egy általános modell, ami ideális nézőpontot nyújt. A pozitív és negatív hatásokat kisebb és nagyobb erők határozzák meg. A modell jobban függ a helyzettől, mint amit a kutatók általánosnak minősítettek. Nincs követendő folyamat, ami nagyon hasznos a kutatóknak, mivel jobban megérthetik a helyzetet, mintha csak a szituációt értékelnék környezetével együtt. Meghatározó tényezők A vesztes helyzetbe való befektetés tényezői magyarázhatók a projekttel, pszichológiai, társadalmi, szerkezeti tényezőkkel. Projekt A projekt meghatározói azok a döntések, amiket a projekt elején hoztak. Ezek közé tartoznak a projekt jellemzői és a belefektetett erőforrások. Ezek közül a döntés kockázata, az alkalmi költségről szerzett információ, és az információszerzés negatív kapcsolatban áll a merevséggel. A döntés bizonytalansága, pozitív helyzetjelentések, és a kezdeti döntés kifejezett előnyben részesítése erősíti a merevséget.
A projekt befejezésének vagy megváltoztatásának költségei, a befejezéskor várható nyereség, illetve kiterjedt szerkezet mind hozzájárul a merevséghez, mivel megnehezítik a projekt feladását. A későbbi költség megelőzése, lehetséges megtakarítások, és megfelelő alternatívák segítik a viselkedésminta elkerülését. Teger, később Ross és Staw cikkeiben a tanulmányozott helyzetekben ha volt egy különösen drága akció, akkor a döntéshozók az addigi, költséges döntéshelyzetekben rekedtek. Pszichológiai tényezők A pszichológiai tényezők a cselekvések és az információk belső nézetét jelentik. Ebbe tartoznak a személyiség, a kognitív tényezők, és a projekt elemei iránt érzett érzelmek. Emellett a befektetett költség, a döntéshozó szakértelme és tapasztalata, önbizalma és önhatékonysága, a kezdeti döntés iránti személyes felelősség, és a projekt végének közelsége erősíti a merevséget. Ezzel szemben a feltételezett elutasítás és a pozitív információk gyengíti.
Erősítheti az önigazolást az optimizmus, és az a hit, hogy a döntéshozó még sikerre viheti a projektet. A résztvevők további befektetéseket tesznek abban a reményben, hogy segíthetnek az éppen fennálló problémákat. Staw ezeket egy esettanulmánnyal mutatta be. Ebben a hallgatók kezdeti felelősségét manipulálták, és azok fektették bele a legtöbb munkát, akik végül sikertelenek maradtak. További kockázatot vállaltak, hogy további problémákat kerüljenek el. Ez gyakrabban párosult a felmerült problémák instabil megokolásával, mint stabillal, vagy ha el akarta kerülni a hibákat. Úgy gondolták, hogy a helyzet stabilizálódhat, vagy akár javukra is fordulhat. A megerősítési torzítás szintén okozhat merevséget, ha az egyének nagyon nem szeretik felismerni döntéseik negatív következményeit. Másrészt, ha felismerték, akkor külső tényezőknek tulajdonították.