Bartháné Meszlényi Anna (Erdély, 1813. december 13. – Budapest, 1889. június 29.)Budapest-alsóvízivárosi római katolikus plébánia halotti anyakönyve 45/1889. énekes-színésznő.

Életútja

Apja hivatalnok volt Kassán. 1830. március 7-én Kassán Bartha János felesége lett (az esküvői tanúk Pály Elek és Szilágyi Pál voltak),Kassai római katolikus egyházközség házassági anyakönyve, 1830. év. miután apja »meggyőződött, hogy Bartha nemes ember«. Kikötötte azonban, hogy a leányának nem szabad színpadra lépnie. Amint az öreg meghalt, mégis fellépett, 1833-ban Kassán, előbb a karban volt és játszott kis szerepeket is. Ugyanez évben ő is ott volt a budai színésztársaságnál. A nyelvet nem beszélte még kellő szabatossággal, ezért inkább táncprodukciókban léptették föl. A Honderű megdicsérte a mindenkor csinos öltözetű színésznőt. Itteni fizetése havi 40 forintra rúgott, mely megmaradt a következő évben is. A Nemzeti Színház bokrétaünnepén, 1836. augusztus 6-án ő köszöntötte a megjelenteket és ezeket a szavakat intézte a közönséghez: »Tűzzük hát ki e nagy napon a nemzet apostolainak zászlaját e szent épületre, hadd lengjen a reménység, a honfivértől csergedező szeretet jelképe fővárosunk fölött!« 1837-ben, a Nemzeti Színház megnyitó előadásán az Árpád ébredésében egy hölgyet játszott és a Belizárban Zsófiát. Később, mint drámai hősnő ismertté tette nevét. Scribe Egy pohár víz c. darabjában a királynő szerepében jeles művésznőnek bizonyult. 1854 elején megvált a Nemzeti Színháztól, de ugyanez év augusztus 23-án a Lowodi árvában Harleigh Judith szerepében újra fellépett. 1860-ban nyugalomba vonult, 529 forint 20 korona évdíjjal. Drámai hősnő volt, méltó elődje Lendvaynénak és Laborfalvi Rózának.

Bartha Jánossal közös gyermeke, ifj. Bartha János (1838 k. – Budapest, 1911. február 25.)Budapest II. kerületi állami halotti anyakönyv 463/1911. borbély volt Budán, a Fő utcában.

Fontosabb szerepei

Anna királyné (Scribe: Egy pohár víz) Nelli (Kisfaludy Károly: A leányőrző) Csillagné (Munkácsy J.: Garabonciás diák) Menyasszony (Farkas F.: Véletlen vőlegény – táncjáték) Karvasiné (Szigligeti Ede: Csikós)

Jegyzetek

Források Magyar Színművészeti Lexikon (1929-1931, szerk. Schöpflin Aladár) (Bartha János címszó alatt) Magyar színházművészeti lexikon

Kategória:Magyar színésznők Kategória:1813-ban született személyek Kategória:1889-ben elhunyt személyek