Simon Gizi, Simon Gizella (Lemberg, 1909 körül – Budapest, Ferencváros, 1935. február 4.)Halálesete bejegyezve a Bp. IX. ker. állami halotti akv. 329/1935. folyószáma alatt. színésznő.

Életútja Lembergben született, ahol apja, Simon Mihály katonai szolgálatot teljesített. Édesanyja Somodi Cecília. Énektanulmányokat Egerben folytatott, Komáromi Ödönnél, Komáromi Pál operaénekes édesapjánál.Esti Kurir, 1935. február 6. Színiiskolát nem végzett. Színészi pályáját Kecskeméten, Csáki Antal társulatánál kezdte, ahová kisebb szerepekre szerződött, mégpedig drámai és operai szerepekre egyaránt: Vasgyáros (Claire), Új rokon (Blanka), Taifun (Hempel Teri), János vitéz (Iluska), Parasztbecsület (Lola), Carmen (Mercedes), Faust (Siebel). 1924-ben Lászlóffy V. Bódog szerződtette társulatához és végigjárta az ország északkeleti területi nagyobb városait. A harmadik évben Mariházy Miklós társulatának koloratur-primadonnája volt, de emellett a heroina-szerepkörben is működött. Itt fedezte fel a Vígszínház, a Darázsfészek Sally Boid szerepében. 1926-ban a Vígszínházhoz szerződött. Az Antóniában (Piri) mutatkozott be és tehetséget sugárzó játékával, üde megjelenésével egyszerre méltónak bizonyult a Vígszínház együtteséhez. Fontosabb szerepeket játszott még: Ezüst kazetta, Világbajnok, Őnagysága őrangyala, Kisközpont című darabokban. 1931 és 1933 között az Andrássy úti Színházban játszott, majd 1935-ig a szerződés nélküli színművészek névsorában szerepelt, február elején hirtelen halt meg hashártyagyulladás következtében. Halálát egyes feltételezések szerint orvosi műhiba okozta, 1935 júliusában nyomozást is indítottak ennek kiderítésére.Kis Ujság, 1935. július 23.

Tehetséges, ösztönös színésznő volt, megvolt benne az igazi színész legfontosabb tulajdonsága, hogy minden szerep hangjába és karakterébe hiánytalanul bele tudta magát élni.

Fontosabb szerepei Piri (Lengyel M.: Antónia) Albine (Deval: Őnagysága őrangyala) Ilona (Lakatos L.: Lipótváros)

Jegyzetek

Források Magyar Színművészeti Lexikon (1929-1931, szerk. Schöpflin Aladár)

PIM

További információk Magyar asszonyok lexikona. Összeáll., előszóval és történelmi résszel ellátta Bozzay Margit. Bp., 1931. Stephanum ny. A Farkasréti temető 2003-ban. Összeállította Tóth Vilmos. Ujság, 1935. július 23.

Kategória:Magyar színésznők Kategória:Az 1900-as években született személyek Kategória:1935-ben elhunyt személyek Kategória:A Farkasréti temetőben eltemetett személyek