James Christian Kimmel, közismert nevén Jimmy Kimmel (New York, 1967. november 13.–) ötszörös Primetime Emmy-díjas amerikai televíziós műsorvezető, színész, komikus, író és producer. A Jimmy Kimmel Live! éjszakai talk show házigazdája és producere az ABC csatornán 2003 óta. 2012-ben és 2016-ban a Primetime Emmy-díjkiosztó házigazdája volt, 2017-ben, 2018-ban és 2024-ben pedig az Oscar-gáláé.

Élete Brooklynban született, és Mill Basin-ben nőtt fel. Joan és James John Kimmel három gyermeke közül ő a legidősebb.

Katolikus hitben nevelkedett. Anyja olasz származású. Családja generációk óta a német Kümmel vezetéknevet viselik.Stated on Finding Your Roots, January 26, 2016, PBS

Mikor Kimmel kilenc éves volt, családja Las Vegasba költözött. Az Ed W. Clark High School tanulójaként érettségizett, majd a Nevadai Egyetemen tanult egy évig. Ezután az Arizonai Állami Egyetemen folytatta tanulmányait. 2020-ban a Finding Your Roots című tévéműsorban kiderült, hogy Jimmy Kimmel és Martha Stewart unokatestvérek.

Pályafutása Legnagyobb hatással David Letterman és Howard Stern volt rá.

Filmográfia Film Év Magyar cím Eredeti cím Szerep Megjegyzés 2000 Rád vagyok kattanva Down to You Önmaga Cool túra Road Trip Corky (hangja) 2003 Windy City Heat Önmaga író, producer is 2004 Garfield Garfield: The Movie Spanky (hangja) névtelen a filmben 2005 The Aristocrats Önmaga cameoszerep 2008 Hellboy II. – Az aranyhadsereg Hellboy II: The Golden Army 2012 Project X – A buli elszabadul Project X 2013 Hupikék törpikék 2. The Smurfs 2 Passzív-agresszív törp (hangja) 2015 Tökéletes hang 2.Pitch Perfect 2 Önmaga cameoszerep Ted 2. Ted 2 Miss Famous Mr. Chipmunk rövidfilm 2017 Bébi úr The Boss Baby Ted Templeton (hangja) Sandy Wexler Sandy Wexler Önmaga cameoszerep The Heyday of the Insensitive Bastards férfi a parkban Brad helyzete Brad's Status Önmaga cameoszerep 2018 Tini titánok, harcra fel! – A moziban Teen Titans Go! To the Movies Batman (hangja) 2019 Apák Dads Önmaga dokumentumfilm 2021 Bébi úr: Családi ügy The Boss Baby: Family Business Ted Templeton (hangja) A Mancs őrjárat: A film PAW Patrol: The Movie Marty Muckraker (hangja) 2023 Ezra Ezra Önmaga A hupikék törpikék Smurfs Medveállatka (hangja)

Televízió

Vezető producerként Év Cím Megjegyzés 2003 Gerhard Reinke's Wanderlust hat epizód 2005 The Adam Carolla Project tizenhárom epizód 2011 Sports Show with Norm Macdonald kilenc epizód 2017 Big Fan négy epizód

Videójáték Év Cím Szinkronszerep Megjegyzés 2012 Call of Duty: Black Ops II Önmaga saját talk show-jában jelent meg

Jegyzetek

További információk

Kategória:1967-ben született személyek Kategória:Amerikai televíziós producerek Kategória:Amerikai rádiósok, televíziósok Kategória:Élő személyek Kategória:Amerikai humoristák Kategória:Amerikai színészek Kategória:Amerikai forgatókönyvírók Kategória:Amerikai szinkronszínészek Kategória:New York-iak Kategória:Emmy-díjasok